Komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD)

Definíció:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (Complex Post-Traumatic Stress Disorder (C-PTSD)) egy pszichológiai sérülés. Ennek áldozatai azok, akik hosszasan voltak kitéve szociális vagy interperszonális traumának, az önrendelkezési joguk elvesztésének, fogságnak vagy bezártságnak, kivitelezhető menekülési út nélkül, vagy legalábbis a menekülési lehetőség tartós elvesztésével.

Bevezetés a C-PTSD-be:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikus, vagy hosszan tartó érzelmi traumának volt kitéve, mely felett vagy alig, vagy egyáltalán nem volt kontrollja, és amiből nem volt esélye kimenekülni, vagy legalábbis alig volt rá reménye. Pár példa ilyen esetekre:

  • párkapcsolatban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
  • gyerekkorban elszenvedett érzelmi, fizikai, vagy szexuális abúzus
  • elrablás vagy bezárva tartás
  • rabszolgaság vagy kényeszermunka
  • hosszan tartó bebörtönzöttség és kínzás
  • személyes határok ismételt megsértése
  • hosszan tartó tárgyiasítottság
  • gázlángolásnak és hamis vádaskodásnak kitettség
  • hosszan tartó kitettség inkonzisztens viselkedésnek, mint például:
    • húzd meg – ereszd meg viselkedés
    • hirtelen váltogatása az agresszív, illetve a behálózó viselkedésnek
    • ciklikus erőszak, vagyis a következők ismétlődése:
      1. feszültség növekedése
      2. bántalmazási aktusok jelentkezése
      3. mézeshetek korszaka
  • mentálisan beteg, vagy krónikus beteg családtag hosszan tartó ellátása
  • hosszan tartó krízishelyzet

Amikor az áldozatok hosszú ideje vannak csapdában egy olyan helyzetben, ami fölött alig, vagy egyáltalán nincs kontrolljuk akár a helyzet elején, közepén, vagy végén, intenzív rettegést élnek át akkor is, amikor már eltávolodtak az adott helyzettől. Ez azért van, mert pontosan tudják, hogy a dolgok mennyire szörnyűek lehetnek. Azt is tudják, hogy erre minden esély megvan, hogy újra megtörténjen. És azt is, hogy ha ez valaha is újra megtörténik, könnyen lehet, hogy sokkal rosszabb lesz, mint korábban valaha is volt.

A C-PTSD trauma fokát nem lehet egyszerűen az elszenvedett trauma mértékével meghatározni. Nagyon fontos megérteni, hogy minden egyes embernek más a traumával szembeni toleranciaszintje. Amit az egyik ember könnyedén leráz magáról, a másik ember nem egyáltalán nem biztos. A nagyobb, vagy kisebb mértékű trauma nem feltétlenül teszi a C-PTSD-t súlyosabbá, vagy enyhébbé.

A C-PTSD-től szenvedők elnyomhatják a traumatikus eseményekre adott érzelmi válaszaikat bármiféle feloldás nélkül vagy azért, mert úgy hiszik, hogy az egyes különálló esetek önmagukban nem is tűnnek annyira nagy dolognak, vagy azért, mert nem látnak számukra elérhető kielégítő feloldási vagy megoldási lehetőséget. Ennek az “érzelmi csomagnak” az elnyomása hosszú időn keresztül folytatódhat, amíg nem történik egy olyan esemény, ami az “utolsó csepp a pohárban”, vagy amíg az áldozat nem kerül egy biztonságosabb érzelmi környezetbe, ahol is a gát elkezd átszakadni.

A “Komplex” szó a Komplex posztraumás stresszindrómában leírja, hogy milyen kölcsönhatásban vannak egymással az egymásra rakódott traumarétegek. Néha tévesen úgy vélik, hogy az áldozatot a legfrissebb traumatikus esemény kényszerítette térdre. Viszont ha csak a legutóbbi eseménnyel foglalkozunk, az áldozat úgy élheti meg, hogy invalidáljuk a korábbi szenvedéseit. Éppen ezért nagyon fontos felismerni, hogy a C-PTSD-vel küzdők egyszerre élhetik át az összes elszenvedett traumával kapcsolatos érzéseiket, akkor is, amikor csak a legutolsó eseménnyel próbálnak foglalkozni.

Ez a legfontosabb faktor, ami megkülönbözteti a C-PTSD-t a klasszikus PTSD diagnózisától – ami tipikusan egy érzelmi reakció egy egyszeri, vagy alacsony számú traumatikus eseményre.

A C-PTSD és a PTSD közötti különbségek:

Habár hasonlóak, a C-PTSD kissé eltér a jóval ismertebb és szélesebb körben diagnosztizált PTSD-től mind a kiváltó okokban, mind a tünetekben.

A C-PTSD inkább krónikus, ismétlődő stresszre kialakult reakció, amiből alig van esély a menekülésre. A PTSD egyszeri traumatikus esetek, vagy rövid időtartamú extrém stressz vagy trauma eredménye.

Egy intenzív háborús bevetésből hazatérő katona mutathat PTSD-vel összefüggő tüneteket, viszont egy hosszú évekig fogságban tartott háborús hős valószínűleg a C-PTSD tüneteit is mutatja.

Hasonlóképpen a fentiekhez, egy gyerek, aki keresztülment azon, hogy látta a jóbarátját meghalni balesetben, PTSD tüneteket mutathat, de egy olyan gyerek, aki abuzív családban nőtt fel, ezen felül a C-PTSD tüneteit is mutathatja. Ezeket a tüneteket az alábbiakban sorolom fel:

Milyen érzés a C-PTSD:

A C-PTSD-ben szenvedők bizonytalannak, vagy labilisnak érezhetik magukat, mintha bármikor abba a kínos helyzetbe kerülhetnének, hogy nyilvánosan összeomlanak érzelmileg, vagy bármelyik pillanatban elsírhatják magukat. Úgy érzik, nem szerethetőek, vagy bármit is tesznek, akkor sem lehetnek soha “elég jók” mások számára.

A C-PTSD-ben szenvedők kényszert érezhetnek arra, hogy távol kerüljenek másoktól és egyedül lehessenek, hogy senki ne lehessen tanúja annak, ami jön. Félnek közeli barátságokat kialakítani, hogy ezzel megelőzzék a veszteséget, ha beüt egy újabb katasztróva.

A C-PTSD-ben szenvedőkúgy érezhetik, hogy minden egy szempillantás alatt összeomolhat, és nem lesznek képesek kezelni a legegyszerűbb feladatokat vagy problémákat sem. Túlságosan leterheli őket az otthoni abúzus ahhoz, hogy energiájuk maradjon a munkahelyi vagy iskolai sikerek eléréséhez.

A C-PTSD jellemzői:

Hogyan jelenhet meg az áldozatokban ahogy az idő telik:

Befelé irányuló düh: Evési zavarok. Depresszió. Szerhasználat / Alkoholizmus. Csavargás. Tanulmányok félbehagyása / Munkahely otthagyása. Promiszkuitás. Kodependencia. Lábtörlő szindróma (nem megfelelő partnert választ, mindenáron megpróbálja kielégíteni egy olyan ember igényeit akit soha nem lehet kielégíteni, megpróbálja megjavítani az elsődleges kapcsolatot)

Kifelé irányuló düh: Lopás. Rongálás. Erőszak. Kontrollmániássá válás.

Egyéb: Tanult hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot). Csökkent ítélőképesség vagy a valóság ignorálása másokkal kapcsolatban (főleg romantikus partnerekkel kapcsolatban). Hatalompozíciókat és/vagy kontrollpozíciókat keres: olyan foglalkozás vagy hobbi választása, ami esetlegesen fizikai veszélybe sodorhatja az illetőt. Olyan foglalkozást, vagy hobbit választ, amiben “megjavíthat” embereket (pl. pszichológus, mediátor).

Alacsony önértékelés: Negatív irányba torzult énkép, amely inkonzisztens a valósággal.

Csőlátás: Tendenciózusan egyetlen aggodalomra vagy problémára koncentrál, míg elhanyagol vagy mellőz más fontos prioritásokat.

Dependencia vagy függőség: A felnőtt egyén krónikusan, vagy helytelenül rá van utalva egy másik felnőtt egyénre a következők valamelyikében vagy mindegyikében: egészség, önfenntartás, döntéshozás, személyes jól-lét, érzelmi jól-lét.

Depresszió (nem poszttraumás): A hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tűnnek. Ez a permanens szomorú állapot nem feltétlenül korrelál a körülmények ténylegesen nyomasztó voltával, vagy időtartamával, hanem annál súlyosabb, és hosszabb ideig tart.

Elkerülés: Védekező mechanizmusként hátrébb lép a kapcsolatból, hogy csökkentse a visszautasítás, felelősség, kritika, vagy túlzott megismerés veszélyét.

Fantáziavilágba menekülés: Képzeletben egy boldogabb, reményteljesebb világban él, és zaklatottan érzi magát, ha kiszakítják onnan.

Félelem az elhagyatottságtól: Abban az irracionális hitben él, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet az a küszöbön álló fenyegetés, hogy elutasítják, eldobják, elhagyják, vagy helyettesítik valaki mással.

Hibáztatás: Ismételten a probléma létrejöttéért felelős embert vagy embereket próbálja felismerni és megnevezni ahelyett, hogy a probléma kezelésére és megoldására keresne módszereket.

Hipervigilancia (folyamatos felfokozott figyelem, készenléti állapot): Folyamatosan fennálló, egészségtelen szintű érdeklődés, feszült odafigyelés és azonnali reagálás mások viselkedésére, megjegyzéseire, gondolataira, érdeklődésére, érzelmeire.

Identitászavar: Pszichológiai kifejezés, ami önazosságzavarra, inkonzisztens vagy széttöredezett személyiségre, az azonosságtudat zavarára utal.

“Irányíts engem” szindróma: Tendenciózusan olyan emberekkel alakít ki és tart fenn kapcsolatot, akik kontroll-mániások, narcisztikus személyiségzavarban szenvednek, antiszociálisak, vagy veszélyesen viselkednek.

Katasztrofizálás: Szokása, hogy automatikusan a “lehető legrosszabb” helyzetre próbál felkészülni minden esetben, illetve helytelenül enyhe illetve közepes eseményeket azonosít katasztrofális eseményekként.

Öngyűlölet: Extrém mértékben gyűlöli és elutasítja saját magát, a tetteit, az etnikai vagy demográfiai hátterét.

Pánikrohamok: Rövid intenzív félelemmel teli vagy szorongásos epizódok, melyeket gyakran fizikai tünetek kísérnek, mint például hiperventilláció, remegés, izzadás, hidegrázás, hányinger, gyomorégés, szédülés.

Perfekcionizmus: Az a maladaptív gyakorlat, hogy saját magát egy irreális, elérhetetlen vagy fenntarthatatlan követelményrendszerhez viszonyítja (és folyamatosan el is várja saját magától mindezt). A perfekcionizmus által érintett területeken általában magasan kiemelkedik szervezettség, rendezettség vagy eredményesség szintjén, viszont ezzel együtt más területekkel kapcsolatban elhanyagolja magát. Például példásan teljesít a munkahelyén, “tökéletes” barát és családtag, de nem törődik az egészségével, a megfelelő mértékű pihenéssel, vagy a csak számára személyesen fontos dolgokkal.

Szelektív emlékezet és szelektív amnézia: Az emlékeket, tapasztalatokat szelektíven kezeli, hogy azok így megerősítsék az előítéleteit, vagy egy bizonyos világképet vagy önképet. (Például ha azt gondolja magáról, hogy nem szerethető, akkor azokra az emlékekre fókuszál, ahol valaki ezt a hiedelmét megerősíti, míg azokat az élményeket elfelejti, amik ezt a hiedelmet gyengítenék.)

Tagadás: Szentül meg van győződve, vagy legalábbis szereti rendszeresen elképzelni, hogy egy fájdalmas vagy traumatikus körülmény, esemény, vagy emlék nem létezik, vagy nem történt meg.

Tanult tehetetlenség: Meggyőződése, hogy nem rendelkezik a helyzet feletti kontrollal, még akkor sem, amikor valójában (már) igen.

A C-PTSD okai:

A komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD) kialakulásának eredete az, hogy az áldozat krónikusan hosszú ideig, vagy szüntelenül érzelmi traumának vagy abúzusnak volt kitéve, melyből nem volt esélye rövid úton kimenekülni, vagy legalábbis nem volt számára ismert a menekülés módja.

Nem teljesen ismert még, hogy a C-PTSD áldozatokat milyen súlyos neurológiai sérülés érhette.

A C-PTSD kezelése:

Egyelőre kevesen kutatják klinikai környezetben a C-PTSD kezelését. Általánosságban véve a következők javasoltak:

  • Az áldozat eltávolítása a traumatikus és/vagy abuzív környezetből, ennek a forrásától, és az ezzel szembeni azonnali és teljes körű védelem.
  • Elismerése annak, hogy a trauma valóságos, fontos, és nem megérdemelt.
  • Elismerése annak, hogy a trauma olyan forrásból érkezett, ami erősebb / nagyobb hatalommal rendelkező volt, mint az áldozat, és ezért nem lehetett elkerülni.
  • A C-PTSD “komplex” természetének elismerése – vagyis hogy a korábban elszenvedett traumák hatása olyan döntésekhez vezethette az áldozatot, amely még több, nem megérdemelt trauma elszenvedéséhez vezethetett.
  • Az utólagos maradványproblémák közötti határozott különbségtétel:
  • amelyeket az áldozat képes megoldani (mint például önismeret, személyiségfeljesztés)
  • amelyeket az áldozat nem képes megoldani (mint például egy személyiségzavaros családtag viselkedése)
  • Elismerése annak, hogy a traumából történő felépülés nem könnyű vagy egyértelmű, és jelentős idő- és energiabefektetéssel jár.
  • Az elvesztett és vissza nem szerezhető dolgok, érzések, élmények, stb. elgyászolása.
  • Azon dolgok azonosítása, melyek elvesztek, de vissza lehet őket szerezni, állítani. stb.
  • A felépülési programnak azokra a faktorokra kell fókuszálnia az egyén életében, melyek az ő kontrollja alatt állnak.
  • Támogató környezetbe helyezés, ahol az áldozat felismerheti hogy nincs egyedül, értékelik és elismerik a sikereit, támogatást és validációit kap a küzdelmeivel, nehézségeivel kapcsolatban.
  • Szükség szerint egyéni terápia az önismeret és önfelfedezés elősegítésére.
  • Szükség szerint antidepresszáns gyógyszerek felírása.

Mit tegyek, ha C-PTSD-m van?

  • Távolítsd el magad az elsődleges abuzív szituációból, vagy az elsődleges abúzusból eredő másodlagos abuzív szituációkból.
  • Menj terápiába.
  • Beszélj róla.
  • Írj róla.
  • Meditálj.
  • Mozogj.
  • Írd át a sorskönyvedet.

Mit NE tegyek, ha C-PTSD-m van?

  • Ne maradj az abuzív szituációban.
  • Ne tartsd magadban.
  • Ne fojtsd el.
  • Ne veszélyeztesd saját magad.
  • Ne zárd el magad a külvilágtól és a segítségtől.
  • Ne abuzáld saját magad.
  • Ne folytasd az erőszak ciklusát.

Mit tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

  • Légy együttérző.
  • Ha segítséget kér, segíts.
  • Hallgasd meg figyelmesen, most nem te vagy a fontos.
  • Validáld az érzéseit és a tapasztalatait.
  • Ha vannak, oszd meg a hasonló tapasztalataid, ha érdeklődik, vagy ha azt hiszi, egyedül van a problémáival.
  • Segíts a gyakorlatban, amikor az megfelelő és nem sodrod vele veszélybe (terápiát keresni, albérletet keresni, segíteni a költözésben, stb), de mindezt úgy, hogy nagyon vigyázz, hogy ne csorbítsd a saját cselekvő- és döntésképességébe vetett amúgy is ingatag hitét. Ha helyetted oldod meg a dolgokat, azzal rontasz a problémán.
  • Légy türelmes.
  • Érezze, hogy mellette állsz.

Mit NE tegyek, ha ismerek valakit, akinek C-PTSD-je van?

  • Ne moralizálj
  • Ne beszélj megkérdőjelezhetetlen értékekről.
  • Ne próbálj hittéríteni.
  • Ne mondd, hogy lépjen túl rajta, hogy legyen ő a nagyobb ember, hogy járjon elől jó példával, hogy dobja vissza kenyérrel.
  • Ne mondd, hogy bocsásson meg.
  • Ne akard elérni, hogy kibéküljön az elkövetővel.
  • Ne ajánlj bombabiztos megoldásokat
  • Ne vedd ki a kezéből az irányítást. Eddig pont ugyanazt tette vele az elkövető is.
  • Ne ítélkezz. Az abuzert se ítéld el, maximum az abuzív viselkedést, azt viszont határozottan.
  • Ne akard erőszakkal “megmenteni”, ha még nem kész rá.
  • Ne arra használd a helyzetet, hogy megmutasd mennyire segítőkész, okos, rátermett, művelt, áldozatkész, jó ember vagy. Ez nem az önfényezésedre kapott lehetőség.
  • Ne veszélyeztesd, ha még benne van a bántalmazó szituációban. Tapasztalatok alapján az abuzív környezetből való kilépés után a legnagyobb az esély az erőszak eszkalálódására, illetve akár az élet veszélybekerülésére is.

Innen

Advertisements

11 thoughts on “Komplex poszttraumás stressz szindróma (C-PTSD)

  1. Rendkívül jó, hasznos ez az írás, teljesen magamra, illetve a lányomra ismertem.Jó lenne tudni, hová fordulhatnék segítségért, több, mint 30 éven át bántalmazott minket a férjem, még akkor is, amikor már rég elváltam tőle.Szörnyű dolgokon mentünk keresztül, most segítséget kérek.

  2. Te jó Isten! Harmincnégy éves múltam, és tegnap találtam telibe végre, hogy mi is az én Szörnyetegem, ami mindent és mindenkit elijeszt mellettem, körülöttem. Köszönöm, hogy végre megtalálhattam, minden egyes szó mintha egy tüskét rántana ki, habár többezer van bennem, de legalább kifelé is ment, ez hihetetlen.. Akárhányszor kicsivel többet vállalok, mint amennyit elbírok (keveset), előjön ez a rohadék és elkezd tombolni, remélem, találok terápiát. Bár azt tudom, hogy vidéken ez szinte nulla esélyes.

  3. A saját tapasztalatom a következő volt. Amikor “felébredtem” és az állapotom nagy kilengésekkel elkezdett hullámozni, akkor azt hittem, hogy vagy beleőrülök vagy belehalok. De már mindenképpen pontot akartam tenni az évtizedek óta húzódó kínlódás végére. A területileg illetékes ellátórendszert próbáltam meg igénybe venni. Nem kellett volna. A pszichiáter is ugyanolyan kegyetlen volt, mint a szörnyeteg anyám. A bizalmamba férkőzött, kipuhatolta, hogy merre szeretnék továbbmenni az életben a trauma után, majd a hatalmával visszaélve megpróbálta lezárni az arrafelé vezető utakat. Szereti, ha ki vannak neki szolgáltatva az emberek, ha Istent játszva belenyúlhat az életükbe. Élvezi a vergődésüket, mindezt a segítségnyújtás ürügyén. Tehát ezek között is vannak ugyanolyan könyörtelen, kezelésre szoruló nárcisztikus vagy szadista alakok, mint a kíméletlen nárcisztikus anyák. Szóval a pszichiátereket messzire el kell kerülni, de az 50 év feletti pszichológusok között már többnyire vannak olyanok, akik átlátják a helyzetet és érdemben tudnak segíteni. A pszichiátereknek amúgy ki van adva, hogy minden páciensnek gyógyszert kell felírniuk. Ha szükség van rá, ha nincs. Még akkor is, ha gyógyszernek nincs számottevő gyógyhatása, vagy pedig sok, rendkívül káros mellékhatása van. Erős a gyógyszerlobby. Nem gyógyitani akarnak, hanem kezelni. Mert kezelni egy életen át lehet, míg meggyógyítani csak egyszer kell. De hát ha a pszichiáter nem mondja meg, hogy mit írt fel, akkor én meg nem mondom meg neki, hogy mit csinálok vele.

  4. Kedves Nárciszgyerekei irója!

    Még nem olvastam végig a blogod, de már ez a poszt is nagyon sokat segitett megérteni abban, hogy hogyan közelítsem meg okosabban a helyzetemet. Kb egy éve diagnosztizálta nálam a poszttraumás stressz zavart egy pszichológus ismerősöm és segitett is elindulni a feltérképezésben. De mivel nem sokkal utána kirugtak a munkahelyemről (és kb ugyan abban az időben egy szerelmi visszautasítást is kaptam), magam kezdtem el feltárni a problémát rendszeres naplóírással és álomelemzéssel (amit mindenkinek ajánlok, mert sokat tud segíteni). Sajnos a feltárás közbe rájöttem, hogy nem egy hanem egy rakás fel nem dolgozott trauma ért élemben, háborúban nőttem fel szerbiában, és úgy tűnik, én is egy narcissztikus anyával vagyok megáldva, mert miatta érzem azt, hogy nem vagyok elég jó soha senkinek.

    Esetleg ismertek olyan terapeutát aki segíthet egy ilyen helyzeben? Mostmár talán megengedhetem magamnak, de annyi rossz tapasztalatról hallottam, hogy kicsit félek ajánlás nélkül felkeresni valakit.

    Egyébként, amiket felsoroltál a tennivalók között, azokat szerencsésen felismertem ösztönösen, egy év alatt egészen ügyesen sikerült célokat találnom, amelyek végre a saját céljaim, és kialakítnom egy olyan életvitelt, amelyben már nem küzdök folyamatos szorongással és pánikrohamokkal.

    Ugyanakkor szintén ajánlom mindenkinek a mindfullness fajta meditációt, én egy angol fizetős applikációt használok (Headspace) de elképzelhető, hogy van magyar bevált módszer is.

    Nagyon köszönöm a sok ajánlott könyvet, néhányat ezek közül már ismerek, de a többinek is utánanézek!
    Üdv!

  5. Már elég régóta akartam ide írni, de nehéz a gondolataimat összeszednem. Azért megpróbálom.
    Az egyik legnagyobb baj az, hogy a komplex PTSD nem szerepel a hivatalos diagnosztikában!
    Olyat képzeljetek el, hogy egyszer megemlítettem a pszichiáternek, akihez jártam: amikor a poszttraumás stresszről olvastam, a kontaktlencsém akart kipottyanni, mert minden egyes tünetben magamra ismertem. Azt a választ kaptam: ez nem poszttraumás stressz, mert azt akkor kap az ember, ha mondjuk a szeme láttára gázolja halálra a villamos a gyerekét, vagy, ha hadifogságban életveszélybe kerül.

    A tagadás meg invalidálás miatt nagyon nehéz kezdeni a dologgal bármit is.
    Nekem, amióta drága jó rosszindulatú narcisztikus anyám a pornál is mélyebbre alázott, nemhogy semmi nem megy úgy, mint korábban – és nemhogy kevesebb vagyok, mint korábban -, az egészségem is a kárát látta a dolognak. Nyilván nincs összefüggés. Ez nem is poszttraumás stressz. Az én élményeim nyilván nem is traumatizáló jellegűek. Tényleg nem. (De akkor mitől vagyok önveszélyes? Mitől állok 30-on túl egy sérülékeny, sebezhető kamasz gyerek színvonalán? Miért nem férek hozzá a saját erőforrásaimhoz? Miért viselkedek önmagammal ciklikusan úgy, mintha a saját bántalmazóm volnék?)

    A “mit ne tegyél” lista nagyon jó lett! Én azzal a címmel írtam volna meg: “mit kaptam a képembe azoktól a jószándékú enbaztól, akiknek fogalmuk sincsen a kérdésről?” :}}}}

    Tényleg az teszi nehézzé a kérdést, hogy egyedül nem lehet ebből kikecmeregni – viszont, mivel az emberek nagy részének nincs fogalma arról, hogy mindez a gyakorlatban mit tesz, hiába akad bennük jó szándék – nem értik, hogy ezzel együtt élni milyen.

    Még mindig volna mit írnom. De kezdem úgy érezni, hogy csak összevissza hordok össze mindenfélét. Elnézést ezért.

  6. Szerintem már ismered, de hátha valaki még nem: Judith Herman Trauma és gyógyulás című könyve nagyszerűen bemutatja azt az érzelmi-fizikai-társadalmi pókhálót, amiben az érintettek stagnálnak vagy igyekeznek visszafejteni és kimenekülni belőle. Számomra fordulópont volt ez a könyv, már pusztán attól 10 dekával könnyebbnek éreztem a zsákomat, hogy százszor is elismétli az író – tudományos alátámasztásokkal, világos logikával – hogy az áldozat nem hibás, hogy szégyene oktalan, de létező.

    Nekem úgy tűnik, a hazai egészségügy, de talán az egész magyar pszichiátria és pszichológia tudomány fontosságán alul kezeli a komplex PTSD-t. Nagyon kevés az irodalma, nem is találtam (eddig) olyan szakembert, aki következetesen ezzel a kérdéssel foglalkozna. A mi egyik alapélményünk, hogy egyedül vagyunk, senki nem érthet meg minket, örökké a bura alatt élünk majd. Kell-e mondanom, hogy ismét ezt a magárahagyatottságot, teljes izolációt idézte, mikor rájöttem, nem sok szalmaszálra számíthatok, amibe belekapaszkodhatok. Mondd, hogy neked jobb tapasztalataid vannak és én nem voltam elég alapos a keresgéléskor.

    Többek között ezért is örülök a blogodnak. Nehezen írom ezt le, mert semmiféle érzelmi terhet nem szeretnék tenni rád, még így az ismeretlen távolból sem. Tudom milyen az. De nagyon klassz az, ahogyan, amiről írsz. Köszönet az őszinteségedért. Sok erőt neked, nekünk. Meg lehet csinálni.

    • Sajnos az egész magyar pszichiátria eléggé gyerekcipőben jár mondjuk az amerikaihoz képest, és nagyon sok a rossz társadalmi beidegződés és előítélet, ami a terapeuták nagy részében is megvan. A saját kutatásaim alapján a legtöbb embernek ma Magyarországon van valamiféle pszichiátriai vagy pszichológiai betegsége, de ennek ellenére ezek stigmatizált és tabu dolgoknak számítanak. Akkor omlanak le ezek a falak, amikor egyesével elkezdek emberekkel beszélgetni, őszintén, és bevallják, hogy ne mondd el senkinek, de én is. Döbbenetes látni, hogy ennyi ember érzi magát egyedül, és búra alatt, ahogy te is mondod.

      Szeretném azt hinni, hogy ha egyre többen beszélgetünk egymással, védett helyen, akkor egy idő után ez a külvilágba is ki fog szivárogni.

      Én külföldi cikkekből, blogközösségekből kaptam rengeteg segítséget és validációt, ott is elég kevesen vannak akik ilyen témákról beszélni mernek, de vannak, és kiderül, hogy nagyon sok hasonlóság van abban, amiket átélünk.

      A könyvről hallottam már, de még nem olvastam el, viszont felkeltette az érdeklődésem, amit írtál róla.

      Az teljes mértékben igaz, hogy az áldozat NEM hibás. Az elkövető a hibás. Az áldozat sajnos a legtöbb esetben szégyelli magát, saját magában keresi a hibát, és ehhez még hozzájön az is, hogy a társadalom is szeret jeleskedni az áldozathibáztatásban.

      Többek között ezért is írom a blogot, mert én nagyon sokáig azt hittem, egyedül vagyok a tapasztalataimmal, a problémáimmal, aztán lassacskán rájöttem, hogy mégsem. Szeretném, ha erre mindenki, akinek valaha traumákat kellett átélnie, ráébredne. De azért most is vannak még nekem is heteim-hónapjaim, amikor meg vagyok győződve róla, hogy senki sem ért meg és teljesen egyedül vagyok.

      Ölellek, és örülök, ha tudok segíteni bármit azokkal, amiket írok.

    • Kedves Eszkozvoltam,
      irod, hogy keves a komplex PTSD-vel kapcsolatos irodalom, sajnos en sem tudok irodalmat ebben a temaban, viszont narcisztikus szulok gyerekeinek szolo onsegito konyv rengeteg letezik (gondolom Teged is ez a tema foglalkoztat), bar sajnos egyiket se tudom, hogy magyarra forditottak volna. Angolul elerheto pl. az egyik legismertebb Dr Karyl Mcbride: Will I ever be good enough? cimu konyve. Aztan Dr Susan Forward: Mothers who can`t love cimu konyve. (O irta egyebkent a magyarul is kaphato Mergezo szulok cimu konyvet) De meg szamtalan letezik, ha tudsz angolul. Ezekben azt is levezetik, hogy hogyan tudsz meggyogyulni, es vegre teljes eletet elni. En ebbe fogtam nemreg bele, Dr Karyl Mcbride konyveben van egy 5 lepcsos program, amit pszichologuskent evtizedek ota alkalmaz narcisztikus szulok bantalmazott lanyainak gyogyitasanal. Sajnos az elso lepcsonel elakadtam…de dolgozom rajta. Ja, es nem vagy egyedul 🙂

  7. Köszönöm. Terápiába most sajnos nem tudok elmenni, de el fogom hordani a hegyet. A befelé irányuló haragról remélem írsz még, szerintem az egyik legsötétebb, legveszelyesebb örökség, ami a nyakunkba akasztanak a nárcisztikus szülők. Néha nem is tudom ki lennék a felsorolt, igencsak maladaptív személyiségjegyek,attitűdök nélkül.

    • Üdv, nagyon örülök, hogy írtál!

      A hegyek elhordhatóak, időbe és fáradtságba telik. Én is még hordom, időnként visszagörget egy-két követ a szél, olyankor csüggedek, hogy de hát miért, néha haragszom, hogy másokra nem raktak hegyet a szüleik és akkor rám miért. Aztán nekiállok talicskázni megint.

      Írni fogok még, szerintem is az az egyik legnehezebb, mert nekik a kisujjukat sem kell ahhoz megmozdítani, tönkretesszük mi saját magunkat is, és azt hisszük megérdemeljük.

      Azt nagyon átérzem, hogy nem tudod, ki lennél ezek nélkül a személyiségjegyek nélkül, mert valószínűleg te is hosszú ideje élsz így. A legnagyobb félelmem nekem az volt, hogy ha ezeket elkezdem begyógyítani, akkor az űr marad helyettük és a végén semmivé leszek. Kezdem látni, hogy nem így van, és nő a sebek helyére új, egészségesebb rész, de még mindig minden egyes ilyennél olyan érzésem van, mintha kútba ugranék. Nem tudom lesz-e valaha kevésbé ijesztő. De van értelme és eredménye és ettől néha bizakodom.

      Kívánom, hogy neked is így legyen.

Te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s