Tag Archive | passzív elkövető

A passzív elkövető, vagy csendes társ

A passzív elkövető, vagy csendes társ pontosan az, mint amit a megnevezés jelent: ő maga is elkövető, a bántalmazó társa a bántalmazásban. Lehet bármely rokon: nagyszülő, testvér, nagynéni, de leggyakrabban a másik szülő. Szemet huny a bántalmazás felett, nem védelmez meg az abúzustól, vagy ami még rosszabb: feláldoz azért, hogy ő maga megússza a bántalmazást. A passzív elkövető felmenti magát azon szülői felelősség alól, hogy megvédje a saját gyerekét.

Általában a családi dinamikában a fő bántalmazóval ellentétben visszahúzódónak, békeszeretőnek, mély érzésűnek, kicsit szerencsétlennek, bénácskának, sajnálni valónak, patetikusnak, szenvedő félnek, barátságosabbnak tűnik. Valójában ugyanolyan tökéletes manipulátor, mint az aktív elkövető, csak mások az eszközei.

Pajzsként tart saját maga és a bántalmazó közé: Amint a bántalmazó dühödten hazaér, közli vele, hogy már megint rossz jegyet kaptál. (Az élelmesebbje előtte kedvesen megfogja a vállad, együttérzően a füledbe búgja, hogy hát igen a tanárnő tényleg igazságtalan volt, de ő így is szeret, meglátod apa is megérti, de azt lásd be hogy nem illik titkolózni előtte, majd egy határozott mozdulattal fizikailag is a kettőjük közé tol.) Ezáltal a harag és az agresszió rád zúdul, ő pedig még egy napot túlélt. Te kihevered, gyerek vagy, és hát elvégre megérdemled, ha jobban tanultál volna, most nem lennél ekkora pácban, hiszen tudod apádat mennyire érzékenyen érinti az ilyesmi, amúgy is nehéz napja volt a munkahelyen, kellett most neked ez? A saját felelősségét jótékonyan elfelejti, viszont utána ismét együttérzően búghat, hogy hát igen, nehéz apáddal, de mi tartsunk össze. Benned újra felcsillan a remény, hogy hát akkor mégis legalább anya szeret, legközelebb mégis meg fog védeni, hát egy csapat vagyunk. Aztán ismét csalódsz úgy tíz perc múlva. Az érzelmi hullámvasút pedig annyira lefoglal, hogy nem veszed észre: két bántalmazód van.

Ő csak próbálja fenntartani a békét: Inkább azt erőlteti, hogy törődj bele az abúzusba, semhogy a bántalmazót szólítaná fel, hogy hagyjon fel a viselkedésével. Bűntudatot kelt benned, ha megpróbálod elkerülni a bántalmazót vagy a bántalmazást. Ha megpróbálsz kimászni az adott helyzetből, visszamanipulál bele. Elmehet akár odáig is, hogy mikor megpróbálsz vele kettesben megbeszélni egy közös ebédet, kávézást, “elfelejti”, hogy a beleegyezésed nélkül meghívta a másik szülődet is, hiszen szegény biztos szomorú lett volna, ha megtudja hogy nélküle szerveztetek programot.

Verbálisan felmenti a bántalmazót: Hát anyád mindig is kicsit hirtelen természetű volt. Nem tehet róla, hogy ilyen, nehéz gyerekkora volt. Kissé labilis szegény, értsd meg. Nagyon büszke ember, megalázó számára bocsánatot kérni. Ez ilyen tudatalatti dolog, nem is tudja mit csinál.

Téged hibáztat az abúzusért: Apád úgy érzi, eltávolodsz tőle, ezért szomorú és ijedt, ezért viselkedik így. Nem értetted meg őt, és elkeseredésében már nem tudta mit tegyen. Szándékosan provokáltad. Ha többet/jobban/még inkább valamilyen lettél volna, most nem lennél ebben a helyzetben, kérj bocsánatot, de őszintén. Irigyel téged és nem tudja kezelni a helyzetet, nem kellett volna ennyire odalenned magadért.

A szemedbe hazudik és letagadja a bántalmazás tényét, habár ott állt melletted, amikor az történt: Ő nem emlékszik ilyesmire, biztos rosszul emlékszel. Nem is mondott ilyet, hanem azt mondta, hogy. Ha megütött volna, most sírnál és hát nem is sírsz. Már megint hazudozol, micsoda viselkedés ez, meg ne halljam még egyszer. Apád márpedig nem tehetett ilyet, nem ilyen ember.

Lekicsinyli, invalidálja a veled történteket: Túlérzékeny vagy. Mindent túlreagálsz. Szereted kiszínezni a történeteket, élénk a képzelőerőd. A bolhából is elefántot csinálsz. Megpróbálod magadra terelni a figyelmet azzal, hogy füllentesz. Bezzeg ők úgy nőttek fel, hogy mindent megtettek a szüleikért, te meg ilyen elkényeztetett vagy.

Elhiteti veled, hogy csak neked van problémád a bántalmazóddal: Mindezt annak ellenére teszi, hogy minden bizonnyal többen is panaszkodtak már a viselkedésére, együtt néztétek végig, ahogy egyik “barátsága” megy tönkre a másik után, ahogy “véletlenül” nem válaszolnak a rokonok a telefonhívásokra, levelekre, meghívásokra.

Fontosnak tartja a külvilág véleményét: Elmagyarázza, hogy nem szabad kiteregetni a családi szennyest. Nem illendő drámát csinálnod egy nagy családi összejövetel kellős közepén, majd otthon megbeszéled mi ütött beléd már megint. Jobb lenne ha nem mondanád el senkinek, hogy anyád hogy viselkedett veled (még jó, hogy öt perccel ezelőtt még azt állította, hogy az adott dolog meg sem történt), mégiscsak egy család vagytok, összetartás, szeretet, ne alázzuk meg szegényt ilyenekkel, hogy nézne az ki, mit gondolnának mások.

Mindennél fontosabbnak tartja a bántalmazóval való kapcsolatát, valamint azt, hogy ne ő álljon a bántalmazás célkeresztjében: Ennek mindent alávet, még az állítólagosan számára legfontosabb gyerekeit is. Magának megmagyarázza, hogy ő jó ember, békeszerető, ő minden tőle telhetőt megtesz, amire csak lehetősége van megpróbálja, hát neki ennyi sikerül, neki ez jutott. Viszont feldühödött bikaként gázol át rajtad abban a pillanatban, ha megpróbálod megvédeni saját magad, vagy kiállni az igazadért. Te pedig hatalmas árat fizetsz az ő döntéséért: ő választotta, hogy hozzámegy és kapcsolatban marad a bántalmazóval, és ő választotta azt is, hogy a bántalmazó kapcsolat fontosabb számára, mint a saját gyereke, akiért pedig felelősséggel tartozna.

Vedd észre: a passzív elkövető ugyanolyan vétkes a bántalmazásodban, mint az aktív elkövető. Ez a legtöbbször sokkal fájdalmasabb felismerés, mint amikor arra ébredsz rá, hogy az aktív elkövető valójában bántalmaz téged. A passzív elkövető általában az utolsó mentsvár, a szeret engem még ha gyenge is, a mellettem állna ha tehetné, a ha kettesben vagyunk akkor szeretet van és béke – illúzióját jelenti. Ez egy nagyon erős kötelék, ha ő nem szeret, ha ő sem áll mellettem, ha ő is bántalmazó, akkor egyedül vagyok? Akkor nem szeretnek a saját szüleim? Végigjárod a gyász összes fázisát. És fáj, kegyetlenül fáj. Néha kedves, néha szeretetteljesen viselkedik, ilyenkor alkudozol, befogoda szemed-füled és ismételgeted, hogy hát mégsem volt igaz, hát mégis szeret. Aztán ráébredsz ismét, hogy nem, mégsem. Hullámvasút ez is.

A bántalmazó szülői háttérből akkor tudsz kisétálni és elindulni a gyógyulás útján, ha a helyére teszed magadban a dolgokat, ha elfogadod, hogy a passzív elkövető is elkövető. Ahogy az alkoholizmusnál is: az első, legnagyobb lépés az, hogy elismerd: baj van.

Tedd fel magadnak a kérdést: Jó ez neked így? (Az első válaszod az lesz, hogy legalább így vannak szüleim, még ha ilyenek is, legalább valami halvány reményem van, hogy majd egyszer. Majd ha _______ -t elérem majd akkor elfogadnak, szeretni fognak. Mégis a szüleim.) Átlátod, hogy ez önámítás?

Ha ez így neked nem jó, változtass. Szabad változtatnod. Szabad saját magadat előtérbe helyezned és értékelned. Szabad megvédened magad. Értékes vagy és szerethető, akkor is és főleg akkor, ha nem csinálsz lábtörlőt magadból. Ha önmagad vagy (erre nehéz rájönni, tudom).

Kezdd kis lépésekkel: Ismerd el, hogy baj van. Állítsd fel a határaid (erről is írok majd). Gyakorold a határaid betartatását számodra biztonságos személyekkel, barátokkal. Gyakorold a szüleiddel kicsiben, számodra lényegtelen dolgokban, amikkel kapcsolatban mindegy, hogy sikerül-e elsőre, vagy nem. Ezt a legtöbb ember kétévesen tanulja meg a dackorszakban, te most tanulod. Tanulható, neked is menni fog. Ha épp tudod kívülről szemlélni a dolgokat, kísérletezz: mondj nemet a passzív elkövetőnek akkor, amikor megpróbál berántani az abúzusba. Figyeld a nonverbális jelzéseit, a viselkedését. Vondle a következtetést. Erőt fog adni.

Ráismersz valakire a környezetedből?

Nem vagy egyedül.

Reklámok