Tag Archive | kötelesség

Az asszertív jogok listája 3.

12. Jogod van arra, hogy magatartásodat ne magyarázd mások előtt, ha ez nem érint előzetes megegyezést vagy közös érdeket.
Ugyanez vonatkozik másokra is.

Ha előzetesen megbeszéltétek, hogy délben találkoztok valahol, vagy van egy közös üzleti megállapodásotok, hogy ki milyen munkát végez el egy közös projektben, akkor természetesen a másik fél tudjon arról, ha te máshogy döntesz valamit. Ugyanígy neked is van jogod és beleszólásod, ha ugyanebben anyád hirtelen máshogy dönt. Ha a fontos vállalati eseményen részegen óbégatsz az asztal tetején, akkor igen, utána valószínűleg magyarázkodnod kell a főnöködnek. A szomszédodnak, vagy az anyádnak viszont nem.

Az, hogy milyen ruhát veszel fel a munkahelyedre, vagy mit eszel a kollegáiddal a céges vacsorán, arról nem vagy köteles beszámolni, sem magyarázkodni miatta. Sem előzetesen kikérni a véleményét. Ha utána ezzel nyomaszt, akkor az egyedül az ő személyes problémája, de nem a tiéd.

Tovább megyek. Ha családi ebédre vagy hivatalos, és van valamilyen speciális étkezési igényed, az a vendéglátó felelőssége, hogy ezt figyelembe vegye. Dönthet úgy is, hogy nem veszi figyelembe, de ebben az esetben te pedig dönthetsz úgy, hogy akkor nem kérsz az ebédből, vagy viszel magaddal egy dobozban kaját. Ha az anyád bűntudatot próbál benned kelteni, hogy ő mennyit pácolta napokig a húst, és hogy képzeled hogy te azzal jössz hogy vegetáriánus vagy (15 éve) és bezzeg régen szeretted a körömpörköltet, akkor ez az ő problémája. És mondhatja, hogy de ez a bélszín drága volt, de ez megint csak azt jelenti, hogy a saját maga számára létrehozott változatos gondokat (időbefektetés, anyagi befektetés, munka, mosogatás, stb.) a te felelősségeddé akarja tenni és még utána kérj is lehetőleg bocsánatot, amiért ilyen helyzetbe hoztad.

Ha azzal jön, hogy “egy sütikétől nem lesz bajod” miközben tudja, hogy cöliákiás vagy, akkor biztos lehetsz abban, hogy fontosabbnak tartja a saját akaratának érvényesülését, mint az egészséged. Ha az első pár hétben, hónapban tájékozatlan még, akkor természetesen megkérdezhet téged hogy ezt vagy azt ehetsz-e, de a valódi támogató hozzáállás az az, ha saját maga is utánanéz.

Sőt. Ha egyszerűen valamit nem szeretnél megenni, mert most épp nem, ahhoz is jogod van. Magyarázkodás nélkül.

Nem vagy köteles magyarázkodni a személyes döntéseid miatt. Te döntesz a saját tested és életmódod felől (étkezés, testmozgás, szexuális élet, gyerekvállalás, tetoválás, öltözködés, alvás, stb stb.) Ha a nappalidban lógsz a csillárodon, arról sem vagy köteles magyarázkodni (és te viseled a következményét amikor leszakad). Ha az ő nappalijában teszed ezt, akkor természetesen más a helyzet.

És ez más, mint amikor saját magát ássa bele egy gödörbe, és utána szerinte te vagy a felelős.

13. Jogod van arra, hogy a másokhoz való viszonyodat magad alakítsd, a magad által választott eszközökkel, feltéve, hogy ennek során nem sérted mások jogait.
El kell ismerned mások jogát ugyanerre.

Nem szólhat bele, hogy kivel barátkozol, kivel nem barátkozol, kivel tartasz fenn kapcsolatot és kivel nem. Nem kérdőjelezheti meg a párkapcsolatod, se azt ha van, se azt ha nincs.

Ha nem állsz szóba egy rokonoddal, mert bántalmazó, mert nincs közös témátok, mert messze lakik, mert csak, az a te dolgod, és a te, és a rokon közötti emberi kapcsolat. Attól, hogy történetesen anyád rokona is, semmi köze ehhez a kapcsolathoz.

Sőt. A másik szülőddel is jogod van saját, külön kapcsolatot kialakítanod és fenntartanod. Ha megbeszélitek, hogy találkoztok kettesben egy kávéra, és anyád “váratlanul” felbukkan mellette, akkor az nem oké. Ha majd vele akarsz kávézni, akkor vele beszéled meg, ha velük együtt, akkor pedig kettőjükkel.

Nem vagy köteles ugyanúgy viselkedni a tanároddal, a munkahelyi főnököddel, a kollegáiddal, a szomszéddal, mint ahogy ő viselkedik. Kezelheted máshogy az emberi kapcsolataidat.

14. Jogod van eldönteni, hogy vállalod-e vagy sem a felelősséget mások problémájának megoldásáért. Ha segítségedet visszautasítják, nincs jogod megsértődni.
Nem igényelhetjük másoktól, hogy problémáink megoldásáért felelősséget vállaljanak. Ha mégis ezt akarják, jogunk van visszautasítani a segítségüket.

A bélszínes példánál maradva, ha anyád ezek után ki akarja veled fizettetni a bélszínt, az nem oké.

Ha anyádnak már nem tetszik egyik vagy másik ruhája, golyóstolla, kanapéja, hűtőszekrénye, wckeféje, három hetes szendvicse, és neked akarja adni, nem vagy köteles elfogadni.

Ha épp egy bútort próbálsz összeszerelni és ráütsz a kezedre a kalapáccsal, akkor jogod van elmenni orvoshoz, és nem elmenni orvoshoz. Ha anyád erőszakkal el akar rángatni a kórházba emiatt (hiszen ez is egy lehetőség hogy a hős mártír megmentő anya szerepében tetszelegjen nyilvánosan), akkor nincs joga megsértődni, ha elutasítod a segítségét.

Ha az esküvődet szervezed, vagy épp a gyereked születésére készülsz, nem vagy köteles anyádat bevonni bármelyikbe. Ha anyád ki akarja fizetni a lakodalom költségeit mindenáron, vagy felújítani a gyerekszobát, esetleg ő akar zongorázni vagy főzni az esküvői vacsorán, mindezt jogodban áll visszautasítani. Neki viszont nincs joga megsértődni ezen.

Ha anyád adósságokba veri saját magát, nem várhatja el tőled, hogy te fizesd ki helyette. Ha elveri a fizetését a hónap első napján akár random dolgokra, akár bélszínre, nem várhatja el tőled, hogy a hónap további részében te tartsd el.

Ha felajánlod neki hogy megmetszed a kertben a gyümölcsfáit, és ő erre nem tart igényt, természetesen ugyanúgy nincs jogod megsértődni. És nem várhatod el, hogy a rossz pénzügyi döntéseidért ő viselje a felelősséget.

15. Jogod van arra, hogy függetlennek érezd magad mások jóindulatától, amikor velük ügyeidet intézed, és eltekints attól, hogy előzőleg elnyerd a jóindulatukat.
Nem tarthatsz igényt erre másoktól sem.

Ha közösen kell intéznetek valamit, előtte nem vagy köteles hetekig hajbókolni, ajándékokat vinni, kedveskedni. Nem tagadhatja meg az üzleti szerződésben foglalt vállalásokat vagy pontokat csak azért, mert te épp nem mosolyogtál eléggé őszintén, vagy mert csak másfél órát beszéltek naponta telefonon és nem kettőt (a te számládra).

Ha aláírtátok a szerződést, hogy eladja neked az autóját, nem várhatja el, hogy hálálkodj ezért, sem azt, hogy utána kötelesnek érezd magad furikázni őt összevissza.

Ha megígérte, hogy locsolja a virágaid vagy megeteti a kutyád amíg nem vagy otthon, nem hanyagolhatja el ezt csak azért, mert nem tetszett neki a képeslap amit küldtél, vagy mert nem jöttél haza az üzleti út feléről csak azért, hogy elvidd őt kocsival postára.

Ha megígérte, hogy vigyáz a gyerekedre amíg elmész az orvoshoz, nem hanyagolhatja el a gyereket csak azért, mert szerinte nem vagy vele elég kedves, és amúgy is milyen szülő az aki csak úgy ott hagyja a gyerekét hogy flangáljon a városban.

16. Jogod van azt mondani másoknak, nem érted, mit akarnak tudatni veled, ha szándékaikat, problémáikat, érzéseiket, gondolataikat csupán jelzésekkel próbálják közölni és azt várják tőled, hogy kitaláld azokat.
Nincs jogod elvárni, hogy mások megértsenek, ha csupán jelzések útján próbálod meg tájékoztatni őket.

Egyetlen ember sem gondolatolvasó. A nárcisztikus anyák gyerekei nagyon sokszor képesek nagyon apró jelzésekből, rezdülésekből következtetni arra, hogy anyjuk épp milyen hangulatban van, vagy akár megérezni, hogy májkrémes kenyeret akar enni még mielőtt éhes lenne egyáltalán, de ez nem elvárható.

A tiszta, nyílt, egyértelmű kommunikáció az, amivel hatékonyan lehet gondolatokat közölni.

A szemöldökemelgetés, a sóhajtás, az “úgy” nézés, a legyintés, az nem egyértelmű kommunikáció. A passzív agresszió és a manipuláció szintén nem.

Utólag számonkérni rajtad valamit, amit “tudnod kellett volna”, igazságtalan.

Az egyenes szükségletkifejezés “receptje”: Megfigyelés – Érzés – Szükséglet – Kérés.

A Wikipédián: Erőszakmentes kommunikáció

17. Jogod van az egyedüllétre.
Nincs jogod másoktól zokon venni, ha időről időre magányba akarnak vonulni.

Jogod van bemenni a szobádba, becsukni az ajtót, és olvasni. Vagy tanulni. Vagy nézni a falat. Vagy meditálni. Vagy sírni. Vagy edzeni. Vagy örömöt szerezni magadnak.

Jogod van úgy zuhanyozni, hogy közben anyád nem nyit rád.

Jogod van úgy beszélgetni valakivel telefonon, hogy közben anyád nem áll melletted.

Jogod van úgy olvasni, hogy nem olvassa ő is ugyanazt a vállad fölött.

Jogod van ahhoz, hogy magányba vonulj, és ne akarj interakcióba lépni vele, vagy akár senkivel. A magányra egyeseknek ritkábban van szüksége, másoknak gyakrabban, néhány embernek pedig egyenesen létszükséglet.

Ha magányba vonulsz, azt nem mások ellen teszed, hanem saját magadért.

Ugyanúgy, ahogy te is elfogadod, ha másvalaki azt mondja, hogy “ne haragudj, most nem érek rá”, vagy “most nincs kedvem találkozni”, anyádnak is el kell fogadnia, vagy legalábbis nem terhelheti rád azt, hogy nem tud adaptív módon megküzdeni azzal, hogy a kommunikációs / társasági / egyéb szükségletét nem elégíted ki.

Jogod van a csöndhöz is. A zavartalansághoz. Jogod van aludni is. Ha ezektől valaki megfoszt, főleg ha huzamosabb ideig, gondolj azokra a börtönökre, ahol mindezt kínzásként alkalmazzák, és emberi jogi aktivisták dörömbölnek a kapun az embertelen bánásmód miatt.

Jogod van az egyedüllétre.

 

Az asszertív jogok listája

Reklámok

Az asszertív jogok listája 1.

Ez a lista több helyen is kereng az interneten, a postsorozat alján természetesen meglinkelem a forrást. Tapasztalataim alapján a nárcisztikusok gyerekeinek nagy része nem is tud ezekről a jogokról, illetve ha hallott is róluk, nagyon nehezükre esik egyáltalán elképzelni is, hogy milyen lehet ez, vagy hogyan is lehet érvényesíteni őket, még akkor is, ha nem épp a nárcisztikus szülővel állnak szemben, hanem egy alapvetően nem ellenséges emberrel, például egy jóbaráttal.

Nárcisztikusok gyerekeiként folyamatosan halljuk a háttérből a nárcisztikus szülőnk hangját (akár élőben, akár introjektumként – ami a szülő a fejünkben élő leképezése), hogy mi ezt nem érdemeljük meg, mi erre nem vagyunk képesek, a nárcisztikus úgyis erősebb, illetve hogy ha betartjuk és betartatjuk a saját határainkat, akkor ezzel a másik embert csorbítjuk meg, vagy tulajdonképpen önzők vagyunk, agresszívak, és érdemtelenek.

Nos, ez nem így van. Ezek olyan jogok, amihez minden embernek kivétel nélkül joga van. A rossz embereknek is. A gonoszoknak is. Sőt, neked is.

(Azt nem mondom, hogy anyádnak is, mert ebben éltél egész életedben eddig, és kizárólag az ő igényeit kellett figyelned és ellátnod.)

A vastaggal szedettek a te jogaid. Olvasd el, figyeld magad, ha valahol nagyon belső tiltakozást érzel, vagy az első reakciód az, hogy na ezt azért már mégse, akkor azzal nagyon dolgod van. Igen, még az is a te jogod, megkérdőjelezhetetlenül.

Az alatta levő a mások jogai. A másokkal való törődésben a nárcisztikusok gyerekei általában túlzottan is jók, de azért olvasd el ezt is, és gondold végig. Figyelem: ha a másokkal való interakció során csak te veszed figyelembe a másik ember jogait, de ő a tiedet nem, az súlyos egyenlőtlenség, és egészségtelen a számodra.

Ezek alá leírok egy-két példát ami minket érinthet, ha nektek is van saját személyes, örömmel várom a kommentekben.

1. Jogod van ahhoz, hogy önbecsülésed és méltóságod megőrzése érdekében megfelelően eljárj, még akkor is, ha ezt valaki sérelmesnek találja – feltéve, ha indítékaid, szándékaid nem agresszívek.
Nem vitathatod el mások jogát, hogy hasonlóan járjanak el, még ha ezt sérelmesnek is találod, ha egyébként indítékaik nem agresszívek.

Nem kötelező sem elfogadnod, sem elviselned, ha megaláznak, vagy sértik az érdekeid, esetleg az önbecsülésed. Ezeket a határaidat pedig jogod van betartani. Akár úgy, hogy azonnal kilépsz az adott helyzetből, akár úgy, hogy ideiglenesen vagy végleg megszakítod a kapcsolatot az illetővel. Jogod van jogi útra is terelni a dolgot, ha például rágalmaznak.

2. Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled, meghallgassanak és komolyan vegyenek.
Neked ugyanígy kell bánnod a hozzád fordulókkal.

Validáció. Mindig ezt hangsúlyozom. Ha épp próbálod megosztani a nárcisztikussal a saját tapasztalataidat, élményeidet, érzéseidet, ő pedig invalidál, akkor nem tartja tiszteletben ezt a jogodat.

Érzések invalidálása: Szomorú vagy, mert a nárcisztikus letagadja azokat a tetteit és azok rád gyakorolt hatását, amikkel az imént szembesítetted, neked pedig arra lenne szükséged, hogy meghallgasson és elfogadja hogy te ezt és ezt érzed. Ezért arra kéred a nárcisztikust, hogy csak hallgassa végig amit mondasz, és ha reagálni szeretne, kezdje azzal, hogy elhiszi, hogy te ezt így élted meg. Erre a sablon nárcisztikus invalidáló válasz az szokott lenni, hogy “De hát az nem is úgy volt”. Ha a nárcisztikus szerint túlérzékeny vagy, vagy jobban kellene tudnod kezelned az ő abuzív viselkedését, és ezzel benned próbál bűntudatot, vagy elégtelenség-érzést kelteni, az abúzus. Valószínűleg sokszor magyarázta gyerekkorodban is, hogy nem azt kellene érezned, amit érzel, vagy nem is az a valóság, mint amit tapasztalsz. Ez is abúzus.

Tiszteletlenség: Megjegyzéseket tesz a megjelenésedre. Hozzád, vagy a tulajdonodhoz ér az engedélyed nélkül.

Nem vesz komolyan: Megkérdőjelezi a döntéseid, az érzéseid, azt, hogy elég felelősségteljes vagy logikus vagy-e, hogy tudod, mit csinálsz, vagy hogy van-e elég okod az adott cselekedetedre.

A tisztelet témakörénél mindig képzelj el valakit, akivel valamennyire rendszeres kapcsolatban vagy. Ez lehet a zöldségárus, a kollegád, vagy a harmadikon lakó bácsi, akivel háromhavonta egyszer találkozol a lépcsőházban és köszönésen kívül nem nagyon beszéltek másról. Amit ők elvárhatnak tőled, te minimum ugyanazt el kell hogy várhasd bárkitől. Nem fogod a zöldségárust arról faggatni, hogy miből telik neki az üzlet bérleti díjára, vagy hogy eléggé átgondolta-e, hogy ő most vöröshagymát árul. Ha megkérdezed, hogy jövő héten már lesz-e padlizsán, és válaszol, akkor nem hülyézed le hogy de hát azt nem is úgy kell termeszteni tehát biztos hogy nem is lesz. Ha a kollegádnak eltörik a kedvenc bögréje, nem fogod azt mondani neki, hogy de hát az csak egy bögre volt, nem lehetsz szomorú. A harmadikon lakó bácsit pedig nem fogod köszönés helyett azzal zaklatni, hogy milyen már az öltözéke, és ha kölcsönkér egy kis lisztet, hogy sütni tudjon az unokáinak, akkor nem tartasz kiselőadást arról, hogy milyen hülyeség liszttel sütni mert az egészségtelen és biztos azért nem engedheti meg magának a nyugdíjából a mandulalisztet, mert nem dolgozott eléggé, de te bezzeg.

Lehet, hogy szökőévente egyszer gondolatban felmerül benned ezek közül egy-kettő, de az biztos, hogy szavakba már nem öntöd. Ugyanígy, ez anyádtól is elvárható, hogy nem kérdőjelezi meg a személyes döntéseidet, az integritásodat, a szavahihetőségedet, az érzéseidet és a tapasztalataid. Szabad elmondanod neki, hogy ha mégis megteszi, te abban a pillanatban leteszed a telefont, kimész az ajtón, kirakod a kocsiból, és ezt tartsd is be, akkor is, ha neki vagy neked kényelmetlen.

A nárcisztikus szülőd nem az újszülött gyereked, akit kötelességed felnevelni. Felnőtt ember, akinek ugyanannyi lehetősége és eszköze van változtatni a maladaptív viselkedésén, terápiába járni, figyelembe venni a számára fontos emberek szükségleteit, illetve új dolgokat tanulni a világról, a társadalomról, a saját mentális állapotáról és rólad, mint bárki másnak. Ahogy te emberfeletti mennyiségű energiát fektetsz abba, hogy valahogy változtass az életeden, vagy egyáltalán túlélj, úgy ugyanennyi energiát ő is bele tud fektetni abba, hogy moderálja a viselkedését a jelenlétedben. Amennyiben nem hajlandó felnőtt emberként viselkedni veled, vagy tenni azért, hogy képes legyen erre, akkor nem tisztel, és valójában nem törekszik veled egyenrangú kapcsolatra.

3. Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.
Nem várhatod el a másiktól, hogy bűntudatot érezzen, ha nemet mond a kérésedre.

Mondhatsz nemet és mondj is nemet. Ha te kérsz valamit valakitől, és az nemet mond, akkor általában csöndben el szoktad fogadni, mert erre kondicionáltak. Ez abból is fakad, hogy tudod, hogy visszautasítható vagy, és természetesnek veszed, hogy a másik ember igényei számára előrébb valók a tieidnél. Ezt most fordítsd meg. A te igényeid számodra fontosabbak kell hogy legyenek, mint más igényei, ugyanis hogy a viccet idézzem, belőled csak egy van, mások meg többen vannak. Senki nem fog tudni annyira törődni veled, mint te magad. Ugyanúgy, ahogy nem kérdőjelezed meg, ha más épp nem segít neked, nem ér rád, vagy nem tesz meg érted valamit, azt se kérdőjelezd meg, ha te épp nem teszel meg másért valamit. A kérés azért kérés, mert szabad igent és nemet is mondani rá. Ha csak az igent fogadja el a másik fél, vagy előre sejted, hogy dühöngene, sírna, vagy húzná a száját, ha nemet mondanál, akkor az nem kérés, hanem utasítás.

A kérés teljesítése: szívesség. Áldozol az idődből, az energiádból, a pénzedből, a társaságodból, a szakértelmedből. Akkor is így van ez, ha amúgy örömet okoz neked a másoknak segítés, ezt ne feledd. A kérésre bármikor mondhatsz nemet és ezt egyáltalán nem kell megindokolnod.

Akkor is mondhatsz nemet, ha nem akarod teljesíteni a kérést, nem kell elkendőzni azzal, hogy nem áll módodban. Akkor is mondhatsz nemet, ha a másik emiatt szomorú lesz, mert számára fontos lett volna, hogy igent mondj, ezek az ő érzései és az ő felelőssége. Akkor is mondhatsz nemet, ha emiatt lekési az aznapi vonatot és mondhatsz nemet ezek után arra is, hogy nálad aludjon. Akkor is mondhatsz nemet, ha nem tudod megindokolni mert csak. Akkor is mondhatsz nemet, ha utána megbánod. Akkor is, ha utána az illetőnek elviszi a bank a házát mert te nem adtál kölcsön.

Ha a nemet mondás után bűntudatod van, akkor gondolj arra, hogy valami nem stimmel. Akár beléd nevelt reakció, akár a másik próbál benned bűntudatot kelteni, mindenképpen azt jelenti, hogy vagy nem kérés volt, hanem utasítás, vagy érzelmi zsarolást alkalmaz rajtad az illető, vagy pedig túlságosan beléd verték hogy te vagy az egyetlen ember a Földön, aki nem mondhat nemet, és ez még mindig hatással van a gondolkodásodra és ezzel együtt az érzelmeidre is.

A szimbiota nárcisztikus szülő sokszor retteg attól, hogy független legyél és legyen saját életed, mivel nem képes a saját énjét megkülönböztetni a tiedtől. Minden függetlenedési kísérletedet, így a nemet mondást is a saját pusztulásaként érzékel, és ezért nyílt vagy burkolt módon mindent megtesz azért, hogy ne mondhass nemet. Bűntudatot kelt benned, fenyeget, jelenetet rendez, elhiteti veled hogy egyáltalán nincs más választásod, megpróbál megvesztegetni, elhiteti veled, hogy torz a valóságérzékelésed, illetve hogy a világ sorsa, de legalábbis az életetek múlik azon, hogy igent mondasz-e. Lehetséges, hogy mindezt még te is elhiszed, ha elég jól fejlett a vonatkozó maladaptív sémád, de képes vagy létezni akkor is, ha nemet mondasz, ő is képes létezni akkor is, ha nemet mondasz neki. A nárcisztikus szülőd aktuális öröme vagy bánata semmit nem mond a te szerethetőségedről, vagy arról, hogy jó ember, jó gyerek vagy-e, mindössze arról, hogy aktuálisan éppen mit érez. A saját érzése pedig kizárólag az ő dolga, és az ő felelőssége, te nem tartozol felelősséggel azért, hogy a szülőd mit érez.

Ha szeretnéd gyakorolni a nemet mondást, próbálj meg meg valakinek nemet mondani valami nagyon apró dologban úgy, hogy nem kérsz elnézést, és nem indoklod meg, hogy miért mondasz nemet.

4. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj szakmabeliektől, beleértve az orvosokat is.
Kötelességed tájékoztatni azt, aki ezt kéri tőled, azokról a dolgokról és tényekről, amelyek őt személyében érintik.

Ez arra az esetre is vonatkozik, ha a nárcisztikus rokonod “segít” valamiben, és éppen ő az orvos, a villanyszerelő, a könyvelő, a jogász, vagy a kertész. A “kislányom én jobban értek hozzá” mondat kevés, hiszen a te életedbe, tulajdonodba, egészségedbe avatkozik bele tevőlegesen, tehát jogod van minden egyes részletről tudni, azokról is, amikhez egyébként nem értesz. A tájékoztatásnak pedig nem kötelező eleme a lehülyézés, az ostobának vagy műveletlennek nézés, a hozzá nem értés kifigurázása, a gúnyolódás, vagy a tájékoztatás megtagadása a munka fontosságára vagy az odafigyelésre hivatkozva. Jogod van a tárgyilagos, szakmailag releváns, érthető tájékoztatáshoz. Jogod van ahhoz is, hogy a nárcisztikus ezt ne a saját felsőbbrendűségének bebizonyítására használja fel, tehát ha információt kérsz tőle, akkor azt lehetőleg szakszavaktól mentesen, a te szakmai tájékozottsági szinteden tegye. Jogod van a tájékoztatás rövidségéhez, nem kell elviselned “büntetésből” hatórás kiselőadást bérszámfejtés nehézségeiről, ha a könyvelő rokonod segít elkészíteni az adóbevallásodat.

Ha az anyósod a nőgyógyászod/urológusod, akkor is jogod van az orvosi titoktartáshoz, és ahhoz is, hogy az egészségi állapotodról és az esetlegesen szükséges beavatkozásokról tájékoztasson. Jogod van ahhoz is, hogy annak ellenére, hogy a nárcisztikus rokon a szakértő, te döntsd el egyedül, hogy milyen mértékű és jellegű segítségre van, vagy éppen nincs szükséged. Jogod van felelőtlenül dönteni.

Rendelhetsz cukrászdából tortát akkor is, ha a rokonod cukrász. Kifizethetsz kétszer annyi pénzt egy vadidegen belsőépítésznek, mint amennyit a belsőépítész rokonod kért volna, fele olyan jó minőségű munkáért. Majd te, személyesen levonod magadnak a következtetést, de a rokonodnak nincs joga ezt számonkérni rajtad, vagy felemlegetni.

5. Jogod van arra, hogy ha önérvényesítő jogaid értelmezésében bizonytalanságok vannak, akkor ezeket tisztázd az érintett személlyel.
Tudomásul kell venned a másiknak ugyanezt a jogát, még akkor is, ha te ilyen problémákat nem látsz.

Ha a másik ember megsérti a határaidat, gátolja az önérvényesítésed, ez akkor is így van, ha ezt ő nem veszi észre, tudattalanul csinálja, vagy őt nem zavarja, esetleg az érzelmeire, a nehéz gyerekkorára, vagy bármi másra hivatkozik. Ha nincsen tisztában a személyes határaiddal, vagy az asszertív jogaiddal, akkor ezeket elmondhatod neki. Ha rendszeresen megsért bizonyos határokat, például megérint anélkül, hogy te ezt szeretnéd, belevág a szavadba, invalidál, órákon át beszél hozzád telefonon miközben te dolgoznál, ignorálja a nevelési szempontjaidat amikor a gyerekeid a közelében vannak, akkor jogod van elmondani, hogy itt húzódik a határ, ha átlépi ismételten ez lesz a következménye. Nem kötelességed egynél többször elmondani, a nárcisztikusoknak nem a szövegértéssel van gondjuk, hanem azzal, hogy saját magukra nem tartják érvényesnek a társadalmi együttélés szabályait. Ha azzal kezdi a személyes találkozásaitokat, hogy taperolja a hajad és megjegyzéseket tesz, hogy “mi ez a szénaboglya”, vagy egyszerűen csak lesajnálóan végigméri, esetleg mintegy véletlenül pont van nála hajgumi és a kezedbe nyomja, hogy látom elfelejtetted összekötni a hajad, akkor ezt érdemes tenned: Anya/Apa/egyéb, egyszer mondom el, nagyon figyelj.

Nincs szükségem arra, hogy kommentáld a megjelenésemet, vagy hogy megérints anélkül, hogy én ezt kifejezetten kértem volna. Kérlek, többször ne tedd. Amennyiben legközelebb megjegyzéseket teszel a kinézetemre, vagy hozzám érsz, abban a pillanatban fel fogok állni, és kimegyek az ajtón.

Számíts rá, hogy amint ezt elmondtad, megpróbál hozzád érni, vagy kommentálni a hajad, illetve fennhangon érvel, hogy neki miért is van joga azt csinálni amit akar, és márpedig ő akkor sem fog rád hallgatni. Itt kell felállni és kimenni az ajtón, és ezek után nem kommunikálni vele legalább egy napig.

Számíts arra is, hogy ennek kétféle kimenetele lehet. Vagy csak addig van nyugtod, amíg nem találkoztok, majd utána személyesen ismét teljes mértékben ignorálja a kérésed és a határaid, és fokozatosan eszkalálja a viselkedését, vagy rájön, hogy nem tud elég gyakran nárcisztikus lökethez jutni, ha ritkán lát és ezért valamennyire beadja a derekát.

Az asszertív jogok listája

Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is

Semmi bajom a görögökkel amúgy, ez a régi, eredetileg latin nyelvű közmondás (“Timeo Danaos et dona ferentes“) a trójai faló történetével kapcsolatos.

A nárciszikusok képtelenek az empátiára, és a saját gyereküket általában saját maguk meghosszabbításaként kezelik. Az ajándékozás sosem őszinte önzetlen szeretetből történik, hanem vagy valamilyen meghatározott céllal, vagy valamiért cserébe, vagy rosszindulatból. A nárcisztikusok vagy olyan ajándékot adnak, ami tulajdonképpen nem a megajándékozottnak, hanem nekik jó, vagy olyat, ami a megajándékozott személyiségével, élethelyzetével, értékrendjével teljes mértékben ellentétes, vagy “látszatajándékot”, amivel lehet mások előtt villogni, hogy ő milyen nagylelkű, vagy olyat, amivel lehet valamilyen formában ellenőrzés alatt tartani a megajándékozottat. Mindig gondosan ellenőrzi, hogy a megajándékozott szerinte megfelelő mértékben örül-e, megfelelően gyakran használja-e az adott dolgot, vagy megfelelő mértékben hálás-e. Általában az ajándék ezek keveréke.

A nárcisztikusok mint mindenben, az ajándékozási szokásaikban is hasonlítanak egymásra. Az alábbiak egytől egyig megtörtént esetek alapján íródtak, és mindegyikre hallottam már legalább egy tucat példát.

Az önajándékozás

Ha a nárcisztikus érdekei úgy kívánják, megpróbál olyan ajándékot adni, aminek a megajándékozott örülne. Mivel nem tud saját magából kilépni, ezért olyan ajándékot ad, amit valójában magának szeretne. Természetesen ez teljesen független attól, hogy az áldozat amúgy szeretett volna-e olyasmit, mivel az nem szempont. Ha a nárcisztikus edénykészletre vágyik, akkor azt ajándékoz, ha horrorregényre, akkor azt. Ezek után gondosan ellenőrzi, hogy az áldozat elég gyakran főz-e az edényekben, vagy hogy a regényt elviszi-e magával az összes nyilvános helyre, amin megfordul. Ha úgy ítéli meg, hogy a használat nem elég intenzív, akkor kölcsönkéri, aztán “elfelejti” visszaadni.

Az üvegfej

Ez a típusú ajándék teljesen értelmetlen, használhatatlan, viszont foglalja a helyet. Ilyen lehet például egy életnagyságú üvegfej, amit a nárcisztikus a bolhapiacon talált, majd ajándékba adja “pont te jutottál eszembe amikor megláttam”, illetve “nem lehetett otthagyni” felkiáltások kíséretében. A megajándékozott jólnevelten igyekszik leplezni a döbbenetet és örömöt színlelni, aztán hazaviszi a tárgyat. A nárcisztikus időről időre ellenőrzi, hogy a borzadály a megajándékozott lakásában megfelelően központi helyre került-e, megfelelően tisztán van-e tartva, és eléggé ellehetetleníti-e az ott élők mindennapjait (mert például elfoglalja az egész ebédlőasztalt). Ha az áldozat a tárgy elpakolásával, vagy horribile dictu kidobásával próbálkozik, akkor jön a nárcisztikustól a “Megvan még amit a múltkor kaptál tőlem? Olyan szeretettel választottam ki neked, hogy örülj. Nem az ebédlőasztalon tartottad eddig?” Ez a fajta nárcisztikus nemcsak kötelező ünnepeken, hanem akár hetente is beállíthat egy újabb fölösleges kacattal, amit az áldozatnak “hálából” tárolnia kell élete végéig. Néha vendégeket is hív az áldozathoz, hogy bemutathassa altruizmusát: “Mutasd meg kisfiam Zsóka néninek hogy milyen szép üvegfejet kaptál tőlem, látod Zsókám, hogy megbecsülik, ugye kisfiam”. A nárcisztikus akkor boldog, ha az áldozat életterét kacatraktárrá változtatta és az mozdulni sem tud.

Hoztam is ajándékot meg nem is

Ez a népmesébe illő ajándék csak az ajándékozás pillanatáig kerül a megajándékozott tulajdonába, vagy csak papíron. Általában valami drága dolog, aminek a teljes haszonélvezete utána természetesen a nárcisztikusé, ha már ilyen nagylelkű volt. Tökéletesen alkalmas az önreklámozásra és az elismerő bólogatások begyűjtésére, akiknek elmeséli, hogy mert ő ennyire nagyvonalú, ilyet ajándékozott a gyerekének. Az áldozatnak ilyenkor illik hangot adnia hálájának és annak, hogy mennyire tökéletes az ő szülője, ellenkező esetben több hetes mentális kínzásnak és nyilvános megaláztatásnak teszi ki magát, főleg hogy a repülő majmok mindig a nárcisztikus pártján vannak és kíméletlenül büntetik a hálátlanságot. “Szegény anyád az utolsó megspórolt kisnyugdíjából vette ezt neked, te pedig ott pöffeszkedsz és annyit sem mondasz hogy köszönöm, hát milyen hálátlan alak vagy te. Nem is értem Margitom, hogy hogy bírod ezt a hálátlan gyereket” – itt következik egymás verbális lappogatása és az áldozat nyilvános ekézése. Az ajándék lehet hétvégi ház, üdülési jog, autó, a lényege, hogy papíron lehet az áldozaté, viszont esélye sincs arra, hogy egyszer is használja. Annyi legyen elég, hogy a nevén van egy ilyen drága dolog. A rezsit, kötelező biztosítást, fenntartási díjat persze fizetnie kell. Eközben a nárcisztikus minden hétvégéjét a hétvégi házban tölti, hogy “kisegítsen”, és természetesen az áldozat is szívesen látott vendég, ha hajlandó minden másodpercét terrorban tölteni. A nárcisztikus mindenképpen nyer, mert vagy vért szívhat, vagy övé az egész ház. Az üdülési jogot kizárólag ő veszi igénybe, hiszen neki szüksége van a pihenésre és ennyit igazán megérdemel, “majd ha te is ilyen öreg leszel megérted kisfiam, hát ennyit csak nem tagadsz meg szegény szüleidtől”. Az autót vagy kölcsönkéri és összetöri, vagy esetleg a saját lerobbant húszéves skodáját felajánlja cserébe “Te még úgyis erős vagy én meg már nem tudom forgatni azt a kormányt“. Az orvoshoz járás és a bevásárlás amúgy is fontosabb, mint az áldozat bármilyen tevékenysége. A nárcisztikus akkor is igényt tart az autó egész napos birtoklására, ha amúgy egy hónapig nem mozdul ki a házból. A koncertbérlet minden koncertjére is a nárcisztikus megy el, hiszen “Neked amúgy is a gyerek mellett a helyed, biztos lelkiismeretfurdalásod lenne, hogy szórakozol amíg ő otthon sír, így meg nem vész kárba, majd elmesélem“.

A hasznos csere

A nárcisztikus úgy dönt, hogy a 30 éves kávéfőzője, a 20 éve divatjamúlt saját kezűleg kötött kinyúlt pulóvere, vagy még az őskorban barkácsolt konyhabútora helyett igazán megérdemel valami vadiújat. Saját magának ezt meg is veszi, a régi használhatatlan selejtet pedig odaadja ajándékba. A használt szendvicssütőt nem mossa el becsomagolás előtt, de ezt tilos a megajándékozottnak látványosan észrevennie. Haladóbb nárcisztikusok az ajándékozással egy időben büszkén meg is mutatják a saját maguknak vett márkás vadiúj tárgyat, amire kötelező elismerően csettintgetni és érdeklődést mutatni.

A százforintos boltos

A nárcisztikus végtelenül spórolós alfaja (akinek amúgy telne rá) saját magának sem vesz semmit, és mindennek az értékét azon méri, hogy ingyen volt-e, vagy legalábbis akciós, vagy tizedannyiba került mint bárhol máshol. Éppen ezért az ajándékba adott tárgy is a kínai- vagy a bolhapiacról származik, hamismárkás “Raabok” vagy “Dubwil” vagy “Adios”, esetleg ingyen osztogatták repiajándékként egy rendezvényen, vagy egyenesen lopta. Mivel büszke az üzleti képességeire, és arra, hogy milyen “cseles”, ezért az ajándék átadásakor hosszasan ecseteli, hogy hogyan sikerült sokkal olcsóbban megvennie, mint a szomszéd, hogy az adott párt aláírásgyűjtéskor kapta ajándékba a tollat, esetleg hogyan hozta ki “véletlenül” a boltból. Az ajándék természetesen már az ajándékozás pillanatában használhatatlan, vagy legalábbis egy hét múlva elromlik, de garancia az sajnos nem volt hozzá, ezért visszavinni sem lehet. Haladók képesek tescos “leárazáson” vett lejárt csokit vagy lejárt sajtot ajándékba adni.

(Ezt a típusú nárcisztikust élesen el kell különíteni a szegény nagymamától, akinek tényleg nem telik másra és őszinte szeretetből adja a nyugdíjból félretett ezrest, vagy a kert végében termett három marék diót)

Amíg kicsi voltál és okos és kedves és szép

Ez a típusú nárcisztikus nem hajlandó tudomásul venni és elfogadni, hogy a pici cuki szőke göndör hajasbabája immár negyvenéves felnőtt ember. Sokat mutogat gyerekkori képeket “Nézd milyen édes voltál ugye látod bezzeg most mekkora ló vagy na nézd már” felkiáltások kíséretében, és emlegeti a régi szép időket amikor még bezzeg. Ajándékai között a következők szerepelhetnek: cumisüveg, babáknak való kiscipő vagy kiszokni, homokozó készlet (vödör, lapát, formák), LEGO, fésülős baba, matchbox vagy Transformers. Esetleg 12 darabos puzzle, 6-12 éves korig ajánlott társasjáték. Hozzá is teszi, “Mindig is ilyet szerettél volna kislányom, tudom én“. Ha az áldozat őszintén sokkot kap az ajándéktól, a nárcisztikus egy életre megbántódik, és attól fogva minden találkozáskor elmondja, hogy őt a legőszintébb érzéseiben sértette meg az ő kisgyermeke, mert nem engedi hogy a szerető anya őt szeresse, és a bezzeg a megtört anyai szív.

Az ellenajándék

Mindenkinek van olyan, számára fontosnak tartott tulajdonsága, meggyőződése, ami körülbelül tíz mondatnyi felületes beszélgetés után kiderül az illetőről. Éppen ezért nagyon ritka, hogy valaki olyan ajándékot kapjon, ami pont ebbe tapos bele. A nárcisztikus viszont kéjes élvezettel ad ilyen ajándékot, egyrészt hogy megmutassa, mennyire rosszul is gondolja az áldozat, hogy megtérítse, vagy csak egyszerűen az orra alá dörgölje, hogy nem érdekli a másik ember lelke legmélye, és hogy ebbe a szeretet álcája alatt büntetlenül bármikor beleszarhat, hiszen ő Anya, hiszen ő Szeretetből. Ha bárkinek az áldozat megpróbálja elmesélni, a nárcisztikus kap megértést (“biztos nem tudta, szándékosan úgysem tenne veled ilyet“, “hát nem érti szegény mi az“, “ő csak jót akar“) Ha zsidó, Holokauszt-tagadó könyvet kap ajándékba. Ha keresztény, akkor sátánista metálzenét. Ha nem bírja elviselni a libafosszínt, akkor libafosszínű pulóvert, tökéletesen eltalált fos-árnyalattal. Ha vegetariánus, akkor “Mindent a húsételekről és az élő állat feldolgozásáról” című szakácskönyvet. Ha bioételeket eszik, zacskós leves a születésnapi ebéd. Ha a felesége szőke, szőkenős viccgyűjteményt kap. Ha gluténérzékeny, akkor hatalmas tortát “Ennyitől igazán nem lesz semmi bajod, direkt neked sütöttem három napig“. Ha fél a kutyáktól, akkor Stephen King: Cujo című regényét. Ha pár éve tiszta, miután kikecmergett az alkoholizmusból, akkor whiskyt. Ha egy szobás lakásban él és a modern minimalista bútorok rajongója, akkor hatalmas intarziás rokokó szekrényt.

A megkésett

A nárcisztikus emlékszik rá, hogy általánosban szerettél volna háromemeletes tolltartót, ezért harmincévesen kapsz egyet. Arra is emlékszik, hogy amikor tizenöt éve megvetted a lakásod, nem volt bútorod, ezért kapsz négy összehajtható széket. Két éve említetted, hogy egyszerre lyukadt ki több pár zoknid, ezért kapsz három párat. Most találta meg a magnókazettákat amiket elrejtett számodra az egyik karácsonyra, és most megkapod.

Az áttételes ajándék

Az ajándékot ugyan te kapod a kezedbe és te is bontod ki, de nem neked lesz hasznos, hanem valaki másnak. A születésnapodra a gyerekednek ad csörgőt vagy játékot. A férjednek vesz pulóvert, hiszen említetted, hogy nincs neki elég. Te kapsz egy tábla csokit, a tesód viszont egy mobilt, hogy ne legyen szomorú amiért most nem neki van szülinapja.

Az ígéret

Ez a típusú ajándék általában közepes, vagy teljes anyagi romlásba dönti a megajándékozottat. A nárcisztikus önvizsgálatot tart, beismeri, hogy eddig nem figyelt rád eléggé, de most minden megváltozik. Most látja, hogy szükséged van valamire, amit sosem vennél meg magadnak, mert embertelenül drága, vagy mert úgy érzed, hogy nem érdemled meg, de ő tudja, hogy megérdemled. Hónapokig ecseteli, hogy mennyire kéne már neked egy saját lakás, egy új telefon, vagy egy autó. Egy idő után elhiszed. Utánanéz a hitelopcióknak, linkeket küld, prospektusokat hoz, együtt gondolkozik veled, úgy érzed, végre kialakult közöttetek valami kapcsolat. Hálás vagy. Meg is ígéri, az összeg nagy részét ők fizetik, most végre igazi szüleid lesznek, most meglátták, hogy nyomorogsz az albérletben, sírtak is kicsit amikor megtudták hogy nincs ablakod és penészedik a fal, hogy télen is bringával jársz, hogy már nem tud senki felhívni mert nem működik a gomb. Elkísér a boltba, vagy aláírni a szerződést. Az utolsó másodpercben megkérdezi, lehet-e most úgy, hogy te kifizeted az egészet, mert akkor nem kell macerázni a több bankkártyával, aztán ő másnap utalja. Bólogatsz, persze, te sem szereted a macerát és még ennyit épp ki tudsz fizetni, vagy legalábbis jó lesz így a szerződés, mert majd a segítségükkel röhögve kifizeted a részletet.

Soha többet nem látod a pénzt, ha rákérdezel elterelik a témát, vagy közlik hogy “de hát tudod kisfiam hogy most nekünk nincs pénzünk”. Egy idő után már nem említed, és örülsz, ha valaki odaadja a félig megevett pogácsáját, aznap legalább ettél valamit.

A következő ilyennek is bedőlsz.

Virág elvtárs

Bármit is ad a nárcisztikus, azt kamatostul vissza kell fizetni. Az ajándék hivatkozási alap számára a különféle segítségek, anyagi támogatás, időfeláldozás, lábtörlővé válás, stb. kierőszakolására. Ha bármire a megajándékozott nemet mond, a nárcisztikus aduként előhúzza a “De hát én mit adtam neked és ennyire nem vagy képes cserébe” mondatot. Az undorító norvégmintás pulóverért cserébe fél évig minden héten hallgatni kell a nárcisztikus monológjait, hiszen meddig kötötte. Az ajándékba kapott kenyérpirítóért cserébe kölcsönkéri az áldozat fél fizetését, mert most az ajándék miatt anyagi nehézségeik vannak. Minden találkozáskor fél órás hálálkodást és az anyai szív dícséretét, havonta egyszer a csodálatos anyaság versbe foglalását várja el, hiszen ő ajándékba adott egy bögrét. A hálálkodás elmaradása esetén szívszaggató zokogásban tör ki: “Én már nem is számítok, hát nem örülsz az ajándéknak amit adtam, nem is szereted te igazán anyádat, pedig mennyi mindent megtesz érted”. Pár évtized elteltével az áldozat már könyörög, hogy ne kapjon ajándékot, de kap. És annak mindig kegyetlen és megfizethetetlen ára van.

A büntetés

A nárcisztikusnak az áldozat egy tulajdonsága nem tetszik, és ezért úgy gondolja, jó útra tereli az illetőt, vagy ha nem, hát megbünteti. Három számmal kisebb ruhát vesz ajándékba, hogy bemutassa, ő milyen vékony, a megajándékozott pedig bezzeg milyen kövér és miért nem fogy már le. Erőszakkal felpróbáltatja a ruhát, és mikor az nem jó, kajánul vigyorog és megjegyzéseket tesz. Erősen kopaszodó fiának (láthatóan kamu) hajnövesztőt és fésűt ad. “Hogyan vonzzuk be az ideális partnert” című könyvet vesz a lányának, aki szerinte nem a megfelelő partnerrel él.

Az ellenőrzés

A nárcisztikusnak szüksége van arra, hogy a nárcisztikus energia forrását biztosító alattvalók mindig a rendelkezésére álljanak és töretlen legyen a hűségük. Ezért a nekik adott ajándék arra szolgál, hogy kimutathassák lojalitásukat, vagy legalábbis valamiféle pórázként szolgáljanak. Ha az áldozat rájön az ajándék valódi céljára és ellenkezik, kíméletlenül visszatapossák az engedelmességbe. “Azt akarod, hogy a vendégek lássák, mennyire semmibe veszed anyádat?” “Hát nem szeretsz, azért nem használod?” “Szegény anyádnak a szíve szakad meg, hogy nem örülsz annak, amit szeretetből adott.” “Ajándékba adtuk neked a telefont és sosem veszed fel, mi van, ha azért hívnálak mert apád a halálán van?” Az ajándékba kapott pulóvert minden egyes találkozáskor kötelező hordani, akkor is, ha 35 fokos nyár van. Az ajándékba kapott telefont kötelező felvenni, éjszaka, szex közben, munkahelyen. Az ajándékba kapott könyvet egy héten belül fejből fel kell tudni mondani és utána bármikor idézni oldalszámmegjelöléssel. Ha az ajándékozó szívű nárcisztikus a nap bármely szakában be óhajt kopogni az áldozathoz, hogy ő pont most gondolt rá és hozott egy kis süteményt, kézi csipkét, ütvefúrót, akkor kötelező beengedni, és órákig szórakoztatni.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Találkoztatok már ezekkel az esetekkel, vagy esetleg olyannal, amit nem soroltam fel?

A diszfunkcionális családok tizenegy parancsolata

Thomas F. Fischer listája következik a diszfunkcionális családok működésének legjellemzőbb elemeiről. Bármilyen hasonlóság a valósággal nem a véletlen műve, azokra a családokra meglehetősen igaz, ahol legalább az egyik szülő nárcisztikus.

Első Parancsolat:
A tökéletes élet látszatát tartsd fent.

Példahelyzet: Ez a parancsolat elrejti a családi titkokat. Ha az apád részegen tántorogva leesett a lépcsőn, nem mondhatod el az igazat. Ehelyett újra kell értelmezned a valóságot egy elfogadható fantáziává. “Apu nem volt részeg, csak elvesztette az egyensúlyát és megbotlott. Szegény Apu.”

Alkalmazás: Még ha a saját szemeddel látod is, akkor sem valóságos. Bizonyosan rosszul láttad, vagy hibáztál. Ezért rakd össze az eseményeket úgy a fejedben, hogy az szépnek és tiszteletre méltónak látsszon. Ha nem teszed, az emberek azt fogják hinni rólad, és rólunk is, hogy őrültek vagyunk. Mi pedig nem szeretnénk, hogy ezt gondolják, ugye?

Mottó: Hidd mindig az igazat, csakis az igazat, az alkoholista igazat.

Második Parancsolat:
Mindig önellentmondó üzeneteket küldj, különösen ha ez kapcsolatokat érint.

Példahelyzet: Egy uralkodó apa a következőt mondja a gyerekének: “Úgy szeretlek. Na kotródj innen és hagyj békén.”

Alkalmazás: Te nem tudod igazán, hogy mi valódi. Az apád vagy szeret, vagy gyűlöl. Mivel sosem tudhatod biztosra, ezért abban sem lehetsz soha biztos, hogy bárki is a világon azt mondja, amit valójában gondol, hiszen azok, akiket a legjobban szerettél, mindig önellentmondásos üzeneteket közvetítettek feléd. Jól hangzott, amit mondtak, de nem bízhattál bennük.

Mottó: Kerüld el az embereket és a kapcsolatokat. Ez a legbiztonságosabb, amit tehetsz.

Harmadik Parancsolat:
Légy felnőtt.

Példahelyzet: A gyerekek arra kényszerülnek, hogy a szüleik érzelmi, fizikai vagy szexuális szükségleteit kielégítsék, illetve ellássák szüleik “gyerekes” igényét a hatalomra, figyelemre, szexre, és valahova tartozásra. Hogy ezek a gyerekek elkerüljék azt, hogy a szüleik fizikailag vagy érzelmileg elhagyják őket, inkább a saját szüleik “szüleivé” válnak. Az ilyen környezetben felnőtt gyerekek nem igazán emlékeznek arra, hogy lett volna gyerekkoruk. Emiatt mindig is azt várták el tőlük, hogy felnőttek legyenek.

Alkalmazás: Ha gyerekként viselkedsz és spontán vagy, akkor felelőtlen vagy és rossz. Minden körülmények között felelősségteljes felnőttként kell viselkedned, akkor is, ha történetesen ötéves vagy.

Mottó: Nincs olyan, hogy gyerekjáték. Ez itt mind komoly dolog.

Negyedik Parancsolat:
A titkokat ne fecsegd ki.

Példahelyzet: Apának van egy “titka”, amit csak ő és a kislánya tudnak. Természetesen a kislány nem mesélheti el Anyának. Ha elfecseged, Apa bántani fog, Anya pedig elhagy téged és soha többet nem jön vissza

Alkalmazás: A gyerek legfontosabb feladata, hogy a szülei és a család jó hírnevét megvédje a közösség szemében. Vigyázz mit beszélsz és légy nagyon óvatos, hogy ne viselkedj furcsán más emberek előtt. Elvégre mi a családod vagyunk és meg kell védenünk egymást. Ha csendben vagy, lojális vagy a családodhoz. Ha nem, akkor nem fogunk szeretni.

Mottó: Ha valakit igazán szeretsz, akkor ezt úgy mutatod ki, hogy hűségesen megvéded a “titkaikat”, mindenáron.

Ötödik Parancsolat:
Védd meg a család imázsát.

Példahelyzet: Az egyik családtag öngyilkosságot követ el. Mivel nem elfogadott erről beszélni még a családon belül sem, az összes fényképet, emléktárgyat, és bármi olyat, ami azt jelezné, hogy ez a családtag valamikor élt, meg kell semmisíteni. Elvégre a mi családunkban soha senki nem lenne öngyilkos, nem igaz???

Alkalmazás: A mi családunkban soha semmilyen probléma nincs, ugye? Még ha lenne is, nem szükséges megbeszélnünk, vagy foglalkoznunk vele. Végül is ezek nem fontosak. Egyszerűen letagadjuk a létezésüket és így nem kell foglalkoznunk a gyásszal.

Mottó: Az élet túl fájdalmas ahhoz, hogy a fájdalommal, vagy a problémákkal foglalkozzunk. Ha ignorálod, magától elmúlik.

Hatodik Parancsolat:
Ne érezz.

Példahelyzet: A gyerek sírdogál, mivel a legjobb barátja külföldre fog költözni. “Hülye vagy, mit bőgsz itt emiat. Hagyd már abba a sírást!” üvölti az anyja dühösen.

Alkalmazás: Mivel bármilyen érzelemkifejezés elárulhatná a családi titkot, hogy mégsem annyira tökéletes minden, ezért minden érzelmet el kell nyomni és el kell fojtani. Hiszen mi egy normális család vagyunk. Mi nem vagyunk olyanok, mint más családok, ahol az emberek dühösek, szomorúak, vagy ijedtek.

Mottó: Légy tiszteletreméltó. A tiszteletreméltó emberek pedig soha nem mutatják ki az érzelmeiket, vagy a fájdalmukat.

Hetedik Parancsolat:
Hagyd, hogy áthágják a határaidat, különösen azok számára, akik “szeretnek” téged.

Példahelyzet: Egy gyerek megpróbál kitartóan a saját erejéből elvégezni egy feladatot, hogy sikert és elismerést érhessen el. “Ne légy már ennyire makacs!” mondja Anya. “Add már fel. Sokkal fontosabb dolgokkal kéne foglalkoznod! Tedd el azt a hülyeséget és takarítsd ki a házat, hát ennyire nem szereted Anyádat, hogy még ezt sem teszed meg? Na ugye szereted Anyát, mutasd meg szépen.”

Alkalmazás: Bármi, ami számodra fontos, nem érdemes arra, hogy megvédd. Csak azok mondhatják meg, hogy mi fontos és mi nem az, akiket szeretsz. Felejtsd el a saját gondolatokat és csináld szépen azt, ami mindenki mást boldoggá tesz.

Mottó: Mivel mások jóval értékesebbek, mint te vagy, ezért nincs semmi jogod ahhoz, hogy saját határokat húzzál meg, vagy döntéseket hozz.

Nyolcadik Parancsolat:
Légy mindig résen.

Példahelyzet: A gyereket folyamatosan emlékeztetik rá, hogy a világ egy veszélyes hely. Az emberekben sem lehet megbízni. Maradj tartózkodó, ne kerülj túl közel senkihez.

Alkalmazás: Csak úgy lehetsz ebben a világban biztonságban, ha nagyon óvatos vagy és elszigeteled magad másoktól. Légy óvatos. Mindig legyél résen, hiszen bármikor fájdalmat okozhatnak neked. Ha szükséged volna rá, akkor se merészelj segítséget kérni. Oldd meg egyedül, az a biztos.

Mottó: Mindig legyél ugrásra kész, a veszély bármikor lecsaphat. A bölcs ember mindig inkább túlságosan felkészült, és soha nem bízik meg semmiben és senkiben.

Kilencedik Parancsolat:
Ne fogadj el senkitől semmit, csinálj meg mindent egyedül.

Példahelyzet: A szülők állandóan emlékeztetik a gyereket, hogy nincs megbízható ember. Ha valaki érted tesz valamit, akkor manipulálni akar.

Alkalmazás: Szigeteld el magad mindenkitől és ne barátkozz senkivel. Elvégre ha túl közel kerülsz hozzájuk, akkor kihasználnak, fájdalmat okoznak és bántalmaznak. Sose feledd: senki sem kedves veled ingyen, maximum ha akarnak tőled valamit.

Mottó: Oldj meg mindent magad.

Tizedik Parancsolat:
Légy tökéletes.

Példahelyzet: “Csak azért, mert a bizonyítványod színötös, még nem jelenti azt, hogy nem tudtál volna jobban teljesíteni. Lusta vagy és nem tanulsz eléggé. Na húzz vissza tanulni, és meg ne lássam hogy csillagos ötösnél rosszabbat hozol!

Alkalmazás: Ha nem vagy mindenben tökéletes, nem vagy szerethető. Senki sem fog szeretni. Mindegy mennyire jó vagy, sosem vagy elég jó. De azért próbálkozz, legyél még annál is jobb!

Mottó: Csak annyira vagy értékes, amennyire a teljesítményed az. Az pedig még mindig nem elég jó.

Tizenegyedik Parancsolat:
Se magadnak, se másnak ne bocsáss meg.

Példahelyzet: “Mindig az utamban vagy te gyerek! Miért nyaggatsz mindig azzal, hogy játsszak veled? Hát nem emlékszel, hogy múlt évben már játszottam veled? Neked soha semmi nem elég? Szégyellned kéne magad. Mars a szobádba. Ne zavarj.”

Alkalmazás: Az egyetlen módja annak, hogy bocsánatot és szeretetet kapjak az az, ha kiérdemlem a tökéletességemmel. Minél inkább bűntudatom van, annál keményebben kell megdolgoznom azért, hogy mások elismerését elnyerjem. Ha hibát követek el, még ha oly kicsit is, visszautasítanak, azt gondolják, hogy inkompetens és értéktelen vagyok. Rettegek attól, hogy hibázni fogok, pedig tudom, hogy hibázni fogok, és emiatt annyira bűnösnek érzem magam. Ezért még akkor sem csinálom meg, ha úgy vélem, hogy meg tudnám. Hiszen lehet, hogy hibát követnék el, és akkor mit csinálnának velem! Soha nem tudnék visszamenni és a szemükbe nézve bocsánatot kérni!

Mottó: Mivel Jézus nem bocsát meg nekem, én sem tudok megbocsátani neked.

A diszfunkcionális családok tizenegy parancsolata:
Összefoglaló

Ez az első és nagy parancsolat:

“Legyél “jó” ember: Légy vak, légy csendben, légy érzéketlen, légy óvatos, tartsd meg a titkokat, óvakodj a valóságtól, óvakodj a kapcsolatoktól, ne sírj, ne bízz, ne érezz, légy komoly, ne beszélj, ne szeress, és mindenek felett, hitesd el mindenkivel, hogy tökéletes vagy… még akkor is, ha ettől bűntudatod van.

A második pedig hasonlatos ehhez:

“Mivel értéktelen vagy és amúgy sem szeret senki (még te sem szereted magad), ezért ne is próbálj megváltozni. Nem érdemled meg a beléd fektetett energiát, és amúgy sem tudnád megcsinálni akkor sem, ha megpróbálnád. Isten sem fog neked segíteni. Húzzál vissza oda, ahova tartozol. Ott semmi probléma nincs, tehát mégis mi bajod? Látod, megmondtam hogy hülye vagy.”

Innen

A passzív elkövető, vagy csendes társ

A passzív elkövető, vagy csendes társ pontosan az, mint amit a megnevezés jelent: ő maga is elkövető, a bántalmazó társa a bántalmazásban. Lehet bármely rokon: nagyszülő, testvér, nagynéni, de leggyakrabban a másik szülő. Szemet huny a bántalmazás felett, nem védelmez meg az abúzustól, vagy ami még rosszabb: feláldoz azért, hogy ő maga megússza a bántalmazást. A passzív elkövető felmenti magát azon szülői felelősség alól, hogy megvédje a saját gyerekét.

Általában a családi dinamikában a fő bántalmazóval ellentétben visszahúzódónak, békeszeretőnek, mély érzésűnek, kicsit szerencsétlennek, bénácskának, sajnálni valónak, patetikusnak, szenvedő félnek, barátságosabbnak tűnik. Valójában ugyanolyan tökéletes manipulátor, mint az aktív elkövető, csak mások az eszközei.

Pajzsként tart saját maga és a bántalmazó közé: Amint a bántalmazó dühödten hazaér, közli vele, hogy már megint rossz jegyet kaptál. (Az élelmesebbje előtte kedvesen megfogja a vállad, együttérzően a füledbe búgja, hogy hát igen a tanárnő tényleg igazságtalan volt, de ő így is szeret, meglátod apa is megérti, de azt lásd be hogy nem illik titkolózni előtte, majd egy határozott mozdulattal fizikailag is a kettőjük közé tol.) Ezáltal a harag és az agresszió rád zúdul, ő pedig még egy napot túlélt. Te kihevered, gyerek vagy, és hát elvégre megérdemled, ha jobban tanultál volna, most nem lennél ekkora pácban, hiszen tudod apádat mennyire érzékenyen érinti az ilyesmi, amúgy is nehéz napja volt a munkahelyen, kellett most neked ez? A saját felelősségét jótékonyan elfelejti, viszont utána ismét együttérzően búghat, hogy hát igen, nehéz apáddal, de mi tartsunk össze. Benned újra felcsillan a remény, hogy hát akkor mégis legalább anya szeret, legközelebb mégis meg fog védeni, hát egy csapat vagyunk. Aztán ismét csalódsz úgy tíz perc múlva. Az érzelmi hullámvasút pedig annyira lefoglal, hogy nem veszed észre: két bántalmazód van.

Ő csak próbálja fenntartani a békét: Inkább azt erőlteti, hogy törődj bele az abúzusba, semhogy a bántalmazót szólítaná fel, hogy hagyjon fel a viselkedésével. Bűntudatot kelt benned, ha megpróbálod elkerülni a bántalmazót vagy a bántalmazást. Ha megpróbálsz kimászni az adott helyzetből, visszamanipulál bele. Elmehet akár odáig is, hogy mikor megpróbálsz vele kettesben megbeszélni egy közös ebédet, kávézást, “elfelejti”, hogy a beleegyezésed nélkül meghívta a másik szülődet is, hiszen szegény biztos szomorú lett volna, ha megtudja hogy nélküle szerveztetek programot.

Verbálisan felmenti a bántalmazót: Hát anyád mindig is kicsit hirtelen természetű volt. Nem tehet róla, hogy ilyen, nehéz gyerekkora volt. Kissé labilis szegény, értsd meg. Nagyon büszke ember, megalázó számára bocsánatot kérni. Ez ilyen tudatalatti dolog, nem is tudja mit csinál.

Téged hibáztat az abúzusért: Apád úgy érzi, eltávolodsz tőle, ezért szomorú és ijedt, ezért viselkedik így. Nem értetted meg őt, és elkeseredésében már nem tudta mit tegyen. Szándékosan provokáltad. Ha többet/jobban/még inkább valamilyen lettél volna, most nem lennél ebben a helyzetben, kérj bocsánatot, de őszintén. Irigyel téged és nem tudja kezelni a helyzetet, nem kellett volna ennyire odalenned magadért.

A szemedbe hazudik és letagadja a bántalmazás tényét, habár ott állt melletted, amikor az történt: Ő nem emlékszik ilyesmire, biztos rosszul emlékszel. Nem is mondott ilyet, hanem azt mondta, hogy. Ha megütött volna, most sírnál és hát nem is sírsz. Már megint hazudozol, micsoda viselkedés ez, meg ne halljam még egyszer. Apád márpedig nem tehetett ilyet, nem ilyen ember.

Lekicsinyli, invalidálja a veled történteket: Túlérzékeny vagy. Mindent túlreagálsz. Szereted kiszínezni a történeteket, élénk a képzelőerőd. A bolhából is elefántot csinálsz. Megpróbálod magadra terelni a figyelmet azzal, hogy füllentesz. Bezzeg ők úgy nőttek fel, hogy mindent megtettek a szüleikért, te meg ilyen elkényeztetett vagy.

Elhiteti veled, hogy csak neked van problémád a bántalmazóddal: Mindezt annak ellenére teszi, hogy minden bizonnyal többen is panaszkodtak már a viselkedésére, együtt néztétek végig, ahogy egyik “barátsága” megy tönkre a másik után, ahogy “véletlenül” nem válaszolnak a rokonok a telefonhívásokra, levelekre, meghívásokra.

Fontosnak tartja a külvilág véleményét: Elmagyarázza, hogy nem szabad kiteregetni a családi szennyest. Nem illendő drámát csinálnod egy nagy családi összejövetel kellős közepén, majd otthon megbeszéled mi ütött beléd már megint. Jobb lenne ha nem mondanád el senkinek, hogy anyád hogy viselkedett veled (még jó, hogy öt perccel ezelőtt még azt állította, hogy az adott dolog meg sem történt), mégiscsak egy család vagytok, összetartás, szeretet, ne alázzuk meg szegényt ilyenekkel, hogy nézne az ki, mit gondolnának mások.

Mindennél fontosabbnak tartja a bántalmazóval való kapcsolatát, valamint azt, hogy ne ő álljon a bántalmazás célkeresztjében: Ennek mindent alávet, még az állítólagosan számára legfontosabb gyerekeit is. Magának megmagyarázza, hogy ő jó ember, békeszerető, ő minden tőle telhetőt megtesz, amire csak lehetősége van megpróbálja, hát neki ennyi sikerül, neki ez jutott. Viszont feldühödött bikaként gázol át rajtad abban a pillanatban, ha megpróbálod megvédeni saját magad, vagy kiállni az igazadért. Te pedig hatalmas árat fizetsz az ő döntéséért: ő választotta, hogy hozzámegy és kapcsolatban marad a bántalmazóval, és ő választotta azt is, hogy a bántalmazó kapcsolat fontosabb számára, mint a saját gyereke, akiért pedig felelősséggel tartozna.

Vedd észre: a passzív elkövető ugyanolyan vétkes a bántalmazásodban, mint az aktív elkövető. Ez a legtöbbször sokkal fájdalmasabb felismerés, mint amikor arra ébredsz rá, hogy az aktív elkövető valójában bántalmaz téged. A passzív elkövető általában az utolsó mentsvár, a szeret engem még ha gyenge is, a mellettem állna ha tehetné, a ha kettesben vagyunk akkor szeretet van és béke – illúzióját jelenti. Ez egy nagyon erős kötelék, ha ő nem szeret, ha ő sem áll mellettem, ha ő is bántalmazó, akkor egyedül vagyok? Akkor nem szeretnek a saját szüleim? Végigjárod a gyász összes fázisát. És fáj, kegyetlenül fáj. Néha kedves, néha szeretetteljesen viselkedik, ilyenkor alkudozol, befogoda szemed-füled és ismételgeted, hogy hát mégsem volt igaz, hát mégis szeret. Aztán ráébredsz ismét, hogy nem, mégsem. Hullámvasút ez is.

A bántalmazó szülői háttérből akkor tudsz kisétálni és elindulni a gyógyulás útján, ha a helyére teszed magadban a dolgokat, ha elfogadod, hogy a passzív elkövető is elkövető. Ahogy az alkoholizmusnál is: az első, legnagyobb lépés az, hogy elismerd: baj van.

Tedd fel magadnak a kérdést: Jó ez neked így? (Az első válaszod az lesz, hogy legalább így vannak szüleim, még ha ilyenek is, legalább valami halvány reményem van, hogy majd egyszer. Majd ha _______ -t elérem majd akkor elfogadnak, szeretni fognak. Mégis a szüleim.) Átlátod, hogy ez önámítás?

Ha ez így neked nem jó, változtass. Szabad változtatnod. Szabad saját magadat előtérbe helyezned és értékelned. Szabad megvédened magad. Értékes vagy és szerethető, akkor is és főleg akkor, ha nem csinálsz lábtörlőt magadból. Ha önmagad vagy (erre nehéz rájönni, tudom).

Kezdd kis lépésekkel: Ismerd el, hogy baj van. Állítsd fel a határaid (erről is írok majd). Gyakorold a határaid betartatását számodra biztonságos személyekkel, barátokkal. Gyakorold a szüleiddel kicsiben, számodra lényegtelen dolgokban, amikkel kapcsolatban mindegy, hogy sikerül-e elsőre, vagy nem. Ezt a legtöbb ember kétévesen tanulja meg a dackorszakban, te most tanulod. Tanulható, neked is menni fog. Ha épp tudod kívülről szemlélni a dolgokat, kísérletezz: mondj nemet a passzív elkövetőnek akkor, amikor megpróbál berántani az abúzusba. Figyeld a nonverbális jelzéseit, a viselkedését. Vondle a következtetést. Erőt fog adni.

Ráismersz valakire a környezetedből?

Nem vagy egyedül.

Ki mint vet, úgy arat: a természetes következmény

Ha szükségesnek látod, hogy korlátozd a kapcsolat mennyiségét, vagy minőségét egy abuzív családtagoddal, erre elég furcsán tudnak reagálni az ismerősök:

  • “Jaj, de hát akkor most a bátyádnak egyedül kell karácsonyoznia.”
  • “De hát így megtagadod az unokákat a nagyszüleiktől.” (ezt akkor is lehet hallgatni, ha történetesen ők nem akarnak hallani az unokákról)
  • “Most akkor a nővéred teljesen egyedül fog maradni, mi lesz így vele.” (mintha valahogy egyedül a te felelősséged lenne, hogy a nővéred életében legyenek emberek)
  • “Öregségükre magukra hagyod szegény szüleidet.” (az nem téma, hogy téged meg egész gyerekkorodban magadra hagytak)

Ilyenkor szoktam elkezdeni elmagyarázni ezeknek a jóindulatú, kedves, altruista embereknek, hogy mit is jelent a természetes következmény kifejezés. A természetes következmény az olyan valami, amit bárki logikusan várhat egy bizonyos cselekvés következtében. Az egyáltalán nem meglepő, hogy az abuzív, kontrollmániás, bunkó, szeretettelen, nemtörődöm emberek népszerűtlenek. Bármi más igen furcsa, sőt természetellenes lenne.

Ha például a testvéred kontrollmániás, manipulatív, kritikus, ítélkező, köpönyegforgató, önző, féltékeny, ellenséges, vagy csak egyszerűen nagyon kényelmetlen a társaságában lenni, igen valószínű, hogy minden kapcsolatában problémái vannak, nemcsak veled. A legtöbb rokon igyekszik távolságtartó lenni vele, a kollegái nem szeretik, és a legtöbb ember elkerüli. Valószínűleg nem lesz túl sok közeli, szeretetteli kapcsolata. Talán lesz néhány barátja, de igen kevesen fognak vállalkozni egy hosszú távon egyirányú kínlódásra. Ez például a természetes következménye a testvéred viselkedésének.

Figyelmeztesd az ilyen embert egyszer, aztán még egyszer. Harmadszor már semmi dolgod vele.

Ha a húgod melegszívű, szeretetteljes, odafigyel mások érzéseire, tiszteletteljes, kedves, barátságos természetű, akkor az emberek szeretni fogják a társaságát. Ha empatikus és nyitott, akkor lesznek barátai, és tartalmas kapcsolatai. (most itt nem a birkalelkűségről beszélek, hanem a nemtroll hozzáállásról) Ez is egy természetes következmény, csak ez a barátságos viselkedésé, pozitív tetteké, a másokra való nyitottságé.

Még a kutyák is képesek arra, hogy a kutyaiskolában szép folyamatosan megtanulják megváltoztatni a viselkedésüket, hogy ha egy bizonyos viselkedés folyamatosan kellemetlen következményekkel jár számukra. Ha egy ember egy bizonyos viselkedése számára mindig negatív következményekkel jár, dönthet úgy, hogy elmegy terápiába, megváltoztatja a viselkedését, stb.

Ha az abuzív ember nem vállalja fel azt a felelősséget, hogy megváltoztassa a destruktív viselkedését, azt feltételezhetjük, hogy teljesen elégedett a viselkedése eredményével még akkor is, ha esetleg panaszkodik, vagy a negatív következményt arra használja fel, hogy szimpátiát gerjesszen saját maga iránt. Ha nem bánja amit tesz, csak nagyon látványosan sajnálja magát, akkor a tény az, hogy a tettei természetes következményei számára nem eléggé kellemetlenek ahhoz, hogy bármi konstruktívat csináljon. Amikor a természetes következmények eléggé fontossá vagy fájdalmassá válnak, meg fogja változtatni a viselkedését.

Amikor elkezdtem kiállni saját magam mellett, az apám, aki folyamatosan anyám abuzív viselkedése miatt panaszkodott nekem, közölte velem, hogy én vagyok egyedül, akinek anyámmal bármi baja van. Ekkor emlékeztettem rá, hogy ha észrevette, mindenki eltűnt szép lassan az életükből és teljesen egyedül vannak. A barátaik szép lassan lekoptak, a rokonoknak fontosabb elfoglaltságuk lett, volt akivel összevesztek, és most nincs körülöttük egyetlen ember sem. Gyerekkoromban rengeteg ismerősük, barátjuk, rokonuk volt, akik mind rejtélyes okból szublimáltak az idők során. Egy-két rokon tartja velük a kapcsolatot (talán mondanom sem kell, véletlenül ők is döbbenetesen abuzív emberek).

Anyám, mint a legtöbb bántalmazó, általában az udvarias, kedves, humoros, jó ember álarcát viselte az emberek között. De mivel a műbájolgással nem lehet túl sokáig megtéveszteni mindenkit, egy idő után be-beláttak az álarc mögé, és végül ráébredtek, hogy nekik erre nincs szükségük. És ekkor a kapcsolat hirtelen véget is ért.

Én nem az egyetlen voltam, akinek baja volt vele. Bár valószínűleg én voltam az egyetlen, aki megszólalt és ezt kimondta, ahelyett, hogy egyszerűen eltűnt volna. (Egy-két halvány emlékem van, hogy néhány barát azért tűnt el a térképről mert nagyon “bunkó dolgokat hazudtak” anyámról, de róluk nem is esett több szó a családban.) A megszűnt barátságok okai mindig a barátok voltak, sosem anyámék.

Ha minősíthetetlen stílusban üvöltözöl a főnököddel, a természetes következmény az, hogy kirúgnak. Ha nem tanulsz egy nehéz vizsgára, a természetes következmény az, hogy megbuksz. Ha nem védekezel szex közben, ne legyél meglepődve ha összeszedsz valami fertőzést. Ha megbökdösöd a medvét az erdőben egy faággal, a természetes következmény az, hogy széttép. Ha még azokat az embereket is tiszteletlenül kezeled, akik amúgy szeretnek, a természetes következmény az, hogy elüldözöd őket magad mellől. Ezek a tetteid természetes következményei. Ha meglepetten viselkedsz ezek után, akkor maximum csak még közönyösebbnek és taplóbbnak fogsz látszani.

A természetes következmények azért léteznek, hogy tanulni lehessen belőlük: persze csak azok, akik tanulni szeretnének. Ha a bántalmazó úgy dönt, hogy felvállalja nyilvánosan a tetteiért a felelősséget, őszintén bocsánatot kér, megígéri, hogy változtat és tartósan meg is változtatja a bántó viselkedését, akkor lehet arra esélye, hogy valamit visszaállítson a kapcsolataiból. (Ebben az esetben a bántalmazott lehetősége, hogy megbocsájt, vagy nem, de semmiképpen sem kötelessége!) Ha a bántalmazó úgy dönt, hogy megkeményíti a szívét és továbbra is ignorálja mások érzéseit, akkor számolnia kell azzal, hogy egyedül fogja leélni a hátralevő életét. Ez a cselekedet és a következmény közötti kapcsolat.

Választás

Az egyik legkorábbi tapasztalataim egyike az volt gyerekkoromban, hogy nincs választásom. Ez gyerekkorban lehet, hogy igaz, de felnőttként nem. A választási lehetőséget, sőt azt, hogy egyáltalán van olyan, nehéz felismerni. Főleg akkor, ha felnőtt létedre még mindig kapcsolatban vagy bántalmazó családtagjaiddal, mert minden találkozáskor azt erősítik meg benned, hogy valójában nincs választásod. A napi jótanácsok és bölcseletek azt állítják, hogy minden döntés a tied, hogy a kezedben tartod a sorsod, és minden rajtad múlik. Ha abuzív családban nőttél fel, elég hamar megtanultad, hogy dönthetsz úgy, ahogy te szeretnéd, viszont ennek kivétel nélkül te iszod meg a levét, és elsősorban nem a tetteid következményeivel kell számolnod, hanem a családtagjaid haragjával.

A családomban hatalmas szabadság uralkodott mindig is, és erre büszkék is voltak. Minden rokon, minden barát, minden szomszéd tudta (büszke és lelkes elmesélésekből és nyilvános bemutatókból), hogy nálunk a gyerek dönti el, mit szeretne. Hogy nálunk a gyerek az valójában kis felnőtt, nálunk szava van a családi döntésekben. Nálunk a gyerek választhat. Mi megbízunk a gyerekben, hogy képes felelősségteljesen dönteni. Mi lehetőséget és szabadságot adunk a gyereknek. Nálunk a gyereknek csodájára járt mindenki, hogy a hatalmas szabadság ellenére úgy dönt, hogy mintagyerek. Nálunk a gyerek szabad akaratából járt vendégségbe [rokon, ismerős neve]ékhez, nálunk a gyerek úgy döntött, hogy szeretne [vallás neve] szertartásain rendszeresen részt venni. Nálunk a gyerek úgy döntött, hogy kitűnő tanuló, hogy ezen felül kiemelkedik [tantárgy neve]ból jobban, mint az átlag. Nálunk a gyerek úgy döntött, hogy jó gyerek szeretne lenni.

Minden kérdésemre az volt a válasz: “Te döntöd el”.

  • “Mi úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne [családi program neve]ra menni, szeretnéd te is, ha azt csinálnánk?”
  • “Van kedved eljönni velünk a [vendéglátó neve]ékhez?”
  • “Mit szeretnél enni ma ebédre?”
  • “A kék, vagy a zöld [ruhadarab]ot vennéd ma fel szívesen?”
  • “Arra gondoltunk, veszünk neked [használati tárgy]at, gyere el, válaszd ki melyik tetszik.”

Nagyon sokáig lelkesen hirdettem boldog-boldogtalannak, a többi gyereknek, hogy bezzeg én eldönthetem, bezzeg én választhatok. Nálunk szabadság van. (“Kérdezd meg csak [gyerektárs neve]-t, hogy náluk eldöntheti-e, hogy süteményt egyen-e ebédre? Na ugye megmondtam, hogy nem. Látod, mi mennyivel jobb szüleid vagyunk, mint bárki másé?”)

Ezek a kérdések valójában ugyanarra vonatkoztak: “Találd ki, majd tedd önként és dalolva, amit én akarok, különben mérhetetlenül csalódottá teszel”. Ez sosem volt szó szerint kimondva, viszont a következmények magukért beszéltek. Hányszor és hányszor ugrottam be ebbe a csapdába: lágy, meleg, búgó hangon felteszik a kérdést, hogy dönts, és én érzem belül, hogy én számítok, hogy nekem hangom van, én választhatok, én mondhatok nemet.

Ha sikeres volt a gondolatolvasás, ha épp ugyanarra vágytam valamiféle szerencsés csillagállás folytán, mint a családom , akkor körbetáncoltak, és fantasztikusnak minősítették az ötletemet és vele együtt engem is. Ez kisgyerekként könnyű volt, hiszen nem vettem észre, hogy nem is tudok arról, hogy létezik más. Hogy van a világon másfajta zene, mint a [együttes neve]. Hogy csak egy kabátom van és az is szakadt. Hogy evidencia volt, hogy az adott napon részt veszünk a [vallási szertartás]on. Hogy minden nap ebéd után a [játék neve]-t játsszuk. Hogy egy mesekönyvem van. És büszke voltam, hogy eldönthetem, hogy a bizonyos együttes zenéjét szeretném hallgatni, hogy a kék kabátomat szeretném felvenni, hogy szeretnék elmenni a szertartásra, hogy a bizonyos mesekönyvből szeretném, hogy felolvassanak, és hogy ebéd után a bizonyos játékot játsszik.

Kiskamasz koromban jöttek az első hatalmas pofonok, amikor még mindig azt hittem, hogy én választok. Megkérdezték, hogy szeretnék-e menni, én pedig végiggondoltam, hogy Juci néniék unalmasak, mert a híradóról beszélgetnek és nem lehet játszani velük, Juci néni folyamatosan etet valamivel, amit nem szeretek, Juci bácsi pedig büdös, és mindig valahogy kényelmetlenül sokáig ölelget, vagy csipkedi a [tetszőleges testrész]em. Hát mondtam, hogy nem, nem szeretnék menni. Mosolyogva mondták, hogy rendben van, akkor csak mi megyünk, a család többi tagja, te maradj csak nyugodtan. Én éreztem az elfogadást és a szeretetet. Negyed óra múlva kivágódott a szobám ajtaja, és dörgő hangon közölték, hogy “márpedig most öltözöl és jössz”. Én értetlenül néztem: de hát megkérdeztétek. De hát én választhatok. De hát azt mondtátok, hogy rendben van.

“Akkor is öltözöl és jössz. Illedelmes gyerek nem viselkedik így. Hogy nézne már ki, ha nélküled jelennénk meg. Mit kellene mondanunk rólad, hogy ilyen vagy, hogy nem akartál jönni. Hogy fekete bárány van a családunkban. Milyen bunkó vagy, nem vagy te képes szeretni senkit. Hát neked nincs szíved, szegény családodat így elszomorítani, ilyen helyzetbe hozni. Borzasztóan önző vagy. Mindig ennyi gond van veled. Majd megcsinálod a leckédet ha hazajöttünk, nem leszünk ott sokáig. Pedig szegény Juci néniék hogy szeretnek téged, Juci bácsi is mindig mondja, hogy milyen szép vagy. Mit szeretnél felvenni? Nem, hát azért abban mégsem illik menni, no, itt van a szép ünneplő, mondom felveszed. Akkor nem jöhetsz, ha nem veszed fel, mit fognak rólunk gondolni miattad, milyen népek vagyunk mi. Mi már rég elkészültünk, siess már. Te mindig ilyen undok képeket tudsz csak vágni, Juci néniéknél nem ám ilyet vágsz. De hát nem lehetsz ennyire modortalan, hogy nem adsz puszit Juci bácsinak, ő így kedves. Aztán megeszed ám a spenótot meg a száraz kekszet, hát Juci néni direkt miattad készítette, még a kedvedért ovis tea is lesz, azt három évesen is hogy szeretted. Akkor is megiszod, hát szeretet van benne, nem szabad vendégségben elégedetlenkedni. Pszt, ilyet nem mondunk vendégségben hogy menjünk már, úgyis olyan okos vagy, majd megírod a leckét gyorsan, nem kell arra három óra, hát még beszélgetünk nem látod? Te akartál jönni, most akkor viselkedj.”

Juci néniék pedig az undok kiskamaszt látták, aki felcsattan, aki feláll, aki  izeg-mozog, aki nem tud viselkedni, aki húzódozik. Juci néniék nem hallották, hogy a család valamelyik tagja mások számára nem hallhatóan sziszegi a fülembe a szurkálódó megjegyzéseit, a minősítgetéseket, a mindennek elmondásokat, amit egy idő után nem lehetett ép ésszel elviselni. Juci néniék nem látták, hogy az asztal alatt belerúgtak a lábamba, ha nem köszöntem meg elég hangosan az ovis teát. Juci néniék nem értették, hogy a családtag nem azért mosolyog rám, mert szeret engem, hanem hogy fel lehessen szólalni, hogy én bezzeg nem mosolygok vissza (mert a dühömmel küzdök). Juci néniék nem értették, hogy én nem örömmel mutogatom a festményeim, hanem erőszakkal bazári majmot csináltak belőlem. Juci néniék nem értették, hogy nem azért nem válaszolok szép kerek mondatokban, mert nem tudom mi az illem, hanem azért, mert a könnyeimmel küszködök. Juci néniék nem tudták, hogy nem szeretem az ovis teát, hiszen a család előre telefonált nekik, hogy az mindenképpen legyen, mert külön azt kértem. Juci néniék nem tudták, hogy azért bólogatok mindenre hatalmas lelkesedéssel, mert éppen valaki fehérre szorítja az ujjaim az abrosz rejtekében. Juci néniék döbbenten néztek rám, amikor egyedül elmentem hozzájuk és megpróbáltam menedéket keresni és elmeséltem, hogy a család velem hogy bánik, és Juci néniék megsimogatták a buksim, és elmagyarázták, hogy “de a család téged nagyon-nagyon szeret ám, és mindig olyan szeretettel, olyan aggodalommal beszélnek rólad, hát a család most telefonált át, mert aggódtak hogy eltűntél, és Juci néniék értően bólogatva mondták, hogy mi is voltunk ám rebellis fiatalok, meg barátkoztunk huligánokkal is, és hordtunk hippinadrágot, mi is voltunk ám kamaszok, értjük, hogy ilyenkor a hormonok meg az összezavarodottság, hát a mi szüleink is csörömpölésnek nevezték a beatzenét ettől azért még nem dől össze a világ, na édescsaládod mindjárt itt lesz érted, Juci bácsi most hívta őket vissza, hogy megvagy, élsz, nincs semmi bajod, hát látod hogy szeretnek”. Senki nem hitt nekem, soha, mert a család tökéletesen előre kiszámított előadása mindenkivel elhitette, hogy ők a mintacsalád. Juci bácsi telefonja és a hazahurcolás után pedig biztosra mentek: soha többet nem merészeltem segítséget kérni még egyszer azok után, ami az otthon melegében várt.

Kamasz koromra már majdnem szerepelhettem volna valamelyik ezoterikus műsorban a gondolatolvasási képességeimmel. Pontosan tudtam, melyik a jó válasz. Tudtam, hogy ha a jó választ válaszolom, akkor jó gyerek vagyok, akkor elfogadnak. Ha nem azt választom, vagy nem tudom kitalálni, mi lenne a jó válasz (vigyázat, a kérdések 80%-ánál nem is létezett jó választás, csak rossz: ha azonnal mosogattam el, akkor “Milyen lassú vagy már, mennyi ideig folyatod a vizet, már megint milyen trehányul csináltad meg, most csinálhatom meg újra helyetted, semmit sem ért amit csináltál, még segíteni sem vagy hajlandó rendesen”, ha később mosogattam el, addigra már meg volt csinálva helyettem, és “már nincs rá szükség, már megcsináltam, úgysem szoktál rendesen elmosogatni, mert nem csinálod eleget, bezzegacsaládod, semmit sem ér amit csinálsz, még segíteni sem vagy hajlandó rendesen”), akkor elképzelhetetlen abúzus és büntetés, hetekig. Hónapokig. Láthatatlanul. Az apró, odavetett szurkálásoktól a több napig tartó egy személyes kiselőadásokig. Értettem én, nem találtam ki elég jól, én vagyok a kevés, én nem szeretem őket eléggé, nem tudok elég jó lenni. Nem gondoltam végig az ötezeregyedik lehetséges kimenetelt, pedig pont az lett volna a jó válasz. Lám, ha megkérdeztem volna a család véleményét, ők megmondták volna, most nem tartanék itt. Ezt mindig mézesmázosan, kedvesen, sajnálattal, szeretettelin, mint ahogy a filmekben a nagyon pici gyerekekhez, vagy a szellemi fogyatékosokhoz beszélnek. És én szégyelltem magam, hát én vagyok a gonosz. Ezeket a kedves embereket, akik csak a javamat akarják, nem szeretem eléggé. Én vagyok az önző, hát még ezt sem tudom megtenni értük.

Minden egyes kérdés, minden egyes döntési helyzet megbénított. Végiggondoltam-e eléggé, elég sokszor mindent? Mindent számításba vettem-e? Megúszom-e a borzalmakat, ha azt választom? Fel sem merült bennem, hogy létezhet olyan opció, aminek én, személyesen örülnék. Hiszen nem is volt olyan opció. Ha örültem is rövid ideig a döntésemnek, mindig kiderült róla, hogy miért helytelen, miért hülyeség, miért átgondolatlan, szeretettelen, sőt: önző, rosszindulatú és egyenesen gonosz.

Minden választási helyzet élet-halál kérdésnek tűnt. Természetesen sok történetet hallottam arról, hogy akik önző módon hátat fordítottak a családjuknak, akik nem voltak elég összetartóak, azok utána hogy csúsztak le a társadalom peremére, hiszen az embernek őszintén nem segít sem a házastársa, sem a barátai, hanem végső soron csak a családja. Hogy akik nem a megfelelő öltözéket viselik, azokat megerőszakolják. Hogy akik nem a családjukkal akarják az idejüket tölteni, hanem a barátaikkal, azok önzőek, azokat kitaszítja a család és meggyűlöli, és szabad prédák lesznek a kegyetlen világ számára. Azokat kirabolják az utcán, azok drogosok lesznek, azokat megrontják a nyilvános vécékben az azonosneműek és homokossá térítik őket. Az önző embert senki nem szereti. Ha bármikor felröppent olyan történet, hogy valakit valami atrocitás ért, a tudomásomra hozták, hogy ez azért esett meg vele, mert egyedül volt. Mert előtte önző volt és ezért a bajban már nem volt aki segítse.

Egyetlenegyszer mentem az előző incidens után Juci néniékhez egyedül: fiatal felnőttként. A család engedte, hiszen Juci néniék már bizonyítottak: nem hittek nekem és be is köptek. Mégis, ők voltak nekem a Többi Ember, akik legalább nem a családom. Pár napot náluk töltöttem, akkor már súlyos depressziósan, próbáltam menekülni, kapaszkodni, békét találni, legalább néhány napra. Az utolsó napon Juci néni elszaladt bevásárolni, én pedig Juci bácsival egyedül maradtam. Hazatérvén, Juci néni a kanapén reszketve talált meg, próbált kérdezgetni hogy mi bajom, de képtelen voltam válaszolni, Juci bácsi pedig ordított az arcomba, hogy most kéne igazán vidámnak lennem, mit vágom a fancsali pofát. Hazamenekültem azzal a biztos tudattal, hogy valóban, aki önző módon elhagyja a családját, azt bizony megerőszakolják, meg is érdemli.

Kicsit eltávolodva a családomtól, rájöttem, hogy attól függ, mit választok, hogy kinek a társaságában vagyok. A vegetariánus barátaimmal a brokkolileves tűnt a legfinomabb választásnak az étlapról az étteremben. A geek barátaimnak magam javasoltam, hogy rendezzünk LAN-partyt. Amikor nem volt ennyire egyértelmű a válasz, mert egy [egyik párt] és egy [másik párt] hívével ültem egy szobában, és felmerült a kérdés, hogy szerintem [XY politikus] milyen, közöltem, hogy vannak jó és rossz tulajdonságai is, de igazából nem érdekel a politika. Amikor [X sportcsapat] és [Y sportcsapat] mérkőzött egymással, elmeséltem, hogy én annak drukkolok utólag, aki nyert a végén.

Még mindig könnyebb útnak tűnik, hogy megkérdezzem a barátaimtól: ti mit néznétek szívesen a moziban, mit innátok, vagy legalább mondjatok három választási lehetőséget, hogy dönteni tudjak, szerintetek melyik színdarab az érdekes manapság, ti mit gondoltok, mi a véleményetek? Néha még mindig megbénít a pánik, ha megkérdezik, hogy mit szeretnék ebédre, vagy gyorsan lefut a fejemben az elemzés, hogy melyik ételt a legkönnyebb elkészíteni, illetve a vendéglátóim mit szeretnek enni általában.

Elkezdtem tudatosan gyakorolni és tanulni, hogy milyen nekem, számomra a világ. Szeretem-e a langyos vízbe mártani az ujjaim? Szeretem-e a fakéreg tapintását? Szeretem-e az eső illatát? Szeretem-e a málnaszörp ízét? Szeretem-e a szimmetrikus alakzatokat?

Szeretem-e, vagy csak tudom, hogy a családtagom szereti-e? Szeretem-e, vagy csak az okoz a lehető legkevesebb kellemetlenséget másoknak? Szeretem-e, vagy csak a környezetemben ez az átlagos? Szeretem-e, vagy…?

Elkezdtem kutatni, hogy milyen ételt szeretek? Milyen ruhákat? Milyen színeket? Milyen zenét? Milyen filmeket? Milyen könyveket? Mindazon dolgokat, amiket mások a gyerekkorukban, kamaszéveikben már tudnak saját magukról. Mit nem szeretek? Mi az, amit nem akarok az életembe? Mi az, amitől távol szeretném tartani magam?

Azért akarok dönteni és választani, mert ez az, amit ÉN szeretnék. Nem azért, mert más elvárja, másnak tetszik, ez a népszerű, a divatos, a könnyű. Azért is, mert nem akarom, hogy a döntésképtelenségem miatt más válasszon számomra, helyettem. Túl sokáig nem döntöttem sehogy, attól való félelmemben, hogy esetleg rosszul döntök.

  • Dönthetek úgy, hogy teszek az alapvető szükségleteimért (eleget és megfelelő minőségűt eszem, iszom, alszom; megérdemlem a drágább ételt, a nem ízesített ásványvizet, az illatos tusfürdőt és a kényelmes ágyat).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek az egészségemért (vigyázhatok a testemre, sportolhatok, étkezhetek egészségesen, felöltözhetek az időjárásnak megfelelően, távol tarthatom magamtól az engem bántó embereket és forrásokat).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek a biztonságomért (lehet csak nekem kulcsom a lakásomhoz, lehet nálam engedélyezett önvédelmi eszköz, mondhatok nemet, kiállhatok a jogaimért).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek a jókedvemért (tehetek valamit azért, mert örömmel tölt el engem).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek az önmegvalósításomért (tehetek olyat, amitől szebbnek látom a világot, a környezetemet, saját magamat, választhatok hobbit, amire régóta vágytam, búvárkodhatok, bungee jumpingolhatok, kertészkedhetek, szájharmonikázhatok, megtanulhatok franciául, sziklát mászhatok, megtanulhatok kötni, gyűjthetek épületeket ábrázoló bélyegeket, felmászhatok egy fára és nézhetek magam elé a levegőbe, átélhetem a spiritualitást, bármit, amitől úgy érzem, hogy én vagyok, és élek).
  • Dönthetek úgy, hogy én, mielőtt bárki más.

Nem kell elvárnom magamtól, hogy ez egyik napról a másikra tökéletesen menjen.