Komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD)

Definíció:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (Complex Post-Traumatic Stress Disorder (C-PTSD)) egy pszichológiai sérülés. Ennek áldozatai azok, akik hosszasan voltak kitéve szociális vagy interperszonális traumának, az önrendelkezési joguk elvesztésének, fogságnak vagy bezártságnak, kivitelezhető menekülési út nélkül, vagy legalábbis a menekülési lehetőség tartós elvesztésével.

Bevezetés a C-PTSD-be:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikus, vagy hosszan tartó érzelmi traumának volt kitéve, mely felett vagy alig, vagy egyáltalán nem volt kontrollja, és amiből nem volt esélye kimenekülni, vagy legalábbis alig volt rá reménye. Pár példa ilyen esetekre:

• párkapcsolatban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
• gyerekkorban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
• elrablás vagy bezárva tartás
• rabszolgaság vagy kényeszermunka
• hosszan tartó bebörtönzöttség és kínzás
• személyes határok ismételt megsértése
• hosszan tartó tárgyiasítottság
• gázlángolásnak és hamis vádaskodásnak kitettség
• hosszan tartó kitettség inkonzisztens viselkedésnek, mint például:
  • húzd meg – ereszd meg viselkedés
  • hirtelen váltogatása az agresszív, illetve a behálózó viselkedésnek
  • ciklikus erőszak, vagyis a következők ismétlődése:
    1. feszültség növekedése
    2. bántalmazási aktusok jelentkezése
    3. mézeshetek korszaka
• mentálisan beteg, vagy krónikus beteg családtag hosszan tartó ellátása
• hosszan tartó krízishelyzet

Amikor az áldozatok hosszú ideje vannak csapdában egy olyan helyzetben, ami fölött alig, vagy egyáltalán nincs kontrolljuk akár a helyzet elején, közepén, vagy végén, intenzív rettegést élnek át akkor is, amikor már eltávolodtak az adott helyzettől. Ez azért van, mert pontosan tudják, hogy a dolgok mennyire szörnyűek lehetnek. Azt is tudják, hogy erre minden esély megvan, hogy újra megtörténjen. És azt is, hogy ha ez valaha is újra megtörténik, könnyen lehet, hogy sokkal rosszabb lesz, mint korábban valaha is volt.

A C-PTSD trauma fokát nem lehet egyszerűen az elszenvedett trauma mértékével meghatározni. Nagyon fontos megérteni, hogy minden egyes embernek más a traumával szembeni toleranciaszintje. Amit az egyik ember könnyedén leráz magáról, a másik ember nem egyáltalán nem biztos. A nagyobb, vagy kisebb mértékű trauma nem feltétlenül teszi a C-PTSD-t súlyosabbá, vagy enyhébbé.

A C-PTSD-től szenvedők elnyomhatják a traumatikus eseményekre adott érzelmi válaszaikat bármiféle feloldás nélkül vagy azért, mert úgy hiszik, hogy az egyes különálló esetek önmagukban nem is tűnnek annyira nagy dolognak, vagy azért, mert nem látnak számukra elérhető kielégítő feloldási vagy megoldási lehetőséget. Ennek az “érzelmi csomagnak” az elnyomása hosszú időn keresztül folytatódhat, amíg nem történik egy olyan esemény, ami az “utolsó csepp a pohárban”, vagy amíg az áldozat nem kerül egy biztonságosabb érzelmi környezetbe, ahol is a gát elkezd átszakadni.

A “Komplex” szó a Komplex posztraumás stresszindrómában leírja, hogy milyen kölcsönhatásban vannak egymással az egymásra rakódott traumarétegek. Néha tévesen úgy vélik, hogy az áldozatot a legfrissebb traumatikus esemény kényszerítette térdre. Viszont ha csak a legutóbbi eseménnyel foglalkozunk, az áldozat úgy élheti meg, hogy invalidáljuk a korábbi szenvedéseit. Éppen ezért nagyon fontos felismerni, hogy a C-PTSD-vel küzdők egyszerre élhetik át az összes elszenvedett traumával kapcsolatos érzéseiket, akkor is, amikor csak a legutolsó eseménnyel próbálnak foglalkozni.

Ez a legfontosabb faktor, ami megkülönbözteti a C-PTSD-t a klasszikus PTSD diagnózisától – ami tipikusan egy érzelmi reakció egy egyszeri, vagy alacsony számú traumatikus eseményre.

A C-PTSD és a PTSD közötti különbségek:

Habár hasonlóak, a C-PTSD kissé eltér a jóval ismertebb és szélesebb körben diagnosztizált PTSD-től mind a kiváltó okokban, mind a tünetekben.

A C-PTSD inkább krónikus, ismétlődő stresszre kialakult reakció, amiből alig van esély a menekülésre. A PTSD egyszeri traumatikus esetek, vagy rövid időtartamú extrém stressz vagy trauma eredménye.

Egy intenzív háborús bevetésből hazatérő katona mutathat PTSD-vel összefüggő tüneteket, viszont egy hosszú évekig fogságban tartott háborús hős valószínűleg a C-PTSD tüneteit is mutatja.

Hasonlóképpen a fentiekhez, egy gyerek, aki keresztülment azon, hogy látta a jóbarátját meghalni balesetben, PTSD tüneteket mutathat, de egy olyan gyerek, aki abuzív családban nőtt fel, ezen felül a C-PTSD tüneteit is mutathatja. Ezeket a tüneteket az alábbiakban sorolom fel:

Milyen érzés a C-PTSD:

A C-PTSD-ben szenvedők bizonytalannak, vagy labilisnak érezhetik magukat, mintha bármikor abba a kínos helyzetbe kerülhetnének, hogy nyilvánosan összeomlanak érzelmileg, vagy bármelyik pillanatban elsírhatják magukat. Úgy érzik, nem szerethetőek, vagy bármit is tesznek, akkor sem lehetnek soha “elég jók” mások számára.

A C-PTSD-ben szenvedők kényszert érezhetnek arra, hogy távol kerüljenek másoktól és egyedül lehessenek, hogy senki ne lehessen tanúja annak, ami jön. Félnek közeli barátságokat kialakítani, hogy ezzel megelőzzék a veszteséget, ha beüt egy újabb katasztróva.

A C-PTSD-ben szenvedőkúgy érezhetik, hogy minden egy szempillantás alatt összeomolhat, és nem lesznek képesek kezelni a legegyszerűbb feladatokat vagy problémákat sem. Túlságosan leterheli őket az otthoni abúzus ahhoz, hogy energiájuk maradjon a munkahelyi vagy iskolai sikerek eléréséhez.

A C-PTSD jellemzői:

Hogyan jelenhet meg az áldozatokban ahogy az idő telik:

Befelé irányuló düh: Evési zavarok. Depresszió. Szerhasználat / Alkoholizmus. Csavargás. Tanulmányok félbehagyása / Munkahely otthagyása. Promiszkuitás. Kodependencia. Lábtörlő szindróma (nem megfelelő partnert választ, mindenáron megpróbálja kielégíteni egy olyan ember igényeit akit soha nem lehet kielégíteni, megpróbálja megjavítani az elsődleges kapcsolatot)

Kifelé irányuló düh: Lopás. Rongálás. Erőszak. Kontrollmániássá válás.

Egyéb: Tanult hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot). Csökkent ítélőképesség vagy a valóság ignorálása másokkal kapcsolatban (főleg romantikus partnerekkel kapcsolatban). Hatalompozíciókat és/vagy kontrollpozíciókat keres: olyan foglalkozás vagy hobbi választása, ami esetlegesen fizikai veszélybe sodorhatja az illetőt. Olyan foglalkozást, vagy hobbit választ, amiben “megjavíthat” embereket (pl. pszichológus, mediátor).

Alacsony önértékelés: Negatív irányba torzult énkép, amely inkonzisztens a valósággal.

Csőlátás: Tendenciózusan egyetlen aggodalomra vagy problémára koncentrál, míg elhanyagol vagy mellőz más fontos prioritásokat.

Dependencia vagy függőség: A felnőtt egyén krónikusan, vagy helytelenül rá van utalva egy másik felnőtt egyénre a következők valamelyikében vagy mindegyikében: egészség, önfenntartás, döntéshozás, személyes jól-lét, érzelmi jól-lét.

Depresszió (nem poszttraumás): A hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tűnnek. Ez a permanens szomorú állapot nem feltétlenül korrelál a körülmények ténylegesen nyomasztó voltával, vagy időtartamával, hanem annál súlyosabb, és hosszabb ideig tart.

Elkerülés: Védekező mechanizmusként hátrébb lép a kapcsolatból, hogy csökkentse a visszautasítás, felelősség, kritika, vagy túlzott megismerés veszélyét.

Fantáziavilágba menekülés: Képzeletben egy boldogabb, reményteljesebb világban él, és zaklatottan érzi magát, ha kiszakítják onnan.

Félelem az elhagyatottságtól: Abban az irracionális hitben él, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet az a küszöbön álló fenyegetés, hogy elutasítják, eldobják, elhagyják, vagy helyettesítik valaki mással.

Hibáztatás: Ismételten a probléma létrejöttéért felelős embert vagy embereket próbálja felismerni és megnevezni ahelyett, hogy a probléma kezelésére és megoldására keresne módszereket.

Hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot): Folyamatosan fennálló, egészségtelen szintű érdeklődés, feszült odafigyelés és azonnali reagálás mások viselkedésére, megjegyzéseire, gondolataira, érdeklődésére, érzelmeire.

Identitászavar: Pszichológiai kifejezés, ami önazosságzavarra, inkonzisztens vagy széttöredezett személyiségre, az azonosságtudat zavarára utal.

“Irányíts engem” szindróma: Tendenciózusan olyan emberekkel alakít ki és tart fenn kapcsolatot, akik kontroll-mániások, narcisztikus személyiségzavarban szenvednek, antiszociálisak, vagy veszélyesen viselkednek.

Katasztrofizálás: Szokása, hogy automatikusan a “lehető legrosszabb” helyzetre próbál felkészülni minden esetben, illetve helytelenül enyhe illetve közepes eseményeket azonosít katasztrofális eseményekként.

Öngyűlölet: Extrém mértékben gyűlöli és elutasítja saját magát, a tetteit, az etnikai vagy demográfiai hátterét.

Pánikrohamok: Rövid intenzív félelemmel teli vagy szorongásos epizódok, melyeket gyakran fizikai tünetek kísérnek, mint például hiperventilláció, remegés, izzadás, hidegrázás, hányinger, gyomorégés, szédülés.

Perfekcionizmus: Az a maladaptív gyakorlat, hogy saját magát egy irreális, elérhetetlen vagy fenntarthatatlan követelményrendszerhez viszonyítja (és folyamatosan el is várja saját magától mindezt). A perfekcionizmus által érintett területeken általában magasan kiemelkedik szervezettség, rendezettség vagy eredményesség szintjén, viszont ezzel együtt más területekkel kapcsolatban elhanyagolja magát. Például példásan teljesít a munkahelyén, “tökéletes” barát és családtag, de nem törődik az egészségével, a megfelelő mértékű pihenéssel, vagy a csak számára személyesen fontos dolgokkal.

Szelektív emlékezet és szelektív amnézia: Az emlékeket, tapasztalatokat szelektíven kezeli, hogy azok így megerősítsék az előítéleteit, vagy egy bizonyos világképet vagy önképet. (Például ha azt gondolja magáról, hogy nem szerethető, akkor azokra az emlékekre fókuszál, ahol valaki ezt a hiedelmét megerősíti, míg azokat az élményeket elfelejti, amik ezt a hiedelmet gyengítenék.)

Tagadás: Szentül meg van győződve, vagy legalábbis szereti rendszeresen elképzelni, hogy egy fájdalmas vagy traumatikus körülmény, esemény, vagy emlék nem létezik, vagy nem történt meg.

Tanult tehetetlenség: Meggyőződése, hogy nem rendelkezik a helyzet feletti kontrollal, még akkor sem, amikor valójában (már) igen.

A C-PTSD okai:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikusan hosszú ideig, vagy szüntelenül érzelmi traumának vagy abúzusnak volt kitéve, melyből nem volt esélye rövid úton kimenekülni, vagy legalábbis nem volt számára ismert a menekülés módja.

Nem teljesen ismert még, hogy a C-PTSD áldozatokat milyen súlyos neurológiai sérülés érhette.

A C-PTSD kezelése:

Egyelőre kevesen kutatják klinikai környezetben a C-PTSD kezelését. Általánosságban véve a következők javasoltak:

• Az áldozat eltávolítása a traumatikus és/vagy abuzív környezetből, ennek a forrásától, és az ezzel szembeni azonnali és teljes körű védelem.
• Elismerése annak, hogy a trauma valóságos, fontos, és nem megérdemelt.
• Elismerése annak, hogy a trauma olyan forrásból érkezett, ami erősebb / nagyobb hatalommal rendelkező volt, mint az áldozat, és ezért nem lehetett elkerülni.
• A C-PTSD “komplex” természetének elismerése – vagyis hogy a korábban elszenvedett traumák hatása olyan döntésekhez vezethette az áldozatot, amely még több, nem megérdemelt trauma elszenvedéséhez vezethetett.
• Az utólagos maradványproblémák közötti határozott különbségtétel:
• amelyeket az áldozat képes megoldani (mint például önismeret, személyiségfeljesztés)
• amelyeket az áldozat nem képes megoldani (mint például egy személyiségzavaros családtag viselkedése)
• Elismerése annak, hogy a traumából történő felépülés nem könnyű vagy egyértelmű, és jelentős idő- és energiabefektetéssel jár.
• Az elvesztett és vissza nem szerezhető dolgok, érzések, élmények, stb. elgyászolása.
• Azon dolgok azonosítása, melyek elvesztek, de vissza lehet őket szerezni, állítani. stb.
• A felépülési programnak azokra a faktorokra kell fókuszálnia az egyén életében, melyek az ő kontrollja alatt állnak.
• Támogató környezetbe helyezés, ahol az áldozat felismerheti hogy nincs egyedül, értékelik és elismerik a sikereit, támogatást és validációit kap a küzdelmeivel, nehézségeivel kapcsolatban.
• Szükség szerint egyéni terápia az önismeret és önfelfedezés elősegítésére.
• Szükség szerint antidepresszáns gyógyszerek felírása.

Mit tegyek, ha C-PTSD-m van?

• Távolítsd el magad az elsődleges abuzív szituációból, vagy az elsődleges abúzusból eredő másodlagos abuzív szituációkból.
• Menj terápiába.
• Beszélj róla.
• Írj róla.
• Meditálj.
• Mozogj.
• Írd át a sorskönyvedet.

Mit NE tegyek, ha C-PTSD-m van?

• Ne maradj az abuzív szituációban.
• Ne tartsd magadban.
• Ne fojtsd el.
• Ne veszélyeztesd saját magad.
• Ne zárd el magad a külvilágtól és a segítségtől.
• Ne abuzáld saját magad.
• Ne folytasd az erőszak ciklusát.

Mit tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

• Légy együttérző.
• Ha segítséget kér, segíts.
• Hallgasd meg figyelmesen, most nem te vagy a fontos.
• Validáld az érzéseit és a tapasztalatait.
• Ha vannak, oszd meg a hasonló tapasztalataid, ha érdeklődik, vagy ha azt hiszi, egyedül van a problémáival.
• Segíts a gyakorlatban, amikor az megfelelő és nem sodrod vele veszélybe (terápiát keresni, albérletet keresni, segíteni a költözésben, stb), de mindezt úgy, hogy nagyon vigyázz, hogy ne csorbítsd a saját cselekvő- és döntésképességébe vetett amúgy is ingatag hitét. Ha helyetted oldod meg a dolgokat, azzal rontasz a problémán.
• Légy türelmes.
• Érezze, hogy mellette állsz.

Mit NE tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

• Ne moralizálj
• Ne beszélj megkérdőjelezhetetlen értékekről.
• Ne próbálj hittéríteni.
• Ne mondd, hogy lépjen túl rajta, hogy legyen ő a nagyobb ember, hogy járjon elől jó példával, hogy dobja vissza kenyérrel.
• Ne mondd, hogy bocsásson meg.
• Ne akard elérni, hogy kibéküljön az elkövetővel.
• Ne ajánlj bombabiztos megoldásokat
• Ne vedd ki a kezéből az irányítást. Eddig pont ugyanazt tette vele az elkövető is.
• Ne ítélkezz. Az abuzert se ítéld el, maximum az abuzív viselkedést, azt viszont határozottan.
• Ne akard erőszakkal “megmenteni”, ha még nem kész rá.
• Ne arra használd a helyzetet, hogy megmutasd mennyire segítőkész, okos, rátermett, művelt, áldozatkész, jó ember vagy. Ez nem az önfényezésedre kapott lehetőség.
• Ne veszélyeztesd, ha még benne van a bántalmazó szituációban. Tapasztalatok alapján az abuzív környezetből való kilépés után a legnagyobb az esély az erőszak eszkalálódására, illetve akár az élet veszélybekerülésére is.

Innen