Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is

Semmi bajom a görögökkel amúgy, ez a régi, eredetileg latin nyelvű közmondás (“Timeo Danaos et dona ferentes“) a trójai faló történetével kapcsolatos.

A nárciszikusok képtelenek az empátiára, és a saját gyereküket általában saját maguk meghosszabbításaként kezelik. Az ajándékozás sosem őszinte önzetlen szeretetből történik, hanem vagy valamilyen meghatározott céllal, vagy valamiért cserébe, vagy rosszindulatból. A nárcisztikusok vagy olyan ajándékot adnak, ami tulajdonképpen nem a megajándékozottnak, hanem nekik jó, vagy olyat, ami a megajándékozott személyiségével, élethelyzetével, értékrendjével teljes mértékben ellentétes, vagy “látszatajándékot”, amivel lehet mások előtt villogni, hogy ő milyen nagylelkű, vagy olyat, amivel lehet valamilyen formában ellenőrzés alatt tartani a megajándékozottat. Mindig gondosan ellenőrzi, hogy a megajándékozott szerinte megfelelő mértékben örül-e, megfelelően gyakran használja-e az adott dolgot, vagy megfelelő mértékben hálás-e. Általában az ajándék ezek keveréke.

A nárcisztikusok mint mindenben, az ajándékozási szokásaikban is hasonlítanak egymásra. Az alábbiak egytől egyig megtörtént esetek alapján íródtak, és mindegyikre hallottam már legalább egy tucat példát.

Az önajándékozás

Ha a nárcisztikus érdekei úgy kívánják, megpróbál olyan ajándékot adni, aminek a megajándékozott örülne. Mivel nem tud saját magából kilépni, ezért olyan ajándékot ad, amit valójában magának szeretne. Természetesen ez teljesen független attól, hogy az áldozat amúgy szeretett volna-e olyasmit, mivel az nem szempont. Ha a nárcisztikus edénykészletre vágyik, akkor azt ajándékoz, ha horrorregényre, akkor azt. Ezek után gondosan ellenőrzi, hogy az áldozat elég gyakran főz-e az edényekben, vagy hogy a regényt elviszi-e magával az összes nyilvános helyre, amin megfordul. Ha úgy ítéli meg, hogy a használat nem elég intenzív, akkor kölcsönkéri, aztán “elfelejti” visszaadni.

Az üvegfej

Ez a típusú ajándék teljesen értelmetlen, használhatatlan, viszont foglalja a helyet. Ilyen lehet például egy életnagyságú üvegfej, amit a nárcisztikus a bolhapiacon talált, majd ajándékba adja “pont te jutottál eszembe amikor megláttam”, illetve “nem lehetett otthagyni” felkiáltások kíséretében. A megajándékozott jólnevelten igyekszik leplezni a döbbenetet és örömöt színlelni, aztán hazaviszi a tárgyat. A nárcisztikus időről időre ellenőrzi, hogy a borzadály a megajándékozott lakásában megfelelően központi helyre került-e, megfelelően tisztán van-e tartva, és eléggé ellehetetleníti-e az ott élők mindennapjait (mert például elfoglalja az egész ebédlőasztalt). Ha az áldozat a tárgy elpakolásával, vagy horribile dictu kidobásával próbálkozik, akkor jön a nárcisztikustól a “Megvan még amit a múltkor kaptál tőlem? Olyan szeretettel választottam ki neked, hogy örülj. Nem az ebédlőasztalon tartottad eddig?” Ez a fajta nárcisztikus nemcsak kötelező ünnepeken, hanem akár hetente is beállíthat egy újabb fölösleges kacattal, amit az áldozatnak “hálából” tárolnia kell élete végéig. Néha vendégeket is hív az áldozathoz, hogy bemutathassa altruizmusát: “Mutasd meg kisfiam Zsóka néninek hogy milyen szép üvegfejet kaptál tőlem, látod Zsókám, hogy megbecsülik, ugye kisfiam”. A nárcisztikus akkor boldog, ha az áldozat életterét kacatraktárrá változtatta és az mozdulni sem tud.

Hoztam is ajándékot meg nem is

Ez a népmesébe illő ajándék csak az ajándékozás pillanatáig kerül a megajándékozott tulajdonába, vagy csak papíron. Általában valami drága dolog, aminek a teljes haszonélvezete utána természetesen a nárcisztikusé, ha már ilyen nagylelkű volt. Tökéletesen alkalmas az önreklámozásra és az elismerő bólogatások begyűjtésére, akiknek elmeséli, hogy mert ő ennyire nagyvonalú, ilyet ajándékozott a gyerekének. Az áldozatnak ilyenkor illik hangot adnia hálájának és annak, hogy mennyire tökéletes az ő szülője, ellenkező esetben több hetes mentális kínzásnak és nyilvános megaláztatásnak teszi ki magát, főleg hogy a repülő majmok mindig a nárcisztikus pártján vannak és kíméletlenül büntetik a hálátlanságot. “Szegény anyád az utolsó megspórolt kisnyugdíjából vette ezt neked, te pedig ott pöffeszkedsz és annyit sem mondasz hogy köszönöm, hát milyen hálátlan alak vagy te. Nem is értem Margitom, hogy hogy bírod ezt a hálátlan gyereket” – itt következik egymás verbális lappogatása és az áldozat nyilvános ekézése. Az ajándék lehet hétvégi ház, üdülési jog, autó, a lényege, hogy papíron lehet az áldozaté, viszont esélye sincs arra, hogy egyszer is használja. Annyi legyen elég, hogy a nevén van egy ilyen drága dolog. A rezsit, kötelező biztosítást, fenntartási díjat persze fizetnie kell. Eközben a nárcisztikus minden hétvégéjét a hétvégi házban tölti, hogy “kisegítsen”, és természetesen az áldozat is szívesen látott vendég, ha hajlandó minden másodpercét terrorban tölteni. A nárcisztikus mindenképpen nyer, mert vagy vért szívhat, vagy övé az egész ház. Az üdülési jogot kizárólag ő veszi igénybe, hiszen neki szüksége van a pihenésre és ennyit igazán megérdemel, “majd ha te is ilyen öreg leszel megérted kisfiam, hát ennyit csak nem tagadsz meg szegény szüleidtől”. Az autót vagy kölcsönkéri és összetöri, vagy esetleg a saját lerobbant húszéves skodáját felajánlja cserébe “Te még úgyis erős vagy én meg már nem tudom forgatni azt a kormányt“. Az orvoshoz járás és a bevásárlás amúgy is fontosabb, mint az áldozat bármilyen tevékenysége. A nárcisztikus akkor is igényt tart az autó egész napos birtoklására, ha amúgy egy hónapig nem mozdul ki a házból. A koncertbérlet minden koncertjére is a nárcisztikus megy el, hiszen “Neked amúgy is a gyerek mellett a helyed, biztos lelkiismeretfurdalásod lenne, hogy szórakozol amíg ő otthon sír, így meg nem vész kárba, majd elmesélem“.

A hasznos csere

A nárcisztikus úgy dönt, hogy a 30 éves kávéfőzője, a 20 éve divatjamúlt saját kezűleg kötött kinyúlt pulóvere, vagy még az őskorban barkácsolt konyhabútora helyett igazán megérdemel valami vadiújat. Saját magának ezt meg is veszi, a régi használhatatlan selejtet pedig odaadja ajándékba. A használt szendvicssütőt nem mossa el becsomagolás előtt, de ezt tilos a megajándékozottnak látványosan észrevennie. Haladóbb nárcisztikusok az ajándékozással egy időben büszkén meg is mutatják a saját maguknak vett márkás vadiúj tárgyat, amire kötelező elismerően csettintgetni és érdeklődést mutatni.

A százforintos boltos

A nárcisztikus végtelenül spórolós alfaja (akinek amúgy telne rá) saját magának sem vesz semmit, és mindennek az értékét azon méri, hogy ingyen volt-e, vagy legalábbis akciós, vagy tizedannyiba került mint bárhol máshol. Éppen ezért az ajándékba adott tárgy is a kínai- vagy a bolhapiacról származik, hamismárkás “Raabok” vagy “Dubwil” vagy “Adios”, esetleg ingyen osztogatták repiajándékként egy rendezvényen, vagy egyenesen lopta. Mivel büszke az üzleti képességeire, és arra, hogy milyen “cseles”, ezért az ajándék átadásakor hosszasan ecseteli, hogy hogyan sikerült sokkal olcsóbban megvennie, mint a szomszéd, hogy az adott párt aláírásgyűjtéskor kapta ajándékba a tollat, esetleg hogyan hozta ki “véletlenül” a boltból. Az ajándék természetesen már az ajándékozás pillanatában használhatatlan, vagy legalábbis egy hét múlva elromlik, de garancia az sajnos nem volt hozzá, ezért visszavinni sem lehet. Haladók képesek tescos “leárazáson” vett lejárt csokit vagy lejárt sajtot ajándékba adni.

(Ezt a típusú nárcisztikust élesen el kell különíteni a szegény nagymamától, akinek tényleg nem telik másra és őszinte szeretetből adja a nyugdíjból félretett ezrest, vagy a kert végében termett három marék diót)

Amíg kicsi voltál és okos és kedves és szép

Ez a típusú nárcisztikus nem hajlandó tudomásul venni és elfogadni, hogy a pici cuki szőke göndör hajasbabája immár negyvenéves felnőtt ember. Sokat mutogat gyerekkori képeket “Nézd milyen édes voltál ugye látod bezzeg most mekkora ló vagy na nézd már” felkiáltások kíséretében, és emlegeti a régi szép időket amikor még bezzeg. Ajándékai között a következők szerepelhetnek: cumisüveg, babáknak való kiscipő vagy kiszokni, homokozó készlet (vödör, lapát, formák), LEGO, fésülős baba, matchbox vagy Transformers. Esetleg 12 darabos puzzle, 6-12 éves korig ajánlott társasjáték. Hozzá is teszi, “Mindig is ilyet szerettél volna kislányom, tudom én“. Ha az áldozat őszintén sokkot kap az ajándéktól, a nárcisztikus egy életre megbántódik, és attól fogva minden találkozáskor elmondja, hogy őt a legőszintébb érzéseiben sértette meg az ő kisgyermeke, mert nem engedi hogy a szerető anya őt szeresse, és a bezzeg a megtört anyai szív.

Az ellenajándék

Mindenkinek van olyan, számára fontosnak tartott tulajdonsága, meggyőződése, ami körülbelül tíz mondatnyi felületes beszélgetés után kiderül az illetőről. Éppen ezért nagyon ritka, hogy valaki olyan ajándékot kapjon, ami pont ebbe tapos bele. A nárcisztikus viszont kéjes élvezettel ad ilyen ajándékot, egyrészt hogy megmutassa, mennyire rosszul is gondolja az áldozat, hogy megtérítse, vagy csak egyszerűen az orra alá dörgölje, hogy nem érdekli a másik ember lelke legmélye, és hogy ebbe a szeretet álcája alatt büntetlenül bármikor beleszarhat, hiszen ő Anya, hiszen ő Szeretetből. Ha bárkinek az áldozat megpróbálja elmesélni, a nárcisztikus kap megértést (“biztos nem tudta, szándékosan úgysem tenne veled ilyet“, “hát nem érti szegény mi az“, “ő csak jót akar“) Ha zsidó, Holokauszt-tagadó könyvet kap ajándékba. Ha keresztény, akkor sátánista metálzenét. Ha nem bírja elviselni a libafosszínt, akkor libafosszínű pulóvert, tökéletesen eltalált fos-árnyalattal. Ha vegetariánus, akkor “Mindent a húsételekről és az élő állat feldolgozásáról” című szakácskönyvet. Ha bioételeket eszik, zacskós leves a születésnapi ebéd. Ha a felesége szőke, szőkenős viccgyűjteményt kap. Ha gluténérzékeny, akkor hatalmas tortát “Ennyitől igazán nem lesz semmi bajod, direkt neked sütöttem három napig“. Ha fél a kutyáktól, akkor Stephen King: Cujo című regényét. Ha pár éve tiszta, miután kikecmergett az alkoholizmusból, akkor whiskyt. Ha egy szobás lakásban él és a modern minimalista bútorok rajongója, akkor hatalmas intarziás rokokó szekrényt.

A megkésett

A nárcisztikus emlékszik rá, hogy általánosban szerettél volna háromemeletes tolltartót, ezért harmincévesen kapsz egyet. Arra is emlékszik, hogy amikor tizenöt éve megvetted a lakásod, nem volt bútorod, ezért kapsz négy összehajtható széket. Két éve említetted, hogy egyszerre lyukadt ki több pár zoknid, ezért kapsz három párat. Most találta meg a magnókazettákat amiket elrejtett számodra az egyik karácsonyra, és most megkapod.

Az áttételes ajándék

Az ajándékot ugyan te kapod a kezedbe és te is bontod ki, de nem neked lesz hasznos, hanem valaki másnak. A születésnapodra a gyerekednek ad csörgőt vagy játékot. A férjednek vesz pulóvert, hiszen említetted, hogy nincs neki elég. Te kapsz egy tábla csokit, a tesód viszont egy mobilt, hogy ne legyen szomorú amiért most nem neki van szülinapja.

Az ígéret

Ez a típusú ajándék általában közepes, vagy teljes anyagi romlásba dönti a megajándékozottat. A nárcisztikus önvizsgálatot tart, beismeri, hogy eddig nem figyelt rád eléggé, de most minden megváltozik. Most látja, hogy szükséged van valamire, amit sosem vennél meg magadnak, mert embertelenül drága, vagy mert úgy érzed, hogy nem érdemled meg, de ő tudja, hogy megérdemled. Hónapokig ecseteli, hogy mennyire kéne már neked egy saját lakás, egy új telefon, vagy egy autó. Egy idő után elhiszed. Utánanéz a hitelopcióknak, linkeket küld, prospektusokat hoz, együtt gondolkozik veled, úgy érzed, végre kialakult közöttetek valami kapcsolat. Hálás vagy. Meg is ígéri, az összeg nagy részét ők fizetik, most végre igazi szüleid lesznek, most meglátták, hogy nyomorogsz az albérletben, sírtak is kicsit amikor megtudták hogy nincs ablakod és penészedik a fal, hogy télen is bringával jársz, hogy már nem tud senki felhívni mert nem működik a gomb. Elkísér a boltba, vagy aláírni a szerződést. Az utolsó másodpercben megkérdezi, lehet-e most úgy, hogy te kifizeted az egészet, mert akkor nem kell macerázni a több bankkártyával, aztán ő másnap utalja. Bólogatsz, persze, te sem szereted a macerát és még ennyit épp ki tudsz fizetni, vagy legalábbis jó lesz így a szerződés, mert majd a segítségükkel röhögve kifizeted a részletet.

Soha többet nem látod a pénzt, ha rákérdezel elterelik a témát, vagy közlik hogy “de hát tudod kisfiam hogy most nekünk nincs pénzünk”. Egy idő után már nem említed, és örülsz, ha valaki odaadja a félig megevett pogácsáját, aznap legalább ettél valamit.

A következő ilyennek is bedőlsz.

Virág elvtárs

Bármit is ad a nárcisztikus, azt kamatostul vissza kell fizetni. Az ajándék hivatkozási alap számára a különféle segítségek, anyagi támogatás, időfeláldozás, lábtörlővé válás, stb. kierőszakolására. Ha bármire a megajándékozott nemet mond, a nárcisztikus aduként előhúzza a “De hát én mit adtam neked és ennyire nem vagy képes cserébe” mondatot. Az undorító norvégmintás pulóverért cserébe fél évig minden héten hallgatni kell a nárcisztikus monológjait, hiszen meddig kötötte. Az ajándékba kapott kenyérpirítóért cserébe kölcsönkéri az áldozat fél fizetését, mert most az ajándék miatt anyagi nehézségeik vannak. Minden találkozáskor fél órás hálálkodást és az anyai szív dícséretét, havonta egyszer a csodálatos anyaság versbe foglalását várja el, hiszen ő ajándékba adott egy bögrét. A hálálkodás elmaradása esetén szívszaggató zokogásban tör ki: “Én már nem is számítok, hát nem örülsz az ajándéknak amit adtam, nem is szereted te igazán anyádat, pedig mennyi mindent megtesz érted”. Pár évtized elteltével az áldozat már könyörög, hogy ne kapjon ajándékot, de kap. És annak mindig kegyetlen és megfizethetetlen ára van.

A büntetés

A nárcisztikusnak az áldozat egy tulajdonsága nem tetszik, és ezért úgy gondolja, jó útra tereli az illetőt, vagy ha nem, hát megbünteti. Három számmal kisebb ruhát vesz ajándékba, hogy bemutassa, ő milyen vékony, a megajándékozott pedig bezzeg milyen kövér és miért nem fogy már le. Erőszakkal felpróbáltatja a ruhát, és mikor az nem jó, kajánul vigyorog és megjegyzéseket tesz. Erősen kopaszodó fiának (láthatóan kamu) hajnövesztőt és fésűt ad. “Hogyan vonzzuk be az ideális partnert” című könyvet vesz a lányának, aki szerinte nem a megfelelő partnerrel él.

Az ellenőrzés

A nárcisztikusnak szüksége van arra, hogy a nárcisztikus energia forrását biztosító alattvalók mindig a rendelkezésére álljanak és töretlen legyen a hűségük. Ezért a nekik adott ajándék arra szolgál, hogy kimutathassák lojalitásukat, vagy legalábbis valamiféle pórázként szolgáljanak. Ha az áldozat rájön az ajándék valódi céljára és ellenkezik, kíméletlenül visszatapossák az engedelmességbe. “Azt akarod, hogy a vendégek lássák, mennyire semmibe veszed anyádat?” “Hát nem szeretsz, azért nem használod?” “Szegény anyádnak a szíve szakad meg, hogy nem örülsz annak, amit szeretetből adott.” “Ajándékba adtuk neked a telefont és sosem veszed fel, mi van, ha azért hívnálak mert apád a halálán van?” Az ajándékba kapott pulóvert minden egyes találkozáskor kötelező hordani, akkor is, ha 35 fokos nyár van. Az ajándékba kapott telefont kötelező felvenni, éjszaka, szex közben, munkahelyen. Az ajándékba kapott könyvet egy héten belül fejből fel kell tudni mondani és utána bármikor idézni oldalszámmegjelöléssel. Ha az ajándékozó szívű nárcisztikus a nap bármely szakában be óhajt kopogni az áldozathoz, hogy ő pont most gondolt rá és hozott egy kis süteményt, kézi csipkét, ütvefúrót, akkor kötelező beengedni, és órákig szórakoztatni.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Találkoztatok már ezekkel az esetekkel, vagy esetleg olyannal, amit nem soroltam fel?

Advertisements

56 thoughts on “Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is

  1. ÓÓÓÓÓÓ igen az ajándékozás.
    Az én anyám tipikus önajándékozó. Fiatal gyerekként mindig ruhát kaptam, de ezt megértem, nem éltünk túl jól. Aztán mikor jobb lett az anyagi helyzetünk, akkor a ruhát már be tudtuk szerezni mint használati tárgyat és akkor jött volna a “rendes” ajándékok ideje. A teljesség igénye nélkül a két legjellemzőbb esetet leírom:

    Iskolásnak kell a nyomtató az iskolai kisfeladatok kinyomtatásához, csakhogy nekem egy sima tintasugaras olcsó nyomtató is jó lett volna, de anyámnak lézeres fotónyomtató kellett. Már előre sipákolt, hogy ez milyen sokba fog kerülni, ráadásul énmiattam. Még meg se vették már a szememre hányták, hogy ők milyen sokat költenek rám. Megmondtam nekik, hogy nem kell lézeres fotónyomtató, a legolcsóbb tintasugaras bőven elég. Erre azt mondták, hogy “de az meglátod jobb lesz, meg amúgy is van pár kép a nyaralásról, amit ők ki akarnak nyomtatni”. Mivel láttam a vesztemet, hogy most adnak “nekem” valami drága cuccot, amiért utána még hónapokig nyaggathatnak, ezért nagyon konkrét stílusra váltottam: “Anya ha szeretnél magadnak fotónyomtatót venni, vedd meg, de ne mondd, hogy nekem lesz.” Erre megkaptam a szidást, hogy milyen hálátlan vagyok, hogy ők mindent megvesznek nekem, és én nem tudok értékelni semmi, és szerintük velem elszállt a ló, és olyan elkényeztetett vagyok, hogy ők nem is értik, hogyan lettem ilyen… Másnap vettek egy lézeres fotónyomtatót, és mosolyogva a kezembe nyomták.

    A másik ilyen eset ami még nagyon megmaradt bennem, hogy az IKEA-ban volt egy lávalámba, ami karácsonyfa alakú, és csillogós folyadékkal volt töltve. Anyámnak nagyon megtetszett, de az én ízlésemnek kissé giccses volt, ráadásul marha drága. Szerencsére ott hagyta. Aztán jött a születésnapom (ami karácsony előtt van 2 nappal) és mit kapok? IKEA-s karácsonyi lávalámpát, ami marha jól mutatott utána a nappalijában, a karácsonyfa mellett. Ez amellett, hogy önajándékozás volt még ráadásul nem is az alkalomhoz illő, hiszen ki ad szülinapra karácsonyi díszt? …

  2. Kedves Mindenki, írtam egy – úgy látom – elveszett bemutatkozást, egy egy éve halott blogba:) Úgy érzem, kísértetek vagyunk itt valamennyien.

  3. Ajandek? Mi az? En, aki narcisztikus anya mellett eltem, a fiam születeseig valahogy nem voltam tisztaban a fogalom jelentesevel. Ugy tudam ajandek akkor dukal ha kierdemlem. Es mikor erdemlem ki? Hat ezt termeszetesen csak es kizarolag Ömeltosaga dönti el. Ajandek? Marhasag, A gyermeknek azt kell venni amire szüksege van: -pizsama -jatek helyett -zsörsze nadrag -farmer helyett – kötött gyapjuzokni – bundas börcsizma helyett stb. stb. Na nem, ezt nem en mondom, ezt Ömeltosaga allitotta es ezen allitasat mai napig rendithetetlenül fenntartja. Forditott estben viszont, ami jar az jar, es neki mindig csak a legjobb jar. Ajandek? Na ne ,pont most amikor alig van penzem? Nem kell megsertödni iden´´SEM´´lesz ajandek . Minden penzünk rament a negyedik haz megvasarlasara es meg ott van az 1000 euros reszlet amit a Toyotara fizetünk. Es amugy milyen alkalombol kene ajandekot vennem? Ja ,hogy szülinapod lesz? Na nem baj majd maskor, ha meg elek, de nem valoszinü . hogy megerem a jövöt mert amennyi banatot es keserüseget te okoztal nekem azt nem lehet elviselni bele fogok bolondulni te fogsz a sirba tenni, Ismerös valakinek ez a helyzet?

    • Szevasztok, él még ez a blog, ez a fórum? Nárcisz nagymama mellett felnőtt, kis lelki teherbírású, de a mamához képest sokkal szeretetteljesebb – csak épp paranoiás – anya mellett nevelkedtem (aki parentifikált). Apám skizofrén volt (ő már nem él, és anyám gyerekkoromban elvált tőle). A nagyi igen öregen épp a haldoklását tölti, mozgásképtelenül és szenilisen is nagyokat játszmázva, én pedig szorongó neurotikus vagyok, pár éve pánikbeteg is, ami a külső terhekkel arányosan jön elő, s húzódik vissza. Egy hangyányit aspergeresnek is látom magam. Ez volt a bemutatkozás. Mármint ha van még itt egyáltalán valaki. Helló…

  4. Sziasztok!

    Először is nagyon köszönöm a blogot, nehéz írni, de nagyon hálás vagyok érte. Most terápiára járok, rettenetesen félek, mert sok dologban magamra ismertem a nárcizmussal kapcsolatban, de mostmár azt is tudom miért alakulhatott ez így. Nálam még állandó a lelkiismeretfurdalás.
    A felállás egy alkoholista apa és egy nárcisztikus anya. Bátyámmal alig beszélünk és a háromszög is megvan, őt tulajdonképpen bekebelezte anyám, néha mikor ránézek szellemnek látom, sajnálom, mert magamat is látom benne. Azt hiszem én voltam az aranygyerek és bátyám a bűnbak, pedig sokszor fordítva éreztem. Akkor csúcsododott ez az egész ki, amikor bátyámnál női ruhákat talált anyám, természetesen feljogosítva érezte magát, hogy a cuccai között turkáljon.
    Emlékszem, hogy kiskoromban elfenekelt, mert nem ettem meg az ételt, vagy mikor ellent mondtam neki már idősebben berúgta a szobám ajtaját, majd megtépte a hajam. Ekkor már visszatámadtam és megcsavartam a karját, ami miatt hetekig sajgott.
    Apámat volt, hogy a teraszon találtam meg részegen a földön vagy a kerti székben aludva, anyám mondta, hogy hozzam be, mert rám hallgat. Mikor felvetettem neki, hogy váljon el, akkor azt mondta ő ezt már elfogadta.
    Szexuálisan is állandóan irányítani akart, megmondani kivel hány emberrel feküdhetek le és igyekezett lelkiismeretfurdalást kelteni, ha rájött, hogy hazudtam a magánéletemről.
    Nem bírok vele beszélni, rosszul vagyok ha rágondolok és közben azt érzem, hogy muszáj.
    Mindig is művészetre hajlamos gyerek voltam, folyamatosan adagolva megmondta mire vagyok képes, mire nem és most azt dolgozom, ami ő akart lenni. Amikor beszélünk mindig megkérdezi milyen a munka, amikor már többször elmondtam neki, hogy utálom és csak a megfelelő alkalmat keresem, hogy kiléphessek és hogy végre tudjam valójában mi érdekel.
    Most letiltottam a csatornákon amiken elérhetne, másnap írt a páromnak, hogy aggódik értem, vergődök az érzéseimmel és hogy őt nagyon megviselte ez a beszélgetés. Még rengeteget tudnék írni.

  5. Én aranygyermek voltam,legalábbis ha a testvérem helyzetét nézzük. Őt sokkal többet verték (9 hónapra,de nagyon kicsi súllyal született,nem egy klasszikus fejlődésű gyerek volt), neki sokkal komolyabb tünetei voltak már gyerekként is: 5-6 éves koráig bepisilt,aztán később is néha,pl mikor nagyon nevetett.mindig evési gondjai voltak.olyan 3 éves lehetett,amikor nem ette meg a meggylevest.előttem van,ahogyan ül a pelenkájában és már lefelé görbül a szája a félelemtől.a nárcisztikusunk a nyakánál fogva emelte fel és dobta a sarokba.én 5 lehettem,nem tettem semmit és nagyon sokszor nem.gyerekként sokat verekedtünk,olyan keményen,hogy az ma felnőtt fejjel is elborzaszt.én járhattam gordonkázni,ő kisegítőbe került.én gimibe mentem,ő szakmunkásba.velem büszkélkedtek (nagyon nagyon nagyon sokszor úgy,hogy nem volt alapja és én ezt pontosan tudtam),ő mindig az én húgom volt.ami fura,hogy soha nem kellett házimunkát végeznünk.aztán persze jöttek a rokonok,hogy mennyire el vagyunk kényeztetve.de én azt sem tudtam,máshol hogyan folyik az élet,nem vettem ki a seprűt a kezéből.Ez is manipuláció lett volna?

    • Te magasságos, mennybéli mindenható. Ez GYERMEKBÁNTALMAZÁS volt!
      Szeretnék valami értelmeset mondani, de csak reszketek a dühtől: mocsok, szemét szadisták, eljárást lehetett volna indítani ellenük a sarokba dobás miatt, ha ennek lett volna tanúja!
      És bakker, TE – aki magad is meg voltál félemlítve – érezted magadat felelősnek, amiért nem volt módodban közbelépni? (A parentifikáció kifejezetten beteg formája.)

      A tesód kisegítőbe került? Ez már kóros. T.i. a bántalmazott, elhanyagolt gyerek lehet, hogy több figyelmet igényel ahhoz, hogy eredményeket lehessen vele elérni – de ez NEM azért van, mert szellemileg visszamaradott, retardált lenne.
      Ez a különbségtétel is – gimi vs. MTH – annyira, annyira beteg!

      Az egész olyan… olyan kegyetlen és aljas és gonosz dolog. Tesód kis súllyal született, ezért megbüntették azzal, hogy beléplántálták, hogy ő a rossz és a fogyatékos? Többet verték? Erre már nem tudom eldönteni, hogy inkább “sötét középkor” vagy inkább “lelki aberráció” volna a helyes terminus.

      Mindenesetre nagyon jó, hogy képes vagy tisztán látni a helyzetet – a tény, hogy belátod: kedvencke voltál, megint csak azt mutatja, hogy valószínűleg nem vagy narcisztikus. Ha az volnál, akkor lesajnálnád a tesódat ma is, mint szánalmas szerencsétlent, és tündökölnél, hogy mert bezzeg a szüleid milyen fantasztikusak.

  6. Tudom furán hangzik,de honnan lehetek biztos benne,hogy valóban a c-ptsd az én bajom és nem az örökölt nárcizmus? Sokszor érzem magam igazsagtalannak,főleg amikor kitörésszerűen ömlik belőlem a vád,gyakran érzem azt,hogy köztem és a többi ember között egy üvegfal van,amin keresztül végig lehet alibizni egy életet,de valami megnyugtató,meleg hiányzik.sokszor hibáztatok másokat a saját kudarcaimért és szükségem van arra,hogy nyomatékosan ki legyen mondva: ez és ez a kudarc xy hibája,nem én tehetek róla. amikor nagy feladat áll előttem – mint most is a munkahelyemen – állandóan azok pörgök, még a buszon és bevásárlás,alvás közben is,hogy nem én tehetek a felsülésről,kinek mi a felelőssége,legyen tisztázva,legyen kimondva.ahelyett,hogy összeszedném magam és minden idegszálammal a megoldásra koncentrálnék.honnan tudjam,hogy ez a c-ptsd féle beszűkülés, az integritás hiánya vagy a depressziós, áldozatszereppel manipuláló nárcisztikus felelősségtől való menekülése?

    • Egészen biztos csak akkor lehetsz abban, mi bajod, ha egy tényleg szakértő pszichiáterrel konzultálsz. Nagyon ritka az ilyen, de elvétve akadnak jók, értelmesek!
      Azért tartom egyébként kicsi valószínűségűnek, hogy az “örökölt narcizmus” lenne a bajod, mert egy narcisztikus díszpéldánynak a legutolsó esetben jut eszébe, hogy valami hiba az ő készülékében is lehet.
      Ha így fogalmazol: “másokat hibáztatok a saját kudarcaidért”, ez jellemzően nem narcisztikus terminológia! Ugyanezt egy narcisztikus valahogy így fogalmazná meg: “XYZ töketlenkedése/erőszakoskodása/inkompetenciája MIATT nem érhettem el, amit akartam, PEDIG bezzeg én…”
      Ha szükséged van arra, hogy nyomatékosítsák: nem a Te hibád, ez megint csak azt jelzi, hogy ez nem valószínű, hogy kóros narcizmus volna. Egy ilyen személynek ugyanis magától értetődő, hogy mindig mások tehetnek róla – bármiről -, és ügyesen eléri, hogy mások ebben erősítsék meg.
      Azt javaslom, olvass bele az én narcikkeimbe is – nem azért, mert Ééééééén fordítottam, ehhehehe :}}}}}}} -, hanem, mert Rune Fardal – akitől imádok fordítani – szépen ismertette a narcizmus alapproblematikáját: a delikvens kifejezetten érzékeny a megszégyenülés kérdéseire, VISZONT olyan rafinált, áttételes lelki önvédelmi mechanizmusokat épít ki, amelyek eredményeként DIREKTBEN soha nem kénytelen átélni a szégyen, alkalmatlanság, kudarc érzését. Mindig kifelé vetítget, mindig mások a hülyék, a rosszak. Ő ügyes-okos-aranyos, ja, és emellé még gyönyörű szép is. Mindenki, aki mászt mond, az cúnya, lossz, gonosz. :}}}}}

      (A kérdés másik fele – idevág, de kicsit hosszú volna kifejteni: mindenkit érnek narcisztikus sérelmek a felnövés során, és egy egészséges mértékű, formájú narcizmus igenis szükséges az életben maradáshoz, érvényesüléshez; patológiás mértékű, patológiás formákat öltő narcizmussal bíró szülő mellett felnőve EZT nem tudja az ember megtanulni egykönnyen.)

      A soraidból olyan mértékű inadekvát önhibáztatást érzek ki, amely véleményem szerint éppen nem “örökölt narcizmusra” utal. Éppen nem menekülsz a felelősségtől, az a benyomásom; inkább egészséges, normális megerősítésre lehet igényed, hogy “b+++++ ne már, hogy mindenért én legyek elővéve, és én legyek a felelős azért, amiért egyedül nem tudok mindent maradéktalanul megoldani.”

    • Nagyon tudatos vagy. Nem lehet, hogy ez a kemény önreflexió ne hozzon eredményt számodra!

      Viszont rettenetesen nehéz múltat cipelsz, és vádolod nem csak a mostani önmagad, hanem azt a gyereket is, aki régen voltál. Nem tehetsz róla, hogy a szüleid rosszul bántak a húgoddal, te nem voltál abban a helyzetben, hogy megfékezd őket és védelmedbe vedd őt, ellenükben. Én úgy gondolom, nem tehetsz arról sem, hogy olykor te is bántottad őt. Senki nem segített neked, hogy tudj másképp viselkedni, a családi mindennapokban ezt a mintát láttad. Remélem, idővel enyhül a gyerekkorod miatti lelkiismeret-furdalásod, és sikerül legyűrnöd azokat a tulajdonságaidat, amelyeket rossznak tartasz magadban.
      Sok erőt kívánok hozzá! A bátorság már megvan.

  7. Ajándékozás!
    anyám: mi ez a virág itt
    én: névnapomra kaptam a barátnőmtől
    anyám: miért a névnapod volt?

    Holott ő adta a nevemet,tehát tudhatta mikor van.Ez a jelenet semmi másról nem szólt,csak az újabb sárba tiprásról.

    Néha nevetek rajta és tényleg őszintén sajnálom őt,néha meg azt kérdezem mivel érdemeltem ki egy ilyen anyát.

  8. Sziasztok.Nem rossz,de az én anyám túltesz mindenkin.Elváltam mikor a fiam 1 éves volt.Az anyám lakásásba költöztem a gyerekemmel /anyám külföldön van férjnél/ Az exem perelt , tudtam valami nem stimmel nála. Igazságügyi pszichológus megállapította nárcisztikus személyiségzavar éngyenge, labilis , alacsonyabban differenciált személyiség ,alacsony felelősségtudattal stb. Az én édesanyámmal utálták egymást aminek hangot is adtak a tárgyalásokon.Anyám kidobta a lakásból a gyerekem apját ,akivel próbáltam jóban lenni a gyerek miatt . /anyám időközben hazaköltözött mondván nekem kell segíteni,legalább is ezt adta be a férjének/ Aztán engem is kirakott a kis gyerekemmel a lakásásból.És most jön a fricska. A jó édes anyukám felvette a kapcsolatot a gyermekem apjával és most a legnagyobb barátságban? vannak egymással már voltak együtt nyaralni is.Ja és most az anyám is akarja a gyermekemet ,perel is a gyámhatóságon a láthatásért minden hét vége kell neki és nyáron 1 hónapot akar.Én meg nem akarom agymosásra odaadni a fiamat.Kértem a hatóságot vizsgálja meg egy pszichológus az anyámat miután azt írta a kérvényében,hogy az unokája /7 éves/ egy ízben azt mondta neki ,nagyi én úgy szeretlek,ha anya nem enged hozzád akkor inkább haljunk meg együtt,hogy örökre egymás mellett maradhassunk.Ez már patológiás,ha valaki azt hiszi egy 7 éves gyerek meghalna miatta,

    Kérlek,ha van valami jó stratégiád,hogyan lehetne megszabadulni tőlük akkor kérlek osszad meg velem.Folyamatosan zaklatnak az anyám odajön a munkahelyemre és azt kiabálja,”nekem papírom van róla,hogy te nem vagy normális” Az exem és az anyám mossák a gyerek agyát minden láthatáson.Mit tudok tenni ellenük?????!!!!!!!!És hogyan védjem meg a gyereket mert csábítják játékkal édességgel.Azt hozzá teszem mind kettő nagyon jó , mi meg nagyon rossz anyagi körülmények élünk.MIT TEGYEK????Be fogják a gyereket szippantani .

    • szia, ha a gyerek 7 éves, akkor hamarosan meg fogja látni a mozgatórugókat. Nekem a gyerekem nagyon hamar felismerte, hogy a nagymama bolondságokat beszél, és bár néha szeretne oda menni, egyedül nem akar, csak ha én is ott vagyok végig. Nem így fogalmazta meg, de rájött, hogy zsarolás amit a nagymamáék csinálnak mindenféle helyzetben. Mi is aránylag rossz körülmények között élünk, ők meg milliomosok… De a gyereket nem az anyagi dolgok érdeklik. Itthon van mese, foglalkozás, játszótér, normális beszélgetések, játék csoki is ésszel, beosztva… a nagymamánál meg -ugyan milliók hevernek – de nincs semmi, ami a gyereknek kell és nem lehet semmihez se nyúlni nehogy kárt tegyen benne, csak a szokásos hülyeségekről beszélnek, meg sokszor tanuja köztem és szüleim közötti szapulásból- ezredjére elmondott- miért nem ezt vagy azt miért nem így vagy úgy csinálod- ból kerekedett veszekedésnek. Ami itthon nincs. Itthon csak valóban komoly dolgokon van “erősebb hangnem” vagy letolás, tehát amikor mondjuk a másik gyereknek erőszakkal kinyomja a szemét mert nem adta oda a kisautóját :).

      Nálad cinkesebb a helyzet, mert apuka és nagymami “egymásra találtak” és te lettél a közös ellenség a gyerekért folytatott harcban… Tudom, nem megnyugtató, de a magyar törvények szerencsére még mindig az anyát védik szinte minden helyzetben (tehát hacsak nem kerül valaki drogelvonóba vagy kórházba hónapokig- akkor marad a gyerek nála, az anyagi körülmények, szegénység, stb, nem OK arra, hogy elszakítsák a gyereket az édesanyjától). A kötelező láttatásokat beszéld meg a gyerekeddel, mi volt, milyen élményekben volt része, de ne ítélkezz, ne hord le a nagyit-aput a gyereknek. Csak tedd helyre a dolgokat- nem tudom a szitut, de pl. hogy ha játékot, édességet vesznek és ennek a gyerek örül, esetleg neked meg panaszolja hogy bezzeg te sose veszel neki ilyet vagy ennyit, akkor szépen el lehet neki mondani, hogy te egyedül élsz, dolgozol, a pénz amit kapsz mire elég, mi az amit mindenképp ki kell fizetni, és a nagyi meg apa azért tud ilyeneket venni, mert ők több pénzt kapnak, nem kell ennyi mindent kifizetniük stb. És nagyon helyes hogy ami van pénzük, abból vesznek ilyeneket neked, hiszen én nem tudok ennyi mindent venni, azért mert a többi dolgot meg én fizetem. stb… Bámulatosan okosak és megértik ezeket a gyerekek szerintem !

      Én azzal igyekszem “védeni” a gyerekem, hogy saját magamat figyelem, sokszor vannak szituk amikor megmagyarázhatatlanul rossz érzésem van hogy basszameg ezt anyám is így csinálta velem, és végigélem, hogy ez hogyan esett nekem mit éreztem anno ennyi idős koromban egy pont ilyen szituban és sokszor kérek bocsánatot vagy magyarázom el a gyereknek, hogy ne haragudj nem ezt akartam mondani/csinálni, csak nagyon felmérgesített amit tettél, stb. és legközelebb figyeljünk mindketten, hogy ilyen ne forduljon elő, mert látod ez most összességében mindkettőnknek milyen rosszul esett, rossz volt… (és persze igyekszem én figyelni jobban, mert ő gyerek, persze hogy ezredjére is tök ugyanazzal fel fog mérgesíteni, de legközelebb már nem azt vágom a fejéhez idegesen és ordítva, amit én hallottam milliószor gyerekkoromban, hanem azt hogy figyelj emlékszel- ezt a múltkor megbeszéltük, hogy ebből a viselkedésből mi fog kerekedni és mennyire rossz volt amikor végül mindenki elvesztette a türelmét…) – tehát megpróbálok ÉN magam nem olyan lenni a gyerekkel mint anno velem volt anyám… mert az hogy a nagyi vagy apa nárcisztikus, az már kisiskolás korban simán lekezelhető, ha a fő referencia-személy, az anya normálisan áll a dolgokhoz és megmutat egy normálisabb példát. (magyarul, 10-12 éves korára bőven rájön, hogy ÚÚÚTÁL a nagyihoz menni és nem akar és hisztizik is majd hogy ne is vidd őt oda)

      A munkahelyi és magánéleti zaklatáshoz meg szerezz tanukat, tegyél el bizonyítékokat -mert a zaklatás büntetőjogi kategória, akkor is ha családtag csinálja….

      • Katta, szerintem az, amit leírsz, a módszer, ahogy “véded” a gyerekedet, az parentifikálás, mert a gyereket teszed felelőssé a saját érzelmeidért. Nyilván jobb valamivel, mint amit veled csináltak, de figyelj oda, mert ez is nárcisztikus reakció.

  9. Ti tudtok ajándékot elfogadni? Mármint azoktól, akik szeretnek benneteket.

    Én nem szeretek ajándékot kapni. Senkitől. Képtelen vagyok felszabadultan örülni neki. Félek, hogy vajon tudom-e jól viszonozni, mit vár vajon cserébe, lesz-e következménye… A régi minta… A legőszintébb ajándékok is zavarba hoznak.

    Az ajándékozást is sok évig kellett tanulnom.

    • igen, azaz nem. A mai napig nem tudok “Jól” elfogadni ajándékot, és nem is tudok ajándékozni ,… csak a gyerekemnek, de az még ilyen kis korban “könnyű”, mert simán elmondja hogy mit hozhatna télapó, sokszor meg is mutatja a tévében :), boltban hogy hű az meg ez milyen jó … (és ált. otthon azonnal felírom a nevét árát-hol láttuk- pont azért hogy ne a tipikus “valami hasonló-de nem az” ajándék legyen végül belőle) 🙂

    • Tőlük borzasztóan nehezen, előre görcsbe rándul a gyomrom, mert tudom, hogy amit kapok az egy “ajándékba öntött” jól irányzott belém rúgás lesz, és utána kegyetlenül meg kell fizetnem az árát kamatostul. És ez még soha nem volt máshogy, és tudom, hogy nem is lesz.

      Másoktól is nagyon nehéz, hülyén reagálok, és igazából fogalmam sincs, hogy mik a valódi érzéseim, mert sosem alakulhattak ki igazán. Azzal tisztában vagyok, hogy ha valaki nekem ajándékot ad akkor örömnek kell rajtam látszani és megfelelő mértékű lelkesedést kell mutatni, meg reflektálni az adott ajándék pozitívumaira és az általa bennem kiváltott örömre, de valójában legbelül csak bénultan ülök. Ez azokkal az emberekkel is így van, akik tényleg odafigyelnek rám és örömet szeretnének nekem okozni.

      Annyira bennem van, hogy az ajándék az számomra felelősség, számomra teher, és nekem kell visszafizetni meg vezekelni, hogy a gyomorgörcs az nem múlik el.

      • Saját érzéseket nem is nagyon keresek, annyira leköt, hogy az ajándékozót figyelem: könnyű szívvel adja vajon vagy nagy áldozat neki, meg tudom-e neki eléggé köszönni, tudok-e benne jó érzéseket kelteni, megemlíti-e mellesleg, mit remél a kapcsolatunktól és én képes vagyok-e teljesíteni azt stb.
        Pedig sok esetben ez az egész egyáltalán nem is bonyolult, csak bennem válik azzá.

        Egy hónap és itt a karácsonnyal járó próbatételek sora, sok erőt kívánok mindenkinek hozzá!

  10. Sziasztok-
    példák:)

    – üvegfej helyett: 30 nm-es lakásba, amit persze ŐK vettek nagylelkűen a majdnem 30 éves gyereküknek(külön sorban majd erről is) óriási kínai-szerű padlóvázát, amit éveken keresztül kellett kerülgetnem, mígnem egyik évben 4-5 ocsmány óriási mű-favirágot is kaptam hozzá (még x évig látványosság volt az egyszobás lakásban)
    -üvegfej helyett: rólam készült festmény (!) a ballagási vagy szalagavatós fotóm alapján, egy aránylag neves festőtől (aki viszont életében nem látott élőben) a dolog pikantériája, hogy 6-7 éven keresztül magam is felvételiztem képzőművészetire, mert jól rajzolok-festek, viszont ők ellenezték, mert a művészet az felesleges és a művészek semmirekellők… ahol tudtak gátoltak benne, kigúnyoltak, direkt nem támogatták semmivel az ilyen irányú törekvéseimet (csak megértéssel és némi bíztatással kellet volna- a röhögés-“úgyse lesz ebből semmi” legyintések és hülye vagy helyett)-(pedig 18 éves koromtól mindent MUNKA mellett igyekeztem csinálni, mert persze nagykorú vagyok, ők már nem fognak eltartani) a dolog plusz pikantériája, hogy milliókat költöttek nevesincs vagy kis körben ismert hazai festők műveire (múzeum és képtár minden lakásuk, ja mert nekik az is több van), dísztárgyakra, szobrokra, szerintem giccses kacatokra… amik miatt gyerek koromban semmi zsebpénzt nem kaptam, valamint vásárlásnál egy db csokit se, meg semmit, amik érdekeltek könyvek azokat fiatal felnőttként a fizetésemből vettem meg (shekespeare, regények, verseskötetek- amik mind ottmaradtak náluk amikor albérletbe költöztem, most meg már nem adják egyszerűen ide – “dehogyis vetted te, nem vettél te semmit” -) mert jaj nincs pénzük semmire, ilyen hülyeségekre meg főleg nem hogy könyv meg cd, MOZIjegy, videókazetta-úristen hát ilyet csak a hülyék meg semmirekellők vesznek (viszont komoly árukészletű galériát lehetne nyitni a felhalmozott dísztárgyakból)

    – mesebeli ajándék meg nem is helyett: mindenféle ingatlan tulajdonjoga rámiratva (ők persze haszonélvezőként)- amik között utazgatnak, ahová viszont én nem nagyon tehetem be a lábam, (vagy ha igen, csak magam és 2 nap után elviselhetetlen a légkör, plusz elkezdődik az ordítás (!) hogy hogy gondolom hogy még mindig ez meg az és itt az életem összes olyan pontja, amiben ők nem értenek egyet és amin még mindig nem változtattam – )
    – nyaraló is, ahol életemben kétszer voltam kint olyan emberrel akivel akartam 1-1 hetet (de harmadik nap már nem bírták és beállítottak hogy elmondják szép finoman, hogy hát ez a barátod egy elmebeteg, úristen, és hogy hogy ezzel jól érzed magad, hogy süllyedtél ide, hogy ilyennel szóba állsz stb… – a dolog pikantériája, most hogy megöregedtek – meg lassan én is :)- aláírattak meghatalmazást ezekre, hogy eladhassák és azt csinálhassanak a pénzzel amit akarnak, merthát az nem járja, hogy véletlenül meghalnak, aztán én meg a hálátlan dög csak úgy kapok mindenfélét, hanem ők már írtak végrendeletet és megvan hogy melyik “alapítvány” kapja meg a pénzt,amit az ingatlanokért kaptak…

    – a 30 nm -es nekem vett lakás, amit ha vissza lehetett volna követelni bármi okkal hivatalosan, már megtették volna- de mivel jogilag nem lehet, ezért csak “finoman” minden alkalommal közlik- ordítják, hogy elloptam tőlük, mert erre utólag 15 év után (!) nem engedtem meg a haszonélvezetük ráíratását, és mert a jelenlegi barátommal és mivel mindig is vágytam kisállatra- azzal élek benne(kuplerájt csináltam az ajándékukból, amit ők azért adtak, hogy ott normálisan -értsd: remeteként és semmihez nem nyúlva – éljek és nem azért hogy ide csak úgy idejöjjön minden (20 év alatt 3 társam volt- kettő miattuk adta fel a románcot több év harc és tűrés után) jöttment, meg állat.
    természetesen ez a 30 nm órási áldozat volt nekik mert el kellett érte adniuk a kocsijukat (aminek negyedét én fizettem ,mert hát az családi autó, hát volt már hogy téged is vittünk ..x városba kocsival színházba -megjegyzem, csak mert felnőtt létemre SE engedtek el úgy hogy mint más hazajövök az utolsó busszal vagy vonattal-tehát nem én akartam hogy azon pár alkalommal amikor tényleg kocsival vittek kocsival vigyenek…) – valamint egy olyan kiskertes ingatlant a semmin túl, ami már nekik volt terhes rendben tartani… de persze életem végéig úgy KELLENE benne levegőt vennem is ahogyan ők akarják, mert ha nem akkor “elloptam” tőlük azzal hogy nem a parancsaiknak megfelelően viselkedek.


    szóhasználat:
    csak a javadat akarjuk
    hogy lehetsz ilyen hálátlan, önző
    mindig is akaratos hisztis gyerek voltál ( látom a mai gyerekeket- most angyal lennék … konkrétan az ezredik “kívánságom” nem teljesülése után vertem magam valóban a földhöz- mert láttam hogy a legszegényebb legótvarabb családi körülmények között élő osztálytársam IS már fél- egy-2 éve SIMÁN alapból megkapta, mint minden gyerek)
    hülye vagy, elmebeteg vagy, nem vagy normális
    megszakad a szívem ha arra gondolok, hogy te ILLYEN körülmények között élsz és jól érzed magad..
    mindig is direkt idegesítettél, hát már 2 évesen is direkt kib.sztál velem, hogy azt hazudtad, hogy tudsz végig jönni a parkba gyalog ne hozzunk babakocsit, és félúton mégis felvetetted magad (!!!)
    csak érted dolgoztunk, mennyi mindent megtettünk, és ez a hála
    de azért apád csak jó ember volt, értünk tett mindent (persze, csak 2 havonta pofozta meg anyámat valami hülyeségért, és csak naponta ordított, és engem meg csak akkor vert meg ha anyámat megpróbáltam megvédeni és közéjük álltam már “nagyobb” koromban)
    felelőtlen vagy, naív és hülye ( mindenki csak azért ÉL velem, mert el akarja venni tőlem fondorlatosan azt a lakást amit ők nagy áldozatok árán vettek- 30 nm -es- És a kevés kapcsolatomban mindenki 4-5-8 év után- mikor rájött hogy nem szerezheti meg az ingatlant, na akkor utána ezért lépett le…)
    az iskolában az egyetemen is csak hülyeséget tanultál, kidobhatod-kitörölheted vele a ..det, nem is értesz hozzá
    az orvosod hülye
    a közjegyző akihez mentél x ügyben, az egyetlen hülye az országban
    a védőnőtök hazudik/hülye
    az ovónéni- a nevelési tanácsadó hülye (mert azon a vélemyénen voltak mint én a gyerekemmel kapcsolatban és nem azon amik ők – életükben 2szer látva a gyereket)
    minden barátod/barátnőd csak irigy rád és a lakásodra “pályázik” azért áll veled szóba

    mindez anyámtól szapuló, én megmondtam, majd meglátod, csak jót akarok stílusban
    apámtól lehengerlő erőszakos, durva szóhasználattal és időszakonként őrjöngve, ordítva.

    Bocs ha hosszú lett, de tényleg az emberben annyi példa, keserűség van hogy ha egyszer belekezd szinte abbahagyhatatlan az “agyrém” és aki nem élt-él ebben az ezt el se hiszi…

  11. Visszajelzés: Ajándékozás, dedósként kezelés | Emlékek visszhangja

  12. Óhh, a vegetáriusnak ajándékozott “Mindent a húsételekről és az élő állat feldolgozásáról…”-hoz (ezen különösen jót nevettem kínomban! Annyira, annyira találó!) hasonló példám is van, az emlékbetöréses blogra meg is írtam. Nagyon szívesen venném a vélekedéseket – én vagyok a hülye, hogy már ezen is teljesen kiakadtam, vagy anyám a kifejezetten rafinált?
    http://emlekbetores.wordpress.com/2014/03/23/csodalatos-anyukam-humora-nem-kimelt/

    (Elnézést a floodolásért, de a poszt gondolatot ébresztett és nagyon sokat tudok reflektálni rá.)

    • Na az “én vagyok a hülye” kezdetű kérdések azok, amik mindenkiben felmerülnek a saját nárcisztikus szüleivel kapcsolatban. Felejtsd el ezt a szókapcsolatot.

      Nem te vagy a hülye.

      Ez szándékos belédtaposás volt, és igen, anyád kifejezetten rafinált. Ha nem eszed meg, akkor ő nyer, mert játszhatja a mártírt hogy az ő anyai (pulykamell)szívét nem fogadod el, ha megeszed, akkor pedig az a mindenek felett álló győzelem, hogy a legmélyebb belső hitedet sikerült feladatnia veled, őérte (ami ráadásul ugye nem egyezik az övével, tehát fel KELL hogy add).

      Nem. Te. Vagy. A. Hülye.

      Azt pedig szintén kérlek fogadd el magadtól, hogy ha neked kell saját magadra főzni a saját szülinapodon, akkor az tényleg szar. Nem gyerekes, de ha az is lenne, akkor is megérdemled, hogy a szülinapod rólad szóljon, és ne közös legyen, ahogy írtad.

      Érdekes, hogy a legszemélyesebb ünnepek irritálják a nárcisztikusokat a legjobban. Azt hiszem még nem hallottam olyat, ahol a gyerekük születésnapjait ne tették volna pokollá, vagy minimum kellemetlenné.

      Amúgy anyád nem az én anyám véletlenül? Ez a sátoros ünnepek duma, meg a belerúgok a másikban és humornak tekintem, ez kísértetiesen ugyanaz.

      • Nagyon szépen köszi a megerősítést, illetve validálást! Tudod, eléggé őrjítő, hogy a patológiás méreteket és formát öltő szülői narcizmus terén egy átlagos vagy jó felkészültségű pszichomókus már csak kevés újat tudna mondani nekem, de mégis ennyire mélyen bennem van a kétely: talán mégis én vagyok a hülye, talán mégiscsak izé?… Ezért különösen hálás vagyok most a megerősítésért. Köszönöm szépen. :}

        Igen, nagyon jól átlátod ezt a kisszerű játszmát: tényleg arról szólt, hogy vagy Megdicsőül A Nagyszerű Anya (a nagy gyereke rovására, aki jó okkal hagyott fel a húsevéssel…), vagy a Sebzett Anyai Szív, ugye. Meg az az áldatlan, hálátlan gyermek, akinek a saját különcködése fontosabb, mint az, hogy anyuka hogy kitett magáért.
        Huh, azt talán nem tudod: anyám születésnapja egy nap különbséggel ugyanakkor van, mint az enyém. Nem tudom, hogy ezt direkt így tervezte-e annak idején?

        Hehe, valamelyik narcikkben egyébként írtam is: meglátásaim szerint a kóros narcisztikusoknak van valahol egy nagykönyvük, amelyet ingyért tölthetnek le egy, csak általuk ismert FTP-szerverről korlátlan használatra – és ennek a nagykönyvnek köszönhetően még a szóhasználat is ennyire jellemző!Ez a másik része, a szóhasználat is – a narcisztikus emberek nagy része kifejezetten sznob. Sokan közülük iszonyatosan alulműveltek, mert mélyebb érdeklődésük rendszerint nincsen – de mindenáron választékosnak próbálnak tűnni, amivel csak még jobban elárulják, hogy mennyire rettentően műveletlenek. Nem tudom, Te hogy vagy ezzel? Én, ha a hat osztályt végzett vidéki Juliska nénit hallom ilyen szavakat használni, az teljesen oké; eszembe sem jutna lenézni egy iskolázatlan, vidéki embert. Hanem amikor az – ohhh – Diplomás, Kvalifikált narcisztikus díszpéldány egyszerre sznobizik ÉS használ olyan szavakat, amelyekkel elárulja a műveletlenségét, EZ nagyon idegesít.

        Ó, nagyon hálás és kényelmes dolog a sértést humornak álcázni, igen! Így meg lehet menekülni a felelősségre vonástól, ha megsértem a másik embert, igen. Sőt, ez csodás lehetőséget ad arra, hogy a megsértett embert hibáztassuk. “Csak vicc volt! ENNYIRE nincs humorod?”
        (Viszont ha őt “tréfálják meg” ugyanilyen “aranyosan”, akkor felhúzza az orrát, napokig játssza a sértettet, megbántottsággal zsarol, és a fejedhez vágja, hogy “tudom, hogy ez direkt volt, és egyáltalán nem vicces.”)

        Igen, a nagy alkalmak, a személyes alkalmak egyrészt remek esélyt adnak a drámára, másrészt meg egy rosszindulatú narcisztikus, szerencsétlen, nem tudja tolerálni, ha nem róla szól egy különleges alkalom. Egyszerűen szüksége van a saját fontossága bebizonyítására. Akár mások tönkretétele árán is. Sőt.

  13. Húha, ezen most sírva röhögtem. Remekül összeszedted, hogy egy önmagával elfoglalt, felületes, egoista, színpadias, empátiátlan elnézést, kora gyermekkori narcisztikus sérelmeit a saját felnőtt gyerekein kompenzáló, együttérzésre méltó szerencsétlen milyen módozatokat ismer az ajándékozással való vérig sértésre, illetve bűntudatkeltésre, illetve kib*ásra.

    Nem tudom, illetlenség-e, ha linkelem ide az emlékbetörés-blogomat? Nem az önsajnáltatás vágya vezérel, hanem szeretném viszonozni valamivel a sírva röhögést. Még mindig van mit írnom oda, csak sokszor fáj felidézni az emlékeket, ezért csomó visszadátumozás meg ritka frissítés van, itt:
    http://emlekbetores.wordpress.com/

    Van egy epizód, ami különösen érdekelne – másokkal is megtették ezt? Hogy szeretetből túrt ki anyuci a szobátokból, mert annyira hiányoztatok neki? Itt a történet:
    http://emlekbetores.wordpress.com/2014/05/04/hianyoztam-anyukamnak-ezert-kiturt-a-szobambol/

    Tényleg érdekel, hogy ez rosszindulatú narcisztikus szülő kategóriában mennyire számít durva túlkapásnak?

    • Köszi a linket, szerintem az a jó, ha ezek a témák léteznek és bekerülnek a köztudatba, mert jelenleg ez az egyik legnagyobb tabu, aminek a létezéséről sem hajlandó beszélni az emberek nagy része, nem hogy elfogadni, hogy ennyire elterjedt. Szóval köszi! Szerintem majd beleolvasok a többi posztodba is.

      Te jó ég. Ez a beköltözött a szobádba ez nagyon durva. A fekete gyertya kidobása is (nem ő volt a legfontosabb az életed minden területén és ezt nem tűrhette), és az is, hogy pasztellszínűvé újította fel, ilyesmi nálunk is volt.

      Szerintem az az egészséges, ha durva túlkapásnak tekinted. Egyrészt nagyon jó, hogy észrevetted, hogy ez egy nem adaptív viselkedés a részéről, másrészt az is nagyon jó, hogy érzed, hogy ez neked egyáltalán nem kellemes.

      A nárcisztikusokat azért nehéz amúgy a túlkapásaik alapján rangsorolni, mert általában egyetlen ember tud csak arról, hogy mit művelnek valójában, ő meg arra van kondicionálva, hogy ezeket a borzalmakat pozitívumként érzékelje, vagy ne vegye észre.

      Szóval hajrá, és szuper hogy látod, hogy ez mennyire egy beteg viselkedés. Ijesztő, tényleg.

      • Ó oké. Ha a többi posztot is átolvasod, szerintem sok helyen fogod fogni a fejedet – és még mindig nem írtam meg mindent!
        Tényleg az a baj, hogy a jelenség világméretű – a szülői szerep sajnos “kiváló” alkalmat és legitimizációt ad sokaknak a narcisztikus sérelmeik kiélésére -, és mivel a szülői szerep nagyjából “szent és sérthetetlen” kulturálisan, ezért kevesen veszik a bátorságot, hogy a felszín mögé tekintsenek. Ezért hát a szülőnek jó eséllyel adnak igazat, kiváltképp, ha úgy alakítja a színfalakat.
        Igen. Nem ő volt a legfontosabb, mi több, az ízlésem nem tökéletesen olyan, mint az övé, és ez tűrhetetlen. Ehhez képest elhanyagolható fontosságú kérdés, hogy egy számomra kedves apró emléket dobott ki.
        Ez a szobaelvétel is ilyen nagykönyves momentumnak tűnik. Neked is hálásnak kellett volna lenned az ízléseddek tökéletesen ellenkező új szobabelsőért?
        Egy rafkós narcisztikus valószínűleg pontosan tudja, hogy rosszat tesz – és éppen ezért tesz meg ezzel parallel mindent, hogy a színfalakat tökéletessé alakítsa, és úgy keretezze át az eseményeket, hogy az egész külvilág őt igazolja. És, igen, az áldozat beidomítása éppen az észlelés szisztematikus torzításával zajlik.

  14. Kedves Blogíró!
    Életmentőek az írásaid! Rengeteget segítettél nekem a helyzetem felmérésében és elviselésében. Nagyon várom mindig, hogy írjál. Köszönöm!

    Ezen a bejegyzésen egyszerre lehet elkeseredni, elszörnyedni és felröhögni (üvegfej!!!! szenzációs), kérdésedre szeretném bővíteni a listát néhány további elemmel:

    Fénykép

    A nárcisztikust büszkeségre okot adó helyzetben bemutató, bekeretezett fénykép – ha a nárcisztikus jól kezeli a képszerkesztőt, akkor a fölösleges személyek gondos eltávolításával -, ha egyetlen kép nem hordozna elég információt a nárcisztikus csodálatra méltó életéről, akkor album, vagy falra akasztható, nagyméretű, számos élethelyzetet szemléltető montázs, ha pedig van egy rosszul evő, a pürét folyton kiköpő kisbabád, akkor egy őt a nárcisztikussal ábrázoló fotó, amelyen a gyerek láthatóan jó étvággyal eszi a nárcisztikus által nagyon mosolygós arccal adagolt főzeléket, s nagybetűs cím segít értelmezni a kép tárgyát: “Anyu főztje mindig csudajól ízlik!” – “Anyu” szerepel a címben akkor is, ha a nárcisztikust történetesen Nagyinak szólítják a unokák -, s “Anyu főztje” helyett az “az Én főztöm” is írható a képre, de fontos, hogy az “Én” nagy kezdőbetűs legyen.

    Ha a nárcisztikusod szerencsésen stabil anyagi helyzetű, akkor a következő ajándékokat kaphatod tőle:

    – 2029-ben lejáró befektetés, a saját nevén nyilvántartva, de az ismerősök és – különösen a rosszabb anyagi helyzetű – rokonok között széles körben terjesztve, hogy ugyan ő kezeli, mert ehhez csak ő ért, de ez a tiéd, s nem, hogy nem köszönöd meg néhány naponta (pedig de!), hanem borzasztóan méltatlanul viselkedsz cserébe (amin távoli rokonok is őszintén felháborodnak és figyelmeztető levelet írnak neked),

    – lakótelepi kukákból kitúrt, vagy azok mellől felszedett tárgyak az unokák születésnapjára: golyóstollal összefirkált, nagyjából lemosott műanyag rágóka a csecsemőnek, fél méter magas, végtaghiányos műanyag robot ami a lemerülőben lévő elem miatt hörgő hangokat hallat (“szegény sérült, beteg, de nem tehet róla, ugye ti így is fogjátok őt szeretni?”), könyvtár által leselejtezett könyv, amelyet ha nem becsülnek meg az unokák az előírt mérték szerint, akkor később jár belőle még egy példány az előző rossz kezelésének felhánytorgatása mellett, félig kiszínezett kifestő, kiszáradt gyurma, lomtalanításon begyűjtött szatyornyi plüsállat,

    – gyönyörűen feldíszített, 100 Ft-os boltból származó ajándéktárgy, amelynek a csomagolását minden jelenlévő megcsodálja, csak te borzongsz, mert ismered a nárcisztikus szokását, és tudod, hogy az enyhén rozsdás dróttal az ajándékra erősített szalagok, apró textilvirágok, díszkötözők, masnik a temető szemétdombjáról valók, a kidobott koszorúkról operálta le őket, van nála otthon egy nagy papírdobozzal ezekből különleges dekorációs célokra,

    – iskoláskorú unokának döbbenetes színű, turis (“de látszik, hogy vadonatúj!”) iskolatáska, amelynek használatát ellenőrzi (naponta, több éven át hordandó),

    – ingyenes telefon-próbacsomag igénylése neked, amelynek során 1 hónapig korlátlanul hívhatod az általa megjelölt telefonszámot – az övét, s mivel nem hívod, annak éveken át való felhánytorgatása, miképpen tudta volna másra felhasználni ezt a próbacsomagot, amelyet így rád pazarolt el,

    – csak úgy, nem ünnep keretében átadott apróságok: utcán talált 1 db tampon amelynek felszakadt a celofáncsomagolása, munkahelyi konyháról neked elmentett maradék (“a kedvenced!”), használtruha boltban vásárolt, formavesztett hajráf és kinyúlt alsónemű (“csak hogy tudjátok, bárhol is járok, rátok gondolok”).

    • Hát ez zseniális!

      A lakótelepi kukáson én kezdtem el felröhögni, meg a temetőből hozott szalagokon, szóval köszönöm.

      A fénykép az horror. A rosszul evő kisbaba megeszi “Anyu” főztjét, ezzel egyszerre dörgölheti oda, hogy a gyereke az szar szülő, de bezzeg ő mennyire jól csinálta, és csinálja most is az egészet. Hogy a nagymama saját magát “Anyu”-nak hívja, erről hallottam már másoktól is, akiknek narcisztikus szüleik vannak. Szerintem végtelenül beteg és ijesztő, hogy a saját megelégedettsége miatt kiradírozza a történelemből a saját gyerekét csak azért, hogy az unokája vérét szívja. Általában ilyenkor a gyerekének már van legalább minimális magához való esze (tehát nem tudja a nárcisztikus korlátlanul kihasználni), viszont az unoka az még “tiszta, ártatlan, kedves, szép” stb, és ezért szárazra tudja szívni, valamint hatalmas fegyverként lehet használni a valódi szülei ellen.

      A saját nevű befektetés zseniális, ez szerintem egyenértékű a saját néven megvásárolt házzal.

      Az ellenőrzött turis rettenetes iskolatáska is ismerős, ez annyira rémes, hogy meg vannak győződve róla, hogy csak akkor van értelme az életüknek, ha egy tucatnyi ember a nap minden másodpercében velük foglalkozik. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy egy döbbenetes színű iskolatáskát néz.

      A kukából túrt tárgyakon és a temetős szalagokon én kezdtem el felröhögni, ugyanis rájöttem, hogy nálunk is voltak ilyenek. Azt hiszem a temető szemétdombjáról egyszer elhoztunk egy virágot is mert jó az még. A nem ünnep keretében átadott apróság meg főleg, én egy mások által kidobott törülközőt kaptam (de hangsúlyozta, hogy ugyan a sárban találta de kimosta és ez milyen jó lesz nekem).

      Korlátlanul felhívhatod, de rendes. És még te vagy a hibás, hogy nem teszed. Ez szerintem egy annyira gyönyörű példa arra, hogy bármit csinálsz, te vagy a vesztes, és ő a szent vagy a mártír, legalábbis az ő szemszögéből. Ezt kb. tankönyvben lehetne oktatni, ha lenne ilyen tankönyv.

    • Ez már elképesztő. ENNYIRE sértő és megalázó dolgokkal még az én tankönyvi esettanulmány anyám SEM szúrta ki a szememet.
      A temető szemétdombjáról összeszedett díszszalagokon kattantam ki a legerőteljesebben. Meg a grátisz próbacsomaggal kapcsolatos áldozathozatalon. Az utcán talált… meg a konyhai maradék, hát ez már alulmúl minden vad fantáziálást arról, hogy mire képes egy kisszerű, smucig ember, és még csodálatot is várna érte. Tiszteltetem drága jó narcisztikus hozzátartozódat: az én anyámat nem könnyű űberelni, de a Te díszpéldányodnak sikerült ez. Nem tudom, hogy az elkínzott nyöszörgésen, illetve az irányodban a legőszintébb együttérzés és megértés kinyilvánításán túl létezik-e erre adekvát válasz.

      • Nektek mennyire esik nehezetekre írni, beszélni erről a témáról? Engem máris rettenetes lelkiismeret-furdalás gyötör, pedig csak egy hozzászólást írtam…

        Úgy érzem, mintha megcsalnám őket azzal, hogy másoknak („idegeneknek!” – számukra mindenki „vadidegen”) róluk beszélek. Borzasztóan sajnálom a két nárcisztikus szülőmet, sőt együttérzek velük, vagy nem is tudom, ez egy kiolthatatlan kötődés-érzés, és mellette iszonyatos borzadás és azonnali menekülési vágy. Ezek dúlnak bennem minden alkalommal ha róluk mesélek, sőt ha csak rájuk gondolok. Összeszorul pirinyóra a szívem attól, hogy ez a két roncs-lelkű, az őrültségig tönkrement, gyűlölködő, halálosan mérgező és rettenetesen boldogtalan (bár mindenáron boldognak látszani akaró) ember a két legközelibb hozzátartozóm…

        Ha szemetet ajándékoz nekem, mit számít ma már. Gyerekként szörnyen rossz volt, mostanra szemem se rebben, itt is inkább viccesen írtam le. Kárt nem okoz nekem ilyen ajándékkal, súlyosságában egy ilyen esetet nem lehet egy lapon említeni az egész életre kiható diákhiteles, öröklésből kiejtéses és alapítványnak végrendelkezős esetekkel.

        Az, hogy anyám a második generáción újrakezdi minden kártékony műveletét, jobban eltalál. Hamar felállította az unokák között is az aranyunoka – bűnbak-unoka csoportokat, és – a posztnál maradva – míg a bűnbak-unoka semmire se jó filléres vackot kap ajándékba amit zavartan forgat, addig az aranyunoka szép zsebpénzt, és ezt úgy tálalják, hogy „ti (a bűnbak-család) mindig olyan kényesek vagytok arra, hogy személyes ajándékot akartok, nekik (az aranygyermek családja) meg a pénz is megfelel, ők nem olyan körülményeskedők.”
        Engem pedig újra és újra megdöbbent, hogy ott a rokonság, és senkinek nem szúr szemet a színjáték, az egyenlőtlen kezelés, a burkolt piszkálódás, sértegetés. És ez a nárcisztikus minden fellépése során így alakul; akiket a maga oldalára állított, azok örökre ott maradnak, kritikátlanul, a szituációra vakon, süketen és a nárcisztikus dühét magukévá téve azonnalítélően, észosztóan…

        • Az unokázás nálunk is felemás. a bűnbak gyerekeinek bűnbak gyerekei vannak- és abból a kettőből is a “nem a mi fajtánk, hanem biztos az apjára arra a semmirekellőre ütött”- az pont az, amelyik jellemben, viselkedésben pont nem az apja, hanem én- azaz az előző körben bűnbakká tett gyerek. A kevésbé bűnbak gyerekem kicsit hasonlít jellemben a tesómra (aki ha nem is aranygyerek lett, de mivel simulékony és tanult abból hogy milyen helyzetben hogyan kezelték a nagytestvért- engem- ezért már alakoskodóbban, köpönyegforgatóként, nekik persze persze módon intézte az ügyeit), ő teljesen jól látja-felfogta hogy mi a szitu, ott játssza amit kell vagy direkt cukkolja őket…és aztán kiröhögi ha kezdenek bedurvulni. A másik- én fajtám, meg azért “hisztis akaratos nemnormális” mert kimondja ha valami nem tetszik nyíltan, és a véleményét is… ő nem is szeret menni, sőt nemrég kijelentette hogy utál hozzájuk menni és ne menjünk. Úgyhogy a minimális “kötelező”-re jelenünk csak meg az oroszlánbarlangban, és utána mindig meg szoktuk beszélni, hogy melyik hülye dumájuk, szapulásuk mit jelent és miért mondanak ilyen “hülyeségeket” a nagyiék.
          Az tágabb családdal én sem tartom évek óta a kapcsolatot, mert anyámék mennek rokonozni és nyomják a dumát, hogy képzeld és jajhogy elvagyok keseredve, hogy ez meg az meg ilyen meg olyan, stb… Én se magyarázkodni se tisztára mosni magam nem akarom, ha bedőlnek ezeknek, ő bajuk. Nemrég x kapcsán közelebb kerültem egy unokatesómhoz, akivel szintén ezer éve nem beszéltem, és hát fél óra után lejött, hogy jah… hát az ő szülei is pont olyanok (anyám testvére az egyik szülője ugye)- felnőtt érett ember létére azon retteg hogy mit szól majd az apja, meg hogy b.szza le az új munkahelye vagy bármiféle életében történt vagy kényszerű esemény miatt…
          Tehát én igyekeztem kiiktatni a mindennapjainkból őket minden téren, többé kevésbé működik, leszarjuk hogy milyen ajándékot meg mit nem kapunk ( a gyerekeimnek ők azért nem vesznek csokit vagy bármit, hogy “NEHOGY megszokják, hiszen ti szegények vagytok és majd pár év múlva úgyse tudtok nekik venni ételt se, nemhogy édességet” – miközben ők ugye milliókon ülnek és elintézték vagy intézik hogy nehogy mi kapjuk meg ha meghalnak – de pl. már azt is mondták, hogy ők “azértse” fognak meghalni, mert mi biztos azt várjuk- holott 6 éve minden alkalommal mikor kezdi hogy ki fog helyettem örököklni, mindig elmondom tök nyugodtan meg már sokszor röhögve hogy oké, anya, a te pénzed a ti vagyonotok, azt csinálsz vele amit akarsz, a te döntésed az is ha elásatod magaddal a sírba, engem nem érdekel”.) – és azt is leszarom hogy a jobban eleresztett tesóm meg a gyerekei mennyivel többet kaptak/kapnak mindenben. Az a fontos hogy a mindennapokban örömet leljünk, tehessék ami érdekli őket, alapvetően boldog vagyok “ebben az úristen milyenkörülmények között élsz”-ben is. Persze ez most úgy hangzik mintha minden oké lenne. pedig persze nem, mert vannak időszakok amikor nagyon nehéz, amikor miattuk veszekszünk a párommal, amikor tönkre tudják tenni 1-2 napomat, de már az is jó, hogy nem minden napot, és nem folyamatosan abban élek és élünk, ami “ők”, hanem egy teljesen új mintában, amit 33-35 évesen találtam meg jól elásva-elrejtve-elfeledve (hiszen 10-12 éves koromig azt bűntették-úgyhogy önvédelemből el kellett titkolnom hogy még ÉL bennem) magamban.

          • Oroszlánbarlang, igen. Én is elmenekültem tőlük, ritkán látom őket.
            Azóta meggyűlöltek és a keserűségük egyre nő. Nagyon nehéz minden találkozás.
            Van még egy célom velük, amit ne adtam fel: szeretném, ha nem ilyen borzalmas nehezteléssel halnának meg. De jelenleg nem sok reményt látok arra, hogy akár egy kicsit is kiengesztelődjenek és megnyugodjanak. Nem látok megoldást, a helyzeten ront a távolságtartás, de a találkozás is. És mivel ez utóbbi az én erőimet nullázza le, ezért az előbbit választottam.

        • Igen, én is átéltem nem egyszer és nem kétszer: valahányszor beszélek a sérelmeimről, kicsit mintha hazugnak érezném magamat. Hiszen mindez meg sem történt, vagy ha mégis, akkor én értettem félre. (Igen, értem, hogy ez a narcisztikus manipulatív viselkedésének visszatükröződése.)

          “Vadidegen” – ó igen, erről egy csomó gondolatom van.
          Nem tudom, Te hogyan éled ezt meg? Engem az ideg vet szét attól, hogy a rosszindulatú narcisztikust mindenki, aki csak ismeri, egy jóságos tündérnek, egy csupaszív, szeretetteljes személynek véli.
          Eközben ugyanez a “csupaszív szeretetteljes” egyén mindenkit lenéz, akivel szemtől szembe ellenállhatatlanul bűbájos és aranyos; sokkal távolságtartóbb és hidegebb, mint ahogyan azt bárki is hinné, aki ismeri; és – engem legalábbis ez hirigel a legjobban a kórosan narcisztikus emberekkel kapcsolatban: látszólag ugyan nagyon jó fej az illető (nemcsak anyámról beszélek, más kóros narcisztikusokat is ismertem), de valójában minden egyes rokonszenves, jófej gesztusa pontosan, mikrogrammra ki van számítva, spórolósan ki van adagolva, hogy mennyit érdemes adott személyre, helyzetre áldozni. Egy szemernyivel sem többet annál, amennyivel már eléri, amit akar! A Te narcisztikus hozzátartozód is ilyen kiporciózós, méricskélős, kicsinyesen spórolós fajta? (Nem tudom. Talán ennek kivetülése az ajándékozás terén mutatott smucigság vs. látványos nagyvonalúság?)
          Az “idegenek” megvető említése is ismerős a számomra.

          Ez bicskanyitogató. Ő jár jobban anyagilag azzal, hogy csak a “kedvenc” onokák kapnak komoly pénzösszeget, miközben a “feketebárány” onokák szemét kiszúrja valami bóvli xarral – de azért EZT is a Te számládra írja? Hogy most kénytelen volt személyre szabott bóvli ócskaságot a Te gyereked fejéhez vágni, mert bezzeg a kedvenckéi “beérik” a vastagon bélelt borítékokkal is? Szeretnék káromkodni, mert csak trágár szavakkal tudnám kifejezni, mit érzek, de a blog írója talán nem volna érte túl hálás.

          • Kiporciózás:igen, mindenben! Kaja, ajándék, jó szó, köszönés, mosoly; minden mérték pontosan kiszámítva, semmi pazarlás! Pont annyi, amennyi az illetőnek szükséges. És érdekes módon ezt a személy szerinti adagot igen jól ki tudja mérni, a családtagok nem jönnek rá, valójában milyen megvetéssel van az irányukban. Istenítik őt, dicsérik, adnak a véleményére. Nem veszik észre a műmosolyt, az enyhe gúnyt, a leereszkedő hangnemet. Teljesen félreismerik anyámat és tigrisként védik ellenem. Nem mintha támadnám őt nyíltan vagy a háttérben, vagy egyáltalán beszélnék nekik a problémáimról vagy a véleményemről. Ők keresnek meg engem, hogy nyakamba zúdíthassák, hallották, micsoda kegyetlen gyerek vagyok.

            Nem értem, hogy lehetnek ezek az amúgy nem ostoba emberek ennyire vakok? Ez a szar ajándék kontra zsebpénz senkinek nem tűnt visszásnak, pedig elég lett volna csak a megajándékozottak arcára vetni egy pillantást.

            Volt egy hasonló eset – karácsony – amikor szintúgy rajtam hüledezett az ünneplő közönség, és a hangulat is el lett rontva, de nem baj, hiszen a problémákat akkor kell megbeszélni, amikor felmerülnek, és nem is lehet máskor, hiszen “ti csak karácsonykor és húsvétkor vagytok hajlandók idedugni az orrotokat”. (Most mondjam, hogy ez is sok nekem?)
            Anyám decemberben megkérdezte, mit szeretnének az unokái. Próbáltam kitérni a válasz elől, nehogy számára költséges vagy nehezen beszerezhető dolgot mondjak, de erősködött, mi legyen az, gondolkodjak rajta és küldjem meg sms-ben. Mivel annyira mondta, megküldtem, bár nagyon óvatosan csak annyit írtam, hogy sportra mindig kell fehér póló amin nincs túl sok minta, erre szüksége van a gyerekeknek és örülnek is neki.
            Hát karácsonykor előadta magát: fennhangon elmesélte, hogy képes voltam az ünnep előtt nem sokkal sms-ben utasítani őt arra, milyen ajándékot szerezzen be a gyerekeimnek! Pólót akartam, de nem felelt meg az igényeimnek akármilyen póló, azt is előírtam, milyen legyen. Fehér! Amikor a boltok csupa színes és mintás felsővel vannak tele, hiszen az a divat! Sőt nem is lehet ilyenkor pólót kapni, hiszen tél van, ki jár ilyenkor abban?! És ő üzletről üzletre járt, de biztosan nem felel meg nekem, amit vett – itt elmarta a gyerek kezéből és odatolta az átlátszó fóliás csomagot elém -, mert ennek a hátán ilyen és ilyen minta van, és ő majd megszakadt, hogy megfelelőt találjon, de csak ez sikerült, hát majd legközelebb inkább vegyük meg magunknak amit akarunk és ne neki szabjunk teljesíthetetlen feladatot!

            Minden példám családi körből van amúgy, mert a szüleim nem tartják a kapcsolatot más emberekkel. Egyetleneggyel sem. Anyám mélyen megvet és lenéz másokat, hallani sem akar idegenek (értsd:szomszédok, korábbi munkatársak stb.) társaságáról, nagyon fárasztaná is a másokkal való interakció, ami semmi más, mint művi érdeklődés azok iránt, egyúttal folyamatos föléjük kerekedés. Feszültséget keltő a jelenléte és mesterkélt a kommunikációja, ezért nem keresi őt senki, de mivel ő még nagyobb ívben kerül el másokat, így magára nézve nem von le következtetéseket a reakciókból. Emellett van egy bármikor bevethető módszere jó modora és emberszeretete bizonyítására: megszólít kutyasétáltató embereket és megkérdezi, milyen fajtájú a kutya, megdicséri azt, a buszmegállóban megkérdezi, mikor jön a busz, együttérzően sóhajt, hogy akkor még várnunk kell rá stb., mindezt nagyon kedvesen, megelégedetten nyugtázva, milyen barátságos és nyitott ember is ő.

            De különben csak a Család számít, hiszen mi vagyunk egy Vér! Másoknak van saját családja, mindenki foglalkozzon azzal, aki hozzá tartozik!

            • fú… ezek kísérteties egybecsengések…. 😦
              A méricskélés szerintem mindegyikre jellemző – nekem nem egy kapcsolatomban az is volt a folyamatos szapulás egyik pontja, hogy “nem ér meg ennyi időt az életedből ez az ember, minek pazarolod rá az idődet”…”sokkal jobban járnál egy elvált vagy “töketlen” emberrel, aki jó körülményeket biztosítana a családért cserébe” (ezt arra hogy miért nem válok el a gyerekeim apjától csak azért mert a magyar átlagot hozza haza és nem felsővezetői fizetést).
              Sok elszólása van, hogy ennek meg annak (családtag) odaadta ezt meg azt a múzeumból, hogy majd ha már magatehetetlen lesz, majdcsak az rányitja az ajtót mert mi hálátlan gyerekei úgyse fogunk velük foglalkozni..
              “idegen” emberek mindenki, a kevés barátjuk is csak érdekből áll velük szóba szerintük…holott én pont fordítva látom, mert mindig csak azzal tartják a mesterkélt kapcsolatot a külvilágból, akihez éppen akkor valami érdekük, valamilyen elintézendő ügyük fűződik. Egyébként mindenkit elmartak maguk mellől. Csak a család marad, azt meg ugye ők manipulálják, akiket nem lehet ,azok az idegeneknél is gyűlöltebb ellenségek lesznek (nálunk volt egyik szülőm testvérével is nézeteltérésük, mert az nem azt és úgy csinálta egy családi ügyben ahogy ők kitalálták és eltervezték mindenki részére, nyilvános helyen leordítás, pocskondiázás, örök harag lett belőle) – de ez családi “örökség”- azaz a nárcisztikus minta tényleg félelmetesen átöröklődik ha nem veszi észre az ember, mert nálunk nagy családi összejöveteleken még a nagyapa mesélte viccesen hogy milyen már hogy az x testvérével 30 évig nem álltak szóba, majd csak az apjuk temetésén egyszer…o.o
              Szerintem ez nagyon jó, hogy felismertük/felismerjük és kimondjuk hogy ez nem jó, ez betegség, nem normális viselkedés és hozzáállás. Tuti hogy sokmindent belénkégettek, belénkvertek szóval viselkedéssel hozzáállással, de ha tudatában vagyunk, hogy ez nem jó, sőt ez mennyire káros volt, akkor szerintem van esélyünk a leszármazottainkat megmenteni, kicsit tisztítani ettől a csúnya örökségtől. Én legalábbis ebben bízok. 🙂

            • Ez a manipulatív bűntudatkeltés, hogy azért érezd magad még te szaralaknak, amiért azért nem mész hozzájuk gyakrabban, mert közben pokollá teszik minden percét az ottlétednek. Ez egy nagyon jellemző viselkedés.

              A másik, ami szintén nagyon jellemző, az a tárgyak kitépése a másik ember kezéből, főleg ha az egy már odaadott ajándék, jelen esetben az ajándék póló.

              És persze szintén érezd magad hibásnak, amiért ő végül nem azt vett, amire a gyerekeknek szüksége lett volna, mert te mondtál megvalósíthatatlan ötletet.

              Azokat a családtagokat akik pedig téged megkeresnek hogy szegény anyáddal milyen kegyetlen vagy és bezzeg anyád milyen angyalian jó ember, a szakirodalom “repülő majmoknak” hívja (az Óz a csodák csodájában vannak, akiket a boszorkány küld mindenfélét elintézni meg szivatni a népet, természetesen azért, hogy neki ne kelljen bepiszkolnia a kezét). Szóval légy nyugodt, a rokonokat anyád küldte rád. Minél több repülő majom van rajtad, annál könnyebben megtörsz és annál inkább meginog a saját érzékelésedbe és valóságodba vetett bizalmad, és annál inkább elhiszed, hogy te látod mégis rosszul, mert ennyi ember nem tévedhet. Ez egy nagyon nehéz helyzet, nekem is van ilyen, szóval ismerem. Ráadásul mivel folyamatosan mossa az agyukat, nem is tudsz hozzájuk fordulni az anyáddal kapcsolatos gondjaiddal. Sajnálom, hogy ebben a helyzetben vagy. Ne higyj a repülő majmoknak, nekik semmibe nem kerül a hajadat tépni és még azt is hiszik, hogy jót tesznek. Amennyire módodban áll, igyekezz limitálni velük a kapcsolatot, de tudom, hogy ez sem egyszerű sajnos.

              • Köszi a fogalommagyarázatot is jobb szélen!
                Ami ebben a szituban a torkomat szorította, elsősorban a hazugság volt, amire a kisebb botránykeltés épült, hogy én korlátoztam őt az ajándékválasztásában, és egy bizonyos típusú ajándék vásárlását írtam neki elő. Az ajándék-tippnél főleg azt néztem, őt hogyan érinti az ötlet: nem bonyolult-e hozzájutni, nem drága-e stb. A gyerekeimet csak másodsorban vettem tekintetbe, őutána, és még ezt is képes volt kicsavarni és az ellenkezőjét bizonyítani.
                Amúgy meg teljesen jó volt a póló, jót vett, fehéret, nem feltűnő mintával. Pont ilyen kellett. De meg sem várta, mit szólunk hozzá, lerohant, mielőtt megszólalhattunk volna, hogy az ajándék tökéletes.

        • Kormos,

          Tobb ev trerapia utan nekem mar csak nagyon enyhe (par perces) lelkifurdim van.

          Valahol el kell kezdeni, csak kis lepesekkel elore, jo uton jarsz, szvsz. A felismeres mar fel siker. 🙂
          (nekem eleinte hetekig ejjeli szivdobogasos felebredeseket okozott, hogy a terpautamnak meg mertem emliteni, hogy anyam sose vett nekem zoknit es evekig ugy jartam hogy mindig mindegyiken ket lyuk volt…)

          Ma mar csak rohogok.

          Es a blogironak koszonom, sose ertettem hogy az amugy ertelmes parom hogy birhatja anyamat, mostmar vilagos. (istennek hala jo messze lakunk!)

          • Köszi Ellie, a felismerés óriási lépés, nekem eddig a legnagyobb.
            Hatalmas megkönnyebbülés, hogy végre értem.

  15. Ó, hát én a “vedd csak a fel a diákhitelt, úgyis kapsz lakást” mantrát ismerem. A lényege: vedd fel a diákhitelt, így nem kell veled foglalkozni, esetleg belegondolni az anyagi stabilitásod kérdésébe, ne adj Isten lemondani valamiről. Vedd fel, hiszen úgyis eladjuk a nagy házat és veszünk egy lakást neked és magunknak. Aztán 5 év múlva: mi már idősek vagyunk költözni. 8 év múlva: a halálomat várod, be akarsz ülni a jóba munka nélkül. 10 év múlva: kígyót melengettem a keblemen (elég ha csak a diákhitelt szóba hozod), más se kap lakást, senkinek sincsen ingyen a tudás, büdös a munka? Végül: elfelejtik elintézni nagypapával az örökösödést, így sajnos mind a 14 távoli, sohasem látott rokon is részesedik, jussod így nem egy lakás, hanem kb. 1 millió forint, ami a hitel tőkéjét sem fedezi.

    Illetve ha már ajándékozás: random felhozni a gordonkaórákat, amiket még 8 és 16 éves korod között vettél és ő – akire mindenki felnéz, aki feláldozta a délutánjait a TE érdekedben – akarta úgy istenigazán. Nem enged egyedül a zeneiskolába, pávaként cipeli a gordonkatokot az utcán, hogy mindenki lássa, mennyire gondos, önfeláldozó. Beül harmadiknak az órádra, nem engedi, hogy 2 szót négyszemközt válts a tanároddal, ő csak annyira élvezi a klasszikus zenét, ennyit talán megérdemel a kották és a gordonka cipeléséért. Nem, nem azért csinálja, mert unatkozik, pozőrködik és magát fényezi. Persze az egészet hallgathatod 15 év múlva, mint valami kifizethetetlen tartozás ott lebeg körülötted és a végén valahogy belédég, hogy ja tényleg, mások nem jártak zeneiskolába, mennyit segített stb. stb.

    A nárcisztikus nem tud ajándékozni. Ő exponálni akarja magát, manipulál vagy magának akar valamit, ahogyan írtad is. De a klasszikus módon ajándékot elfogadni sem tud. Az én példányom egy teljesen más fókuszú vitában közölte (üvöltve hörögte), hogy vigyem el a karácsonyra adott kuktát, “én azzal nem leszek gazdagabb úgyse”. Volt, hogy az anyák napi ajándékra félretett pénzemet nyúlta le, illetve egy részét. Nem értette meg, hogy hiába vesz el a 10 forintból csak 2-t, ha az ajándék 10 ft-ba kerül, ugyanúgy nem tudom megvenni, mintha az összeset zsebre tette volna. 11-12 éves lehettem, ez lett volna az első, nem készített ajándék. Mikor kierőszakolta, hogy elmondjam, mit kapott volna, megnyugtatott: a marcipánt úgysem szereti, nem is ér annyit, amennyit kérnek érte és a vitrinbe sem lehet betenni. Szóval hülyeség.

    (Bónusz: a csokimikulásoknak még márciusban is az ablakban volt a helyük, hogy minden szomszéd lássa, milyen gazdag Télapónk volt. Karácsonyfa ugyanezért február végén még a nappaliban.)

    • Jaj. A diákhiteles-veszünk egy lakást neked téma az rettenetesen ismerős nekem is. Borzasztóan fájhatott ez neked, az anyagi nyűglődések mellé még pluszban.

      A gordonkaóra szintén egy jellemző dolog, és ez nagyon durva, hogy beül és nem hagy egyedül. Ez a nárcizmus egy külön vállfaja, amikor nem magadra hagy a nárcisztikus, hanem gyakorlatilag bekebelez és levegőt sem vehetsz egyedül. Szerintem erről is fogok majd még írni. Az önfényezés utána pedig klasszikus. Sajnálom, hogy ezen végig kellett menned és hogy még utána évekkel is ezt hallgatod.
      Nekem is voltak különóráim és az egyik szülőm be is járt rá néha boldogan, a tanárok engem csak úgy ismertek, mint a “szülőm gyereke”, mindig érdeklődtek nálam hogy na és hogy van a kedves felmenőm, aztán bezsebelte a vállveregetéseket hogy a gyerek milyen jól teljesít és igazán büszke lehet rám. Még 20 évvel később is azt meséli mindenkinek, hogy ő volt az egyetlen szülő, akit felismertek a tanárok és ez mennyire vicces volt.

      Az anyák napjára félretett pénz lenyúlása különösen undorító, most hogy így mondod, ilyen nekem is volt. Utána meg persze ment a szájhúzás hogy milyen szart vettem, bennem meg nem merült fel, hogy lehetett volna mondani, hogy bakker te vetted el a pénzem (zsebpénz amúgy nem volt, ezeket a rokonoktól születésnapra kapott párszáz forintokból gyűjtöttem össze, mert ha a születésnapomra ajándékot kaptam az természetes volt hogy az én édes jó anyámra fogom költeni, és azt hittem ez így normális). Akkor hirtelen “szeretve” voltam, hogy lám milyen önzetlen ez a gyerek, ugye milyen jó érzés ajándékot adni?

      A karácsonyfa nálunk rekordként húsvétig húzta egyszer, a mikulásra / karácsonyra kapott dolgokat pedig fel kellett tudni mondani fejből az összes rokonnak hogy na mit kaptál. Ez a minden szomszéd lássa a csokimikulásokat, ez hajmeresztő.

      • Mi egy szobában is aludtunk. Hiába lett volna lehetőség külön tér kialakítására,mi 4-en aludtunk egy szobában.A házban öszesen 2 ajtó volt,a fürdőszobáét becsukhattuk,de akkoris hallhatni kellett,hogy mit érzékenykedem,senki nem kíváncsi rám.Ha írsz ilyesmiről,nagyon megköszönöm. Nehéz ügy ez,mert ugyanúgy elhanyagolt,közben elvette az életteremet.Nem vett fogkefét,fogorvoshoz csak akkor vitt el,mikor már belázasodtam.Fogszabályzó?Az orvos nem ért hozzá.Gyógytestnevelés,úszás?Ilyesmikkel nem lehet felvágni.jaj,ne haragudjatok a panaszkodásért.

        • Nagykamaszként, amikor sikerült külön szobát kiharcolnom, ezt követően is jött anyám egy kis esti összebújásra. Mellémfeküdt az ágyba, úgy beszélgettünk. Utáltam.

          Nálunk akkor ment tönkre véglegesen minden, amikor rájöttek, nem fogunk együtt élni, egy házban. Sőt egymáshoz közel se, hanem nagyon távol. Ekkor erősödött elemi erejűvé az ellenem irányuló harag.

    • Erre már nem igazán találok szavakat. A diákhitel… nos, még itt Norvégiában is jól meggondolják a népek, hogy felvegyék-e, mert ezzel nagyjából a fél életére adósságba veri magát az ember. Holott csórónak lenni itt, nem ugyanazt jelenti, mint csórónak lenni Magyarországon :{{{{{{{{{
      A “büdös a munka?” kérdésre ugyanezt tudom mondani. Magyarország nem Észak-Európa, ahol, ha már egy hipermarketben elhelyezkedsz árufeltöltőnek, meg tudsz élni (illetve, ha diploma után elhelyezkedsz a szakmádban, akkor vissza tudod fizetni a diákhitelt anélkül, hogy nyomorognod kellene.) Magyarországon ezzel jönni súlyosan öv alá megy.
      Ezt a tényt milyen kellemes és kényelmes figyelmen kívül hagyni, ugye, szegény kicsi narcisztikusok, akik csak jót akarnak. (A vitriol mindjárt szétmarja a klavimat.)

      Egyébként, ohhh, lelkem mélyéig meghat ez a történet, mily odaadóan támogatott a gordonkaórákban – de vajon megkérdezte-e előtte, hogy szeretnél-e gordonkázni tanulni? Vagy meggyőzött arról, hogy ez a szíved vágya?

      Igen, a narcisztikus jellemzően nem tud jó szívvel olyan ajándékot adni, amelynek a megajándékozott örül. A kuktasztori tankönyvi példa lehetne a narcisztikus dühkitörésre.
      A spórolt pénz kérdése… nem tudom, ez tényleg ennyire általános? Nekem is sokszor lett elkérve a spórolt pénzem, de az, hogy az anyák napi ajándékot nem tudtad neki emiatt megvenni, már duplán fájdalmassá teszi a dolgot. Triplán fájdalmassá pedig a szöveg, amellyel megnyugtatott.

      A Mikulás-csomag nem megenni van, eredetileg?

    • Muszaj vele talalkoznod? En eljutottam addig, hogy nekem jobb, ha nem talalkozunk. Most mar tudom a sajat erdekeimet nezni, es nem erdekel, mi az illendo. Senki nem fog mellem allni, nekem kell kiallni magamert. Neha hallgatom, hogy megis csak a szulod, de mar lepereg. En meg megis csak a gyereke voltam. Amiota nem probalok semmilyen szinten igazodni hozza, “belatni” hogy igaza van, hovatovabb megmagyarazni, miert gondolok dolgokat maskent, felszadabultabb vagyok. Nem akarom, hogy megertse a donteseim, hiszen ugysem fogja (kulonbozik az o donteseitol), nem kell egyetertenie velem. Regen probaltam meggyozni, miert is van letjogosultsaga az eltero velemyenek, latasmodomnak, de mar nem. Miert kell ezekkel az emberekkel talalkoznod, ha csak banatot okoznak?

    • Szia,

      A “blogról” fül alatt ott van az elérhetőségem, de sajnos nem tudom megígérni, hogy belátható időn belül válaszolok, a levelezés nem az erősségem (ezen a depresszió pedig nem segít) és általában hónapokig elfelejtek belépni az email fiókomba :/ .
      Ha van olyasmi, ami megosztható, írd le nyugodtan itt, ha nem olyan, próbáld meg emailben, és ha vagyok olyan állapotban, ránézek.

      • Nagyon megérint, hogy így állsz ezzel…

        Számomra gyógyszer a blogod.
        Kívánom, hogy egyszer végre magad mögött tudhasd az eddigi kínokat.

      • Szia!

        Sajnálom 😦 Ezek szerint ez téged jobban megvisel,én már szinte érzéketlen vagyok már nem tudnak meghatni a gonoszságai.Szeretném vele megszakítani a kapcsolatot,de nem lehet majd akkor ha ő úgy gondolja /járkál utánam és a gyerekemet akarja/.De köszönöm NAGYON sokat segítettél,sőt Te nyitottad fel a szemem.Én tényleg nem tudtam miben élek amíg nem találtam rá az oldaladra.Köszönöm.

        Vicces a gyermekem apja úgy szint nárcisztikus szem.zavarban szenved./Erről papírja van/.Azt mondta a gyerek pszichológus a gyerekre nézve ez a típusú zavar nem patológizál annyira.Értem én értem ,csak az az egy szó nem világos,hogy “annyira”.Nem tudom hol van a határ az annyira és a nagyon között.

        Másik: Amikor azt mondják személyiségzavarban szenved ez is meglehetősen furcsa szóhasználat számomra.Mert az nem tudom ,hogy ők mennyire szenvednek, de azt konkrétan tudom ,hogy a környezetük mit él át az ő gonoszságaik miatt.

        Kitartás, talán ki lehet heverni.Én két gonosz emberrel küzdök.És persze mind kettő nagyon jó mi pedig a gyerekemmel nagyon rossz anyagi körülmények közt élünk.Nem baj lesz ez jobb is.:-)

        • Szia !

          Nem vagyok szakértő de az eddig olvasott könyvekben többnyire azt találtam, hogy egyelőre ismeretlen okok miatt a narcisztikus érzelmi fejlődése megáll kb a dackorszakban, de ettől függetlenül nagyon is tisztában vannak a cselekedeteikkel csak éppen nem érdekli őket kinek és mennyit ártanak. A személyiségzavar nem irányíthatatlan mentális betegséget jelent, a narcizmus kordában tartható, a dolog iróniája csupán hogy pont az ehhez szükséges motiváció teljes hiánya okozza a narcizmust magát.
          Narcisztikus szülők gyerekeinél nem jellemző a narcizmus kivéve az úgynevezett “aranygyermek” esetében, amikor egy vagy több kitűntetett gyereket annyira elkényeztetnek hogy azok egyszerűen nem tanulják meg hol vannak a határok.
          Személyes tapasztalat alapján (szülők, rokonok, kollegák stb ) azt gondolom hogy az narcisztikus aki megteheti, mert még nem kapott elég nagy pofont ahhoz hogy felmérje a következményeket, senki nem szembesítette megfelelő módon, vagyis mindig van valaki a környezetében aki elviseli. Gondolom ha egy gyerek időben megtanulja hogy felelősséggel tartozik a tetteiért akkor az már elejét veszi a narcizmusnak is. Okosak a gyerekek amúgy, felismerik az ellentmondásokat a felnőttek viselkedésében.
          Az “annyira” jelzőhöz van egy személyes példám a klasszikus aranygyermekkel, az illetőnél is mutatkoznak narcisztikus jegyek illetve személyiségteszten elég magas értéket kapott, de nála nincs szándékos rosszindulat vagy mások baszogatásán keresztül fenntartott státusz, maximum hanyagnak vagy önzőnek tudom nevezni, narcisztikusnak semmikép.

          • Szia,

            Abban igazad van, hogy a gyógyulás legnagyobb kerékkötője a narcisztikusoknál az, hogy nincs motivációjuk a gyógyulásra és a legtöbbször nem is tudják, hogy szükségük lenne terápiára.

            Az okok nagyrészt nagyon korai narcisztikus sérülésekre vezethetők vissza, és a legtöbbször kimutatható, hogy a szülő/gondozó (narcisztikus) személyiségzavaros volt. Abból alakul ki, hogy a gyerek személyiségének a gyökerét, a Valódi Én-t nem fogadja el a szülő, és emiatt az nem tud kifejlődni, rejtve marad egy Hamis Én mögött.

            Sajnos nemcsak az aranygyermekekből, a bűnbakokból is jó eséllyel narcisztikus személyiségzavaros ember lesz, kb ugyanolyan arányban.

            A narcisztikus személyiségzavarosokat sajnos az élettől kapott pofon a legritkábban téríti észhez, mivel annyira mélyen meg vannak győződve arról, hogy ők jó irányba mennek az autópályán és mindenki más szembejön. Viszont ez nem feltétlenül a grandiozitás irányába hajlik, lehet a depresszív vállfaj is. Az előbbinél mindenkinél jobbnak tartják magukat és úgy gondolják, hogy attól hogy ők ők, mindenre automatikusan jogosultak. Az utóbbinál meg vannak róla győződve, hogy mindenki ellenük van, mindenki bántja őket és önmagukért senki nem fogja őket szeretni, ezért áldozatszerepből manipulálnak inkább.

            Mindkettő ugyanannak az éremnek a két oldala, de a szimptómák nagyon eltérőek. A köznyelv a grandiozitás megjelenését tartja inkább nárcizmusnak, viszont a rejtettebb vállfajról már jóval kevesebben tudnak. Ezek ráadásul képesek váltogatni is egymást (viszont nem keverendő össze a mániákus depresszióval)

            A gyerekek pedig idővel valóban megtanulják a felelősségteljes létet egy adaptívan működő családban, de a személyiségzavar az nem a hétköznapi értelemben vett “elkényeztetettségből” alakul ki.

            Ajánlom szeretettel Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása c. könyvet, ott eléggé részletesen és olvasmányosan le van írva a személyiségzavar kialakulása és mechanizmusai.

          • Igen, nagyjából ez adja a narcisztikus problematikát.
            Az érzelmi fejlődés tényleg egy kiscsoportos ovis színvonalán áll – egy ilyen kicsi gyerektől még teljesen érthető, hogy szüksége van a visszajelzésekre, hogy ebből tanulja meg definiálni önmagát a világban. Egészséges felnőttnél azonban már van kialakult Id, amely az állandó, provokált visszajelzést már nem teszi szükségessé.
            A személyiségzavar, definíció szerint, tényleg nem mentális betegség, hanem olyan magatartásformák összessége, amelyek
            a.) az adott korban és kultúrközegben deviánsnak számítanak;
            b.) nem valamilyen betegség vagy egyéb esemény következtében alakulnak ki, hanem az egyén egész életében egyre masszívabban megnyilvánulnak,
            és
            c.) magának az egyénnek, és/vagy a környezetének értelmetlenül nagy szenvedést okoznak.
            Igen, pontosan ez a baj: a narcisztikusnak nincs rá motivációja, hogy meg akarjon változni, hiszen ő tökéletesen fenntartja így a lelki egyensúlyát. Amíg vannak körülötte emberek, akiket kicsinálhat szisztematikusan, ebből elég energiát nyer ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjon, és rendszerint nincsenek affektív zavarai.

            Viszont, a kóros narcizmus sajnos “örökölhető”, akár kedvencke, akár bűnbak gyerekről van szó.
            Ezt nemcsak azért gondolom, mert az én családomban egyértelműen követhető a mintázat – mindkét nagyszülőm erőteljesen mutatta az overt narcizus kóros formáit; anyám viszont a covert típusnak egy csodálatos díszpéldánya. (S mivel ő “nem olyan”, mint a vén szatyor volt, ezért ő nyilván nem is klinikai eset.)
            A Breivik-eset is eléggé ilyen. Anyuka elsőosztályú overt-narcisztikus volt, nem csoda, hogy a nemzet hős megmentője olyan súlyos kifelévetítősdit sajátíthatott el, amelynek tömeggyilkosság lett a vége.

            Ha egy gyerek időben megtanulja, hogy a tetteiért felelősséggel tartozik, akkor – ha ALAPBÓL nem szenvedett el olyan kora gyerekkori idegrendszeri károsodásokat, amelyek Selbst-szintű, maradandó sérülést okoztak a személyiségfejlődésében – megtanul normálisan, felelősségteljesen és empatikusan viszonyulni másokhoz.
            Viszont, ha egy ennyire sérült idegrendszerű gyereket érnek ilyen ingerek, akkor ezt később narcisztikus önigazolások legitimizálására használhatja.
            “Rajtam kőkeményen számonkérték? Akkor ÉN is kőkeményen, empátia nélkül számonkérem ugyanazt másoktól, és diadalmaskodva mutogatok ujjal. (Végre nem engem aláznak meg, hanem én alázhatok meg másokat.)” – a narcisztikusoknál jellemző szégyen-problematika kifelé vetítése.
            (Volt dolgom pl. olyan narcisztikussal, aki a fősulit végigbukdácsolta, sokszor kellett UV-znie meg visszahallgatnia tárgyakat. Ezért őt sajnálni kellett, meg együttérezni vele, hogy milyen szemetek a tanárok, pedig ő mindent megpróbált. Amint azonban meglett az abszolutóriuma, rögtön piedesztálon érezte magát, és keményen, elítélően nyilatkozott azokról, akiknek még felsőbb évfolyamokon is újra fel kell vennie egyes tárgyakat, mert – mint mondta – “harmadévre az embernek már meg KELL tanulnia beosztani a vizsgarendjét meg az energiáit!” Hűha, mondom, de keménynek tetszik lenni. Néhány hónappal korábban még siránkozni tetszett, hogy már megint bukta!)
            Az “Engem is így neveltek apámék, oszt mégis ember lett belőlem” szöveg is ezzel lehet szinkronban, azt hiszem.

            Az a helyzet, hogy egy ügyes, rafinált narcisztikus valahogy mindig úgy alakítja a körülményeket, hogy “megtehesse” – sokan közülük egészen zseniálisan rendezik mindig úgy a színfalakat, hogy az egész külvilág őket igazolja.
            És, a szembesítés a következményekkel, egy igazán rosszindulatú narcisztikus esetén, sajnos nem idézi elő azt, hogy magába szálljon – hanem, ahogyan megszokta, jóféle Cluster B-s kifelé vetítős technikával, ezzel a saját igazát, vagy meg nem értett géniusz/hős/szent mivoltát látja bizonyítva. Meg azt, hogy mások a csúnyák, rosszak, gonoszak. Mert bezzeg ő.

            Még mindig volna mit mondanom – de remélem, nem voltam ezzel a kommenttel túl bántó vagy agresszív!

        • A gyermekpszichológusnak szeretettel gratulálok. Ez a személyiségzavar nem patologizál annyira? Köszönjük szépen. Anders Breivik is egy kórosan narcisztikus anya mellett felnőve szerzett be olyan súlyos személyiségkárosodásokat, amelyek tömeggyilkossá tették. Itt Norvégiában volt egypár durva gyermekbántalmazási eset, amelyek hátterében kórosan narcisztikus szülők álltak.
          Ja, a gyermekpszichológusnak egyébként tanulmányozásra ajánlom a covert narcizmus és Münchausen by proxy, illetve overt narcizmus és sima Münchausen szindróma korrelációját! Szeretettel. De tényleg.

Te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s