Archive | december 2013

Ki mint vet, úgy arat: a természetes következmény

Ha szükségesnek látod, hogy korlátozd a kapcsolat mennyiségét, vagy minőségét egy abuzív családtagoddal, erre elég furcsán tudnak reagálni az ismerősök:

  • “Jaj, de hát akkor most a bátyádnak egyedül kell karácsonyoznia.”
  • “De hát így megtagadod az unokákat a nagyszüleiktől.” (ezt akkor is lehet hallgatni, ha történetesen ők nem akarnak hallani az unokákról)
  • “Most akkor a nővéred teljesen egyedül fog maradni, mi lesz így vele.” (mintha valahogy egyedül a te felelősséged lenne, hogy a nővéred életében legyenek emberek)
  • “Öregségükre magukra hagyod szegény szüleidet.” (az nem téma, hogy téged meg egész gyerekkorodban magadra hagytak)

Ilyenkor szoktam elkezdeni elmagyarázni ezeknek a jóindulatú, kedves, altruista embereknek, hogy mit is jelent a természetes következmény kifejezés. A természetes következmény az olyan valami, amit bárki logikusan várhat egy bizonyos cselekvés következtében. Az egyáltalán nem meglepő, hogy az abuzív, kontrollmániás, bunkó, szeretettelen, nemtörődöm emberek népszerűtlenek. Bármi más igen furcsa, sőt természetellenes lenne.

Ha például a testvéred kontrollmániás, manipulatív, kritikus, ítélkező, köpönyegforgató, önző, féltékeny, ellenséges, vagy csak egyszerűen nagyon kényelmetlen a társaságában lenni, igen valószínű, hogy minden kapcsolatában problémái vannak, nemcsak veled. A legtöbb rokon igyekszik távolságtartó lenni vele, a kollegái nem szeretik, és a legtöbb ember elkerüli. Valószínűleg nem lesz túl sok közeli, szeretetteli kapcsolata. Talán lesz néhány barátja, de igen kevesen fognak vállalkozni egy hosszú távon egyirányú kínlódásra. Ez például a természetes következménye a testvéred viselkedésének.

Figyelmeztesd az ilyen embert egyszer, aztán még egyszer. Harmadszor már semmi dolgod vele.

Ha a húgod melegszívű, szeretetteljes, odafigyel mások érzéseire, tiszteletteljes, kedves, barátságos természetű, akkor az emberek szeretni fogják a társaságát. Ha empatikus és nyitott, akkor lesznek barátai, és tartalmas kapcsolatai. (most itt nem a birkalelkűségről beszélek, hanem a nemtroll hozzáállásról) Ez is egy természetes következmény, csak ez a barátságos viselkedésé, pozitív tetteké, a másokra való nyitottságé.

Még a kutyák is képesek arra, hogy a kutyaiskolában szép folyamatosan megtanulják megváltoztatni a viselkedésüket, hogy ha egy bizonyos viselkedés folyamatosan kellemetlen következményekkel jár számukra. Ha egy ember egy bizonyos viselkedése számára mindig negatív következményekkel jár, dönthet úgy, hogy elmegy terápiába, megváltoztatja a viselkedését, stb.

Ha az abuzív ember nem vállalja fel azt a felelősséget, hogy megváltoztassa a destruktív viselkedését, azt feltételezhetjük, hogy teljesen elégedett a viselkedése eredményével még akkor is, ha esetleg panaszkodik, vagy a negatív következményt arra használja fel, hogy szimpátiát gerjesszen saját maga iránt. Ha nem bánja amit tesz, csak nagyon látványosan sajnálja magát, akkor a tény az, hogy a tettei természetes következményei számára nem eléggé kellemetlenek ahhoz, hogy bármi konstruktívat csináljon. Amikor a természetes következmények eléggé fontossá vagy fájdalmassá válnak, meg fogja változtatni a viselkedését.

Amikor elkezdtem kiállni saját magam mellett, az apám, aki folyamatosan anyám abuzív viselkedése miatt panaszkodott nekem, közölte velem, hogy én vagyok egyedül, akinek anyámmal bármi baja van. Ekkor emlékeztettem rá, hogy ha észrevette, mindenki eltűnt szép lassan az életükből és teljesen egyedül vannak. A barátaik szép lassan lekoptak, a rokonoknak fontosabb elfoglaltságuk lett, volt akivel összevesztek, és most nincs körülöttük egyetlen ember sem. Gyerekkoromban rengeteg ismerősük, barátjuk, rokonuk volt, akik mind rejtélyes okból szublimáltak az idők során. Egy-két rokon tartja velük a kapcsolatot (talán mondanom sem kell, véletlenül ők is döbbenetesen abuzív emberek).

Anyám, mint a legtöbb bántalmazó, általában az udvarias, kedves, humoros, jó ember álarcát viselte az emberek között. De mivel a műbájolgással nem lehet túl sokáig megtéveszteni mindenkit, egy idő után be-beláttak az álarc mögé, és végül ráébredtek, hogy nekik erre nincs szükségük. És ekkor a kapcsolat hirtelen véget is ért.

Én nem az egyetlen voltam, akinek baja volt vele. Bár valószínűleg én voltam az egyetlen, aki megszólalt és ezt kimondta, ahelyett, hogy egyszerűen eltűnt volna. (Egy-két halvány emlékem van, hogy néhány barát azért tűnt el a térképről mert nagyon “bunkó dolgokat hazudtak” anyámról, de róluk nem is esett több szó a családban.) A megszűnt barátságok okai mindig a barátok voltak, sosem anyámék.

Ha minősíthetetlen stílusban üvöltözöl a főnököddel, a természetes következmény az, hogy kirúgnak. Ha nem tanulsz egy nehéz vizsgára, a természetes következmény az, hogy megbuksz. Ha nem védekezel szex közben, ne legyél meglepődve ha összeszedsz valami fertőzést. Ha megbökdösöd a medvét az erdőben egy faággal, a természetes következmény az, hogy széttép. Ha még azokat az embereket is tiszteletlenül kezeled, akik amúgy szeretnek, a természetes következmény az, hogy elüldözöd őket magad mellől. Ezek a tetteid természetes következményei. Ha meglepetten viselkedsz ezek után, akkor maximum csak még közönyösebbnek és taplóbbnak fogsz látszani.

A természetes következmények azért léteznek, hogy tanulni lehessen belőlük: persze csak azok, akik tanulni szeretnének. Ha a bántalmazó úgy dönt, hogy felvállalja nyilvánosan a tetteiért a felelősséget, őszintén bocsánatot kér, megígéri, hogy változtat és tartósan meg is változtatja a bántó viselkedését, akkor lehet arra esélye, hogy valamit visszaállítson a kapcsolataiból. (Ebben az esetben a bántalmazott lehetősége, hogy megbocsájt, vagy nem, de semmiképpen sem kötelessége!) Ha a bántalmazó úgy dönt, hogy megkeményíti a szívét és továbbra is ignorálja mások érzéseit, akkor számolnia kell azzal, hogy egyedül fogja leélni a hátralevő életét. Ez a cselekedet és a következmény közötti kapcsolat.

Reklámok

Példátlan

Bántalmazó családban nevelkedett felnőttnek nemcsak azért nehéz lenni, mert alacsonyabb az önértékelés, mert sérülünk, mert maladaptív sémáink vannak, mert saját magunkat kell felnevelnünk utólag. Azért is nehéz, mert nem látunk példát sem működő párkapcsolatra, sem működő szülő-gyerek kapcsolatra.

Ezer olyan kérdés van, amire ha nincs pozitív példa, nem is annyira triviális megtalálni a “jó” választ:

  • A szülei sosem közeledtek egymáshoz. Ha párkapcsolata lesz, az mitől működik? Akaszkodjon a másikra? Halmozza el? Legyen titokzatos és távolságtartó? Mondja ezerszer, hogy szeretlek? Legyen sok közös program? Erőltesse a beszélgetést? Mindig a másik szeressen jobban? A nőimagazinok majd megmondják? Taperolja a másikat a gyerekek előtt?
  • Ha nem viselkedett az elvárt módon, verték a szülei. Ha majd a gyereke nem viselkedik az elvárt módon, megfogadja, hogy ő nem üti meg soha. De mit tegyen helyette? Ne nadrágszíjjal üsse, csak finoman meglegyintse a fenekét? Verje szavakkal? Nevelje szabadelvűen és soha ne tudassa vele, hogy rossz volt? Magyarázza el akadémikus barokk körmondatokkal a tettek következményeit? Ölelgetés közben mesélje el, hogy anyaapa szomorú és keltsen bűntudatot? Legyen passzív-agresszív? Próbálja meg bárhogy máshogy és majd csak lesz valami?
  • Sosem engedték el a barátaival ottalvásra, bulikba. Ha gyereke lesz, mit tegyen helyette? Hívja fel a barátok szüleit, hogy tényleg ott lesz-e? Inkább nála aludjanak a barátok, mert úgy jól meg tudja nézni őket magának, hogy a gyerekhez valók-e? Sose ellenőrizze, hova megy és meddig, de éberen aggódjon hajnalig, amíg haza nem ér? Szabjon határokat, hogy mehetsz, de éjfélre legyél itthon? Lehessen alkudni? Első a házifeladat, a tanulnivaló, a mosogatás, de utána jutalom a barátokkal töltött idő? Csak a jó tanulókkal mehessen el?
  • Az érzései, az élete nem érdekelték a szüleit. Ha gyereke lesz, hogyan mutassa ki a szeretetet, a törődést? Faggatózzon? Próbáljon meg “menő” lenni, úgy öltözni, mint a kamasz gyereke, szlenget használni, együtt elmenni “lógni”? Órákon át meséljen a saját fiatalkoráról? Adjon tanácsokat, hogy hogyan érdemes élni az életet? Adjon ajándékba bölcs könyveket? Gyújtsanak rá együtt? Ismételgesse, hogy a gyerek az élete értelme?