A versengő anya

A versengő anya akkor érzi magát elemében, ha nyer, ha ő a jobb valamiben, vagy legalábbis, ha a vele összehasonlított ember a gyengébb. Ezért eleve olyan versenytársat választ, akivel szemben biztosra mehet, hogy nyer, illetve akivel szemben úgy alakíthatja a szabályokat, hogy csak ő kerüljön ki győztesen. Mivel a gyerekével szemben túlnyomórészt fölényben van testi erő, életkor, tapasztalat, verbalitás, szociális helyzet, anyagiak, stb. tekintetében, ezért a kiszemelt versenytársa a gyerek lesz.

A versengő anyát apa jobban szereti. Ha az ödipális szakaszban vagy, bűntudatot kelt benned és a férjében, vérfertőzésnek tekinti a személyiségfejlődés természetes szakaszát. Ha apa el akar vinni fagyizni, jön ő is. Ha puszit adsz apának, szorosan hozzásimul: “látod apa hogy szereti anyát“?

A versengő anyát Te is jobban szereted. Ha azt kéred, hogy apa meséljen, ő érkezik meg, kezében a mesekönyvvel. Minden megnyilvánulásában a férje felé kihangsúlyozza, hogy te mennyivel jobban szeretsz vele babázni. Hogy külön kérted, hogy anyával menjetek sétálni. Hogy “ugye anya mennyivel finomabb rántottát tud sütni“? Anyával sokkal jobban szeretsz játszani, mint a testvéreiddel, mert ők ugye milyen durvák.

A versengő anya mindig igazibb nő. Ha lány vagy, akkor megtiltja a nővé válás rituáléit, nem sminkelhetsz, nem hordhatsz szép (az övénél divatosabb, drágább, újabb) ruhát, nem szőrteleníthetsz. Vagy nem is tudsz arról hosszú ideig, hogy ilyesmi létezik, vagy egyszerűen megtiltja. Gyakorlottabb nárcisztikusok nem a tiltás eszközével élnek, hanem félelmet, bűntudatot keltenek: “Ha sminkelsz, kurva vagy“. “Nem érdemled meg az új ruhát, szegények vagyunk, a pénz élelemre, lakbérre kell, látod anyád se vesz magának semmit“. “Nem illik ilyet felvenni, mit fognak gondolni rólad“. “Ebben a ruhában ne csodálkozz, ha megerőszakolnak“. “Gyerekeknek nem való a szőrtelenítés, utána sokkal vastagabb lesz, még csúnyább leszel“.

A versengő anya mindig vékonyabb, sportosabb. Ő salátán él, téged pedig túletet. Vigyáz a vonalaira, de te fejlődő szervezet vagy, illetve megbántod, amiért nem tisztelted meg azzal, hogy kétszer szedj a főztjéből, biztosan nem is ízlett, tehát nem szereted. Aggódásnak álcázza, hogy eltilt a sporttól: eleshetsz, a múltkor is felhorzsoltad a tenyered. Az ízületeid nem fogják bírni a futást, tönkre fognak menni. Ha balettozol, öregkorodra nyomorék lehetsz, ezt pedig csak nem akarhatod. Neked most a tanulás a dolgod, nem a futkározás. Ő azért táncolni jár, vagy fitnesszterembe, de te erről úgysem tudsz, vagy az más. Kitesz egy közös fotót Facebookra, amin ő szép, te épp fintorogsz, és betagel. Bezsebeli a “de csinos vagy Gizikém“-kommenteket, aztán alákommenteli, hogy “hát igen, szegény lányom kicsit meghízott az utóbbi időben“.

A versengő anyának mindig jobb partnerei vannak. A te párválasztásodat kritizálja, leszólja, a barátod/férjed nem elég gazdag, nem elég jól öltözött, nincs elég diplomája, nem szereti eléggé Van Goghot, kevesebb könyve van, értelmetlen hobbijai vannak, göndör a haja, vagy olyan furcsán vizenyőssárga a szeme. Vagy egyszerűen csak érzi, hogy nem neked való, majd meglátod hogy tönkretesz. “Bezzeg az apád, na ő aztán igen, neki saját vállalkozása van“. “Apád bezzeg eltartott minket amikor kicsi voltál“. Ha barátja van, akkor az lehetőség szerint jó testű, vagy legalábbis gazdag, illetve tud valamit, amivel társasági eseményeken villogni lehet. “A Pista épp a G8-ak találkozóján van mint kihelyezett tudósító“. Ha esetleg mégis neked lenne vonzóbb partnered, akkor igyekszik elszeretni tőled, meglepően sikeresen. Véletlenül nyer egy kétszemélyes belépőt az Operabálba, de sajnos apád nem ér rá, ezért felkéri a férjedet, hogy kísérje el. Utána elhenceg neked, hogy mennyire irigyelte mindenki, hogy milyen fiatal pasija van. Ha a partnered ne adj’Isten visszautasítja, akkor tönkreteszi a kapcsolatotokat: “Nem fogja neked bevallani, de udvarolni kezdett ám nekem“.

A versengő anyának mindene megvan, ami neked is, csak olyanabb. Ők is voltak Horvátországban nyaralni, de ők két hétre, és utána még elruccantak Dubaiba is. Látta, hogy vettél egy mosogatógépet, ezért felújította a konyhát, és a fürdőszobát is. Lát rajtad egy szép pulóvert, ezért vesz magának egy ugyanolyat, ha lehet, egy számmal kisebbet. Ő még kapott jegyet a híres zenekar koncertjére. Ők is voltak vacsorázni, de ők feleannyiért, az egy olcsóbb étterem de istenien főznek persze. Te tizenkétórázol, ő tanfolyamokra iratkozik be, hiszen az embernek mindig kell valami hobbi, ami értékes tudást is ad. Még mindig nem főzöd elég finomra a pörköltet, ahhoz azért érzék kell, meg tapasztalat. Ő hallott arról elsőként, hogy a Katika terhes, hát te nem is tudtad? Neki már tizennyolc évesen munkája volt, te csak azért nem találsz, mert nem akarsz.

A versengő anya lehet, hogy ráébred: semmit nem tud felmutatni veled szemben. Ekkor elveszi az örömödet. Fanyalogva simítja végig a kezét az új blúzodon: “hát manapság már csak ilyen rossz minőségű anyagok vannak“. “Szép-szép a lakásod, de tudod te ezt mind takarítani“? “Nem lehet, hogy mégis viselkedészavaros a gyereked“? “Eszik ez rendesen“? “Ilyen korban már csak nem kéne ennyit szórakozni járnod, nem fognak komolyan venni“. “Biztos minden rendben van köztetek a Bélával“? “Olyan keveset látunk, nem kéne ennyit dolgoznod, szegény anyádék“. “Örülök kislányom, hogy ilyen szépen éltek, bezzeg amikor apáddal összekerültünk, a patakban mostuk a tányért és egy cipőn osztoztunk ketten, oszt mégis vállaltunk téged, te meg itt önző vagy és mégse akarsz gyereket“. “Szegény állat biztos szenvedni fog abban a kis kertben“. “Érezd jól magad, ne törődj vele, hogy anyád itthon aggódik egyedül, menj csak“.

A versengő anya akkor is nyer, ha nem nyer. Ha benne maradsz a versenyben, ha megpróbálsz örömöt okozni neki azzal, hogy hagyod nyerni valamiben, akkor is: nem tudsz elég kevés lenni ahhoz, hogy megfelelj. Ha pedig nem vagy elég kevés, akkor nem vagy elég, tehát ismételten ő nyert, te pedig vesztettél. A helyzetből nehéz kilépni, nehéz saját élményeket gyűjteni úgy, hogy ne akarjon rögtön a részese lenni, és nem könnyű elhinni, hogy márpedig elég vagy, nagyonis.

De nem lehetetlen.

Reklámok

A diszfunkcionális családok tizenegy parancsolata

Thomas F. Fischer listája következik a diszfunkcionális családok működésének legjellemzőbb elemeiről. Bármilyen hasonlóság a valósággal nem a véletlen műve, azokra a családokra meglehetősen igaz, ahol legalább az egyik szülő nárcisztikus.

Első Parancsolat:
A tökéletes élet látszatát tartsd fent.

Példahelyzet: Ez a parancsolat elrejti a családi titkokat. Ha az apád részegen tántorogva leesett a lépcsőn, nem mondhatod el az igazat. Ehelyett újra kell értelmezned a valóságot egy elfogadható fantáziává. “Apu nem volt részeg, csak elvesztette az egyensúlyát és megbotlott. Szegény Apu.”

Alkalmazás: Még ha a saját szemeddel látod is, akkor sem valóságos. Bizonyosan rosszul láttad, vagy hibáztál. Ezért rakd össze az eseményeket úgy a fejedben, hogy az szépnek és tiszteletre méltónak látsszon. Ha nem teszed, az emberek azt fogják hinni rólad, és rólunk is, hogy őrültek vagyunk. Mi pedig nem szeretnénk, hogy ezt gondolják, ugye?

Mottó: Hidd mindig az igazat, csakis az igazat, az alkoholista igazat.

Második Parancsolat:
Mindig önellentmondó üzeneteket küldj, különösen ha ez kapcsolatokat érint.

Példahelyzet: Egy uralkodó apa a következőt mondja a gyerekének: “Úgy szeretlek. Na kotródj innen és hagyj békén.”

Alkalmazás: Te nem tudod igazán, hogy mi valódi. Az apád vagy szeret, vagy gyűlöl. Mivel sosem tudhatod biztosra, ezért abban sem lehetsz soha biztos, hogy bárki is a világon azt mondja, amit valójában gondol, hiszen azok, akiket a legjobban szerettél, mindig önellentmondásos üzeneteket közvetítettek feléd. Jól hangzott, amit mondtak, de nem bízhattál bennük.

Mottó: Kerüld el az embereket és a kapcsolatokat. Ez a legbiztonságosabb, amit tehetsz.

Harmadik Parancsolat:
Légy felnőtt.

Példahelyzet: A gyerekek arra kényszerülnek, hogy a szüleik érzelmi, fizikai vagy szexuális szükségleteit kielégítsék, illetve ellássák szüleik “gyerekes” igényét a hatalomra, figyelemre, szexre, és valahova tartozásra. Hogy ezek a gyerekek elkerüljék azt, hogy a szüleik fizikailag vagy érzelmileg elhagyják őket, inkább a saját szüleik “szüleivé” válnak. Az ilyen környezetben felnőtt gyerekek nem igazán emlékeznek arra, hogy lett volna gyerekkoruk. Emiatt mindig is azt várták el tőlük, hogy felnőttek legyenek.

Alkalmazás: Ha gyerekként viselkedsz és spontán vagy, akkor felelőtlen vagy és rossz. Minden körülmények között felelősségteljes felnőttként kell viselkedned, akkor is, ha történetesen ötéves vagy.

Mottó: Nincs olyan, hogy gyerekjáték. Ez itt mind komoly dolog.

Negyedik Parancsolat:
A titkokat ne fecsegd ki.

Példahelyzet: Apának van egy “titka”, amit csak ő és a kislánya tudnak. Természetesen a kislány nem mesélheti el Anyának. Ha elfecseged, Apa bántani fog, Anya pedig elhagy téged és soha többet nem jön vissza

Alkalmazás: A gyerek legfontosabb feladata, hogy a szülei és a család jó hírnevét megvédje a közösség szemében. Vigyázz mit beszélsz és légy nagyon óvatos, hogy ne viselkedj furcsán más emberek előtt. Elvégre mi a családod vagyunk és meg kell védenünk egymást. Ha csendben vagy, lojális vagy a családodhoz. Ha nem, akkor nem fogunk szeretni.

Mottó: Ha valakit igazán szeretsz, akkor ezt úgy mutatod ki, hogy hűségesen megvéded a “titkaikat”, mindenáron.

Ötödik Parancsolat:
Védd meg a család imázsát.

Példahelyzet: Az egyik családtag öngyilkosságot követ el. Mivel nem elfogadott erről beszélni még a családon belül sem, az összes fényképet, emléktárgyat, és bármi olyat, ami azt jelezné, hogy ez a családtag valamikor élt, meg kell semmisíteni. Elvégre a mi családunkban soha senki nem lenne öngyilkos, nem igaz???

Alkalmazás: A mi családunkban soha semmilyen probléma nincs, ugye? Még ha lenne is, nem szükséges megbeszélnünk, vagy foglalkoznunk vele. Végül is ezek nem fontosak. Egyszerűen letagadjuk a létezésüket és így nem kell foglalkoznunk a gyásszal.

Mottó: Az élet túl fájdalmas ahhoz, hogy a fájdalommal, vagy a problémákkal foglalkozzunk. Ha ignorálod, magától elmúlik.

Hatodik Parancsolat:
Ne érezz.

Példahelyzet: A gyerek sírdogál, mivel a legjobb barátja külföldre fog költözni. “Hülye vagy, mit bőgsz itt emiat. Hagyd már abba a sírást!” üvölti az anyja dühösen.

Alkalmazás: Mivel bármilyen érzelemkifejezés elárulhatná a családi titkot, hogy mégsem annyira tökéletes minden, ezért minden érzelmet el kell nyomni és el kell fojtani. Hiszen mi egy normális család vagyunk. Mi nem vagyunk olyanok, mint más családok, ahol az emberek dühösek, szomorúak, vagy ijedtek.

Mottó: Légy tiszteletreméltó. A tiszteletreméltó emberek pedig soha nem mutatják ki az érzelmeiket, vagy a fájdalmukat.

Hetedik Parancsolat:
Hagyd, hogy áthágják a határaidat, különösen azok számára, akik “szeretnek” téged.

Példahelyzet: Egy gyerek megpróbál kitartóan a saját erejéből elvégezni egy feladatot, hogy sikert és elismerést érhessen el. “Ne légy már ennyire makacs!” mondja Anya. “Add már fel. Sokkal fontosabb dolgokkal kéne foglalkoznod! Tedd el azt a hülyeséget és takarítsd ki a házat, hát ennyire nem szereted Anyádat, hogy még ezt sem teszed meg? Na ugye szereted Anyát, mutasd meg szépen.”

Alkalmazás: Bármi, ami számodra fontos, nem érdemes arra, hogy megvédd. Csak azok mondhatják meg, hogy mi fontos és mi nem az, akiket szeretsz. Felejtsd el a saját gondolatokat és csináld szépen azt, ami mindenki mást boldoggá tesz.

Mottó: Mivel mások jóval értékesebbek, mint te vagy, ezért nincs semmi jogod ahhoz, hogy saját határokat húzzál meg, vagy döntéseket hozz.

Nyolcadik Parancsolat:
Légy mindig résen.

Példahelyzet: A gyereket folyamatosan emlékeztetik rá, hogy a világ egy veszélyes hely. Az emberekben sem lehet megbízni. Maradj tartózkodó, ne kerülj túl közel senkihez.

Alkalmazás: Csak úgy lehetsz ebben a világban biztonságban, ha nagyon óvatos vagy és elszigeteled magad másoktól. Légy óvatos. Mindig legyél résen, hiszen bármikor fájdalmat okozhatnak neked. Ha szükséged volna rá, akkor se merészelj segítséget kérni. Oldd meg egyedül, az a biztos.

Mottó: Mindig legyél ugrásra kész, a veszély bármikor lecsaphat. A bölcs ember mindig inkább túlságosan felkészült, és soha nem bízik meg semmiben és senkiben.

Kilencedik Parancsolat:
Ne fogadj el senkitől semmit, csinálj meg mindent egyedül.

Példahelyzet: A szülők állandóan emlékeztetik a gyereket, hogy nincs megbízható ember. Ha valaki érted tesz valamit, akkor manipulálni akar.

Alkalmazás: Szigeteld el magad mindenkitől és ne barátkozz senkivel. Elvégre ha túl közel kerülsz hozzájuk, akkor kihasználnak, fájdalmat okoznak és bántalmaznak. Sose feledd: senki sem kedves veled ingyen, maximum ha akarnak tőled valamit.

Mottó: Oldj meg mindent magad.

Tizedik Parancsolat:
Légy tökéletes.

Példahelyzet: “Csak azért, mert a bizonyítványod színötös, még nem jelenti azt, hogy nem tudtál volna jobban teljesíteni. Lusta vagy és nem tanulsz eléggé. Na húzz vissza tanulni, és meg ne lássam hogy csillagos ötösnél rosszabbat hozol!

Alkalmazás: Ha nem vagy mindenben tökéletes, nem vagy szerethető. Senki sem fog szeretni. Mindegy mennyire jó vagy, sosem vagy elég jó. De azért próbálkozz, legyél még annál is jobb!

Mottó: Csak annyira vagy értékes, amennyire a teljesítményed az. Az pedig még mindig nem elég jó.

Tizenegyedik Parancsolat:
Se magadnak, se másnak ne bocsáss meg.

Példahelyzet: “Mindig az utamban vagy te gyerek! Miért nyaggatsz mindig azzal, hogy játsszak veled? Hát nem emlékszel, hogy múlt évben már játszottam veled? Neked soha semmi nem elég? Szégyellned kéne magad. Mars a szobádba. Ne zavarj.”

Alkalmazás: Az egyetlen módja annak, hogy bocsánatot és szeretetet kapjak az az, ha kiérdemlem a tökéletességemmel. Minél inkább bűntudatom van, annál keményebben kell megdolgoznom azért, hogy mások elismerését elnyerjem. Ha hibát követek el, még ha oly kicsit is, visszautasítanak, azt gondolják, hogy inkompetens és értéktelen vagyok. Rettegek attól, hogy hibázni fogok, pedig tudom, hogy hibázni fogok, és emiatt annyira bűnösnek érzem magam. Ezért még akkor sem csinálom meg, ha úgy vélem, hogy meg tudnám. Hiszen lehet, hogy hibát követnék el, és akkor mit csinálnának velem! Soha nem tudnék visszamenni és a szemükbe nézve bocsánatot kérni!

Mottó: Mivel Jézus nem bocsát meg nekem, én sem tudok megbocsátani neked.

A diszfunkcionális családok tizenegy parancsolata:
Összefoglaló

Ez az első és nagy parancsolat:

“Legyél “jó” ember: Légy vak, légy csendben, légy érzéketlen, légy óvatos, tartsd meg a titkokat, óvakodj a valóságtól, óvakodj a kapcsolatoktól, ne sírj, ne bízz, ne érezz, légy komoly, ne beszélj, ne szeress, és mindenek felett, hitesd el mindenkivel, hogy tökéletes vagy… még akkor is, ha ettől bűntudatod van.

A második pedig hasonlatos ehhez:

“Mivel értéktelen vagy és amúgy sem szeret senki (még te sem szereted magad), ezért ne is próbálj megváltozni. Nem érdemled meg a beléd fektetett energiát, és amúgy sem tudnád megcsinálni akkor sem, ha megpróbálnád. Isten sem fog neked segíteni. Húzzál vissza oda, ahova tartozol. Ott semmi probléma nincs, tehát mégis mi bajod? Látod, megmondtam hogy hülye vagy.”

Innen

A passzív elkövető, vagy csendes társ

A passzív elkövető, vagy csendes társ pontosan az, mint amit a megnevezés jelent: ő maga is elkövető, a bántalmazó társa a bántalmazásban. Lehet bármely rokon: nagyszülő, testvér, nagynéni, de leggyakrabban a másik szülő. Szemet huny a bántalmazás felett, nem védelmez meg az abúzustól, vagy ami még rosszabb: feláldoz azért, hogy ő maga megússza a bántalmazást. A passzív elkövető felmenti magát azon szülői felelősség alól, hogy megvédje a saját gyerekét.

Általában a családi dinamikában a fő bántalmazóval ellentétben visszahúzódónak, békeszeretőnek, mély érzésűnek, kicsit szerencsétlennek, bénácskának, sajnálni valónak, patetikusnak, szenvedő félnek, barátságosabbnak tűnik. Valójában ugyanolyan tökéletes manipulátor, mint az aktív elkövető, csak mások az eszközei.

Pajzsként tart saját maga és a bántalmazó közé: Amint a bántalmazó dühödten hazaér, közli vele, hogy már megint rossz jegyet kaptál. (Az élelmesebbje előtte kedvesen megfogja a vállad, együttérzően a füledbe búgja, hogy hát igen a tanárnő tényleg igazságtalan volt, de ő így is szeret, meglátod apa is megérti, de azt lásd be hogy nem illik titkolózni előtte, majd egy határozott mozdulattal fizikailag is a kettőjük közé tol.) Ezáltal a harag és az agresszió rád zúdul, ő pedig még egy napot túlélt. Te kihevered, gyerek vagy, és hát elvégre megérdemled, ha jobban tanultál volna, most nem lennél ekkora pácban, hiszen tudod apádat mennyire érzékenyen érinti az ilyesmi, amúgy is nehéz napja volt a munkahelyen, kellett most neked ez? A saját felelősségét jótékonyan elfelejti, viszont utána ismét együttérzően búghat, hogy hát igen, nehéz apáddal, de mi tartsunk össze. Benned újra felcsillan a remény, hogy hát akkor mégis legalább anya szeret, legközelebb mégis meg fog védeni, hát egy csapat vagyunk. Aztán ismét csalódsz úgy tíz perc múlva. Az érzelmi hullámvasút pedig annyira lefoglal, hogy nem veszed észre: két bántalmazód van.

Ő csak próbálja fenntartani a békét: Inkább azt erőlteti, hogy törődj bele az abúzusba, semhogy a bántalmazót szólítaná fel, hogy hagyjon fel a viselkedésével. Bűntudatot kelt benned, ha megpróbálod elkerülni a bántalmazót vagy a bántalmazást. Ha megpróbálsz kimászni az adott helyzetből, visszamanipulál bele. Elmehet akár odáig is, hogy mikor megpróbálsz vele kettesben megbeszélni egy közös ebédet, kávézást, “elfelejti”, hogy a beleegyezésed nélkül meghívta a másik szülődet is, hiszen szegény biztos szomorú lett volna, ha megtudja hogy nélküle szerveztetek programot.

Verbálisan felmenti a bántalmazót: Hát anyád mindig is kicsit hirtelen természetű volt. Nem tehet róla, hogy ilyen, nehéz gyerekkora volt. Kissé labilis szegény, értsd meg. Nagyon büszke ember, megalázó számára bocsánatot kérni. Ez ilyen tudatalatti dolog, nem is tudja mit csinál.

Téged hibáztat az abúzusért: Apád úgy érzi, eltávolodsz tőle, ezért szomorú és ijedt, ezért viselkedik így. Nem értetted meg őt, és elkeseredésében már nem tudta mit tegyen. Szándékosan provokáltad. Ha többet/jobban/még inkább valamilyen lettél volna, most nem lennél ebben a helyzetben, kérj bocsánatot, de őszintén. Irigyel téged és nem tudja kezelni a helyzetet, nem kellett volna ennyire odalenned magadért.

A szemedbe hazudik és letagadja a bántalmazás tényét, habár ott állt melletted, amikor az történt: Ő nem emlékszik ilyesmire, biztos rosszul emlékszel. Nem is mondott ilyet, hanem azt mondta, hogy. Ha megütött volna, most sírnál és hát nem is sírsz. Már megint hazudozol, micsoda viselkedés ez, meg ne halljam még egyszer. Apád márpedig nem tehetett ilyet, nem ilyen ember.

Lekicsinyli, invalidálja a veled történteket: Túlérzékeny vagy. Mindent túlreagálsz. Szereted kiszínezni a történeteket, élénk a képzelőerőd. A bolhából is elefántot csinálsz. Megpróbálod magadra terelni a figyelmet azzal, hogy füllentesz. Bezzeg ők úgy nőttek fel, hogy mindent megtettek a szüleikért, te meg ilyen elkényeztetett vagy.

Elhiteti veled, hogy csak neked van problémád a bántalmazóddal: Mindezt annak ellenére teszi, hogy minden bizonnyal többen is panaszkodtak már a viselkedésére, együtt néztétek végig, ahogy egyik “barátsága” megy tönkre a másik után, ahogy “véletlenül” nem válaszolnak a rokonok a telefonhívásokra, levelekre, meghívásokra.

Fontosnak tartja a külvilág véleményét: Elmagyarázza, hogy nem szabad kiteregetni a családi szennyest. Nem illendő drámát csinálnod egy nagy családi összejövetel kellős közepén, majd otthon megbeszéled mi ütött beléd már megint. Jobb lenne ha nem mondanád el senkinek, hogy anyád hogy viselkedett veled (még jó, hogy öt perccel ezelőtt még azt állította, hogy az adott dolog meg sem történt), mégiscsak egy család vagytok, összetartás, szeretet, ne alázzuk meg szegényt ilyenekkel, hogy nézne az ki, mit gondolnának mások.

Mindennél fontosabbnak tartja a bántalmazóval való kapcsolatát, valamint azt, hogy ne ő álljon a bántalmazás célkeresztjében: Ennek mindent alávet, még az állítólagosan számára legfontosabb gyerekeit is. Magának megmagyarázza, hogy ő jó ember, békeszerető, ő minden tőle telhetőt megtesz, amire csak lehetősége van megpróbálja, hát neki ennyi sikerül, neki ez jutott. Viszont feldühödött bikaként gázol át rajtad abban a pillanatban, ha megpróbálod megvédeni saját magad, vagy kiállni az igazadért. Te pedig hatalmas árat fizetsz az ő döntéséért: ő választotta, hogy hozzámegy és kapcsolatban marad a bántalmazóval, és ő választotta azt is, hogy a bántalmazó kapcsolat fontosabb számára, mint a saját gyereke, akiért pedig felelősséggel tartozna.

Vedd észre: a passzív elkövető ugyanolyan vétkes a bántalmazásodban, mint az aktív elkövető. Ez a legtöbbször sokkal fájdalmasabb felismerés, mint amikor arra ébredsz rá, hogy az aktív elkövető valójában bántalmaz téged. A passzív elkövető általában az utolsó mentsvár, a szeret engem még ha gyenge is, a mellettem állna ha tehetné, a ha kettesben vagyunk akkor szeretet van és béke – illúzióját jelenti. Ez egy nagyon erős kötelék, ha ő nem szeret, ha ő sem áll mellettem, ha ő is bántalmazó, akkor egyedül vagyok? Akkor nem szeretnek a saját szüleim? Végigjárod a gyász összes fázisát. És fáj, kegyetlenül fáj. Néha kedves, néha szeretetteljesen viselkedik, ilyenkor alkudozol, befogoda szemed-füled és ismételgeted, hogy hát mégsem volt igaz, hát mégis szeret. Aztán ráébredsz ismét, hogy nem, mégsem. Hullámvasút ez is.

A bántalmazó szülői háttérből akkor tudsz kisétálni és elindulni a gyógyulás útján, ha a helyére teszed magadban a dolgokat, ha elfogadod, hogy a passzív elkövető is elkövető. Ahogy az alkoholizmusnál is: az első, legnagyobb lépés az, hogy elismerd: baj van.

Tedd fel magadnak a kérdést: Jó ez neked így? (Az első válaszod az lesz, hogy legalább így vannak szüleim, még ha ilyenek is, legalább valami halvány reményem van, hogy majd egyszer. Majd ha _______ -t elérem majd akkor elfogadnak, szeretni fognak. Mégis a szüleim.) Átlátod, hogy ez önámítás?

Ha ez így neked nem jó, változtass. Szabad változtatnod. Szabad saját magadat előtérbe helyezned és értékelned. Szabad megvédened magad. Értékes vagy és szerethető, akkor is és főleg akkor, ha nem csinálsz lábtörlőt magadból. Ha önmagad vagy (erre nehéz rájönni, tudom).

Kezdd kis lépésekkel: Ismerd el, hogy baj van. Állítsd fel a határaid (erről is írok majd). Gyakorold a határaid betartatását számodra biztonságos személyekkel, barátokkal. Gyakorold a szüleiddel kicsiben, számodra lényegtelen dolgokban, amikkel kapcsolatban mindegy, hogy sikerül-e elsőre, vagy nem. Ezt a legtöbb ember kétévesen tanulja meg a dackorszakban, te most tanulod. Tanulható, neked is menni fog. Ha épp tudod kívülről szemlélni a dolgokat, kísérletezz: mondj nemet a passzív elkövetőnek akkor, amikor megpróbál berántani az abúzusba. Figyeld a nonverbális jelzéseit, a viselkedését. Vondle a következtetést. Erőt fog adni.

Ráismersz valakire a környezetedből?

Nem vagy egyedül.

Gyermekbántalmazás – statisztikák

Szeretnék eloszlatni néhány tévhitet a gyermekbántalmazással kapcsolatban.

A legtöbbünk úgy nőtt fel, hogy megvoltak a mindenki által ismert és rettegett mumusok: akikkel nem szabad szóbaállni, hátha rosszat akarnak. Ilyen volt a cukros bácsi (“idegenektől nem fogadsz el semmit, akkor sem ha finom“), az autóba berángató vagy elcsábító gyerekrablók (“nem mész el idegenekkel akkor sem, ha azt mondja, hogy a szüleid küldték“), a mutogatós bácsi (“szaladj el, keress egy felnőttet“), stb stb. Néhányunk szülei még odáig is eljutottak, hogy a család ismerősei között is lehetnek a gyerekre veszélyes emberek (“a szomszéd néninek sem szállsz be az autójába, nem mész el hozzájuk vendégségbe csak ha szóltál a szüleidnek“). Azt már viszont csak nagyon kevés gyerek tudja, hogy a bántalmazások nagy részéért a rokonok, családtagok, illetve legtöbbször maguk a szülők a felelősek.

Először a statisztikákból fogok idézni:

A bántalmazás típusai

Bántalmazás típusa Arány (Amerika) Arány (Magyarország)
Elhanyagolás 78,3% 48%
Fizikai bántalmazás 18,3% 25%
Szexuális 9,3% 5%
Érzelmi bántalmazás 8,5% 20%
Egészségügyi elhanyagolás 2,3% 0%
Egyéb 10,6% 2%

Az elkövető és a bántalmazott gyermek kapcsolata:

Elkövető Arány (Amerika) Arány (Magyarország)
Anya (egyedül vagy valaki mással) 42,5% 7%
Apa (egyedül vagy valaki mással) 19,6% 30%
Anya és apa együtt 19,4% 14%
Rokon, örökbefogadó, élettárs 7,3% 35%
Egyéb (óvodai dolgozó, szociális munkás, stb.) 4,7% 0%
Ismeretlen 6,5% 14%

Érdekes megfigyelni, hogy míg Amerikában az ismert gyermekbántalmazások nagy részét az anyák követik el, addig Magyarországon az apák. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az ismert esetekről van szó. A statisztikák nem szólnak a fel nem ismert esetekről, mivel az esetek túlnyomó részében a külső szemlélők és szakemberek (orvos, óvónő, tanár, ismerősök) nincsenek tisztában a gyermekbántalmazás jeleivel, és ezért ezek az esetek sosem látnak napvilágot.

Az amerikai statisztikában azt is kiemelik, hogy az áldozatok túlnyomórészt három etnikai csoportból származnak: fehér (44.0%), hispán (21.8%), és afroamerikai (21.0%). Tehát az az általános vélekedés is téves, miszerint fehér gyerekek ritkán áldozatai a gyermekbántalmazásnak.

A magyar statisztika nem hangsúlyozza eléggé, de tény, hogy az erőszakot elkövetőknek két fő típusa van:

  1. Az aktív elkövető: aki az erőszakot közvetlenül elköveti és saját maga bántalmazza a gyermeket
  2. A passzív elkövető: aki nem védi meg a gyermeket az aktív elkövetőtől, vagy ha fizikailag meg is védi, de morálisan, érzelmileg, racionális évekkel az aktív elkövető pártját fogja

Sajnos a passzív elkövetőt általában a közvélekedés nem elkövetőnek, hanem áldozatnak tartja, pedig sokszor a passzív elkövető súlyosabb sérüléseket okozhat a gyereknek, mint az aktív. Elsőre áldozat-társnak tűnik a gyerek számára, akiben meg lehet bízni, aki majd remélhetőleg megvédi, aki nem bántja, aki kedves. Valójában pedig a passzív elkövető a védtelen gyereket használja fel a saját céljaira, mintegy emberi pajzsként állítja saját maga és az aktív elkövető közé. Amíg az aktív elkövető a gyereket bántalmazza, a passzív elkövető addig is kikerül a tűzvonalból és védettséget élvez. Erről majd írok részletesebben egy későbbi posztban.

A legkönnyebben felismerhető bántalmazási típus a fizikai bántalmazás és az elhanyagolás, mivel általában e kettőnek vannak szemmel látható jelei (sérülések, rossz egészségügyi vagy higiéniás állapot). A szexuális és érzelmi bántalmazás sokszor nem vehető észre ilyen könnyen és éppen ezért rejtve marad. A bántalmazó szülők sok esetben maguk is bántalmazó családból származnak, illetve gyakran személyiségzavartól szenvednek. Ez utóbbi fokozottan megnehezíti a bántalmazás felismerését, hiszen a személyiségzavarok egy jó része közvetetten azt eredményezi, hogy a személyiségzavarban szenvedő szülő magas szociális státusszal rendelkezik, népszerű, közkedvelt, vonzó, vagy éppen visszahúzódó. Ezek a szülők gyakran profin manipulálják a környezetüket, az érdekkapcsolataikban (rokonok, munkatársak, iskolai tanárok, referenciaszemélyek) gyökeresen eltérően viselkednek, mint otthon a négy fal között. Ha az áldozat fel is ismeri, hogy külső segítséget érdemes kérnie, kételkedéssel, hitetlenkedéssel, elutasítással találkozik. “De hát édesanyád annyira csendes asszony, sosem lenne képes az a légynek sem ártani, nemhogy megütni vagy ordibálni veled“. “Édesapád annyira művelt, nagy tudású ember, előadásokat tart, szakmai körökben elismert, hát hogy hazudhatsz ilyet“? “A szüleid mindig annyira szeretettel, olyan aggódással beszélnek rólad, biztos vagyok benne, hogy nem akarnak rosszat, menj szépen haza“. “Az a gyerek mindig kitűnő tanuló, szólótáncos a tánccsoportban is, megnyerte az OKTV-t is, biztos vagyok benne, hogy szerető szülői háttérrel rendelkezik, apuka is mindig ott ül a szülői értekezleten, anyuka meg a munkaközösség vezetője“.

Ez fokozott izolációhoz vezet, és mivel a gyerek egy olyan környezetben nő fel, ahol senki nem hisz neki, a szülei (akiknek szeretni, védelmezni kéne őt) bántalmazzák, általában gázlángolják is, végül kételkedni kezd a saját józan eszében, és általában internalizálja a bántalmazást, vagyis elhiszi, hogy tényleg megérdemli, és valóban ő a rossz. Éppen ezért még kevesebb esély van arra, hogy ebből a bántalmazó helyzetből kikerüljön.

Kérlek szépen benneteket, ha egy rokon, ismerős gyereke hozzátok fordul azzal, hogy bántalmazzák otthon akár tettel, akár szóval, akár elhanyagolással, ne hessegessétek el azzal, hogy biztos nem. Hallgassátok meg nagyon figyelmesen, figyeljétek a testbeszédét, a hangszínét, ha képes elviselni, vagy szüksége van rá, öleljétek meg, és utána NE mondjátok vissza a szülőknek, hogy mit mondott a gyerek. Ha tényleg abúzusról van szó, akkor ha a bántalmazó megtudja, hogy az áldozata segítséget próbál szeretni, hatványozottan eszkalálódik az abúzus. Ti nem tudjátok meg az igazságot a szülőktől (gondoljátok, hogy pont most lesznek őszinték?), viszont lehetetlen helyzetbe hozzátok az amúgy is menekülésre képtelen áldozatot. Beszélgessetek vele sokat, figyeljétek, szeressétek. Szeressétek.

Tengerentúli statisztikák innen

Magyar statisztikák innen

Ki mint vet, úgy arat: a természetes következmény

Ha szükségesnek látod, hogy korlátozd a kapcsolat mennyiségét, vagy minőségét egy abuzív családtagoddal, erre elég furcsán tudnak reagálni az ismerősök:

  • “Jaj, de hát akkor most a bátyádnak egyedül kell karácsonyoznia.”
  • “De hát így megtagadod az unokákat a nagyszüleiktől.” (ezt akkor is lehet hallgatni, ha történetesen ők nem akarnak hallani az unokákról)
  • “Most akkor a nővéred teljesen egyedül fog maradni, mi lesz így vele.” (mintha valahogy egyedül a te felelősséged lenne, hogy a nővéred életében legyenek emberek)
  • “Öregségükre magukra hagyod szegény szüleidet.” (az nem téma, hogy téged meg egész gyerekkorodban magadra hagytak)

Ilyenkor szoktam elkezdeni elmagyarázni ezeknek a jóindulatú, kedves, altruista embereknek, hogy mit is jelent a természetes következmény kifejezés. A természetes következmény az olyan valami, amit bárki logikusan várhat egy bizonyos cselekvés következtében. Az egyáltalán nem meglepő, hogy az abuzív, kontrollmániás, bunkó, szeretettelen, nemtörődöm emberek népszerűtlenek. Bármi más igen furcsa, sőt természetellenes lenne.

Ha például a testvéred kontrollmániás, manipulatív, kritikus, ítélkező, köpönyegforgató, önző, féltékeny, ellenséges, vagy csak egyszerűen nagyon kényelmetlen a társaságában lenni, igen valószínű, hogy minden kapcsolatában problémái vannak, nemcsak veled. A legtöbb rokon igyekszik távolságtartó lenni vele, a kollegái nem szeretik, és a legtöbb ember elkerüli. Valószínűleg nem lesz túl sok közeli, szeretetteli kapcsolata. Talán lesz néhány barátja, de igen kevesen fognak vállalkozni egy hosszú távon egyirányú kínlódásra. Ez például a természetes következménye a testvéred viselkedésének.

Figyelmeztesd az ilyen embert egyszer, aztán még egyszer. Harmadszor már semmi dolgod vele.

Ha a húgod melegszívű, szeretetteljes, odafigyel mások érzéseire, tiszteletteljes, kedves, barátságos természetű, akkor az emberek szeretni fogják a társaságát. Ha empatikus és nyitott, akkor lesznek barátai, és tartalmas kapcsolatai. (most itt nem a birkalelkűségről beszélek, hanem a nemtroll hozzáállásról) Ez is egy természetes következmény, csak ez a barátságos viselkedésé, pozitív tetteké, a másokra való nyitottságé.

Még a kutyák is képesek arra, hogy a kutyaiskolában szép folyamatosan megtanulják megváltoztatni a viselkedésüket, hogy ha egy bizonyos viselkedés folyamatosan kellemetlen következményekkel jár számukra. Ha egy ember egy bizonyos viselkedése számára mindig negatív következményekkel jár, dönthet úgy, hogy elmegy terápiába, megváltoztatja a viselkedését, stb.

Ha az abuzív ember nem vállalja fel azt a felelősséget, hogy megváltoztassa a destruktív viselkedését, azt feltételezhetjük, hogy teljesen elégedett a viselkedése eredményével még akkor is, ha esetleg panaszkodik, vagy a negatív következményt arra használja fel, hogy szimpátiát gerjesszen saját maga iránt. Ha nem bánja amit tesz, csak nagyon látványosan sajnálja magát, akkor a tény az, hogy a tettei természetes következményei számára nem eléggé kellemetlenek ahhoz, hogy bármi konstruktívat csináljon. Amikor a természetes következmények eléggé fontossá vagy fájdalmassá válnak, meg fogja változtatni a viselkedését.

Amikor elkezdtem kiállni saját magam mellett, az apám, aki folyamatosan anyám abuzív viselkedése miatt panaszkodott nekem, közölte velem, hogy én vagyok egyedül, akinek anyámmal bármi baja van. Ekkor emlékeztettem rá, hogy ha észrevette, mindenki eltűnt szép lassan az életükből és teljesen egyedül vannak. A barátaik szép lassan lekoptak, a rokonoknak fontosabb elfoglaltságuk lett, volt akivel összevesztek, és most nincs körülöttük egyetlen ember sem. Gyerekkoromban rengeteg ismerősük, barátjuk, rokonuk volt, akik mind rejtélyes okból szublimáltak az idők során. Egy-két rokon tartja velük a kapcsolatot (talán mondanom sem kell, véletlenül ők is döbbenetesen abuzív emberek).

Anyám, mint a legtöbb bántalmazó, általában az udvarias, kedves, humoros, jó ember álarcát viselte az emberek között. De mivel a műbájolgással nem lehet túl sokáig megtéveszteni mindenkit, egy idő után be-beláttak az álarc mögé, és végül ráébredtek, hogy nekik erre nincs szükségük. És ekkor a kapcsolat hirtelen véget is ért.

Én nem az egyetlen voltam, akinek baja volt vele. Bár valószínűleg én voltam az egyetlen, aki megszólalt és ezt kimondta, ahelyett, hogy egyszerűen eltűnt volna. (Egy-két halvány emlékem van, hogy néhány barát azért tűnt el a térképről mert nagyon “bunkó dolgokat hazudtak” anyámról, de róluk nem is esett több szó a családban.) A megszűnt barátságok okai mindig a barátok voltak, sosem anyámék.

Ha minősíthetetlen stílusban üvöltözöl a főnököddel, a természetes következmény az, hogy kirúgnak. Ha nem tanulsz egy nehéz vizsgára, a természetes következmény az, hogy megbuksz. Ha nem védekezel szex közben, ne legyél meglepődve ha összeszedsz valami fertőzést. Ha megbökdösöd a medvét az erdőben egy faággal, a természetes következmény az, hogy széttép. Ha még azokat az embereket is tiszteletlenül kezeled, akik amúgy szeretnek, a természetes következmény az, hogy elüldözöd őket magad mellől. Ezek a tetteid természetes következményei. Ha meglepetten viselkedsz ezek után, akkor maximum csak még közönyösebbnek és taplóbbnak fogsz látszani.

A természetes következmények azért léteznek, hogy tanulni lehessen belőlük: persze csak azok, akik tanulni szeretnének. Ha a bántalmazó úgy dönt, hogy felvállalja nyilvánosan a tetteiért a felelősséget, őszintén bocsánatot kér, megígéri, hogy változtat és tartósan meg is változtatja a bántó viselkedését, akkor lehet arra esélye, hogy valamit visszaállítson a kapcsolataiból. (Ebben az esetben a bántalmazott lehetősége, hogy megbocsájt, vagy nem, de semmiképpen sem kötelessége!) Ha a bántalmazó úgy dönt, hogy megkeményíti a szívét és továbbra is ignorálja mások érzéseit, akkor számolnia kell azzal, hogy egyedül fogja leélni a hátralevő életét. Ez a cselekedet és a következmény közötti kapcsolat.

Példátlan

Bántalmazó családban nevelkedett felnőttnek nemcsak azért nehéz lenni, mert alacsonyabb az önértékelés, mert sérülünk, mert maladaptív sémáink vannak, mert saját magunkat kell felnevelnünk utólag. Azért is nehéz, mert nem látunk példát sem működő párkapcsolatra, sem működő szülő-gyerek kapcsolatra.

Ezer olyan kérdés van, amire ha nincs pozitív példa, nem is annyira triviális megtalálni a “jó” választ:

  • A szülei sosem közeledtek egymáshoz. Ha párkapcsolata lesz, az mitől működik? Akaszkodjon a másikra? Halmozza el? Legyen titokzatos és távolságtartó? Mondja ezerszer, hogy szeretlek? Legyen sok közös program? Erőltesse a beszélgetést? Mindig a másik szeressen jobban? A nőimagazinok majd megmondják? Taperolja a másikat a gyerekek előtt?
  • Ha nem viselkedett az elvárt módon, verték a szülei. Ha majd a gyereke nem viselkedik az elvárt módon, megfogadja, hogy ő nem üti meg soha. De mit tegyen helyette? Ne nadrágszíjjal üsse, csak finoman meglegyintse a fenekét? Verje szavakkal? Nevelje szabadelvűen és soha ne tudassa vele, hogy rossz volt? Magyarázza el akadémikus barokk körmondatokkal a tettek következményeit? Ölelgetés közben mesélje el, hogy anyaapa szomorú és keltsen bűntudatot? Legyen passzív-agresszív? Próbálja meg bárhogy máshogy és majd csak lesz valami?
  • Sosem engedték el a barátaival ottalvásra, bulikba. Ha gyereke lesz, mit tegyen helyette? Hívja fel a barátok szüleit, hogy tényleg ott lesz-e? Inkább nála aludjanak a barátok, mert úgy jól meg tudja nézni őket magának, hogy a gyerekhez valók-e? Sose ellenőrizze, hova megy és meddig, de éberen aggódjon hajnalig, amíg haza nem ér? Szabjon határokat, hogy mehetsz, de éjfélre legyél itthon? Lehessen alkudni? Első a házifeladat, a tanulnivaló, a mosogatás, de utána jutalom a barátokkal töltött idő? Csak a jó tanulókkal mehessen el?
  • Az érzései, az élete nem érdekelték a szüleit. Ha gyereke lesz, hogyan mutassa ki a szeretetet, a törődést? Faggatózzon? Próbáljon meg “menő” lenni, úgy öltözni, mint a kamasz gyereke, szlenget használni, együtt elmenni “lógni”? Órákon át meséljen a saját fiatalkoráról? Adjon tanácsokat, hogy hogyan érdemes élni az életet? Adjon ajándékba bölcs könyveket? Gyújtsanak rá együtt? Ismételgesse, hogy a gyerek az élete értelme?