Tag Archive | bántalmazás

Kommunikációs és szociális bántalmazás 1.

Ez a fajta bántalmazás hatással van arra, hogy hogyan szocializálódsz, hogy látod saját magad egy társadalmi csoporton belül, a kifejezőképességedre és kommunikációs képességeidre.

Ha ezekből 5, vagy több jellemző rád, akkor bántalmazott vagy és a bántalmazód szabotálta azon képességeid egészséges kifejlődését, amelyek lehetővé tennék, hogy kifejezd a saját gondolataid és érzéseid, kommunikálj és társasági életet élj másokkal. Máshogy mondva: nem, nem úgy születtél, hogy képtelen vagy kifejezni magad, vagy értelmesen kommunikálni, vagy kapcsolatokat kialakítani, hanem a képesség kifejlesztése lett kezdetektől fogva gátolva benned.

Ezeken a képességeken a bántalmazás következményeként fellépő C-PTSD, depresszió, szorongás, stb. általában rontani szokott amúgy is, szóval az is lehetséges, hogy a bántalmazás következményeként romlanak az amúgy egészségesen működő ilyen jellegű képességek.

A fent írtak természetesen nem azt jelentik, hogy terápiával és önfejlesztéssel ne tudnád ezeket a képességeket kifejleszteni, vagy javítani. Azt viszont igenis jelenti, hogy megtagadtak tőled valamit, ami minden embernek joga: a másokkal való egészséges kapcsolatépítés és önkifejezés képessége.

Először a kommunikációs bántalmazásról írok.

Kommunikációs bántalmazás

  • A bántalmazó büntet, mert nem mutatsz elegendő érdeklődést a mondanivalója iránt.
    Akkor is, ha három órája kell vigyázállásban hallgatnod, hogy épp mit gondol egy számodra teljesen irreleváns témáról és nagyon kell pisilned.
  • A bántalmazó akarja meghatározni, hogy szerinte mi a helyes és kívánatos reakció részedről az ő viselkedésére, vagy beszédstílusára.
    Természetesen mindez a kitörő lelkesedés, a hálától térdre zuhanás, vagy legalábbis az áhítat.
  • A bántalmazó megaláz, mert kimutatod az örömöd, vagy lelkesedésed.
    Kivéve, ha neki örülsz. Mert akkor ki kell. Lehetőleg egyetlen nem bántalmazással töltött óráig napokig kell hálálkodnod, ha tortát is kaptál, akkor hónapokig. Ha lisztből készült tortát kaptál miközben gluténérzékeny vagy, és beléd tömte, akkor főleg.
  • A bántalmazó megszégyenít, mert nem veszel eléggé lelkesen részt valamiben, amiben szerinte kéne.
    A lelkedet akarja. Őszintén, szabad akaratból kell lelkesedned azok iránt, amikre ő kötelez.
  • A bántalmazó bizonyos arckifejezésekért büntet.
    Ha csak simán semleges arcot vágsz, vagy épp bambulsz a levegőbe, az is személyes inzultus számára, de ha esetleg szomorúságot, vagy dühöt mutatsz ki, akkor elszabadul a pokol. Ha rossz kedve van, és örömöt, vagy nyugodtságot mutatsz ki, akkor főleg.
  • A bántalmazó büntet, mert bizonyos érzelmi reakciókat mutatsz a szavaik vagy tetteik következményeképp.
    Ha bántalmaz, és szomorú vagy, akkor még több bántalmazásra számíthatsz.
  • A bántalmazó elvárja, hogy nyomd el az összes érzelmed, kivéve amiket kényelmesnek talál.
    Általában semmilyen érzelmet nem talál kényelmesnek, mert az azt jelenti, hogy vannak érzéseid, és nem szereti, ha erre emlékezteted. A legjobb a körülbelüli semleges láthatatlanság. Kivéve a dicsőítés, ami definíció szerint nem érzelem.
  • A bántalmazó büntet, mert ellentmondasz neki, vagy bármilyen módon megkérdőjelezed, amit mond.
    Szerinte ő tudja jobban. Eleve, megszólaltál.
  • A bántalmazó büntet, mert szembesíted a hazugságaival.
    Ha intelligenciát lát rajtad, az felbőszíti, mert fenyegetve érzi a felsőbbrendűségét. Ha rámutatsz arra, hogy tudod, hogy manipulál, vagy hazudik, akkor elrontottad a játékát.
  • A bántalmazó másokhoz hasonlítgat, hogy rámutasson mennyivel kevesebb vagy, mint mások, vagy mennyivel rosszabb ember vagy.
    Legalább addig is leköt téged az, hogy megpróbálj még jobb emberré válni, hátha akkor nem bántalmaz (annyira), ő addig nyugodtan sütkérezhet más emberek társaságában, és amíg rossz embernek gondolod magad, addig nem is gondolkodsz azon, hogy esetleg nem ez a bánásmód lenne az alap veled szemben.
    Alapszabály: a testvéred mindig mindenben jobb mint te vagy. A szomszéd is.
  • A bántalmazó mindenfajta tapasztalatlanságot, információhiányt, fejlesztendő készséget arra használ fel részedről, hogy idiótának, vagy csődtömegnek állítson be és megalázzon.
    Ha nem tudod fejből a komplett MÁV-menetrendet, hülye vagy. Ha a még meg sem hirdetett esemény részleteit nem tudod, akkor is. Ha egész életedben be sem engedett a konyhába mert úgyis elrontasz mindent, de nem tudsz főzni, az a te hiányosságod. Ha nem tudod, hogy érdemes megnyerő módon kommunikálni másokkal mert ki se tehetted kb. a lábad a házból, akkor bunkó vagy.
  • A bántalmazó eléri, hogy folyamatosan arra gondolj kommunikáció vagy társasági esemény közben, hogy biztosan mindenki észreveszi, hogy valami gáz a viselkedésedben, a kinézetedben, vagy a hanghordozásodban.
    A folyamatos önmonitorozás kimerítő, úgyis találsz magadban hibát, és minél jobban figyeled saját magad folyamatosan, annál több hibát fogsz véteni, mert az emberi agy képtelen ennyi dolgot figyelni egyszerre. Ha nagyon arra koncentrálsz hogy hogy is kell járni, akkor elesel, ez a társasági készségekkel is így van. Ha pedig eléggé gáznak érzed magad eleve, akkor úgyse fogsz merni társasági eseményben aktívan részt venni.
  • A bántalmazó eléri, hogy úgy érezd, mindenki ugyanannyira élesen észreveszi a hibáid, mint ő.
    És ő cserébe mégis milyen jó fej, hogy egyáltalán elvisel. De bezzeg mások, na ők aztán nem viselnének el. Így is csak azért teszik, mert ő ott van veled és némileg tompítja a hibáid.
  • A bántalmazó addig erőlteti, hogy kizárólag azzal foglalkozz, hogy ő hogyan vélekedik rólad, hogy képtelen vagy arra fókuszálni, amit kifejezni, mondani, vagy csinálni szeretnél.
    “Mit csinálsz már megint? Hogy nézel ki? Köszöntél Juci néninek is? De biztos vagy benne hogy hallotta is? Miért nem ülsz már le az ebédlőasztalhoz? Vedd le azonnal ezt a pulóvert. Egyél már hát mindenki eszik. Köszönjél már Juci néninek na. Hogy eszel? Te most képes lennél evés közben köszönni? Nem látod, hogy mennyire modortalannak tart most mindenki, hogy nem köszöntél és már eszel is? Ne tedd szét a lábad. Ne vágjál képeket hogy néz az már ki. Juci néni biztos azt gondolja, hogy nem szereted.”
  • A bántalmazó megfigyel téged, miközben meg vagy róla győződve, hogy senki nem lát, majd megaláz / bántalmaz amiatt, amit akkor tettél, amikor azt hitted, hogy biztonságban egyedül vagy.
    Szerinte végtelenül röhejes voltál, hogy a kedvenc számodra táncoltál a szobában és milyen szar hangod van ahogy énekeltél hozzá. Látta ám, hogy piszkálod az orrod. Nem mostad meg elég alaposan a hasad zuhanyzás közben.
  • A bántalmazó azáltal, hogy rendszeresen “rajtakap” és megbüntet olyankor, amikor azt hiszed, hogy egyedül vagy, eléri, hogy folyamatos megfigyelés és megítélés tárgyának érezd magad.
    Anya mindent lát és mindent tud rólad, akkor is, ha te azt hiszed hogy nem. Súlyosbítva: ha Anya nem lát mindent, a vallásodnak megfelelő istenség akkor is lát és megítél.
  • A bántalmazó nem veszi figyelembe a szükségleteid kifejezést vagy az érzéseid. Ezáltal azt tudatosítja benned, hogy a saját szükségleteid és érzéseid egyáltalán nem fontosak, és ha egyáltalán hangot mersz adni valamelyiknek, akkor vagy hülye vagy, vagy egyenesen bűnös.
    Ha a már négy órája tartó vigyázállásban kiselőadáshallgatás közben szólni mersz, hogy pisilned kell akkor hülye vagy. Miért nem gondoltál erre előbb és amúgy is, nem lehet hogy neked kelljen. Valamint bezzeg ő épp süteményt szeretne enni, ja és fáj a háta is úgyhogy inkább masszírozd meg, hiszen miattad van ennyire görcsben, mert ekkora gyökér vagy.
  • A bántalmazó nem veszi figyelembe, amikor kifejezed, hogy fáj valami. Ismétlődően kitart amellett, hogy a fájdalom kifejezését azonnal hagyd abba, hogy nincs semmilyen okod kifejezni, hogy bosszantod azzal, hogy kifejezed, sőt, gonoszságnak, vagy személyes támadásnak veszi.
    Ha azt mondod fáj, akkor őt akarod bántani. Sőt, előre megfontolt aljasságból szenvedsz, hogy tönkretedd az életét.
  • A bántalmazó a fájdalmad kifejezése következményeképp sokkal súlyosabban bántalmaz, mint amennyire kifejezted, hogy fáj valamim. Ezzel eléri, hogy rettegj a fájdalom bármilyen kimutatásától, mert akkor még súlyosabb büntetésre számíthatsz.
    Ha sírsz, akkor kapsz még. Ha elmondod, hogy félsz tőle, akkor majd ad valódi indokot arra hogy félj.
  • A bántalmazó az érzelmeid kifejezését személyes inzultusnak tekinti. Azzal vádol, hogy szándékosan bántalmazod őt, és ezért szerinte büntetést érdemelsz.
    Bármilyen olyan érzelemkifejezés, ami épp nem őt szolgálja, személyes támadás. Emlékezteti, hogy emberi lény vagy, vagy bizonyítéknak látja arra, hogy alacsonyabbrendű vagy, mint egy ember. Lényeg a lényeg: meg kell torolnia, hogy még egyszer eszedbe sem jusson.
    Ennek általában az az eredménye hosszú távon, hogy a bántalmazott képtelen felismerni, megnevezni, megélni, és kezelni a saját érzelmeit, minősített esetben keveri őket egymással és hemzseg a helyettesítő érzelmektől és azok kifejezésétől (például nevet ha szomorú, vagy bánatosnak érzi magát miközben valójában dühös).
Reklámok

Komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD)

Definíció:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (Complex Post-Traumatic Stress Disorder (C-PTSD)) egy pszichológiai sérülés. Ennek áldozatai azok, akik hosszasan voltak kitéve szociális vagy interperszonális traumának, az önrendelkezési joguk elvesztésének, fogságnak vagy bezártságnak, kivitelezhető menekülési út nélkül, vagy legalábbis a menekülési lehetőség tartós elvesztésével.

Bevezetés a C-PTSD-be:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikus, vagy hosszan tartó érzelmi traumának volt kitéve, mely felett vagy alig, vagy egyáltalán nem volt kontrollja, és amiből nem volt esélye kimenekülni, vagy legalábbis alig volt rá reménye. Pár példa ilyen esetekre:

  • párkapcsolatban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
  • gyerekkorban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
  • elrablás vagy bezárva tartás
  • rabszolgaság vagy kényeszermunka
  • hosszan tartó bebörtönzöttség és kínzás
  • személyes határok ismételt megsértése
  • hosszan tartó tárgyiasítottság
  • gázlángolásnak és hamis vádaskodásnak kitettség
  • hosszan tartó kitettség inkonzisztens viselkedésnek, mint például:
    • húzd meg – ereszd meg viselkedés
    • hirtelen váltogatása az agresszív, illetve a behálózó viselkedésnek
    • ciklikus erőszak, vagyis a következők ismétlődése:
      1. feszültség növekedése
      2. bántalmazási aktusok jelentkezése
      3. mézeshetek korszaka
  • mentálisan beteg, vagy krónikus beteg családtag hosszan tartó ellátása
  • hosszan tartó krízishelyzet

Amikor az áldozatok hosszú ideje vannak csapdában egy olyan helyzetben, ami fölött alig, vagy egyáltalán nincs kontrolljuk akár a helyzet elején, közepén, vagy végén, intenzív rettegést élnek át akkor is, amikor már eltávolodtak az adott helyzettől. Ez azért van, mert pontosan tudják, hogy a dolgok mennyire szörnyűek lehetnek. Azt is tudják, hogy erre minden esély megvan, hogy újra megtörténjen. És azt is, hogy ha ez valaha is újra megtörténik, könnyen lehet, hogy sokkal rosszabb lesz, mint korábban valaha is volt.

A C-PTSD trauma fokát nem lehet egyszerűen az elszenvedett trauma mértékével meghatározni. Nagyon fontos megérteni, hogy minden egyes embernek más a traumával szembeni toleranciaszintje. Amit az egyik ember könnyedén leráz magáról, a másik ember nem egyáltalán nem biztos. A nagyobb, vagy kisebb mértékű trauma nem feltétlenül teszi a C-PTSD-t súlyosabbá, vagy enyhébbé.

A C-PTSD-től szenvedők elnyomhatják a traumatikus eseményekre adott érzelmi válaszaikat bármiféle feloldás nélkül vagy azért, mert úgy hiszik, hogy az egyes különálló esetek önmagukban nem is tűnnek annyira nagy dolognak, vagy azért, mert nem látnak számukra elérhető kielégítő feloldási vagy megoldási lehetőséget. Ennek az “érzelmi csomagnak” az elnyomása hosszú időn keresztül folytatódhat, amíg nem történik egy olyan esemény, ami az “utolsó csepp a pohárban”, vagy amíg az áldozat nem kerül egy biztonságosabb érzelmi környezetbe, ahol is a gát elkezd átszakadni.

A “Komplex” szó a Komplex posztraumás stresszindrómában leírja, hogy milyen kölcsönhatásban vannak egymással az egymásra rakódott traumarétegek. Néha tévesen úgy vélik, hogy az áldozatot a legfrissebb traumatikus esemény kényszerítette térdre. Viszont ha csak a legutóbbi eseménnyel foglalkozunk, az áldozat úgy élheti meg, hogy invalidáljuk a korábbi szenvedéseit. Éppen ezért nagyon fontos felismerni, hogy a C-PTSD-vel küzdők egyszerre élhetik át az összes elszenvedett traumával kapcsolatos érzéseiket, akkor is, amikor csak a legutolsó eseménnyel próbálnak foglalkozni.

Ez a legfontosabb faktor, ami megkülönbözteti a C-PTSD-t a klasszikus PTSD diagnózisától – ami tipikusan egy érzelmi reakció egy egyszeri, vagy alacsony számú traumatikus eseményre.

A C-PTSD és a PTSD közötti különbségek:

Habár hasonlóak, a C-PTSD kissé eltér a jóval ismertebb és szélesebb körben diagnosztizált PTSD-től mind a kiváltó okokban, mind a tünetekben.

A C-PTSD inkább krónikus, ismétlődő stresszre kialakult reakció, amiből alig van esély a menekülésre. A PTSD egyszeri traumatikus esetek, vagy rövid időtartamú extrém stressz vagy trauma eredménye.

Egy intenzív háborús bevetésből hazatérő katona mutathat PTSD-vel összefüggő tüneteket, viszont egy hosszú évekig fogságban tartott háborús hős valószínűleg a C-PTSD tüneteit is mutatja.

Hasonlóképpen a fentiekhez, egy gyerek, aki keresztülment azon, hogy látta a jóbarátját meghalni balesetben, PTSD tüneteket mutathat, de egy olyan gyerek, aki abuzív családban nőtt fel, ezen felül a C-PTSD tüneteit is mutathatja. Ezeket a tüneteket az alábbiakban sorolom fel:

Milyen érzés a C-PTSD:

A C-PTSD-ben szenvedők bizonytalannak, vagy labilisnak érezhetik magukat, mintha bármikor abba a kínos helyzetbe kerülhetnének, hogy nyilvánosan összeomlanak érzelmileg, vagy bármelyik pillanatban elsírhatják magukat. Úgy érzik, nem szerethetőek, vagy bármit is tesznek, akkor sem lehetnek soha “elég jók” mások számára.

A C-PTSD-ben szenvedők kényszert érezhetnek arra, hogy távol kerüljenek másoktól és egyedül lehessenek, hogy senki ne lehessen tanúja annak, ami jön. Félnek közeli barátságokat kialakítani, hogy ezzel megelőzzék a veszteséget, ha beüt egy újabb katasztróva.

A C-PTSD-ben szenvedőkúgy érezhetik, hogy minden egy szempillantás alatt összeomolhat, és nem lesznek képesek kezelni a legegyszerűbb feladatokat vagy problémákat sem. Túlságosan leterheli őket az otthoni abúzus ahhoz, hogy energiájuk maradjon a munkahelyi vagy iskolai sikerek eléréséhez.

A C-PTSD jellemzői:

Hogyan jelenhet meg az áldozatokban ahogy az idő telik:

Befelé irányuló düh: Evési zavarok. Depresszió. Szerhasználat / Alkoholizmus. Csavargás. Tanulmányok félbehagyása / Munkahely otthagyása. Promiszkuitás. Kodependencia. Lábtörlő szindróma (nem megfelelő partnert választ, mindenáron megpróbálja kielégíteni egy olyan ember igényeit akit soha nem lehet kielégíteni, megpróbálja megjavítani az elsődleges kapcsolatot)

Kifelé irányuló düh: Lopás. Rongálás. Erőszak. Kontrollmániássá válás.

Egyéb: Tanult hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot). Csökkent ítélőképesség vagy a valóság ignorálása másokkal kapcsolatban (főleg romantikus partnerekkel kapcsolatban). Hatalompozíciókat és/vagy kontrollpozíciókat keres: olyan foglalkozás vagy hobbi választása, ami esetlegesen fizikai veszélybe sodorhatja az illetőt. Olyan foglalkozást, vagy hobbit választ, amiben “megjavíthat” embereket (pl. pszichológus, mediátor).

Alacsony önértékelés: Negatív irányba torzult énkép, amely inkonzisztens a valósággal.

Csőlátás: Tendenciózusan egyetlen aggodalomra vagy problémára koncentrál, míg elhanyagol vagy mellőz más fontos prioritásokat.

Dependencia vagy függőség: A felnőtt egyén krónikusan, vagy helytelenül rá van utalva egy másik felnőtt egyénre a következők valamelyikében vagy mindegyikében: egészség, önfenntartás, döntéshozás, személyes jól-lét, érzelmi jól-lét.

Depresszió (nem poszttraumás): A hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tűnnek. Ez a permanens szomorú állapot nem feltétlenül korrelál a körülmények ténylegesen nyomasztó voltával, vagy időtartamával, hanem annál súlyosabb, és hosszabb ideig tart.

Elkerülés: Védekező mechanizmusként hátrébb lép a kapcsolatból, hogy csökkentse a visszautasítás, felelősség, kritika, vagy túlzott megismerés veszélyét.

Fantáziavilágba menekülés: Képzeletben egy boldogabb, reményteljesebb világban él, és zaklatottan érzi magát, ha kiszakítják onnan.

Félelem az elhagyatottságtól: Abban az irracionális hitben él, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet az a küszöbön álló fenyegetés, hogy elutasítják, eldobják, elhagyják, vagy helyettesítik valaki mással.

Hibáztatás: Ismételten a probléma létrejöttéért felelős embert vagy embereket próbálja felismerni és megnevezni ahelyett, hogy a probléma kezelésére és megoldására keresne módszereket.

Hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot): Folyamatosan fennálló, egészségtelen szintű érdeklődés, feszült odafigyelés és azonnali reagálás mások viselkedésére, megjegyzéseire, gondolataira, érdeklődésére, érzelmeire.

Identitászavar: Pszichológiai kifejezés, ami önazosságzavarra, inkonzisztens vagy széttöredezett személyiségre, az azonosságtudat zavarára utal.

“Irányíts engem” szindróma: Tendenciózusan olyan emberekkel alakít ki és tart fenn kapcsolatot, akik kontroll-mániások, narcisztikus személyiségzavarban szenvednek, antiszociálisak, vagy veszélyesen viselkednek.

Katasztrofizálás: Szokása, hogy automatikusan a “lehető legrosszabb” helyzetre próbál felkészülni minden esetben, illetve helytelenül enyhe illetve közepes eseményeket azonosít katasztrofális eseményekként.

Öngyűlölet: Extrém mértékben gyűlöli és elutasítja saját magát, a tetteit, az etnikai vagy demográfiai hátterét.

Pánikrohamok: Rövid intenzív félelemmel teli vagy szorongásos epizódok, melyeket gyakran fizikai tünetek kísérnek, mint például hiperventilláció, remegés, izzadás, hidegrázás, hányinger, gyomorégés, szédülés.

Perfekcionizmus: Az a maladaptív gyakorlat, hogy saját magát egy irreális, elérhetetlen vagy fenntarthatatlan követelményrendszerhez viszonyítja (és folyamatosan el is várja saját magától mindezt). A perfekcionizmus által érintett területeken általában magasan kiemelkedik szervezettség, rendezettség vagy eredményesség szintjén, viszont ezzel együtt más területekkel kapcsolatban elhanyagolja magát. Például példásan teljesít a munkahelyén, “tökéletes” barát és családtag, de nem törődik az egészségével, a megfelelő mértékű pihenéssel, vagy a csak számára személyesen fontos dolgokkal.

Szelektív emlékezet és szelektív amnézia: Az emlékeket, tapasztalatokat szelektíven kezeli, hogy azok így megerősítsék az előítéleteit, vagy egy bizonyos világképet vagy önképet. (Például ha azt gondolja magáról, hogy nem szerethető, akkor azokra az emlékekre fókuszál, ahol valaki ezt a hiedelmét megerősíti, míg azokat az élményeket elfelejti, amik ezt a hiedelmet gyengítenék.)

Tagadás: Szentül meg van győződve, vagy legalábbis szereti rendszeresen elképzelni, hogy egy fájdalmas vagy traumatikus körülmény, esemény, vagy emlék nem létezik, vagy nem történt meg.

Tanult tehetetlenség: Meggyőződése, hogy nem rendelkezik a helyzet feletti kontrollal, még akkor sem, amikor valójában (már) igen.

A C-PTSD okai:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikusan hosszú ideig, vagy szüntelenül érzelmi traumának vagy abúzusnak volt kitéve, melyből nem volt esélye rövid úton kimenekülni, vagy legalábbis nem volt számára ismert a menekülés módja.

Nem teljesen ismert még, hogy a C-PTSD áldozatokat milyen súlyos neurológiai sérülés érhette.

A C-PTSD kezelése:

Egyelőre kevesen kutatják klinikai környezetben a C-PTSD kezelését. Általánosságban véve a következők javasoltak:

  • Az áldozat eltávolítása a traumatikus és/vagy abuzív környezetből, ennek a forrásától, és az ezzel szembeni azonnali és teljes körű védelem.
  • Elismerése annak, hogy a trauma valóságos, fontos, és nem megérdemelt.
  • Elismerése annak, hogy a trauma olyan forrásból érkezett, ami erősebb / nagyobb hatalommal rendelkező volt, mint az áldozat, és ezért nem lehetett elkerülni.
  • A C-PTSD “komplex” természetének elismerése – vagyis hogy a korábban elszenvedett traumák hatása olyan döntésekhez vezethette az áldozatot, amely még több, nem megérdemelt trauma elszenvedéséhez vezethetett.
  • Az utólagos maradványproblémák közötti határozott különbségtétel:
  • amelyeket az áldozat képes megoldani (mint például önismeret, személyiségfeljesztés)
  • amelyeket az áldozat nem képes megoldani (mint például egy személyiségzavaros családtag viselkedése)
  • Elismerése annak, hogy a traumából történő felépülés nem könnyű vagy egyértelmű, és jelentős idő- és energiabefektetéssel jár.
  • Az elvesztett és vissza nem szerezhető dolgok, érzések, élmények, stb. elgyászolása.
  • Azon dolgok azonosítása, melyek elvesztek, de vissza lehet őket szerezni, állítani. stb.
  • A felépülési programnak azokra a faktorokra kell fókuszálnia az egyén életében, melyek az ő kontrollja alatt állnak.
  • Támogató környezetbe helyezés, ahol az áldozat felismerheti hogy nincs egyedül, értékelik és elismerik a sikereit, támogatást és validációit kap a küzdelmeivel, nehézségeivel kapcsolatban.
  • Szükség szerint egyéni terápia az önismeret és önfelfedezés elősegítésére.
  • Szükség szerint antidepresszáns gyógyszerek felírása.

Mit tegyek, ha C-PTSD-m van?

  • Távolítsd el magad az elsődleges abuzív szituációból, vagy az elsődleges abúzusból eredő másodlagos abuzív szituációkból.
  • Menj terápiába.
  • Beszélj róla.
  • Írj róla.
  • Meditálj.
  • Mozogj.
  • Írd át a sorskönyvedet.

Mit NE tegyek, ha C-PTSD-m van?

  • Ne maradj az abuzív szituációban.
  • Ne tartsd magadban.
  • Ne fojtsd el.
  • Ne veszélyeztesd saját magad.
  • Ne zárd el magad a külvilágtól és a segítségtől.
  • Ne abuzáld saját magad.
  • Ne folytasd az erőszak ciklusát.

Mit tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

  • Légy együttérző.
  • Ha segítséget kér, segíts.
  • Hallgasd meg figyelmesen, most nem te vagy a fontos.
  • Validáld az érzéseit és a tapasztalatait.
  • Ha vannak, oszd meg a hasonló tapasztalataid, ha érdeklődik, vagy ha azt hiszi, egyedül van a problémáival.
  • Segíts a gyakorlatban, amikor az megfelelő és nem sodrod vele veszélybe (terápiát keresni, albérletet keresni, segíteni a költözésben, stb), de mindezt úgy, hogy nagyon vigyázz, hogy ne csorbítsd a saját cselekvő- és döntésképességébe vetett amúgy is ingatag hitét. Ha helyetted oldod meg a dolgokat, azzal rontasz a problémán.
  • Légy türelmes.
  • Érezze, hogy mellette állsz.

Mit NE tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

  • Ne moralizálj
  • Ne beszélj megkérdőjelezhetetlen értékekről.
  • Ne próbálj hittéríteni.
  • Ne mondd, hogy lépjen túl rajta, hogy legyen ő a nagyobb ember, hogy járjon elől jó példával, hogy dobja vissza kenyérrel.
  • Ne mondd, hogy bocsásson meg.
  • Ne akard elérni, hogy kibéküljön az elkövetővel.
  • Ne ajánlj bombabiztos megoldásokat
  • Ne vedd ki a kezéből az irányítást. Eddig pont ugyanazt tette vele az elkövető is.
  • Ne ítélkezz. Az abuzert se ítéld el, maximum az abuzív viselkedést, azt viszont határozottan.
  • Ne akard erőszakkal “megmenteni”, ha még nem kész rá.
  • Ne arra használd a helyzetet, hogy megmutasd mennyire segítőkész, okos, rátermett, művelt, áldozatkész, jó ember vagy. Ez nem az önfényezésedre kapott lehetőség.
  • Ne veszélyeztesd, ha még benne van a bántalmazó szituációban. Tapasztalatok alapján az abuzív környezetből való kilépés után a legnagyobb az esély az erőszak eszkalálódására, illetve akár az élet veszélybekerülésére is.

Innen

A passzív elkövető, vagy csendes társ

A passzív elkövető, vagy csendes társ pontosan az, mint amit a megnevezés jelent: ő maga is elkövető, a bántalmazó társa a bántalmazásban. Lehet bármely rokon: nagyszülő, testvér, nagynéni, de leggyakrabban a másik szülő. Szemet huny a bántalmazás felett, nem védelmez meg az abúzustól, vagy ami még rosszabb: feláldoz azért, hogy ő maga megússza a bántalmazást. A passzív elkövető felmenti magát azon szülői felelősség alól, hogy megvédje a saját gyerekét.

Általában a családi dinamikában a fő bántalmazóval ellentétben visszahúzódónak, békeszeretőnek, mély érzésűnek, kicsit szerencsétlennek, bénácskának, sajnálni valónak, patetikusnak, szenvedő félnek, barátságosabbnak tűnik. Valójában ugyanolyan tökéletes manipulátor, mint az aktív elkövető, csak mások az eszközei.

Pajzsként tart saját maga és a bántalmazó közé: Amint a bántalmazó dühödten hazaér, közli vele, hogy már megint rossz jegyet kaptál. (Az élelmesebbje előtte kedvesen megfogja a vállad, együttérzően a füledbe búgja, hogy hát igen a tanárnő tényleg igazságtalan volt, de ő így is szeret, meglátod apa is megérti, de azt lásd be hogy nem illik titkolózni előtte, majd egy határozott mozdulattal fizikailag is a kettőjük közé tol.) Ezáltal a harag és az agresszió rád zúdul, ő pedig még egy napot túlélt. Te kihevered, gyerek vagy, és hát elvégre megérdemled, ha jobban tanultál volna, most nem lennél ekkora pácban, hiszen tudod apádat mennyire érzékenyen érinti az ilyesmi, amúgy is nehéz napja volt a munkahelyen, kellett most neked ez? A saját felelősségét jótékonyan elfelejti, viszont utána ismét együttérzően búghat, hogy hát igen, nehéz apáddal, de mi tartsunk össze. Benned újra felcsillan a remény, hogy hát akkor mégis legalább anya szeret, legközelebb mégis meg fog védeni, hát egy csapat vagyunk. Aztán ismét csalódsz úgy tíz perc múlva. Az érzelmi hullámvasút pedig annyira lefoglal, hogy nem veszed észre: két bántalmazód van.

Ő csak próbálja fenntartani a békét: Inkább azt erőlteti, hogy törődj bele az abúzusba, semhogy a bántalmazót szólítaná fel, hogy hagyjon fel a viselkedésével. Bűntudatot kelt benned, ha megpróbálod elkerülni a bántalmazót vagy a bántalmazást. Ha megpróbálsz kimászni az adott helyzetből, visszamanipulál bele. Elmehet akár odáig is, hogy mikor megpróbálsz vele kettesben megbeszélni egy közös ebédet, kávézást, “elfelejti”, hogy a beleegyezésed nélkül meghívta a másik szülődet is, hiszen szegény biztos szomorú lett volna, ha megtudja hogy nélküle szerveztetek programot.

Verbálisan felmenti a bántalmazót: Hát anyád mindig is kicsit hirtelen természetű volt. Nem tehet róla, hogy ilyen, nehéz gyerekkora volt. Kissé labilis szegény, értsd meg. Nagyon büszke ember, megalázó számára bocsánatot kérni. Ez ilyen tudatalatti dolog, nem is tudja mit csinál.

Téged hibáztat az abúzusért: Apád úgy érzi, eltávolodsz tőle, ezért szomorú és ijedt, ezért viselkedik így. Nem értetted meg őt, és elkeseredésében már nem tudta mit tegyen. Szándékosan provokáltad. Ha többet/jobban/még inkább valamilyen lettél volna, most nem lennél ebben a helyzetben, kérj bocsánatot, de őszintén. Irigyel téged és nem tudja kezelni a helyzetet, nem kellett volna ennyire odalenned magadért.

A szemedbe hazudik és letagadja a bántalmazás tényét, habár ott állt melletted, amikor az történt: Ő nem emlékszik ilyesmire, biztos rosszul emlékszel. Nem is mondott ilyet, hanem azt mondta, hogy. Ha megütött volna, most sírnál és hát nem is sírsz. Már megint hazudozol, micsoda viselkedés ez, meg ne halljam még egyszer. Apád márpedig nem tehetett ilyet, nem ilyen ember.

Lekicsinyli, invalidálja a veled történteket: Túlérzékeny vagy. Mindent túlreagálsz. Szereted kiszínezni a történeteket, élénk a képzelőerőd. A bolhából is elefántot csinálsz. Megpróbálod magadra terelni a figyelmet azzal, hogy füllentesz. Bezzeg ők úgy nőttek fel, hogy mindent megtettek a szüleikért, te meg ilyen elkényeztetett vagy.

Elhiteti veled, hogy csak neked van problémád a bántalmazóddal: Mindezt annak ellenére teszi, hogy minden bizonnyal többen is panaszkodtak már a viselkedésére, együtt néztétek végig, ahogy egyik “barátsága” megy tönkre a másik után, ahogy “véletlenül” nem válaszolnak a rokonok a telefonhívásokra, levelekre, meghívásokra.

Fontosnak tartja a külvilág véleményét: Elmagyarázza, hogy nem szabad kiteregetni a családi szennyest. Nem illendő drámát csinálnod egy nagy családi összejövetel kellős közepén, majd otthon megbeszéled mi ütött beléd már megint. Jobb lenne ha nem mondanád el senkinek, hogy anyád hogy viselkedett veled (még jó, hogy öt perccel ezelőtt még azt állította, hogy az adott dolog meg sem történt), mégiscsak egy család vagytok, összetartás, szeretet, ne alázzuk meg szegényt ilyenekkel, hogy nézne az ki, mit gondolnának mások.

Mindennél fontosabbnak tartja a bántalmazóval való kapcsolatát, valamint azt, hogy ne ő álljon a bántalmazás célkeresztjében: Ennek mindent alávet, még az állítólagosan számára legfontosabb gyerekeit is. Magának megmagyarázza, hogy ő jó ember, békeszerető, ő minden tőle telhetőt megtesz, amire csak lehetősége van megpróbálja, hát neki ennyi sikerül, neki ez jutott. Viszont feldühödött bikaként gázol át rajtad abban a pillanatban, ha megpróbálod megvédeni saját magad, vagy kiállni az igazadért. Te pedig hatalmas árat fizetsz az ő döntéséért: ő választotta, hogy hozzámegy és kapcsolatban marad a bántalmazóval, és ő választotta azt is, hogy a bántalmazó kapcsolat fontosabb számára, mint a saját gyereke, akiért pedig felelősséggel tartozna.

Vedd észre: a passzív elkövető ugyanolyan vétkes a bántalmazásodban, mint az aktív elkövető. Ez a legtöbbször sokkal fájdalmasabb felismerés, mint amikor arra ébredsz rá, hogy az aktív elkövető valójában bántalmaz téged. A passzív elkövető általában az utolsó mentsvár, a szeret engem még ha gyenge is, a mellettem állna ha tehetné, a ha kettesben vagyunk akkor szeretet van és béke – illúzióját jelenti. Ez egy nagyon erős kötelék, ha ő nem szeret, ha ő sem áll mellettem, ha ő is bántalmazó, akkor egyedül vagyok? Akkor nem szeretnek a saját szüleim? Végigjárod a gyász összes fázisát. És fáj, kegyetlenül fáj. Néha kedves, néha szeretetteljesen viselkedik, ilyenkor alkudozol, befogoda szemed-füled és ismételgeted, hogy hát mégsem volt igaz, hát mégis szeret. Aztán ráébredsz ismét, hogy nem, mégsem. Hullámvasút ez is.

A bántalmazó szülői háttérből akkor tudsz kisétálni és elindulni a gyógyulás útján, ha a helyére teszed magadban a dolgokat, ha elfogadod, hogy a passzív elkövető is elkövető. Ahogy az alkoholizmusnál is: az első, legnagyobb lépés az, hogy elismerd: baj van.

Tedd fel magadnak a kérdést: Jó ez neked így? (Az első válaszod az lesz, hogy legalább így vannak szüleim, még ha ilyenek is, legalább valami halvány reményem van, hogy majd egyszer. Majd ha _______ -t elérem majd akkor elfogadnak, szeretni fognak. Mégis a szüleim.) Átlátod, hogy ez önámítás?

Ha ez így neked nem jó, változtass. Szabad változtatnod. Szabad saját magadat előtérbe helyezned és értékelned. Szabad megvédened magad. Értékes vagy és szerethető, akkor is és főleg akkor, ha nem csinálsz lábtörlőt magadból. Ha önmagad vagy (erre nehéz rájönni, tudom).

Kezdd kis lépésekkel: Ismerd el, hogy baj van. Állítsd fel a határaid (erről is írok majd). Gyakorold a határaid betartatását számodra biztonságos személyekkel, barátokkal. Gyakorold a szüleiddel kicsiben, számodra lényegtelen dolgokban, amikkel kapcsolatban mindegy, hogy sikerül-e elsőre, vagy nem. Ezt a legtöbb ember kétévesen tanulja meg a dackorszakban, te most tanulod. Tanulható, neked is menni fog. Ha épp tudod kívülről szemlélni a dolgokat, kísérletezz: mondj nemet a passzív elkövetőnek akkor, amikor megpróbál berántani az abúzusba. Figyeld a nonverbális jelzéseit, a viselkedését. Vondle a következtetést. Erőt fog adni.

Ráismersz valakire a környezetedből?

Nem vagy egyedül.

Gyermekbántalmazás – statisztikák

Szeretnék eloszlatni néhány tévhitet a gyermekbántalmazással kapcsolatban.

A legtöbbünk úgy nőtt fel, hogy megvoltak a mindenki által ismert és rettegett mumusok: akikkel nem szabad szóbaállni, hátha rosszat akarnak. Ilyen volt a cukros bácsi (“idegenektől nem fogadsz el semmit, akkor sem ha finom“), az autóba berángató vagy elcsábító gyerekrablók (“nem mész el idegenekkel akkor sem, ha azt mondja, hogy a szüleid küldték“), a mutogatós bácsi (“szaladj el, keress egy felnőttet“), stb stb. Néhányunk szülei még odáig is eljutottak, hogy a család ismerősei között is lehetnek a gyerekre veszélyes emberek (“a szomszéd néninek sem szállsz be az autójába, nem mész el hozzájuk vendégségbe csak ha szóltál a szüleidnek“). Azt már viszont csak nagyon kevés gyerek tudja, hogy a bántalmazások nagy részéért a rokonok, családtagok, illetve legtöbbször maguk a szülők a felelősek.

Először a statisztikákból fogok idézni:

A bántalmazás típusai

Bántalmazás típusa Arány (Amerika) Arány (Magyarország)
Elhanyagolás 78,3% 48%
Fizikai bántalmazás 18,3% 25%
Szexuális 9,3% 5%
Érzelmi bántalmazás 8,5% 20%
Egészségügyi elhanyagolás 2,3% 0%
Egyéb 10,6% 2%

Az elkövető és a bántalmazott gyermek kapcsolata:

Elkövető Arány (Amerika) Arány (Magyarország)
Anya (egyedül vagy valaki mással) 42,5% 7%
Apa (egyedül vagy valaki mással) 19,6% 30%
Anya és apa együtt 19,4% 14%
Rokon, örökbefogadó, élettárs 7,3% 35%
Egyéb (óvodai dolgozó, szociális munkás, stb.) 4,7% 0%
Ismeretlen 6,5% 14%

Érdekes megfigyelni, hogy míg Amerikában az ismert gyermekbántalmazások nagy részét az anyák követik el, addig Magyarországon az apák. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az ismert esetekről van szó. A statisztikák nem szólnak a fel nem ismert esetekről, mivel az esetek túlnyomó részében a külső szemlélők és szakemberek (orvos, óvónő, tanár, ismerősök) nincsenek tisztában a gyermekbántalmazás jeleivel, és ezért ezek az esetek sosem látnak napvilágot.

Az amerikai statisztikában azt is kiemelik, hogy az áldozatok túlnyomórészt három etnikai csoportból származnak: fehér (44.0%), hispán (21.8%), és afroamerikai (21.0%). Tehát az az általános vélekedés is téves, miszerint fehér gyerekek ritkán áldozatai a gyermekbántalmazásnak.

A magyar statisztika nem hangsúlyozza eléggé, de tény, hogy az erőszakot elkövetőknek két fő típusa van:

  1. Az aktív elkövető: aki az erőszakot közvetlenül elköveti és saját maga bántalmazza a gyermeket
  2. A passzív elkövető: aki nem védi meg a gyermeket az aktív elkövetőtől, vagy ha fizikailag meg is védi, de morálisan, érzelmileg, racionális évekkel az aktív elkövető pártját fogja

Sajnos a passzív elkövetőt általában a közvélekedés nem elkövetőnek, hanem áldozatnak tartja, pedig sokszor a passzív elkövető súlyosabb sérüléseket okozhat a gyereknek, mint az aktív. Elsőre áldozat-társnak tűnik a gyerek számára, akiben meg lehet bízni, aki majd remélhetőleg megvédi, aki nem bántja, aki kedves. Valójában pedig a passzív elkövető a védtelen gyereket használja fel a saját céljaira, mintegy emberi pajzsként állítja saját maga és az aktív elkövető közé. Amíg az aktív elkövető a gyereket bántalmazza, a passzív elkövető addig is kikerül a tűzvonalból és védettséget élvez. Erről majd írok részletesebben egy későbbi posztban.

A legkönnyebben felismerhető bántalmazási típus a fizikai bántalmazás és az elhanyagolás, mivel általában e kettőnek vannak szemmel látható jelei (sérülések, rossz egészségügyi vagy higiéniás állapot). A szexuális és érzelmi bántalmazás sokszor nem vehető észre ilyen könnyen és éppen ezért rejtve marad. A bántalmazó szülők sok esetben maguk is bántalmazó családból származnak, illetve gyakran személyiségzavartól szenvednek. Ez utóbbi fokozottan megnehezíti a bántalmazás felismerését, hiszen a személyiségzavarok egy jó része közvetetten azt eredményezi, hogy a személyiségzavarban szenvedő szülő magas szociális státusszal rendelkezik, népszerű, közkedvelt, vonzó, vagy éppen visszahúzódó. Ezek a szülők gyakran profin manipulálják a környezetüket, az érdekkapcsolataikban (rokonok, munkatársak, iskolai tanárok, referenciaszemélyek) gyökeresen eltérően viselkednek, mint otthon a négy fal között. Ha az áldozat fel is ismeri, hogy külső segítséget érdemes kérnie, kételkedéssel, hitetlenkedéssel, elutasítással találkozik. “De hát édesanyád annyira csendes asszony, sosem lenne képes az a légynek sem ártani, nemhogy megütni vagy ordibálni veled“. “Édesapád annyira művelt, nagy tudású ember, előadásokat tart, szakmai körökben elismert, hát hogy hazudhatsz ilyet“? “A szüleid mindig annyira szeretettel, olyan aggódással beszélnek rólad, biztos vagyok benne, hogy nem akarnak rosszat, menj szépen haza“. “Az a gyerek mindig kitűnő tanuló, szólótáncos a tánccsoportban is, megnyerte az OKTV-t is, biztos vagyok benne, hogy szerető szülői háttérrel rendelkezik, apuka is mindig ott ül a szülői értekezleten, anyuka meg a munkaközösség vezetője“.

Ez fokozott izolációhoz vezet, és mivel a gyerek egy olyan környezetben nő fel, ahol senki nem hisz neki, a szülei (akiknek szeretni, védelmezni kéne őt) bántalmazzák, általában gázlángolják is, végül kételkedni kezd a saját józan eszében, és általában internalizálja a bántalmazást, vagyis elhiszi, hogy tényleg megérdemli, és valóban ő a rossz. Éppen ezért még kevesebb esély van arra, hogy ebből a bántalmazó helyzetből kikerüljön.

Kérlek szépen benneteket, ha egy rokon, ismerős gyereke hozzátok fordul azzal, hogy bántalmazzák otthon akár tettel, akár szóval, akár elhanyagolással, ne hessegessétek el azzal, hogy biztos nem. Hallgassátok meg nagyon figyelmesen, figyeljétek a testbeszédét, a hangszínét, ha képes elviselni, vagy szüksége van rá, öleljétek meg, és utána NE mondjátok vissza a szülőknek, hogy mit mondott a gyerek. Ha tényleg abúzusról van szó, akkor ha a bántalmazó megtudja, hogy az áldozata segítséget próbál szeretni, hatványozottan eszkalálódik az abúzus. Ti nem tudjátok meg az igazságot a szülőktől (gondoljátok, hogy pont most lesznek őszinték?), viszont lehetetlen helyzetbe hozzátok az amúgy is menekülésre képtelen áldozatot. Beszélgessetek vele sokat, figyeljétek, szeressétek. Szeressétek.

Tengerentúli statisztikák innen

Magyar statisztikák innen