Gyenge énhatárok

A gyenge énhatárok eredete

Beszéltünk már az énhatárok áthágásáról korábban is, a nárcisztikus anyák általában úgy nevelik a gyerekeiket, hogy azok azt se tudják, mi az énhatár. Ha esetleg mégis a dackorszakban, vagy a kamaszkorban felmerülne néhány, csírájában kiirtják.

A konfliktusok zöme is a gyerek énhatáraiból származik, hiszen a nárcisztikus anya elemi érdeke, hogy ne is létezzen olyan, ha pedig felfedez énhatár-morzsákat, azt a személye elleni fenyegetésnek, sőt, támadásnak veszi.

Az énhatár-kiirtásból származik az a szülői narratíva, hogy “Piroska mennyire kis csendes gyerek volt mindig is, egy szavát sem lehetett hallani, ha orvoshoz vittük oltásra, nem is sírt, vagy legalábbis nem hangosan, az iskolában is mindig halk szavú, rendesen ül a helyén, stb.

Az énhatárok morzsáinak jelenlétéből származnak a következő megjegyzések:

  • “Mert te annyira önző vagy, hogy anyáddal már meg sem osztod a születésnapodra kapott ajándékot” (a mondat befejeztére már ki is kapta a kezedből és csak akkor látod viszont, amikor anyád vígan használja).
  • “Mivel nem mondtad meg, hogy mi volt ma az iskolában, ezért felhívtam az igazgatót, hogy lesz szíves rád jobban figyelni, mert valami nem stimmel veled.”
  • “Mi az, hogy a barátoddal voltál teázni?! Legközelebb engedélyt kérsz, mielőtt bárhova is mész” (sose kapsz engedélyt, vagy ha igen, vezekelhetsz egy hónapig amiért szegény anyádat magára hagytad szomorkodni).

A moralizáló monológok közben a nárcisztikus anya gyereke megtanulja, hogy az énhatár az a világ leggonoszabb dolga, önzés, ellenségesség, agresszió, és minden borzalom társul hozzá, ami csak lehet. A nárcisztikus anya narratívájában az énhatár az, ami miatt valaki soha nem érdemel szeretetet más emberektől (értsd: tőle), sem pedig tiszteletet.

A gyenge énhatárok eredménye a szeretet és tisztelet?

Emiatt a felnőtt gyerek úgy próbál evickélni a társadalomban és emberi kapcsolatokat kialakítani, hogy önmagát lépten-nyomon lábon lövő mártírrá válik, lábtörlőként fetreng bárki előtt, aki három méterre megközelíti, és próbál lehetőleg mindenkinek a kedvében járni. Igyekszik mindenki számára szimpatikus lenni és nem zavarni más embereket ilyesmivel, hogy saját érzések és szükségletek, ha pedig valakiben mégis felmerülne, hogy neki vannak szükségletei, azonnal letagadja és még jó gyerek módjára tapos is az adott szükségleten egyet, hiszen egész életében ezt gyakorolta.

Elárulok valamit: ez a viselkedés kifejezetten kontraproduktív az emberek szeretetének és tiszteletének kivívásában. Ahogy a mondás tartja: a lábtörlőt csak az az ember értékeli, akinek sáros a cipője (vagyis, a többi nárcisztikus ember). Nem véletlen, hogy az arcunkra rajzolt “ide taposs, légyszi, nem vagyok fontos, te viszont az vagy” felirattal legtöbbször a nárcisztikus, borderline, szocio- és pszichopata, vagy legalábbis a végletesen kodependens emberek számára leszünk vonzóak.

Az egészséges mentális állapotú emberek szeretetének és tiszteletének kivívásához ehelyett a következő kell:

  • egészséges önértékelés és önszeretet (az önszeretet NEM azonos az önzéssel, cserébe elengedhetetlen)
  • egészséges énhatárok

A tisztelet kialakulásához idő kell, de az alanyi joga minden egyes embernek, hogy tisztelettel viselkedjenek vele minden élethelyzetben. A szeretet és a bizalom szintén időigényes, ha valaki három napnyi ismeretség után házasságot és gyereket tervez velünk, vagy a legjobb barátjának tart, attól nagy valószínűséggel menekülni érdemes

A nárcisztikus anyák gyerekeinek felnőttként kell megtanulniuk, hogy mi is az az énhatár, felismerniük, hogy nekik nincs olyan, és kitartó, keserves munkával kifejleszteniük magukban ezeket. Az énhatár leginkább egy izomra hasonlít, először végtelenül kimerítő használni és csak rövid ideig sikerül (miután egyáltalán rájöttünk, hogy mi az és hogy is kell), és hosszú gyakorlással erősödik csak meg. Folyamatos gyakorlással és használattal idővel könnyebb észrevenni az énhatárokat sértő vagy támadó viselkedést, és könnyebb azokat az embereket felismerni, akik ennek ártani akarnak, de azokat is, akik értékelik az énhatárok létét.

Megerősödött énhatárokkal meglepően pihentető dolog létezni, körülbelül annyit ér, mintha minden nap legalább három órával többet aludnánk, és egy hétnyi munka után két hetet nyaralnánk valami nagyon békés helyen egész évben.

A gyenge énhatárok jelei

Ez a rész nem feltétlenül lesz kellemes olvasmány, ugyanis úgy nőttünk fel, hogy ezeket a tulajdonságokat a nárcisztikus anyánk és a környezetünk pozitív tulajdonságokként állította be. Általában ezek azok a tulajdonságok, amelyeket szeretünk magunkban, amikről úgy gondoljuk, hogy ettől jó emberek vagyunk, hogy ettől értékesek és szerethetőek vagyunk. Ha itt vagy a blogon, már kezdesz rájönni, hogy átvertek, és sajnos a saját, értékesnek gondolt tulajdonságaid nagy része is egy büdös nagy átverés, ami egy célt szolgált: anyád személyes céljait, és soha nem a te érdeked. Ezektől a tulajdonságoktól kizárólag olyan emberek számára válsz értékessé (fontos: sosem szerethetővé vagy megbecsülttél, bár ezt a két szót fogják hangoztatni), akik használni akarnak, a saját önző céljaikra.

Ahhoz, hogy ezeken a tulajdonságokon felülemelkedj, érdemes átértékelni a “jó ember” definícióját magadban, és hangsúlyozni, hogy akkor leszel “jó ember”, ha vannak egészséges énhatáraid, mert akkor képes leszel megvédeni magad (és a szeretteid, a gyerekeid(!)) azoktól, akik nem a javadat akarják, és felismerni és működő kapcsolatot kialakítani azokkal az emberekkel, akik viszont de.

  • Folyamatosan dühös vagy és neheztelsz magadra vagy valaki másra. Ez általában váltakozni szokott, kicsit másra haragszol, amiért már megint átgázolt rajtad, aztán magadra, amiért engedted, aztán megint rá, amiért nem ismeri fel, hogy te mennyire jó ember vagy és képes bántalmazni. Aztán megint magadra, amiért hagyod, vagy amiért elhitted, hogy most máshogy lesz.
  • Alacsony az önértékelésed, nem szereted és nem tiszteled saját magad. Amikor belegondolsz, hogy magadat kéne szeretni, kicsit büszke is vagy magadra, hogy te ezt nem teszed, és némi undorral tölt el a gondolat, hogy egyáltalán felmerül, hogy szeresd magad. Talán még időnként büszkén mesélted is olyanoknak, akikkel szerettél volna közelebbi kapcsolatba kerülni, hogy te nem szereted ám magad, és átjárt valamiféle melegség, hogy na, innentől azért kicsit nőttem a szemében az illetőnek. Ha valaki önszeretet emleget, az önzés szó jut eszedbe, és rettegsz, nem akarsz önző lenni.
  • Gyakran kérsz bocsánatot. Ez leginkább egy reflex, van, aki ha rászólnak, hogy “ne kérj már mindig bocsánatot”, automatikusan kinyögi, hogy “bocsánat”. Érdemes gyakorolni, hogy bocsánatkérés helyett köszönetet mondasz. Ezzel a másik jobban érzi magát, hiszen az ő pozitív tulajdonságára reflektálsz, te is jobban érzed magad, ahelyett, hogy magadat ekéznéd, ami, mint mondtam, neked is szar, és ráadásul egyáltalán nem vonzó. Pl:
    • “Bocsánat, hogy raboltam az idődet” helyett “Köszönöm, hogy időt szántál rám”
    • “Bocsánat, hogy elkéstem” helyett “Köszönöm, hogy megvártál”
    • “Bocsánat, hogy zavartalak” helyett “Köszönöm, hogy figyeltél rám”
    • “Bocsánat, hogy már megint… ilyen meg olyan vagyok” helyett “Köszönöm, hogy türelmes vagy”
  • Olyan dolgokat csinálsz amik kellemetlen érzéssel töltenek el. Ez általában egy ilyen homályos belső érzés, sokszor az is előfordul, hogy másfél nappal később érzed csak, hogy valami nem stimmelt, vagy nem kellett volna, és meg sem nagyon tudod fogni, hogy mi az. A mögöttes ok általában az, hogy ne bántsunk meg mást, vagy hogy számunkra valójában mindegy, és ez utóbbi az, ami nem igaz (és az agyunk jelez is, a kellemetlen vagy fura érzéssel, csak el szoktuk hessegetni). A jóindulat megnyeréseként szoktuk azt gondolni, hogy ha az illetőnek pl. fontos, hogy beszámoljak arról hova megyek és mit csinálok, nekem meg mindegy, akkor miért ne számolnék be, meg nem akarok problémásnak tűnni, és az ilyenből lesz észrevétlenül száz másik (általában akkor szokott feltűnni, amikor már nagyon sok “mindegy” dologról mondtunk le és nagyon sok “kicsit kellemetlen” valamit tettünk vagy viseltünk el). A beszámolás után jön, hogy ő tehéntejet vesz csak otthonra, miközben mi laktózérzékeny vegánok vagyunk, de inkább feketén isszuk a kávét mert végülis úgy is jó, és nem szólunk, vagy szólunk, de érezzük, hogy valami kicsit megáll a levegőben és utána mondjuk, hogy de jó lesz ám feketén az a kávé…
  • Olyan dolgokat csinálsz amiket nem igazán akarsz csinálni. Lásd fent, csak még a gondolat is megvan, hogy te most ezt nem akarod. Például elmenni este a céges pizzázásra, amikor te legszívesebben hazamennél összeesni. Vagy kitakarítani a lakást, mert az egyik rokonod bejelentette magát (kérdés nélkül persze), hogy ő most nálad alszik és tudod róla, hogy mindig mondogatja hogy ő aztán háklis ám a rendetlenségre és a koszra. Vagy egy barátod megkér, hogy ugorj már át hozzájuk a hétvégén, mert elromlott a Windows és te úgyis értesz hozzá.
  • Valaki más terveit követed a közöttetek levő emberi kapcsolat alakulásában (ez általában túl gyors tempót jelent). Te szeretnél a mi a kedvenc ételed és van-e kutyád szinten maradni még, de ő arról érdeklődik, hogy miért is váltál el, és hogy kik is név szerint a barátaid, akikkel délután találkozol.
  • A személyes értékeid, jogaid, szükségleteid ellen cselekszel, hogy ezzel szeretetet, vagy megbecsülést érj el valakitől, vagy elkerüld a negatív reakciót. Elmész tüntetni azzal a helyes sráccal, pedig más a politikai értékrended, mint amiről a tüntetés szól. Elajándékozod a háziállatként tartott hüllőd, mert az új párod szerint a hüllők rondák és nem valók lakásba. Nem szeretnéd, hogy szexi fotók készüljenek rólad, de beleegyezel, és aztán nem törölteted ki őket, mert hát azt mondja, tetszel. A párod szerint a vasárnap az alvás és a közös reggelizés napja, ezért inkább leszoksz a misére járásról. Kölcsönadod a könyved a barátnődnek, pedig senkinek nem adsz kölcsön, szakadtan kapod vissza. Elárulod a lakcímed az új kollegának, mert nagyon erősködött, hogy valami meglepetést akar küldeni és majd te örülsz.
  • Más szükségleteit a sajátod elé helyezed. A kávézóban egyszemélyes a wc, te magad elé engeded a haverod, pedig nagyon kell már. Mosolyogva lemondasz az utolsó szelet rántott húsról, addig rá sem értél enni mert te sütötted mindet, de persze egyék csak, te nem vagy most éhes. A külföldre költözött barátnőd most van itthon két napig, találkozni akar, te legszívesebben otthon aludnál inkább, de persze, találkozzatok, hiszen szereted. Késő estig dolgoznod kéne otthon, holnap határidő, de a párod éppen most akar veled nagyot beszélgetni, te pedig arra gondolsz, hogy végülis majd dolgozol alvás helyett, legalább ő örül.
  • Belemész (vagy benne maradsz) olyan szexuális helyzetbe, amit nem akarsz, vagy ami kellemetlen érzéssel tölt el. Az adott személlyel, az adott pillanatban, az adott tevékenységet, stb. Ha egy aktus közben úgy döntesz, hogy nem szeretnéd folytatni vagy az adott tevékenységet, vagy az egészet úgy ahogy van, jogod van erről szólni a partnerednek, és neki pedig kötelessége leállni. Nőként ezt még nehezebb, nemcsak szólni róla, de észrevenni is, viszont férfiakkal is meg tud történni, és itt nemcsak az erőszakra gondolok, hanem bármire, amit valaki épp nem akar, vagy kényelmetlenül érzi magát.
  • Megengeded, hogy valaki megérintsen, miközben ez kellemetlen érzéssel tölt el. Ez a Manyi néni puszikájától a főnök taperolásán át bármeddig terjed.
  • Nem veszed észre, amikor valaki viselkedése nem megfelelő veled szemben. Ez is általában “lépcsőházi effekt” módon működik, órákkal, vagy akár évekkel később jössz rá, hogy nem volt valami oké. A “nem megfelelő veled szemben” az nem egy abszolút morális érv, hanem bármi amit TE személyesen nem tartasz elfogadhatónak. Ez mindenki számára mást jelent, de attól, hogy valaki szerint a viselkedése igenis oké volt, számodra nem kell, hogy az legyen. Itt egyvalami fontos, hogy számodra kívánatos-e a viselkedés, vagy nem. Ha utána hőbörgést kapsz, vagy leszólást hogy mit érzékenykedsz, akkor azzal az emberrel nincs több dolgod.
  • Intim részleteket mesélsz el az életedről (ez bármi személyes lehet, nemcsak szexuális, például az érzéseidről, ha abúzus ért, ha meghalt az aranyhalad, hogy nem szereted a főnököd, hogy épp mit tartasz magadban elbaszottnak, vagy mi miatt aggódsz) valakinek, akit csak nemrég ismertél meg. Úgy gondoljuk, hogy a “mély beszélgetés” az igazán értékes időtöltés, és ez így is van, közeli barátokkal, akik már “bizonyítottak” (pl. nemet mondtam neki, a saját szükségletemet az övé elé helyeztem, nem értettem egyet vele valamiben, nem osztottam meg vele egy számomra személyes részletet az életemmel kapcsolatban és ezzel ő okénak tartott — ha ezekkel kapcsolatban retorzió ér, ott valami nem stimmel, ezek ugyanis az egészséges énhatárok mutatói). Akivel három hete találkoztál (vagy, akár három éve, ha úgy gondolod, hogy a kapcsolat nem tart ott), azzal nem szükséges megosztanod sem az aranyered részleteid, sem a munkahelyed nevét, sem a szüleiddel való kapcsolatod minőségét, sem semmi olyasmit, ami számodra személyes és nem szeretnéd megosztani. Ha noszogat, akkor nem akar neked jót. Ha azzal érvel, hogy “pedig én mennyi személyes dolgot megosztottam veled”, akkor egyrészt neki nincsenek egészséges énhatárai, másrészt pedig valószínűleg a mélyen személyes dolgok, amiket megosztott veled, a fele nem igaz, és információt akar belőled kimanipulálni. Ha tényleg jóindulatú, egészséges pszichéjű ember, akkor tiszteletben tartja a személyes tered, és a saját gondolataidhoz való jogod.
  • Olyan pár- vagy baráti kapcsolatban maradsz, ami boldogtalanná tesz. Amiben folyamatosan bizonytalannak érzed magad, ahol nem a kapcsolat létének örülsz, hanem az elvesztésétől félsz, amiben úgy érzed, hogy a világ legcsodálatosabb dolga történt veled és nem érted hogyan sikerül mégis elrontanod valahogy, ahol több a szomorú nap, mint az örömteli nap, amiben egyre több dolgot félsz elmondani, mert attól tartasz, hogy reagál a másik, stb.
  • Visszatérsz egy olyan pár- vagy baráti kapcsolatba, amibe tudod, hogy nem kéne.
  • Engeded, hogy mások irányítsák az életed. Anyád szerint programozónak kéne menned, mert az jól fizet, a tekerőlantozás meg hülyeség. Szerinte nem kéne felújítanod a fürdőszobád, de ha mégis, legyen az egész koszmintás, mert úgy legalább nem látszik hogy lúzer vagy takarítani, és a szín, amit kinéztél milyen igénytelen már (a csempét te bámulod még vagy húsz évig, mert úgyse jön át meglátogatni, cserébe kapod az ívet hogy be se teszed hozzá a lábad mert önző vagy).
  • Mindent, még annál is többet adsz, és nagyon keveset, vagy semmit nem kapsz (és vársz) érte. A baráti összejövetelek mindig a barátaidnál vannak, te másfél órát buszozol át a városon. Te sütöd a süteményekett is, négy órán át, őt vesznek chipset meg gyümölcslevet a lenti kisboltban. Te vigyázol a tengerimalacokra is, amíg ők nyaralnak, de neked kisállathotelt kell keresned a saját állataidnak hasonló helyzetben, mert sosem érnek rá. Ingyen fordítasz tizensok oldalakat hétvégén éjszaka a húgodnak, mert “elúszott a munkájával és ki fogják rúgni”, de amikor megkéred, hogy jöjjön már át megnézni, hogy miért nem működik a számítógépes levelezésed, közli, hogy hétvége van és ő pihen. Anyád felújítja a lakását, és nálad tárolja a komplett szekrénysorát hónapokig, amikor te cserélnéd le a hat darabos pohárkészleted, akkor nem tárolhatod az általa nem használt garázsában egy teljes éjszakán át, mert “hátha kelleni fog a hely”.
  • Engeded, hogy valaki(k) annyit vegyen el tőled, amennyit nem szégyell. Ez lehet fizikai erő, munka, mentális energia, érzelmi munka, anyagi források, stb. Általában “szívességkérés” néven fut. Egy jó indikátora lehet ennek a kimerültség érzése. Úgy érzed, hogy rengeteget teszel érte, de mégsem értékeli mindezt eléggé.
  • Folyamatosan valaki körül járnak a gondolataid, ami teljesen leterhel. próbálod megfejteni mi miért történik, elemzed, utánaolvasol, gondolkozol, miért mondta, miért úgy mondta, te mit tettél, ő erre mit reagált, hogy is van, stb.
  • Elfogadsz ételt, italt, ajándékokat, segítséget, amit nem igazán akarsz. Például hogy ne bántsd meg a másikat, vagy mert nincs erőd felvállalni emiatt a konfliktust, vagy elviselni a negatív reakcióját, stb. Lsd. a Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is posztot.
  • Megígéred hogy részt veszel olyan programban, amire nincs időd, energiád, pénzed, vagy kedved. Kötelességtudatból, félelemből, vagy bűntudatból teszed, ahelyett hogy a saját teljesen valid igényeidre fókuszálnál. Inkább ilyen programokon töltöd az időd “másokért”, minthogy olyan dolgokra szánj időt, amelyek valóban lelkesedéssel, örömmel töltenek el, vagy pihentetnek. Olyan emberekkel töltöd az időt, akik kimerítenek, vagy akik társaságában nem szeretsz lenni. Bárhova elmész, ahova elhívnak, akkor is, ha nem kötelező a részvétel. Elviszed anyádat vásárolni, kifizeted neki a ruhákat, a kerti kisásót és az új hangfalakat, te nem veszel magadnak semmit, cserébe nem is pihentél. Elmész az összes céges vacsorára és sörözésre. Az egyetlen heti pihenőnapodon, amikor épp otthon lehetnél, elmész a spontán baráti összejövetelre. Még akár jól is érzed magad, de kimerült vagy. Bedobnak a postaládádba egy jótékonysági eseményre felhívást, és arra is elmész, mert végülis meghívtak meg jótét. A távoli rokonok felhívnak, hogy menj segíteni szüretelni, mész, szabit veszel ki, és utána “vicceskedve” lehordanak hogy mit bénázol te városi link alak, azt se tudod mi az a munka. Kínosan érzed magad, ha le kell mondani egy programot, általában nem is mondasz le semmit, és még örülsz is, hogy van adott szavad. Ha mégis le kell mondanod, mert épp tüdőgyulladással fekszel otthon, akkor is lelkiismeretfurdalásod van és győzködöd magad, hogy de másfél órát végülis kibírtál volna. Nem mész el betegszabadságra a munkahelyedről ha beteg vagy, inkább kihordod lábon.
  • Engeded, hogy mások írják le a saját valóságodat számodra, vagy akár felülírják a saját valóságodat (pl. gázlángolás). “Soha nem mondtam olyat, hogy nem mehetsz el a barátaiddal, csak azt, hogy nagyon szomorúan fogok ülni itthon egyedül magányosan.” Mond egy állítást és a következő mondatában megcáfolja, te pedig alattomos gazember vagy, amiért egyáltalán feltételezni merészeled, hogy ő mondott volna ilyesmit.
  • Engeded, hogy más mondja meg, mik a gondolataid, érzéseid, szükségleteid, motivációid. Nem fázhatsz, hiszen nincs is hideg (ő nem fázik). Azért nem látogatod meg szegény szüleid, mert önző vagy (nem élvezed a társaságukat). Azért nem vállalsz gyereket, mert karrierista törtető állat vagy (nem lehet gyereked, vagy traumatizált vagy a nárcisztikus anyád miatt és nem akarod hogy a gyereked ugyanezen menjen keresztül, vagy esetleg: mert csak). A nagyfiúk nem sírnak, hát nem is történt semmi baj. Nem lehetsz éhes hát most ettél (ő akarja megenni az utolsó gyümölcsjoghurtot).
  • Engeded, hogy mások határozzák meg ki is vagy. Te mindig is olyan jó kislány voltál. Nem akarsz te Új Zélandra költözni, hát te egy igazi magyar vagy, nem akarod itt hagyni anyádat. Te a gyermekeim anyja vagy, egy anya nem mászkál el barátokkal és nem dolgozgat. Te ennél a cégnél sosem leszel más, csak egy tesztelő. Ostoba vagy, aki azt sem tudja, mennyi kétszer kettő. Sosem értettél rendesen a háztartáshoz, add ide azt majd felmosok én helyetted inkább még egyszer. Te egy szent vagy, a legtisztább lény akit valaha ismertem, te egész biztosan nem hagynál el engem sohasem és nem bántanál meg engem soha.
  • Nem vagy képes asszertív módon kérni, amit szeretnél, vagy amire szükséged van. Ehhez első körben az kéne, hogy felismerd: vannak szükségleteid, ezen szükségletek jogosak, mi pontosan az adott pillanatban a kielégítetlen szükségleted, milyen adaptív módokon lehet kielégíteni, és ezek közül te mit választasz. Angolul tudóknak ajánlom Kris Gage két cikkét, de ha időm engedi, majd megpróbálom lefordítani őket: We Fight Our Feelings – And then distract ourselves to cope, How To Know What You Want – When it’s really hard to figure that out.
  • Felelősnek érzed magad mások érzéseiért és problémáiért. NEM vagy felelős. Mindenki felelős a saját érzéseinek felismeréséért, és kezeléséért. Ha valaki feldühödik és nincsenek rá adaptív megküzdési módjai, vagy nem akarja alkalmazni őket és mondjuk összetöri az autóját amiatt, hogy dühében nem figyel oda eléggé, akkor nem “miattad tört össze az autóm, sőt, te törted össze az autóm mert feldühítettél”. Nincs olyan, hogy “ne idegesíts már”. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tetteink semmilyen hatással nincsenek a többi emberre, de azt igen, hogy a többi ember dönti el, hogy milyen reakciót választ a mi tetteinkre. És az is igaz, hogy nincsen olyan, hogy hibás érzés, de olyan van, hogy maladaptív gondolkodásból fakadó érzés. Ha valaki nem képes kezelni a saját érzéseit és problémáit, menjen vele ő terápiába, fizessen ő pénzt a terapeutának és szánja rá ő a privát szabadidejét, ne te.
  • Másoknak panaszkodsz ahelyett, hogy annak az embernek mondanád el a vele való problémád, aki a probléma valódi okozója. Ha azon kapod magad, hogy az összes barátodnak azt meséled, hogy nem hiszed hogy Alex már megint ezt meg azt csinálta, és szerinted miért mondta ezt és annyira megmondanám neki hogy rosszul esett, de hát tudod milyen, akkor valószínűleg Alex átlépte az egyik énhatárodat és nem vetted észre. Először valószínűleg csak az érzések vannak meg: düh, neheztelés, szomorúság, stb. Valószínűleg ha másoknak meséled a problémát, akkor nem gondolod úgy, hogy Alexszal megoszthatnád a gondolataid és érzéseid a viselkedésével kapcsolatban. Ha odaállsz elé és egyenesen megmondod, hogy ez a viselkedésed számomra nem oké, a mindenkivel meg kell beszélnem – igény alábbhagy, hiszen egy konstruktív átbeszélés (és a számodra elfogadhatatlan viselkedés megszűnése) után a probléma is elmúlik. Ha az átbeszélés nem konstruktív és utána rosszabbul érzed magad, gyanakodj, hogy Alex nem szeretné, hogy énhatáraid legyenek.
  • Érzelmileg könnyen túlterhelődsz. Ez csalhatatlan jele, hogy a legtöbb érzelmi energiád az énhatáraid átlépésére megy el. Ha az énhatáraid a helyükön vannak, az érzelmi energiád arra tudod fordítani, amire való: saját magadra, és a téged feltöltő emberi kapcsolatokra, amikor ott, ritkán, éppen szükség van rá. Ez azt is jelenti, hogy a saját problémáikat és érzelmeiket kezelni képes emberekkel való kapcsolat jóval kevesebb érzelmi munkával jár, hiszen nem várják el, hogy az érzelmeik felismerését, processzálását, visszatükrözését és enyhítését te végezd el helyettük, hanem elvégzik maguk.
  • Mások elismerését keresed. Ez együtt jár az alacsony önértékeléssel, a gyenge énhatárokkal és azzal is, hogy nem tudsz nemet mondani. Ha külső elismeréstől teszed függővé az önértékelésed (mint ahogy ezt anyád beléd verte, hogy csak akkor vagy értékes ha szerinte az vagy), az azzal jár, hogy hagyod, hogy bárki átgázoljon az énhatáraidon.
  • Képtelen vagy elválasztani az önértékelésed attól, hogy mások szerinted mit gondolnak rólad. Ez azzal is jár, hogy valószínűleg magad sem tudod mi a véleményed egyes dolgokról (még ha azt is hiszed, hogy igen). Ha megpróbálod lehámozni, hogy te tényleg szereted-e valójában a szilvát, vagy csak anyád gondolja úgy, hogy a rendes embereknek a szilva a kedvenc gyümölcse, sokszor kiderül, hogy nem tudod, a tiéd mi, sőt azt sem, szereted-e a gyümölcsöt. Hajlamos lehetsz aszerint változtatni a véleményeden, hogy éppen kivel beszélgetsz, főleg mert úgy gondolod, hogy számodra az adott téma igazából mindegy, és legalább a másik örül. A viselkedésed, az életstílusod, a beszédmódod, a döntéseid ahhoz igazítod, hogy szerinted a körülötted levő emberek megítélnek-e, vagy elfogadják-e, esetleg kívánatosnak tartják-e az adott választásod. A legátívelőbb példa erre a bevásárlólista-élet, ahol a társadalom elvárása szerint lediplomázol, ellenkező nemű párt találsz, megházasodsz a megfelelő módon, az elvárt időben az elvárt számú gyereked lesz és a valami közepesen tiszteletreméltó állásod, aztán megöregszel és meghalsz, függetlenül attól, hogy amúgy te tényleg ezekre a dolgokra vágytál volna-e így, ilyen formában, akkor, ennyiszer, és ilyen sorrendben. És ha megpróbálsz bármikor is letérni a mások által neked kijelölt útról, akár csak gondolatban, bűntudatod van, közben pedig mégis elég sokszor álmodozol arról, hogy kosárfonó leszel egy lakatlan szigeten. Te vagy az utolsó ember a szobában a munkahelyeden, vasalt ingben jársz, megtörlöd a lábad a lábtörlőn, közepesen egészségesnek látszó élelmiszereket vásárolsz, nem túl drága az autód, nem vásárolsz fölösleges rikító fülbevalót, nem táncolsz az utcán.
  • Szociális szorongásod van, és mindig benne van az agyad hátuljában a gondolat, hogy mi van, ha hülyén néz ki amit épp csinálsz.
  • Igent mondasz, amikor nemet akarsz mondani. Bűntudatod van amikor nemet mondasz. Minősített esetben utána tíz perccel felhívod az illetőt, bocsánatot kérsz és mégis igent mondasz. Nemet mondasz, amikor igent akarsz mondani (a fenti utolsó szelet rántotthúsra).
  • Nem szólalsz meg, nem emeled fel a hangod, amikor van valami mondanivalód. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ignorálod a problémákat, vagy csöndben maradsz, hogy megőrizd a békét.
  • Magadévá teszed valaki más gondolatait, ötleteit, hitvilágát, értékrendjét, hogy elfogadjon. Leszoksz az edzésről, mert az úgyis csak a hiú buta embereknek van. Ott hagyod a műanyagipari állásod, mert a zöld barátaid nem értenek egyet azzal, hogy ott dolgozol. Elkezdesz vallásos lelkigyakorlatokra járni, mert a párod is oda jár és szerinte az nem igazán jó ember, aki nem. Eladod a papíralapú könyveid amiket úgy szerettél, mert hirtelen “rájössz” arra, hogy párodnak igaza van, és az e-könyv olvasó sokkal kevesebb helyet foglal — majd rájössz, hogy az 1800-as évekből származó köteteid nem kaphatóak elektronikus formában, de az antikvárium már továbbadta őket.
  • Nem szólsz rá arra, aki rosszul bánik veled. Nem fejezed ki sem szavakban, sem tettekkel, hogy vannak számodra nem elfogadható viselkedések. Nem teszed le a telefont, ha valaki ordítozik veled. Nem mész arrébb, ha ütnek. Nem szólsz, hogy így márpedig nem beszélsz velem, és nem hagyod el a helyszínt, ha mégis folytatódik a viselkedés.
  • Túlzottan belefolysz valaki más személyes problémáiba. Hónapokig drogproblémákkal kapcsolatos cikkeket és posztokat bújsz, hallgatod a negativizmust, és mosol fel az drogproblémákkal küzdő barátod után, aki meglepő módon minden segítséged és önfeláldozásod hatására sem megy el az elvonóra, viszont te már a végkimerülés szélén vagy mind érzelmileg, mind fizikailag. Beállva üvöltözik veled, ha nem hallgatod végig a két órás monológjait munkaidőben, majd utána még két órán át hallgathatod az önsajnálatot hogy neki milyen rossz, hogy ordított veled. Éveken át megértően beszélgetsz a szomszéddal a párkapcsolati problémáiról, utánaolvasol, felkészülsz, megosztod a sajátélményt, ő öt évvel később elválik, és rád akaszkodik, mert magányos és nem akar saját magával egyedül lenni. A párod mentális problémákkal küzd, mellette állsz, nem mászik ki, magával ránt. Szakítasz vele, csodával határos módon hirtelen elmegy terápiába és felível az élete, a tied meg lefele, mert beleroppantál. Anyád hitelt vett fel egy második lakásra amit nem tud fizetni, ezért megkér, hogy vállalj kezességet az adósságáért. El kell adnod emiatt a kocsid végül.
  • Nem kommunikálod az érzelmi szükségleteid a legközelebbi kapcsolataidban. A többieké úgyis fontosabb, majd te azokat kielégíted, úgyis ezért szeretnek, mert te ilyen empatikus meg segítőkész meg megértő vagy. Közben gyűlik benned a megvetés és a neheztelés, egyszer csak robbansz, senki nem érti mi ütött beléd. Megrémülsz, azonnal visszakozol, minden marad a régiben, a te érzelmi szükségleteid nem elégülneki ki. Nem is gondolod, hogy jogod van az ilyesmihez, vagy hogy vannak szükségleteid. Néha szomorú vagy, azt hiszed, ilyen az élet, vagy hogy a partnerednek magától kéne rájönnie, hogy neked mi is kell, gondolatolvasással, hiszen ha szeret, vegye észre. Nem gondolatolvasó, te csalódott vagy, hogy nem szeret. Elvárod, hogy valaki más felismerje a szükségleteid anélkül, hogy tisztán és érthetően elmondanád neki ezeket.
  • Elkerülöd a nehéz beszélgetéseket, mert félsz a konfrontációtól és attól, hogy valakinek nem elégíted ki épp az összes igényét tökéletesen és emiatt majd jól nem szeret. Ez a fenti érzelmi szükségletek kielégítetlenségéhez vezet, és az őszinte kommunikáció hiányához. Kialakít egy látszat-konfliktusmentes kapcsolatot, amiben a partnered generálja folyamatosan a konfliktusokat aktívan, te pedig maximum passzív-agresszívan támadod, vagy lenyeled a békákat és éjszaka álmatlanul forgolódsz a brekegésük miatt.
  • Sokszor képtelen vagy őszinte lenni. Nem beszélsz a problémáidról, az érzéseidről (főleg, ha negatívak), arról, ha valakivel gondod van vagy nem értesz egyet. Nem mersz a saját igényeidről vagy preferenciáidról beszélni, attól félvén, hogy elveszíted mások szeretetét, vagy megbántod őket. Hazudsz arról, hogy hol vagy kivel voltál, mert attól félsz, hogy megtorlás fogja követni. Egy idő után azt sem mered elmondani őszintén, hogy mit ettél ebédre, már szinte rutinból, mert úgyis lenne azzal is a környező embereknek valami baja. Félsz nemet mondani, és helyette vagy igent mondasz, vagy inkább azt mondod, hogy “nem érek rá, nem leszek azon a héten a városban”. A “Nem.” az egy teljes, egész magyar mondat. Nem kötelességed válaszolni emberek kérdésére, nem kötelességed megtenni, amit kérnek, nem kötelességed kielégíteni a szükségletüket. Érdemes a “nem”-et olyan embereken gyakorolni először, akikhez semmi közöd és sosem látod őket többet, akár embereknek az utcán amikor megkérdezik megmondod-e mennyi az idő, vagy eladóknak a boltban, bármi ilyesmi. Hülye érzés lesz elsőre, tizedikre is, utána már nem, és akkor lehet gyakorlatba ültetni, és ténylegesen nemet mondani éles helyzetekben, amikor valamit nem akarsz. Magyarázkodás, bocsánatkérés, és egyebek nélkül.

Fontos:

A tanácsok az énhatárok megerősítésére viszonylag biztonságos emberekkel szemben alkalmazandók. Ha abuzív, vagy bántalmazó kapcsolatban vagy, akár legyen ez pár- vagy munkakapcsolat, és félted a saját, vagy szeretteid biztonságát, egészségét vagy életét, akkor ne abban a kapcsolatban kezdd el próbálgatni az énhatáraid, mert ez általában az abúzus fokozásához, eszkalációjához vezet. Amennyiben van erre lehetőséged, keress fel egy – a helyzetedhez releváns – bántalmazottakat segítő szervezetet (NANE, Patent, TASZ, stb.), és vedd velük végig, hogy mit tudsz tenni, hogy a lehetőségekhez mérten ép bőrrel kikerülj ebből a helyzetből amikor készen állsz rá.

Reklámok

5 thoughts on “Gyenge énhatárok

  1. Körülbelül bő egy éve kezdtem el felismerni és tudatosan változtatni a helyzetemen, és megtalálni a kulcsszavakat a megfelelő könyvekhez és az internetes kereséshez, amelyek a te blogodhoz is elvezettek.

    Sokat olvasok a témáról angolul is, de annyira jó, hogy írsz erről magyar nyelven! Bár tapinthatóan érzem a fejlődést magamon, kisebb mélypontok mindig akadnak, ilyenkor szoktam az olvasáshoz fordulni. Az anyanyelvemen olvasva viszont ugyanazok a gondolatok sokkal nagyobb megnyugvást hoznak, mint angolul, most is ez történt, köszönöm!

    Nagyon szemléletesek a gyakorlati példáid, rajtuk keresztül igazán könnyű megérteni, miért is problémásak azok a helyzetek, amelyekre a külvilág reakciója gyakran értetlen vagy invalidáló.

  2. Nagyon hasznos, hiánypótló blog ez, sokat segít annak, aki már felismeri, hogy segítségre van szüksége. Talán arról is jó volna írni, hogy valójában ez a probléma sosem szűnik meg, kicsit olyan, mint az alkoholizmus: hiába nem iszik már évek óta valaki, attól még alkoholista, amivel egész életében együtt kell élnie. Szóval enyhülhetnek a napi kínok, akár teljesen átstrukturálhatjuk a gondolkodásunkat és viselkedésünket, de ez annyira beleég az ember agyába-lelkébe, hogy szerintem az élet végéig dolgozni kell rajta.

  3. Örülök, hogy megint írsz. Főleg a példamondataidat tartom nagyon hatásosnak. Van egy szuper jó hírem: túltettem magam az anyámon!! Két éve nem beszélünk, mintha egy kő szakadt volna le a szívemről. Eleinte persze rémálmaim voltak rendesen a “mégiscsakazanyád” miatt. Most viszont már nem is értem, hogyan tűrhettem el egy olyan kapcsolatot, amihez mindig a gyomorgörcs társult. Jogom van jól érezni magam egy kapcsolatban.

    • Gratulálok! Annyira jó ezt hallani. A rémálom sajnos természetes része a folyamatnak, de úgy veszem ki, hogy ez is javult azóta. És igen, jogod van jól érezni magad egy kapcsolatban. Nagyon örülök neked

Te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s