Tag Archive | izoláció

Kommunikációs és szociális bántalmazás 1.

Ez a fajta bántalmazás hatással van arra, hogy hogyan szocializálódsz, hogy látod saját magad egy társadalmi csoporton belül, a kifejezőképességedre és kommunikációs képességeidre.

Ha ezekből 5, vagy több jellemző rád, akkor bántalmazott vagy és a bántalmazód szabotálta azon képességeid egészséges kifejlődését, amelyek lehetővé tennék, hogy kifejezd a saját gondolataid és érzéseid, kommunikálj és társasági életet élj másokkal. Máshogy mondva: nem, nem úgy születtél, hogy képtelen vagy kifejezni magad, vagy értelmesen kommunikálni, vagy kapcsolatokat kialakítani, hanem a képesség kifejlesztése lett kezdetektől fogva gátolva benned.

Ezeken a képességeken a bántalmazás következményeként fellépő C-PTSD, depresszió, szorongás, stb. általában rontani szokott amúgy is, szóval az is lehetséges, hogy a bántalmazás következményeként romlanak az amúgy egészségesen működő ilyen jellegű képességek.

A fent írtak természetesen nem azt jelentik, hogy terápiával és önfejlesztéssel ne tudnád ezeket a képességeket kifejleszteni, vagy javítani. Azt viszont igenis jelenti, hogy megtagadtak tőled valamit, ami minden embernek joga: a másokkal való egészséges kapcsolatépítés és önkifejezés képessége.

Először a kommunikációs bántalmazásról írok.

Kommunikációs bántalmazás

  • A bántalmazó büntet, mert nem mutatsz elegendő érdeklődést a mondanivalója iránt.
    Akkor is, ha három órája kell vigyázállásban hallgatnod, hogy épp mit gondol egy számodra teljesen irreleváns témáról és nagyon kell pisilned.
  • A bántalmazó akarja meghatározni, hogy szerinte mi a helyes és kívánatos reakció részedről az ő viselkedésére, vagy beszédstílusára.
    Természetesen mindez a kitörő lelkesedés, a hálától térdre zuhanás, vagy legalábbis az áhítat.
  • A bántalmazó megaláz, mert kimutatod az örömöd, vagy lelkesedésed.
    Kivéve, ha neki örülsz. Mert akkor ki kell. Lehetőleg egyetlen nem bántalmazással töltött óráig napokig kell hálálkodnod, ha tortát is kaptál, akkor hónapokig. Ha lisztből készült tortát kaptál miközben gluténérzékeny vagy, és beléd tömte, akkor főleg.
  • A bántalmazó megszégyenít, mert nem veszel eléggé lelkesen részt valamiben, amiben szerinte kéne.
    A lelkedet akarja. Őszintén, szabad akaratból kell lelkesedned azok iránt, amikre ő kötelez.
  • A bántalmazó bizonyos arckifejezésekért büntet.
    Ha csak simán semleges arcot vágsz, vagy épp bambulsz a levegőbe, az is személyes inzultus számára, de ha esetleg szomorúságot, vagy dühöt mutatsz ki, akkor elszabadul a pokol. Ha rossz kedve van, és örömöt, vagy nyugodtságot mutatsz ki, akkor főleg.
  • A bántalmazó büntet, mert bizonyos érzelmi reakciókat mutatsz a szavaik vagy tetteik következményeképp.
    Ha bántalmaz, és szomorú vagy, akkor még több bántalmazásra számíthatsz.
  • A bántalmazó elvárja, hogy nyomd el az összes érzelmed, kivéve amiket kényelmesnek talál.
    Általában semmilyen érzelmet nem talál kényelmesnek, mert az azt jelenti, hogy vannak érzéseid, és nem szereti, ha erre emlékezteted. A legjobb a körülbelüli semleges láthatatlanság. Kivéve a dicsőítés, ami definíció szerint nem érzelem.
  • A bántalmazó büntet, mert ellentmondasz neki, vagy bármilyen módon megkérdőjelezed, amit mond.
    Szerinte ő tudja jobban. Eleve, megszólaltál.
  • A bántalmazó büntet, mert szembesíted a hazugságaival.
    Ha intelligenciát lát rajtad, az felbőszíti, mert fenyegetve érzi a felsőbbrendűségét. Ha rámutatsz arra, hogy tudod, hogy manipulál, vagy hazudik, akkor elrontottad a játékát.
  • A bántalmazó másokhoz hasonlítgat, hogy rámutasson mennyivel kevesebb vagy, mint mások, vagy mennyivel rosszabb ember vagy.
    Legalább addig is leköt téged az, hogy megpróbálj még jobb emberré válni, hátha akkor nem bántalmaz (annyira), ő addig nyugodtan sütkérezhet más emberek társaságában, és amíg rossz embernek gondolod magad, addig nem is gondolkodsz azon, hogy esetleg nem ez a bánásmód lenne az alap veled szemben.
    Alapszabály: a testvéred mindig mindenben jobb mint te vagy. A szomszéd is.
  • A bántalmazó mindenfajta tapasztalatlanságot, információhiányt, fejlesztendő készséget arra használ fel részedről, hogy idiótának, vagy csődtömegnek állítson be és megalázzon.
    Ha nem tudod fejből a komplett MÁV-menetrendet, hülye vagy. Ha a még meg sem hirdetett esemény részleteit nem tudod, akkor is. Ha egész életedben be sem engedett a konyhába mert úgyis elrontasz mindent, de nem tudsz főzni, az a te hiányosságod. Ha nem tudod, hogy érdemes megnyerő módon kommunikálni másokkal mert ki se tehetted kb. a lábad a házból, akkor bunkó vagy.
  • A bántalmazó eléri, hogy folyamatosan arra gondolj kommunikáció vagy társasági esemény közben, hogy biztosan mindenki észreveszi, hogy valami gáz a viselkedésedben, a kinézetedben, vagy a hanghordozásodban.
    A folyamatos önmonitorozás kimerítő, úgyis találsz magadban hibát, és minél jobban figyeled saját magad folyamatosan, annál több hibát fogsz véteni, mert az emberi agy képtelen ennyi dolgot figyelni egyszerre. Ha nagyon arra koncentrálsz hogy hogy is kell járni, akkor elesel, ez a társasági készségekkel is így van. Ha pedig eléggé gáznak érzed magad eleve, akkor úgyse fogsz merni társasági eseményben aktívan részt venni.
  • A bántalmazó eléri, hogy úgy érezd, mindenki ugyanannyira élesen észreveszi a hibáid, mint ő.
    És ő cserébe mégis milyen jó fej, hogy egyáltalán elvisel. De bezzeg mások, na ők aztán nem viselnének el. Így is csak azért teszik, mert ő ott van veled és némileg tompítja a hibáid.
  • A bántalmazó addig erőlteti, hogy kizárólag azzal foglalkozz, hogy ő hogyan vélekedik rólad, hogy képtelen vagy arra fókuszálni, amit kifejezni, mondani, vagy csinálni szeretnél.
    “Mit csinálsz már megint? Hogy nézel ki? Köszöntél Juci néninek is? De biztos vagy benne hogy hallotta is? Miért nem ülsz már le az ebédlőasztalhoz? Vedd le azonnal ezt a pulóvert. Egyél már hát mindenki eszik. Köszönjél már Juci néninek na. Hogy eszel? Te most képes lennél evés közben köszönni? Nem látod, hogy mennyire modortalannak tart most mindenki, hogy nem köszöntél és már eszel is? Ne tedd szét a lábad. Ne vágjál képeket hogy néz az már ki. Juci néni biztos azt gondolja, hogy nem szereted.”
  • A bántalmazó megfigyel téged, miközben meg vagy róla győződve, hogy senki nem lát, majd megaláz / bántalmaz amiatt, amit akkor tettél, amikor azt hitted, hogy biztonságban egyedül vagy.
    Szerinte végtelenül röhejes voltál, hogy a kedvenc számodra táncoltál a szobában és milyen szar hangod van ahogy énekeltél hozzá. Látta ám, hogy piszkálod az orrod. Nem mostad meg elég alaposan a hasad zuhanyzás közben.
  • A bántalmazó azáltal, hogy rendszeresen “rajtakap” és megbüntet olyankor, amikor azt hiszed, hogy egyedül vagy, eléri, hogy folyamatos megfigyelés és megítélés tárgyának érezd magad.
    Anya mindent lát és mindent tud rólad, akkor is, ha te azt hiszed hogy nem. Súlyosbítva: ha Anya nem lát mindent, a vallásodnak megfelelő istenség akkor is lát és megítél.
  • A bántalmazó nem veszi figyelembe a szükségleteid kifejezést vagy az érzéseid. Ezáltal azt tudatosítja benned, hogy a saját szükségleteid és érzéseid egyáltalán nem fontosak, és ha egyáltalán hangot mersz adni valamelyiknek, akkor vagy hülye vagy, vagy egyenesen bűnös.
    Ha a már négy órája tartó vigyázállásban kiselőadáshallgatás közben szólni mersz, hogy pisilned kell akkor hülye vagy. Miért nem gondoltál erre előbb és amúgy is, nem lehet hogy neked kelljen. Valamint bezzeg ő épp süteményt szeretne enni, ja és fáj a háta is úgyhogy inkább masszírozd meg, hiszen miattad van ennyire görcsben, mert ekkora gyökér vagy.
  • A bántalmazó nem veszi figyelembe, amikor kifejezed, hogy fáj valami. Ismétlődően kitart amellett, hogy a fájdalom kifejezését azonnal hagyd abba, hogy nincs semmilyen okod kifejezni, hogy bosszantod azzal, hogy kifejezed, sőt, gonoszságnak, vagy személyes támadásnak veszi.
    Ha azt mondod fáj, akkor őt akarod bántani. Sőt, előre megfontolt aljasságból szenvedsz, hogy tönkretedd az életét.
  • A bántalmazó a fájdalmad kifejezése következményeképp sokkal súlyosabban bántalmaz, mint amennyire kifejezted, hogy fáj valamim. Ezzel eléri, hogy rettegj a fájdalom bármilyen kimutatásától, mert akkor még súlyosabb büntetésre számíthatsz.
    Ha sírsz, akkor kapsz még. Ha elmondod, hogy félsz tőle, akkor majd ad valódi indokot arra hogy félj.
  • A bántalmazó az érzelmeid kifejezését személyes inzultusnak tekinti. Azzal vádol, hogy szándékosan bántalmazod őt, és ezért szerinte büntetést érdemelsz.
    Bármilyen olyan érzelemkifejezés, ami épp nem őt szolgálja, személyes támadás. Emlékezteti, hogy emberi lény vagy, vagy bizonyítéknak látja arra, hogy alacsonyabbrendű vagy, mint egy ember. Lényeg a lényeg: meg kell torolnia, hogy még egyszer eszedbe sem jusson.
    Ennek általában az az eredménye hosszú távon, hogy a bántalmazott képtelen felismerni, megnevezni, megélni, és kezelni a saját érzelmeit, minősített esetben keveri őket egymással és hemzseg a helyettesítő érzelmektől és azok kifejezésétől (például nevet ha szomorú, vagy bánatosnak érzi magát miközben valójában dühös).
Reklámok

Komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD)

Definíció:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (Complex Post-Traumatic Stress Disorder (C-PTSD)) egy pszichológiai sérülés. Ennek áldozatai azok, akik hosszasan voltak kitéve szociális vagy interperszonális traumának, az önrendelkezési joguk elvesztésének, fogságnak vagy bezártságnak, kivitelezhető menekülési út nélkül, vagy legalábbis a menekülési lehetőség tartós elvesztésével.

Bevezetés a C-PTSD-be:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikus, vagy hosszan tartó érzelmi traumának volt kitéve, mely felett vagy alig, vagy egyáltalán nem volt kontrollja, és amiből nem volt esélye kimenekülni, vagy legalábbis alig volt rá reménye. Pár példa ilyen esetekre:

  • párkapcsolatban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
  • gyerekkorban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
  • elrablás vagy bezárva tartás
  • rabszolgaság vagy kényeszermunka
  • hosszan tartó bebörtönzöttség és kínzás
  • személyes határok ismételt megsértése
  • hosszan tartó tárgyiasítottság
  • gázlángolásnak és hamis vádaskodásnak kitettség
  • hosszan tartó kitettség inkonzisztens viselkedésnek, mint például:
    • húzd meg – ereszd meg viselkedés
    • hirtelen váltogatása az agresszív, illetve a behálózó viselkedésnek
    • ciklikus erőszak, vagyis a következők ismétlődése:
      1. feszültség növekedése
      2. bántalmazási aktusok jelentkezése
      3. mézeshetek korszaka
  • mentálisan beteg, vagy krónikus beteg családtag hosszan tartó ellátása
  • hosszan tartó krízishelyzet

Amikor az áldozatok hosszú ideje vannak csapdában egy olyan helyzetben, ami fölött alig, vagy egyáltalán nincs kontrolljuk akár a helyzet elején, közepén, vagy végén, intenzív rettegést élnek át akkor is, amikor már eltávolodtak az adott helyzettől. Ez azért van, mert pontosan tudják, hogy a dolgok mennyire szörnyűek lehetnek. Azt is tudják, hogy erre minden esély megvan, hogy újra megtörténjen. És azt is, hogy ha ez valaha is újra megtörténik, könnyen lehet, hogy sokkal rosszabb lesz, mint korábban valaha is volt.

A C-PTSD trauma fokát nem lehet egyszerűen az elszenvedett trauma mértékével meghatározni. Nagyon fontos megérteni, hogy minden egyes embernek más a traumával szembeni toleranciaszintje. Amit az egyik ember könnyedén leráz magáról, a másik ember nem egyáltalán nem biztos. A nagyobb, vagy kisebb mértékű trauma nem feltétlenül teszi a C-PTSD-t súlyosabbá, vagy enyhébbé.

A C-PTSD-től szenvedők elnyomhatják a traumatikus eseményekre adott érzelmi válaszaikat bármiféle feloldás nélkül vagy azért, mert úgy hiszik, hogy az egyes különálló esetek önmagukban nem is tűnnek annyira nagy dolognak, vagy azért, mert nem látnak számukra elérhető kielégítő feloldási vagy megoldási lehetőséget. Ennek az “érzelmi csomagnak” az elnyomása hosszú időn keresztül folytatódhat, amíg nem történik egy olyan esemény, ami az “utolsó csepp a pohárban”, vagy amíg az áldozat nem kerül egy biztonságosabb érzelmi környezetbe, ahol is a gát elkezd átszakadni.

A “Komplex” szó a Komplex posztraumás stresszindrómában leírja, hogy milyen kölcsönhatásban vannak egymással az egymásra rakódott traumarétegek. Néha tévesen úgy vélik, hogy az áldozatot a legfrissebb traumatikus esemény kényszerítette térdre. Viszont ha csak a legutóbbi eseménnyel foglalkozunk, az áldozat úgy élheti meg, hogy invalidáljuk a korábbi szenvedéseit. Éppen ezért nagyon fontos felismerni, hogy a C-PTSD-vel küzdők egyszerre élhetik át az összes elszenvedett traumával kapcsolatos érzéseiket, akkor is, amikor csak a legutolsó eseménnyel próbálnak foglalkozni.

Ez a legfontosabb faktor, ami megkülönbözteti a C-PTSD-t a klasszikus PTSD diagnózisától – ami tipikusan egy érzelmi reakció egy egyszeri, vagy alacsony számú traumatikus eseményre.

A C-PTSD és a PTSD közötti különbségek:

Habár hasonlóak, a C-PTSD kissé eltér a jóval ismertebb és szélesebb körben diagnosztizált PTSD-től mind a kiváltó okokban, mind a tünetekben.

A C-PTSD inkább krónikus, ismétlődő stresszre kialakult reakció, amiből alig van esély a menekülésre. A PTSD egyszeri traumatikus esetek, vagy rövid időtartamú extrém stressz vagy trauma eredménye.

Egy intenzív háborús bevetésből hazatérő katona mutathat PTSD-vel összefüggő tüneteket, viszont egy hosszú évekig fogságban tartott háborús hős valószínűleg a C-PTSD tüneteit is mutatja.

Hasonlóképpen a fentiekhez, egy gyerek, aki keresztülment azon, hogy látta a jóbarátját meghalni balesetben, PTSD tüneteket mutathat, de egy olyan gyerek, aki abuzív családban nőtt fel, ezen felül a C-PTSD tüneteit is mutathatja. Ezeket a tüneteket az alábbiakban sorolom fel:

Milyen érzés a C-PTSD:

A C-PTSD-ben szenvedők bizonytalannak, vagy labilisnak érezhetik magukat, mintha bármikor abba a kínos helyzetbe kerülhetnének, hogy nyilvánosan összeomlanak érzelmileg, vagy bármelyik pillanatban elsírhatják magukat. Úgy érzik, nem szerethetőek, vagy bármit is tesznek, akkor sem lehetnek soha “elég jók” mások számára.

A C-PTSD-ben szenvedők kényszert érezhetnek arra, hogy távol kerüljenek másoktól és egyedül lehessenek, hogy senki ne lehessen tanúja annak, ami jön. Félnek közeli barátságokat kialakítani, hogy ezzel megelőzzék a veszteséget, ha beüt egy újabb katasztróva.

A C-PTSD-ben szenvedőkúgy érezhetik, hogy minden egy szempillantás alatt összeomolhat, és nem lesznek képesek kezelni a legegyszerűbb feladatokat vagy problémákat sem. Túlságosan leterheli őket az otthoni abúzus ahhoz, hogy energiájuk maradjon a munkahelyi vagy iskolai sikerek eléréséhez.

A C-PTSD jellemzői:

Hogyan jelenhet meg az áldozatokban ahogy az idő telik:

Befelé irányuló düh: Evési zavarok. Depresszió. Szerhasználat / Alkoholizmus. Csavargás. Tanulmányok félbehagyása / Munkahely otthagyása. Promiszkuitás. Kodependencia. Lábtörlő szindróma (nem megfelelő partnert választ, mindenáron megpróbálja kielégíteni egy olyan ember igényeit akit soha nem lehet kielégíteni, megpróbálja megjavítani az elsődleges kapcsolatot)

Kifelé irányuló düh: Lopás. Rongálás. Erőszak. Kontrollmániássá válás.

Egyéb: Tanult hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot). Csökkent ítélőképesség vagy a valóság ignorálása másokkal kapcsolatban (főleg romantikus partnerekkel kapcsolatban). Hatalompozíciókat és/vagy kontrollpozíciókat keres: olyan foglalkozás vagy hobbi választása, ami esetlegesen fizikai veszélybe sodorhatja az illetőt. Olyan foglalkozást, vagy hobbit választ, amiben “megjavíthat” embereket (pl. pszichológus, mediátor).

Alacsony önértékelés: Negatív irányba torzult énkép, amely inkonzisztens a valósággal.

Csőlátás: Tendenciózusan egyetlen aggodalomra vagy problémára koncentrál, míg elhanyagol vagy mellőz más fontos prioritásokat.

Dependencia vagy függőség: A felnőtt egyén krónikusan, vagy helytelenül rá van utalva egy másik felnőtt egyénre a következők valamelyikében vagy mindegyikében: egészség, önfenntartás, döntéshozás, személyes jól-lét, érzelmi jól-lét.

Depresszió (nem poszttraumás): A hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tűnnek. Ez a permanens szomorú állapot nem feltétlenül korrelál a körülmények ténylegesen nyomasztó voltával, vagy időtartamával, hanem annál súlyosabb, és hosszabb ideig tart.

Elkerülés: Védekező mechanizmusként hátrébb lép a kapcsolatból, hogy csökkentse a visszautasítás, felelősség, kritika, vagy túlzott megismerés veszélyét.

Fantáziavilágba menekülés: Képzeletben egy boldogabb, reményteljesebb világban él, és zaklatottan érzi magát, ha kiszakítják onnan.

Félelem az elhagyatottságtól: Abban az irracionális hitben él, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet az a küszöbön álló fenyegetés, hogy elutasítják, eldobják, elhagyják, vagy helyettesítik valaki mással.

Hibáztatás: Ismételten a probléma létrejöttéért felelős embert vagy embereket próbálja felismerni és megnevezni ahelyett, hogy a probléma kezelésére és megoldására keresne módszereket.

Hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot): Folyamatosan fennálló, egészségtelen szintű érdeklődés, feszült odafigyelés és azonnali reagálás mások viselkedésére, megjegyzéseire, gondolataira, érdeklődésére, érzelmeire.

Identitászavar: Pszichológiai kifejezés, ami önazosságzavarra, inkonzisztens vagy széttöredezett személyiségre, az azonosságtudat zavarára utal.

“Irányíts engem” szindróma: Tendenciózusan olyan emberekkel alakít ki és tart fenn kapcsolatot, akik kontroll-mániások, narcisztikus személyiségzavarban szenvednek, antiszociálisak, vagy veszélyesen viselkednek.

Katasztrofizálás: Szokása, hogy automatikusan a “lehető legrosszabb” helyzetre próbál felkészülni minden esetben, illetve helytelenül enyhe illetve közepes eseményeket azonosít katasztrofális eseményekként.

Öngyűlölet: Extrém mértékben gyűlöli és elutasítja saját magát, a tetteit, az etnikai vagy demográfiai hátterét.

Pánikrohamok: Rövid intenzív félelemmel teli vagy szorongásos epizódok, melyeket gyakran fizikai tünetek kísérnek, mint például hiperventilláció, remegés, izzadás, hidegrázás, hányinger, gyomorégés, szédülés.

Perfekcionizmus: Az a maladaptív gyakorlat, hogy saját magát egy irreális, elérhetetlen vagy fenntarthatatlan követelményrendszerhez viszonyítja (és folyamatosan el is várja saját magától mindezt). A perfekcionizmus által érintett területeken általában magasan kiemelkedik szervezettség, rendezettség vagy eredményesség szintjén, viszont ezzel együtt más területekkel kapcsolatban elhanyagolja magát. Például példásan teljesít a munkahelyén, “tökéletes” barát és családtag, de nem törődik az egészségével, a megfelelő mértékű pihenéssel, vagy a csak számára személyesen fontos dolgokkal.

Szelektív emlékezet és szelektív amnézia: Az emlékeket, tapasztalatokat szelektíven kezeli, hogy azok így megerősítsék az előítéleteit, vagy egy bizonyos világképet vagy önképet. (Például ha azt gondolja magáról, hogy nem szerethető, akkor azokra az emlékekre fókuszál, ahol valaki ezt a hiedelmét megerősíti, míg azokat az élményeket elfelejti, amik ezt a hiedelmet gyengítenék.)

Tagadás: Szentül meg van győződve, vagy legalábbis szereti rendszeresen elképzelni, hogy egy fájdalmas vagy traumatikus körülmény, esemény, vagy emlék nem létezik, vagy nem történt meg.

Tanult tehetetlenség: Meggyőződése, hogy nem rendelkezik a helyzet feletti kontrollal, még akkor sem, amikor valójában (már) igen.

A C-PTSD okai:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikusan hosszú ideig, vagy szüntelenül érzelmi traumának vagy abúzusnak volt kitéve, melyből nem volt esélye rövid úton kimenekülni, vagy legalábbis nem volt számára ismert a menekülés módja.

Nem teljesen ismert még, hogy a C-PTSD áldozatokat milyen súlyos neurológiai sérülés érhette.

A C-PTSD kezelése:

Egyelőre kevesen kutatják klinikai környezetben a C-PTSD kezelését. Általánosságban véve a következők javasoltak:

  • Az áldozat eltávolítása a traumatikus és/vagy abuzív környezetből, ennek a forrásától, és az ezzel szembeni azonnali és teljes körű védelem.
  • Elismerése annak, hogy a trauma valóságos, fontos, és nem megérdemelt.
  • Elismerése annak, hogy a trauma olyan forrásból érkezett, ami erősebb / nagyobb hatalommal rendelkező volt, mint az áldozat, és ezért nem lehetett elkerülni.
  • A C-PTSD “komplex” természetének elismerése – vagyis hogy a korábban elszenvedett traumák hatása olyan döntésekhez vezethette az áldozatot, amely még több, nem megérdemelt trauma elszenvedéséhez vezethetett.
  • Az utólagos maradványproblémák közötti határozott különbségtétel:
  • amelyeket az áldozat képes megoldani (mint például önismeret, személyiségfeljesztés)
  • amelyeket az áldozat nem képes megoldani (mint például egy személyiségzavaros családtag viselkedése)
  • Elismerése annak, hogy a traumából történő felépülés nem könnyű vagy egyértelmű, és jelentős idő- és energiabefektetéssel jár.
  • Az elvesztett és vissza nem szerezhető dolgok, érzések, élmények, stb. elgyászolása.
  • Azon dolgok azonosítása, melyek elvesztek, de vissza lehet őket szerezni, állítani. stb.
  • A felépülési programnak azokra a faktorokra kell fókuszálnia az egyén életében, melyek az ő kontrollja alatt állnak.
  • Támogató környezetbe helyezés, ahol az áldozat felismerheti hogy nincs egyedül, értékelik és elismerik a sikereit, támogatást és validációit kap a küzdelmeivel, nehézségeivel kapcsolatban.
  • Szükség szerint egyéni terápia az önismeret és önfelfedezés elősegítésére.
  • Szükség szerint antidepresszáns gyógyszerek felírása.

Mit tegyek, ha C-PTSD-m van?

  • Távolítsd el magad az elsődleges abuzív szituációból, vagy az elsődleges abúzusból eredő másodlagos abuzív szituációkból.
  • Menj terápiába.
  • Beszélj róla.
  • Írj róla.
  • Meditálj.
  • Mozogj.
  • Írd át a sorskönyvedet.

Mit NE tegyek, ha C-PTSD-m van?

  • Ne maradj az abuzív szituációban.
  • Ne tartsd magadban.
  • Ne fojtsd el.
  • Ne veszélyeztesd saját magad.
  • Ne zárd el magad a külvilágtól és a segítségtől.
  • Ne abuzáld saját magad.
  • Ne folytasd az erőszak ciklusát.

Mit tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

  • Légy együttérző.
  • Ha segítséget kér, segíts.
  • Hallgasd meg figyelmesen, most nem te vagy a fontos.
  • Validáld az érzéseit és a tapasztalatait.
  • Ha vannak, oszd meg a hasonló tapasztalataid, ha érdeklődik, vagy ha azt hiszi, egyedül van a problémáival.
  • Segíts a gyakorlatban, amikor az megfelelő és nem sodrod vele veszélybe (terápiát keresni, albérletet keresni, segíteni a költözésben, stb), de mindezt úgy, hogy nagyon vigyázz, hogy ne csorbítsd a saját cselekvő- és döntésképességébe vetett amúgy is ingatag hitét. Ha helyetted oldod meg a dolgokat, azzal rontasz a problémán.
  • Légy türelmes.
  • Érezze, hogy mellette állsz.

Mit NE tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

  • Ne moralizálj
  • Ne beszélj megkérdőjelezhetetlen értékekről.
  • Ne próbálj hittéríteni.
  • Ne mondd, hogy lépjen túl rajta, hogy legyen ő a nagyobb ember, hogy járjon elől jó példával, hogy dobja vissza kenyérrel.
  • Ne mondd, hogy bocsásson meg.
  • Ne akard elérni, hogy kibéküljön az elkövetővel.
  • Ne ajánlj bombabiztos megoldásokat
  • Ne vedd ki a kezéből az irányítást. Eddig pont ugyanazt tette vele az elkövető is.
  • Ne ítélkezz. Az abuzert se ítéld el, maximum az abuzív viselkedést, azt viszont határozottan.
  • Ne akard erőszakkal “megmenteni”, ha még nem kész rá.
  • Ne arra használd a helyzetet, hogy megmutasd mennyire segítőkész, okos, rátermett, művelt, áldozatkész, jó ember vagy. Ez nem az önfényezésedre kapott lehetőség.
  • Ne veszélyeztesd, ha még benne van a bántalmazó szituációban. Tapasztalatok alapján az abuzív környezetből való kilépés után a legnagyobb az esély az erőszak eszkalálódására, illetve akár az élet veszélybekerülésére is.

Innen

A versengő anya

A versengő anya akkor érzi magát elemében, ha nyer, ha ő a jobb valamiben, vagy legalábbis, ha a vele összehasonlított ember a gyengébb. Ezért eleve olyan versenytársat választ, akivel szemben biztosra mehet, hogy nyer, illetve akivel szemben úgy alakíthatja a szabályokat, hogy csak ő kerüljön ki győztesen. Mivel a gyerekével szemben túlnyomórészt fölényben van testi erő, életkor, tapasztalat, verbalitás, szociális helyzet, anyagiak, stb. tekintetében, ezért a kiszemelt versenytársa a gyerek lesz.

A versengő anyát apa jobban szereti. Ha az ödipális szakaszban vagy, bűntudatot kelt benned és a férjében, vérfertőzésnek tekinti a személyiségfejlődés természetes szakaszát. Ha apa el akar vinni fagyizni, jön ő is. Ha puszit adsz apának, szorosan hozzásimul: “látod apa hogy szereti anyát“?

A versengő anyát Te is jobban szereted. Ha azt kéred, hogy apa meséljen, ő érkezik meg, kezében a mesekönyvvel. Minden megnyilvánulásában a férje felé kihangsúlyozza, hogy te mennyivel jobban szeretsz vele babázni. Hogy külön kérted, hogy anyával menjetek sétálni. Hogy “ugye anya mennyivel finomabb rántottát tud sütni“? Anyával sokkal jobban szeretsz játszani, mint a testvéreiddel, mert ők ugye milyen durvák.

A versengő anya mindig igazibb nő. Ha lány vagy, akkor megtiltja a nővé válás rituáléit, nem sminkelhetsz, nem hordhatsz szép (az övénél divatosabb, drágább, újabb) ruhát, nem szőrteleníthetsz. Vagy nem is tudsz arról hosszú ideig, hogy ilyesmi létezik, vagy egyszerűen megtiltja. Gyakorlottabb nárcisztikusok nem a tiltás eszközével élnek, hanem félelmet, bűntudatot keltenek: “Ha sminkelsz, kurva vagy“. “Nem érdemled meg az új ruhát, szegények vagyunk, a pénz élelemre, lakbérre kell, látod anyád se vesz magának semmit“. “Nem illik ilyet felvenni, mit fognak gondolni rólad“. “Ebben a ruhában ne csodálkozz, ha megerőszakolnak“. “Gyerekeknek nem való a szőrtelenítés, utána sokkal vastagabb lesz, még csúnyább leszel“.

A versengő anya mindig vékonyabb, sportosabb. Ő salátán él, téged pedig túletet. Vigyáz a vonalaira, de te fejlődő szervezet vagy, illetve megbántod, amiért nem tisztelted meg azzal, hogy kétszer szedj a főztjéből, biztosan nem is ízlett, tehát nem szereted. Aggódásnak álcázza, hogy eltilt a sporttól: eleshetsz, a múltkor is felhorzsoltad a tenyered. Az ízületeid nem fogják bírni a futást, tönkre fognak menni. Ha balettozol, öregkorodra nyomorék lehetsz, ezt pedig csak nem akarhatod. Neked most a tanulás a dolgod, nem a futkározás. Ő azért táncolni jár, vagy fitnesszterembe, de te erről úgysem tudsz, vagy az más. Kitesz egy közös fotót Facebookra, amin ő szép, te épp fintorogsz, és betagel. Bezsebeli a “de csinos vagy Gizikém“-kommenteket, aztán alákommenteli, hogy “hát igen, szegény lányom kicsit meghízott az utóbbi időben“.

A versengő anyának mindig jobb partnerei vannak. A te párválasztásodat kritizálja, leszólja, a barátod/férjed nem elég gazdag, nem elég jól öltözött, nincs elég diplomája, nem szereti eléggé Van Goghot, kevesebb könyve van, értelmetlen hobbijai vannak, göndör a haja, vagy olyan furcsán vizenyőssárga a szeme. Vagy egyszerűen csak érzi, hogy nem neked való, majd meglátod hogy tönkretesz. “Bezzeg az apád, na ő aztán igen, neki saját vállalkozása van“. “Apád bezzeg eltartott minket amikor kicsi voltál“. Ha barátja van, akkor az lehetőség szerint jó testű, vagy legalábbis gazdag, illetve tud valamit, amivel társasági eseményeken villogni lehet. “A Pista épp a G8-ak találkozóján van mint kihelyezett tudósító“. Ha esetleg mégis neked lenne vonzóbb partnered, akkor igyekszik elszeretni tőled, meglepően sikeresen. Véletlenül nyer egy kétszemélyes belépőt az Operabálba, de sajnos apád nem ér rá, ezért felkéri a férjedet, hogy kísérje el. Utána elhenceg neked, hogy mennyire irigyelte mindenki, hogy milyen fiatal pasija van. Ha a partnered ne adj’Isten visszautasítja, akkor tönkreteszi a kapcsolatotokat: “Nem fogja neked bevallani, de udvarolni kezdett ám nekem“.

A versengő anyának mindene megvan, ami neked is, csak olyanabb. Ők is voltak Horvátországban nyaralni, de ők két hétre, és utána még elruccantak Dubaiba is. Látta, hogy vettél egy mosogatógépet, ezért felújította a konyhát, és a fürdőszobát is. Lát rajtad egy szép pulóvert, ezért vesz magának egy ugyanolyat, ha lehet, egy számmal kisebbet. Ő még kapott jegyet a híres zenekar koncertjére. Ők is voltak vacsorázni, de ők feleannyiért, az egy olcsóbb étterem de istenien főznek persze. Te tizenkétórázol, ő tanfolyamokra iratkozik be, hiszen az embernek mindig kell valami hobbi, ami értékes tudást is ad. Még mindig nem főzöd elég finomra a pörköltet, ahhoz azért érzék kell, meg tapasztalat. Ő hallott arról elsőként, hogy a Katika terhes, hát te nem is tudtad? Neki már tizennyolc évesen munkája volt, te csak azért nem találsz, mert nem akarsz.

A versengő anya lehet, hogy ráébred: semmit nem tud felmutatni veled szemben. Ekkor elveszi az örömödet. Fanyalogva simítja végig a kezét az új blúzodon: “hát manapság már csak ilyen rossz minőségű anyagok vannak“. “Szép-szép a lakásod, de tudod te ezt mind takarítani“? “Nem lehet, hogy mégis viselkedészavaros a gyereked“? “Eszik ez rendesen“? “Ilyen korban már csak nem kéne ennyit szórakozni járnod, nem fognak komolyan venni“. “Biztos minden rendben van köztetek a Bélával“? “Olyan keveset látunk, nem kéne ennyit dolgoznod, szegény anyádék“. “Örülök kislányom, hogy ilyen szépen éltek, bezzeg amikor apáddal összekerültünk, a patakban mostuk a tányért és egy cipőn osztoztunk ketten, oszt mégis vállaltunk téged, te meg itt önző vagy és mégse akarsz gyereket“. “Szegény állat biztos szenvedni fog abban a kis kertben“. “Érezd jól magad, ne törődj vele, hogy anyád itthon aggódik egyedül, menj csak“.

A versengő anya akkor is nyer, ha nem nyer. Ha benne maradsz a versenyben, ha megpróbálsz örömöt okozni neki azzal, hogy hagyod nyerni valamiben, akkor is: nem tudsz elég kevés lenni ahhoz, hogy megfelelj. Ha pedig nem vagy elég kevés, akkor nem vagy elég, tehát ismételten ő nyert, te pedig vesztettél. A helyzetből nehéz kilépni, nehéz saját élményeket gyűjteni úgy, hogy ne akarjon rögtön a részese lenni, és nem könnyű elhinni, hogy márpedig elég vagy, nagyonis.

De nem lehetetlen.

A diszfunkcionális családok tizenegy parancsolata

Thomas F. Fischer listája következik a diszfunkcionális családok működésének legjellemzőbb elemeiről. Bármilyen hasonlóság a valósággal nem a véletlen műve, azokra a családokra meglehetősen igaz, ahol legalább az egyik szülő nárcisztikus.

Első Parancsolat:
A tökéletes élet látszatát tartsd fent.

Példahelyzet: Ez a parancsolat elrejti a családi titkokat. Ha az apád részegen tántorogva leesett a lépcsőn, nem mondhatod el az igazat. Ehelyett újra kell értelmezned a valóságot egy elfogadható fantáziává. “Apu nem volt részeg, csak elvesztette az egyensúlyát és megbotlott. Szegény Apu.”

Alkalmazás: Még ha a saját szemeddel látod is, akkor sem valóságos. Bizonyosan rosszul láttad, vagy hibáztál. Ezért rakd össze az eseményeket úgy a fejedben, hogy az szépnek és tiszteletre méltónak látsszon. Ha nem teszed, az emberek azt fogják hinni rólad, és rólunk is, hogy őrültek vagyunk. Mi pedig nem szeretnénk, hogy ezt gondolják, ugye?

Mottó: Hidd mindig az igazat, csakis az igazat, az alkoholista igazat.

Második Parancsolat:
Mindig önellentmondó üzeneteket küldj, különösen ha ez kapcsolatokat érint.

Példahelyzet: Egy uralkodó apa a következőt mondja a gyerekének: “Úgy szeretlek. Na kotródj innen és hagyj békén.”

Alkalmazás: Te nem tudod igazán, hogy mi valódi. Az apád vagy szeret, vagy gyűlöl. Mivel sosem tudhatod biztosra, ezért abban sem lehetsz soha biztos, hogy bárki is a világon azt mondja, amit valójában gondol, hiszen azok, akiket a legjobban szerettél, mindig önellentmondásos üzeneteket közvetítettek feléd. Jól hangzott, amit mondtak, de nem bízhattál bennük.

Mottó: Kerüld el az embereket és a kapcsolatokat. Ez a legbiztonságosabb, amit tehetsz.

Harmadik Parancsolat:
Légy felnőtt.

Példahelyzet: A gyerekek arra kényszerülnek, hogy a szüleik érzelmi, fizikai vagy szexuális szükségleteit kielégítsék, illetve ellássák szüleik “gyerekes” igényét a hatalomra, figyelemre, szexre, és valahova tartozásra. Hogy ezek a gyerekek elkerüljék azt, hogy a szüleik fizikailag vagy érzelmileg elhagyják őket, inkább a saját szüleik “szüleivé” válnak. Az ilyen környezetben felnőtt gyerekek nem igazán emlékeznek arra, hogy lett volna gyerekkoruk. Emiatt mindig is azt várták el tőlük, hogy felnőttek legyenek.

Alkalmazás: Ha gyerekként viselkedsz és spontán vagy, akkor felelőtlen vagy és rossz. Minden körülmények között felelősségteljes felnőttként kell viselkedned, akkor is, ha történetesen ötéves vagy.

Mottó: Nincs olyan, hogy gyerekjáték. Ez itt mind komoly dolog.

Negyedik Parancsolat:
A titkokat ne fecsegd ki.

Példahelyzet: Apának van egy “titka”, amit csak ő és a kislánya tudnak. Természetesen a kislány nem mesélheti el Anyának. Ha elfecseged, Apa bántani fog, Anya pedig elhagy téged és soha többet nem jön vissza

Alkalmazás: A gyerek legfontosabb feladata, hogy a szülei és a család jó hírnevét megvédje a közösség szemében. Vigyázz mit beszélsz és légy nagyon óvatos, hogy ne viselkedj furcsán más emberek előtt. Elvégre mi a családod vagyunk és meg kell védenünk egymást. Ha csendben vagy, lojális vagy a családodhoz. Ha nem, akkor nem fogunk szeretni.

Mottó: Ha valakit igazán szeretsz, akkor ezt úgy mutatod ki, hogy hűségesen megvéded a “titkaikat”, mindenáron.

Ötödik Parancsolat:
Védd meg a család imázsát.

Példahelyzet: Az egyik családtag öngyilkosságot követ el. Mivel nem elfogadott erről beszélni még a családon belül sem, az összes fényképet, emléktárgyat, és bármi olyat, ami azt jelezné, hogy ez a családtag valamikor élt, meg kell semmisíteni. Elvégre a mi családunkban soha senki nem lenne öngyilkos, nem igaz???

Alkalmazás: A mi családunkban soha semmilyen probléma nincs, ugye? Még ha lenne is, nem szükséges megbeszélnünk, vagy foglalkoznunk vele. Végül is ezek nem fontosak. Egyszerűen letagadjuk a létezésüket és így nem kell foglalkoznunk a gyásszal.

Mottó: Az élet túl fájdalmas ahhoz, hogy a fájdalommal, vagy a problémákkal foglalkozzunk. Ha ignorálod, magától elmúlik.

Hatodik Parancsolat:
Ne érezz.

Példahelyzet: A gyerek sírdogál, mivel a legjobb barátja külföldre fog költözni. “Hülye vagy, mit bőgsz itt emiat. Hagyd már abba a sírást!” üvölti az anyja dühösen.

Alkalmazás: Mivel bármilyen érzelemkifejezés elárulhatná a családi titkot, hogy mégsem annyira tökéletes minden, ezért minden érzelmet el kell nyomni és el kell fojtani. Hiszen mi egy normális család vagyunk. Mi nem vagyunk olyanok, mint más családok, ahol az emberek dühösek, szomorúak, vagy ijedtek.

Mottó: Légy tiszteletreméltó. A tiszteletreméltó emberek pedig soha nem mutatják ki az érzelmeiket, vagy a fájdalmukat.

Hetedik Parancsolat:
Hagyd, hogy áthágják a határaidat, különösen azok számára, akik “szeretnek” téged.

Példahelyzet: Egy gyerek megpróbál kitartóan a saját erejéből elvégezni egy feladatot, hogy sikert és elismerést érhessen el. “Ne légy már ennyire makacs!” mondja Anya. “Add már fel. Sokkal fontosabb dolgokkal kéne foglalkoznod! Tedd el azt a hülyeséget és takarítsd ki a házat, hát ennyire nem szereted Anyádat, hogy még ezt sem teszed meg? Na ugye szereted Anyát, mutasd meg szépen.”

Alkalmazás: Bármi, ami számodra fontos, nem érdemes arra, hogy megvédd. Csak azok mondhatják meg, hogy mi fontos és mi nem az, akiket szeretsz. Felejtsd el a saját gondolatokat és csináld szépen azt, ami mindenki mást boldoggá tesz.

Mottó: Mivel mások jóval értékesebbek, mint te vagy, ezért nincs semmi jogod ahhoz, hogy saját határokat húzzál meg, vagy döntéseket hozz.

Nyolcadik Parancsolat:
Légy mindig résen.

Példahelyzet: A gyereket folyamatosan emlékeztetik rá, hogy a világ egy veszélyes hely. Az emberekben sem lehet megbízni. Maradj tartózkodó, ne kerülj túl közel senkihez.

Alkalmazás: Csak úgy lehetsz ebben a világban biztonságban, ha nagyon óvatos vagy és elszigeteled magad másoktól. Légy óvatos. Mindig legyél résen, hiszen bármikor fájdalmat okozhatnak neked. Ha szükséged volna rá, akkor se merészelj segítséget kérni. Oldd meg egyedül, az a biztos.

Mottó: Mindig legyél ugrásra kész, a veszély bármikor lecsaphat. A bölcs ember mindig inkább túlságosan felkészült, és soha nem bízik meg semmiben és senkiben.

Kilencedik Parancsolat:
Ne fogadj el senkitől semmit, csinálj meg mindent egyedül.

Példahelyzet: A szülők állandóan emlékeztetik a gyereket, hogy nincs megbízható ember. Ha valaki érted tesz valamit, akkor manipulálni akar.

Alkalmazás: Szigeteld el magad mindenkitől és ne barátkozz senkivel. Elvégre ha túl közel kerülsz hozzájuk, akkor kihasználnak, fájdalmat okoznak és bántalmaznak. Sose feledd: senki sem kedves veled ingyen, maximum ha akarnak tőled valamit.

Mottó: Oldj meg mindent magad.

Tizedik Parancsolat:
Légy tökéletes.

Példahelyzet: “Csak azért, mert a bizonyítványod színötös, még nem jelenti azt, hogy nem tudtál volna jobban teljesíteni. Lusta vagy és nem tanulsz eléggé. Na húzz vissza tanulni, és meg ne lássam hogy csillagos ötösnél rosszabbat hozol!

Alkalmazás: Ha nem vagy mindenben tökéletes, nem vagy szerethető. Senki sem fog szeretni. Mindegy mennyire jó vagy, sosem vagy elég jó. De azért próbálkozz, legyél még annál is jobb!

Mottó: Csak annyira vagy értékes, amennyire a teljesítményed az. Az pedig még mindig nem elég jó.

Tizenegyedik Parancsolat:
Se magadnak, se másnak ne bocsáss meg.

Példahelyzet: “Mindig az utamban vagy te gyerek! Miért nyaggatsz mindig azzal, hogy játsszak veled? Hát nem emlékszel, hogy múlt évben már játszottam veled? Neked soha semmi nem elég? Szégyellned kéne magad. Mars a szobádba. Ne zavarj.”

Alkalmazás: Az egyetlen módja annak, hogy bocsánatot és szeretetet kapjak az az, ha kiérdemlem a tökéletességemmel. Minél inkább bűntudatom van, annál keményebben kell megdolgoznom azért, hogy mások elismerését elnyerjem. Ha hibát követek el, még ha oly kicsit is, visszautasítanak, azt gondolják, hogy inkompetens és értéktelen vagyok. Rettegek attól, hogy hibázni fogok, pedig tudom, hogy hibázni fogok, és emiatt annyira bűnösnek érzem magam. Ezért még akkor sem csinálom meg, ha úgy vélem, hogy meg tudnám. Hiszen lehet, hogy hibát követnék el, és akkor mit csinálnának velem! Soha nem tudnék visszamenni és a szemükbe nézve bocsánatot kérni!

Mottó: Mivel Jézus nem bocsát meg nekem, én sem tudok megbocsátani neked.

A diszfunkcionális családok tizenegy parancsolata:
Összefoglaló

Ez az első és nagy parancsolat:

“Legyél “jó” ember: Légy vak, légy csendben, légy érzéketlen, légy óvatos, tartsd meg a titkokat, óvakodj a valóságtól, óvakodj a kapcsolatoktól, ne sírj, ne bízz, ne érezz, légy komoly, ne beszélj, ne szeress, és mindenek felett, hitesd el mindenkivel, hogy tökéletes vagy… még akkor is, ha ettől bűntudatod van.

A második pedig hasonlatos ehhez:

“Mivel értéktelen vagy és amúgy sem szeret senki (még te sem szereted magad), ezért ne is próbálj megváltozni. Nem érdemled meg a beléd fektetett energiát, és amúgy sem tudnád megcsinálni akkor sem, ha megpróbálnád. Isten sem fog neked segíteni. Húzzál vissza oda, ahova tartozol. Ott semmi probléma nincs, tehát mégis mi bajod? Látod, megmondtam hogy hülye vagy.”

Innen

Választás

Az egyik legkorábbi tapasztalataim egyike az volt gyerekkoromban, hogy nincs választásom. Ez gyerekkorban lehet, hogy igaz, de felnőttként nem. A választási lehetőséget, sőt azt, hogy egyáltalán van olyan, nehéz felismerni. Főleg akkor, ha felnőtt létedre még mindig kapcsolatban vagy bántalmazó családtagjaiddal, mert minden találkozáskor azt erősítik meg benned, hogy valójában nincs választásod. A napi jótanácsok és bölcseletek azt állítják, hogy minden döntés a tied, hogy a kezedben tartod a sorsod, és minden rajtad múlik. Ha abuzív családban nőttél fel, elég hamar megtanultad, hogy dönthetsz úgy, ahogy te szeretnéd, viszont ennek kivétel nélkül te iszod meg a levét, és elsősorban nem a tetteid következményeivel kell számolnod, hanem a családtagjaid haragjával.

A családomban hatalmas szabadság uralkodott mindig is, és erre büszkék is voltak. Minden rokon, minden barát, minden szomszéd tudta (büszke és lelkes elmesélésekből és nyilvános bemutatókból), hogy nálunk a gyerek dönti el, mit szeretne. Hogy nálunk a gyerek az valójában kis felnőtt, nálunk szava van a családi döntésekben. Nálunk a gyerek választhat. Mi megbízunk a gyerekben, hogy képes felelősségteljesen dönteni. Mi lehetőséget és szabadságot adunk a gyereknek. Nálunk a gyereknek csodájára járt mindenki, hogy a hatalmas szabadság ellenére úgy dönt, hogy mintagyerek. Nálunk a gyerek szabad akaratából járt vendégségbe [rokon, ismerős neve]ékhez, nálunk a gyerek úgy döntött, hogy szeretne [vallás neve] szertartásain rendszeresen részt venni. Nálunk a gyerek úgy döntött, hogy kitűnő tanuló, hogy ezen felül kiemelkedik [tantárgy neve]ból jobban, mint az átlag. Nálunk a gyerek úgy döntött, hogy jó gyerek szeretne lenni.

Minden kérdésemre az volt a válasz: “Te döntöd el”.

  • “Mi úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne [családi program neve]ra menni, szeretnéd te is, ha azt csinálnánk?”
  • “Van kedved eljönni velünk a [vendéglátó neve]ékhez?”
  • “Mit szeretnél enni ma ebédre?”
  • “A kék, vagy a zöld [ruhadarab]ot vennéd ma fel szívesen?”
  • “Arra gondoltunk, veszünk neked [használati tárgy]at, gyere el, válaszd ki melyik tetszik.”

Nagyon sokáig lelkesen hirdettem boldog-boldogtalannak, a többi gyereknek, hogy bezzeg én eldönthetem, bezzeg én választhatok. Nálunk szabadság van. (“Kérdezd meg csak [gyerektárs neve]-t, hogy náluk eldöntheti-e, hogy süteményt egyen-e ebédre? Na ugye megmondtam, hogy nem. Látod, mi mennyivel jobb szüleid vagyunk, mint bárki másé?”)

Ezek a kérdések valójában ugyanarra vonatkoztak: “Találd ki, majd tedd önként és dalolva, amit én akarok, különben mérhetetlenül csalódottá teszel”. Ez sosem volt szó szerint kimondva, viszont a következmények magukért beszéltek. Hányszor és hányszor ugrottam be ebbe a csapdába: lágy, meleg, búgó hangon felteszik a kérdést, hogy dönts, és én érzem belül, hogy én számítok, hogy nekem hangom van, én választhatok, én mondhatok nemet.

Ha sikeres volt a gondolatolvasás, ha épp ugyanarra vágytam valamiféle szerencsés csillagállás folytán, mint a családom , akkor körbetáncoltak, és fantasztikusnak minősítették az ötletemet és vele együtt engem is. Ez kisgyerekként könnyű volt, hiszen nem vettem észre, hogy nem is tudok arról, hogy létezik más. Hogy van a világon másfajta zene, mint a [együttes neve]. Hogy csak egy kabátom van és az is szakadt. Hogy evidencia volt, hogy az adott napon részt veszünk a [vallási szertartás]on. Hogy minden nap ebéd után a [játék neve]-t játsszuk. Hogy egy mesekönyvem van. És büszke voltam, hogy eldönthetem, hogy a bizonyos együttes zenéjét szeretném hallgatni, hogy a kék kabátomat szeretném felvenni, hogy szeretnék elmenni a szertartásra, hogy a bizonyos mesekönyvből szeretném, hogy felolvassanak, és hogy ebéd után a bizonyos játékot játsszik.

Kiskamasz koromban jöttek az első hatalmas pofonok, amikor még mindig azt hittem, hogy én választok. Megkérdezték, hogy szeretnék-e menni, én pedig végiggondoltam, hogy Juci néniék unalmasak, mert a híradóról beszélgetnek és nem lehet játszani velük, Juci néni folyamatosan etet valamivel, amit nem szeretek, Juci bácsi pedig büdös, és mindig valahogy kényelmetlenül sokáig ölelget, vagy csipkedi a [tetszőleges testrész]em. Hát mondtam, hogy nem, nem szeretnék menni. Mosolyogva mondták, hogy rendben van, akkor csak mi megyünk, a család többi tagja, te maradj csak nyugodtan. Én éreztem az elfogadást és a szeretetet. Negyed óra múlva kivágódott a szobám ajtaja, és dörgő hangon közölték, hogy “márpedig most öltözöl és jössz”. Én értetlenül néztem: de hát megkérdeztétek. De hát én választhatok. De hát azt mondtátok, hogy rendben van.

“Akkor is öltözöl és jössz. Illedelmes gyerek nem viselkedik így. Hogy nézne már ki, ha nélküled jelennénk meg. Mit kellene mondanunk rólad, hogy ilyen vagy, hogy nem akartál jönni. Hogy fekete bárány van a családunkban. Milyen bunkó vagy, nem vagy te képes szeretni senkit. Hát neked nincs szíved, szegény családodat így elszomorítani, ilyen helyzetbe hozni. Borzasztóan önző vagy. Mindig ennyi gond van veled. Majd megcsinálod a leckédet ha hazajöttünk, nem leszünk ott sokáig. Pedig szegény Juci néniék hogy szeretnek téged, Juci bácsi is mindig mondja, hogy milyen szép vagy. Mit szeretnél felvenni? Nem, hát azért abban mégsem illik menni, no, itt van a szép ünneplő, mondom felveszed. Akkor nem jöhetsz, ha nem veszed fel, mit fognak rólunk gondolni miattad, milyen népek vagyunk mi. Mi már rég elkészültünk, siess már. Te mindig ilyen undok képeket tudsz csak vágni, Juci néniéknél nem ám ilyet vágsz. De hát nem lehetsz ennyire modortalan, hogy nem adsz puszit Juci bácsinak, ő így kedves. Aztán megeszed ám a spenótot meg a száraz kekszet, hát Juci néni direkt miattad készítette, még a kedvedért ovis tea is lesz, azt három évesen is hogy szeretted. Akkor is megiszod, hát szeretet van benne, nem szabad vendégségben elégedetlenkedni. Pszt, ilyet nem mondunk vendégségben hogy menjünk már, úgyis olyan okos vagy, majd megírod a leckét gyorsan, nem kell arra három óra, hát még beszélgetünk nem látod? Te akartál jönni, most akkor viselkedj.”

Juci néniék pedig az undok kiskamaszt látták, aki felcsattan, aki feláll, aki  izeg-mozog, aki nem tud viselkedni, aki húzódozik. Juci néniék nem hallották, hogy a család valamelyik tagja mások számára nem hallhatóan sziszegi a fülembe a szurkálódó megjegyzéseit, a minősítgetéseket, a mindennek elmondásokat, amit egy idő után nem lehetett ép ésszel elviselni. Juci néniék nem látták, hogy az asztal alatt belerúgtak a lábamba, ha nem köszöntem meg elég hangosan az ovis teát. Juci néniék nem értették, hogy a családtag nem azért mosolyog rám, mert szeret engem, hanem hogy fel lehessen szólalni, hogy én bezzeg nem mosolygok vissza (mert a dühömmel küzdök). Juci néniék nem értették, hogy én nem örömmel mutogatom a festményeim, hanem erőszakkal bazári majmot csináltak belőlem. Juci néniék nem értették, hogy nem azért nem válaszolok szép kerek mondatokban, mert nem tudom mi az illem, hanem azért, mert a könnyeimmel küszködök. Juci néniék nem tudták, hogy nem szeretem az ovis teát, hiszen a család előre telefonált nekik, hogy az mindenképpen legyen, mert külön azt kértem. Juci néniék nem tudták, hogy azért bólogatok mindenre hatalmas lelkesedéssel, mert éppen valaki fehérre szorítja az ujjaim az abrosz rejtekében. Juci néniék döbbenten néztek rám, amikor egyedül elmentem hozzájuk és megpróbáltam menedéket keresni és elmeséltem, hogy a család velem hogy bánik, és Juci néniék megsimogatták a buksim, és elmagyarázták, hogy “de a család téged nagyon-nagyon szeret ám, és mindig olyan szeretettel, olyan aggodalommal beszélnek rólad, hát a család most telefonált át, mert aggódtak hogy eltűntél, és Juci néniék értően bólogatva mondták, hogy mi is voltunk ám rebellis fiatalok, meg barátkoztunk huligánokkal is, és hordtunk hippinadrágot, mi is voltunk ám kamaszok, értjük, hogy ilyenkor a hormonok meg az összezavarodottság, hát a mi szüleink is csörömpölésnek nevezték a beatzenét ettől azért még nem dől össze a világ, na édescsaládod mindjárt itt lesz érted, Juci bácsi most hívta őket vissza, hogy megvagy, élsz, nincs semmi bajod, hát látod hogy szeretnek”. Senki nem hitt nekem, soha, mert a család tökéletesen előre kiszámított előadása mindenkivel elhitette, hogy ők a mintacsalád. Juci bácsi telefonja és a hazahurcolás után pedig biztosra mentek: soha többet nem merészeltem segítséget kérni még egyszer azok után, ami az otthon melegében várt.

Kamasz koromra már majdnem szerepelhettem volna valamelyik ezoterikus műsorban a gondolatolvasási képességeimmel. Pontosan tudtam, melyik a jó válasz. Tudtam, hogy ha a jó választ válaszolom, akkor jó gyerek vagyok, akkor elfogadnak. Ha nem azt választom, vagy nem tudom kitalálni, mi lenne a jó válasz (vigyázat, a kérdések 80%-ánál nem is létezett jó választás, csak rossz: ha azonnal mosogattam el, akkor “Milyen lassú vagy már, mennyi ideig folyatod a vizet, már megint milyen trehányul csináltad meg, most csinálhatom meg újra helyetted, semmit sem ért amit csináltál, még segíteni sem vagy hajlandó rendesen”, ha később mosogattam el, addigra már meg volt csinálva helyettem, és “már nincs rá szükség, már megcsináltam, úgysem szoktál rendesen elmosogatni, mert nem csinálod eleget, bezzegacsaládod, semmit sem ér amit csinálsz, még segíteni sem vagy hajlandó rendesen”), akkor elképzelhetetlen abúzus és büntetés, hetekig. Hónapokig. Láthatatlanul. Az apró, odavetett szurkálásoktól a több napig tartó egy személyes kiselőadásokig. Értettem én, nem találtam ki elég jól, én vagyok a kevés, én nem szeretem őket eléggé, nem tudok elég jó lenni. Nem gondoltam végig az ötezeregyedik lehetséges kimenetelt, pedig pont az lett volna a jó válasz. Lám, ha megkérdeztem volna a család véleményét, ők megmondták volna, most nem tartanék itt. Ezt mindig mézesmázosan, kedvesen, sajnálattal, szeretettelin, mint ahogy a filmekben a nagyon pici gyerekekhez, vagy a szellemi fogyatékosokhoz beszélnek. És én szégyelltem magam, hát én vagyok a gonosz. Ezeket a kedves embereket, akik csak a javamat akarják, nem szeretem eléggé. Én vagyok az önző, hát még ezt sem tudom megtenni értük.

Minden egyes kérdés, minden egyes döntési helyzet megbénított. Végiggondoltam-e eléggé, elég sokszor mindent? Mindent számításba vettem-e? Megúszom-e a borzalmakat, ha azt választom? Fel sem merült bennem, hogy létezhet olyan opció, aminek én, személyesen örülnék. Hiszen nem is volt olyan opció. Ha örültem is rövid ideig a döntésemnek, mindig kiderült róla, hogy miért helytelen, miért hülyeség, miért átgondolatlan, szeretettelen, sőt: önző, rosszindulatú és egyenesen gonosz.

Minden választási helyzet élet-halál kérdésnek tűnt. Természetesen sok történetet hallottam arról, hogy akik önző módon hátat fordítottak a családjuknak, akik nem voltak elég összetartóak, azok utána hogy csúsztak le a társadalom peremére, hiszen az embernek őszintén nem segít sem a házastársa, sem a barátai, hanem végső soron csak a családja. Hogy akik nem a megfelelő öltözéket viselik, azokat megerőszakolják. Hogy akik nem a családjukkal akarják az idejüket tölteni, hanem a barátaikkal, azok önzőek, azokat kitaszítja a család és meggyűlöli, és szabad prédák lesznek a kegyetlen világ számára. Azokat kirabolják az utcán, azok drogosok lesznek, azokat megrontják a nyilvános vécékben az azonosneműek és homokossá térítik őket. Az önző embert senki nem szereti. Ha bármikor felröppent olyan történet, hogy valakit valami atrocitás ért, a tudomásomra hozták, hogy ez azért esett meg vele, mert egyedül volt. Mert előtte önző volt és ezért a bajban már nem volt aki segítse.

Egyetlenegyszer mentem az előző incidens után Juci néniékhez egyedül: fiatal felnőttként. A család engedte, hiszen Juci néniék már bizonyítottak: nem hittek nekem és be is köptek. Mégis, ők voltak nekem a Többi Ember, akik legalább nem a családom. Pár napot náluk töltöttem, akkor már súlyos depressziósan, próbáltam menekülni, kapaszkodni, békét találni, legalább néhány napra. Az utolsó napon Juci néni elszaladt bevásárolni, én pedig Juci bácsival egyedül maradtam. Hazatérvén, Juci néni a kanapén reszketve talált meg, próbált kérdezgetni hogy mi bajom, de képtelen voltam válaszolni, Juci bácsi pedig ordított az arcomba, hogy most kéne igazán vidámnak lennem, mit vágom a fancsali pofát. Hazamenekültem azzal a biztos tudattal, hogy valóban, aki önző módon elhagyja a családját, azt bizony megerőszakolják, meg is érdemli.

Kicsit eltávolodva a családomtól, rájöttem, hogy attól függ, mit választok, hogy kinek a társaságában vagyok. A vegetariánus barátaimmal a brokkolileves tűnt a legfinomabb választásnak az étlapról az étteremben. A geek barátaimnak magam javasoltam, hogy rendezzünk LAN-partyt. Amikor nem volt ennyire egyértelmű a válasz, mert egy [egyik párt] és egy [másik párt] hívével ültem egy szobában, és felmerült a kérdés, hogy szerintem [XY politikus] milyen, közöltem, hogy vannak jó és rossz tulajdonságai is, de igazából nem érdekel a politika. Amikor [X sportcsapat] és [Y sportcsapat] mérkőzött egymással, elmeséltem, hogy én annak drukkolok utólag, aki nyert a végén.

Még mindig könnyebb útnak tűnik, hogy megkérdezzem a barátaimtól: ti mit néznétek szívesen a moziban, mit innátok, vagy legalább mondjatok három választási lehetőséget, hogy dönteni tudjak, szerintetek melyik színdarab az érdekes manapság, ti mit gondoltok, mi a véleményetek? Néha még mindig megbénít a pánik, ha megkérdezik, hogy mit szeretnék ebédre, vagy gyorsan lefut a fejemben az elemzés, hogy melyik ételt a legkönnyebb elkészíteni, illetve a vendéglátóim mit szeretnek enni általában.

Elkezdtem tudatosan gyakorolni és tanulni, hogy milyen nekem, számomra a világ. Szeretem-e a langyos vízbe mártani az ujjaim? Szeretem-e a fakéreg tapintását? Szeretem-e az eső illatát? Szeretem-e a málnaszörp ízét? Szeretem-e a szimmetrikus alakzatokat?

Szeretem-e, vagy csak tudom, hogy a családtagom szereti-e? Szeretem-e, vagy csak az okoz a lehető legkevesebb kellemetlenséget másoknak? Szeretem-e, vagy csak a környezetemben ez az átlagos? Szeretem-e, vagy…?

Elkezdtem kutatni, hogy milyen ételt szeretek? Milyen ruhákat? Milyen színeket? Milyen zenét? Milyen filmeket? Milyen könyveket? Mindazon dolgokat, amiket mások a gyerekkorukban, kamaszéveikben már tudnak saját magukról. Mit nem szeretek? Mi az, amit nem akarok az életembe? Mi az, amitől távol szeretném tartani magam?

Azért akarok dönteni és választani, mert ez az, amit ÉN szeretnék. Nem azért, mert más elvárja, másnak tetszik, ez a népszerű, a divatos, a könnyű. Azért is, mert nem akarom, hogy a döntésképtelenségem miatt más válasszon számomra, helyettem. Túl sokáig nem döntöttem sehogy, attól való félelmemben, hogy esetleg rosszul döntök.

  • Dönthetek úgy, hogy teszek az alapvető szükségleteimért (eleget és megfelelő minőségűt eszem, iszom, alszom; megérdemlem a drágább ételt, a nem ízesített ásványvizet, az illatos tusfürdőt és a kényelmes ágyat).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek az egészségemért (vigyázhatok a testemre, sportolhatok, étkezhetek egészségesen, felöltözhetek az időjárásnak megfelelően, távol tarthatom magamtól az engem bántó embereket és forrásokat).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek a biztonságomért (lehet csak nekem kulcsom a lakásomhoz, lehet nálam engedélyezett önvédelmi eszköz, mondhatok nemet, kiállhatok a jogaimért).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek a jókedvemért (tehetek valamit azért, mert örömmel tölt el engem).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek az önmegvalósításomért (tehetek olyat, amitől szebbnek látom a világot, a környezetemet, saját magamat, választhatok hobbit, amire régóta vágytam, búvárkodhatok, bungee jumpingolhatok, kertészkedhetek, szájharmonikázhatok, megtanulhatok franciául, sziklát mászhatok, megtanulhatok kötni, gyűjthetek épületeket ábrázoló bélyegeket, felmászhatok egy fára és nézhetek magam elé a levegőbe, átélhetem a spiritualitást, bármit, amitől úgy érzem, hogy én vagyok, és élek).
  • Dönthetek úgy, hogy én, mielőtt bárki más.

Nem kell elvárnom magamtól, hogy ez egyik napról a másikra tökéletesen menjen.

Anya mindent tud

Kamaszkorában az anyja legjobb barátnője. Együtt vásárolnak ruhákat, együtt járnak fodrászhoz. Együtt vihognak egy jó seggű pasi láttán. Büszke magára, hiszen az anyja szerint fantasztikus barát, jó beszélgetőtárs, és mindent meg lehet vele osztani. Még azt is el lehet neki mesélni, hogy apával már régóta nincs szex, mert apa már nem olyan vonzó. Még azt is el lehet neki mesélni, hogy van az a Peti, a céges jogász, hát annak olyan szemei vannak, hogy az ember elalél, és hát a Petivel biztos jó lenne a szex. Még falaz is: persze apa, anya felhívott, hogy ma sokat dolgozik, majd hazaér.

Néha elgondolkozik, hogy vajon a vele egykorú lányok között miért nincsenek barátai, de az anyja legyint: hát látod, mennyire éretlenek, nem valók azok hozzád, te ennél többet érsz, hiszen olyan felnőtt a lelked, mint az enyém. Néha azon is elgondolkozik, hogy vajon milyen is lehet, amikor az ember lányára ránéz egy Peti, de nem veszik észre a fiúk, nem is érti miért. Talán nem is érdemes, hiszem apa sem ad már magára annyira, de legalább ott van anya, neki ezt is el lehet mesélni.

Anya mindent tud. Anya jós. Anyának különleges képességei vannak. Előre tudja, hogy mi fog tetszeni neki, hogy szereti a spenótot (hát hiszen szereted ezt, no, még nem ettél ilyet, de szereted, tudom). Ha mégsem eszi, akkor sír a főzelék (köszönöm Csakazolvassa), és hát akkor már ő is sír, inkább ő sírjon, mint hogy a főzelék legyen szomorú, azt nem lehet. Anya is szomorú, őt is meg kell vígasztalni. Utána titokban hány. Anya előre tudja, hogy milyen pompásan fogja érezni magát a hétvégén. Boldogan repül ki majd az ágyból frissen hajnali ötkor, hiszen várja az uszoda, a kirándulás, a múzeum. Ugye milyen jó hogy eljöttünk ide kislányom, fantasztikusan érezzük magunkat hát nem? Bólogat, tényleg, megérte, anya boldog, akkor bizonyosan ő is az.

Anya mindent tud. Hogy melyik fiú tetszik (sikertelenül), hogy éppen mennyire hülyék a többiek, mindenki cikiz a ruhák miatt, de a ruhákat anyával együtt vette, és anyának tetszettek. Anya szomorú, mikor megemlíti, hogy ránézett egy Pali, hát nem egy Peti, de az is P-vel kezdődik. Anya megsúgja, hogy ő már régóta tudja, hogy a Pali megbízhatatlan alak, látszik a szemén, meglásd kislányom. Anya őrjöng, mikor deszkás nadrágot szeretne, mert a Viviennek is az van. Ki az a Vivien? Vivien sem való hozzá, rosszul tanul és szakadt farmert visel, az meg olyan stílustalan. Hiszen az ő lábain amúgy is jobban mutat a térd alá érő rakott kord szoknya, a narancssárga vastag zokni és a Scholl cipő, az még kényelmes is, a magassarkú egészségtelen.

Pali megcsalja, majd szakít, Vivien elköltözik. Anya marad, mert anya mindig ott lesz, akkor is, ha már mindenki elhagyta, bizony. Anya megmondta előre.

Anya mindent tud. Hogy Apával néha beszélget titokban, mikor Anya már alszik, és hogy Apa olyankor nevet. Hogy Apa olyankor örül, mert végre a barkácsolásról beszélgethet, és nézheti a horgásztévét, és néha még Bee Geest is hallgatnak együtt. Apa jó haver. Anya azt is tudja, hogy ők ketten apával ellene szövetkeznek és szándékosan kihagyják a buliból, pedig anya nem szereti a barkácsolást, se a horgásztévét, se a Bee Geest, ki is kapcsolja mindig a rádiót és kidobálja a favackokat is meg a szögeket, úgyse kellett az.

Anya mindent tud. Hogy hány napja van szorulása. Mert mindig azokat a hülyeségeket eszi, halfilé, meg párolt zöldség, meg bulgur, ki hallott már ilyet. Eszel zsírosdeszkát, bő olajban rántott húst, jó sok körettel, na vegyél még egyszer, hát persze hogy szorulásod van így. Anya sír. Nem táplálhatja a saját édesgyermekét.

Anya mindent tud. Ezért készségesen megmutatja a naplók tartalmát, az sms-eket, az emaileket, idézi szóról szóra mit beszélt másokkal, mit érzett közben. Készségesen, hiszen ha nem teszi, akkor anya úgyis megtudja és akkor elszabadul a földi pokol.

Anya mindent tud. Hogy fürdéskor meg kell mosni a hátát húszévesen is, hát olyan pattanásos vagy, nem tudsz te jól fürödni, na, anyád majd megmossa neked. Hogy nem megfelelő intimbetétet használ, hát büdös vagy kislányom, így nem kellesz senkinek meglásd. Hogy milyen volt az első érintés Második Palitól, ott lent, és szégyelli magát mélységesen, nem mert fájt, nem mert Második Pali otthagyta a bokorban félrészegen, pénz nélkül, hanem mert anya egész éjszaka zokogott, hiszen megbeszélték, hogy hazaér időben és elmennek együtt moziba. Anya egész éjjel aggódott, és ő megszegte az ígéretét, most már anya soha többet nem bízik benne.

Anya mindent tud. Hogy nem érdemli meg az emberi életet, hiszen szőkére festette a haját, és a szőkék azok mind kurvák. Hiszen Második Palival is hogy összefeküdt már, hát mindenkinek csak úgy odadobja magát, ilyen fiatalon, huszonöt évesen.

Anya mindent tud. Anyának már nincs sok hátra, anya meg fog halni. Anya tizenöt éve tudja ezt, hogy minden napja akár az utolsó is lehetne. Anya tudja, hogy majd bezzeg sírni fog, ha már nem lesz. Hogy akkor fog ráébredni igazán, ki szerette a legjobban. Hogy ki maradt volna mellette a halála napjáig egyedül. Hogy nincs aki levest főzzön majd neki negyvenévesen, két gyerekkel, hát ki főz neki levest, ha nem anya. Hogy amikor már késő lesz, amikor már a föld alatt rágják a kukacok élettelen testét, akkor a két kezével kaparná majd ki a sírból. Hogy akkor fog rádöbbenni: boldogan szentelte volna életét, nem is, boldogan feláldozta, odaadta volna életét az ő egyetlen, Édes Anyjáért.