A nárcisztikus anya 4.

19. Projektál. Ez kicsit pszichologizálásnak tűnhet, de minden nárcisztikus ezt teszi. A projekció azt jelenti, hogy a saját viselkedését és jellemvonásait rád vetíti ki, hogy letagadhassa saját maga előtt és téged büntethessen érte. Ezt akkor a legnehezebb észrevenni, ha vannak olyan tulajdonságaid, amikre kivetíthet. Egy evészavaros nő, aki megszállottan foglalkozik a lánya súlyával, projektál. A lánya ezt valószínűleg nem veszi észre, mivel már internalizálta az irreálisan vékony nő ideálképét, és ezért elfogadja az anyja projekcióját. Amikor a nárcisztikus közli a lányával, hogy túl sokat eszik, többet kellene edzenie, vagy nagyobb méretű ruhákat kéne hordania, hogy elrejtse a kövérségét, a lány ezt akkor is elhiszi, ha történetesen nem igaz. Viszont a nárcisztikus néha akkor is projektál, ha annak semmi értelme nincs. Ez akkor történik, ha valami miatt szégyent érez, amit sürgősen a bűnbakra kell áthárítania. Ekkor a projekció váratlan támadásként jelenik meg. Például valami felháborító dolgot követel, amit mintegy mellékesen visszautasítasz. A reakciód feldühíti, és rád vicsorog, hogy majd akkor beszél veled, ha lenyugodtál és már nem vagy hisztérikus.

Te egyáltalán nem vagy hisztérikus, ő az. A szégyen, amit akkor kellett volna éreznie, amikor szégyentelen dolgokat követelt, most ér el a tudatáig a visszautasításod következményeként. Ez tűrhetetlen. Ezt a szégyent hárítja át rád, és úgy racionalizálja a dolgot, hogy tulajdonképpen azért nem tetted meg amit akart, mert annyira ésszerűtlenül viselkedsz. Megerősíti a saját szégyentelenségét, és kielégíti a gyermeki akaratosságát azáltal, hogy az egyértelmű elutasítást későbbi megbeszélés tárgyává teszi. Majd beszéltek róla “később” – amikor épp hajlandóbb vagy megtenni, amit akar, miután kifárasztott a színpadiasságával, duzzogásával és a sértődött hallgatásával.

20. Mindig mindenben igaza van. Mindegy mit tett, sosem fog őszintén bocsánatot kérni semmiért. Ehelyett, ha úgy érzi, hogy bocsánatkérésre kényszerül, inkább mogorva, duzzog, kiprésel magából egy bántó álbocsánatkérést, vagy már kimondás közben visszavonja indoklásokkal, minősítgetéssel és önsajnálattal: “Sajnálom, hogy úgy érzed, megaláztalak” “Sajnálom, ha rosszul érzed magad” “Habár nem tettem ilyet, de ha ilyet tettem volna, nem lett volna helyes” “Bocs, de nem tudok ezzel már mit csinálni” “Sajnálom, hogy miattam ügyetlennek, hülyének és undorítónak érzed magad” “Bocs, de ez csak egy vicc volt, annyira túlérzékeny vagy” “Sajnálom hogy a saját gyermekem úgy érzi, hogy fel kell zaklatnia engem és azt akarja, hogy rosszul érezzem magam“. Ez az utolsó sértő bocsánatkérés a projekcióra is jó példa.

21. Úgy tűnik, egyáltalán nincs azzal tisztában, hogy más embereknek egyáltalán vannak érzéseik. Időnként döbbenetesen érzéketlen megjegyzéseket tud tenni az empátia hiánya miatt. Ez nem azért van, mert nem törődik mások érzéseivel, habár tényleg nem. Egyszerűen fel sem merül benne, hogy mások érzéseire gondoljon. A nárcisztikus egyik meghatározó tulajdonsága az empátia hiánya, és a többi eddig leírt jellemző alatt is ott húzódik. A pszichopatákkal ellentétben viszont a nárcisztikusok megértik a jó, a rossz, és a következmény fogalmakat, ezért általában nem bűnözők. Lehet, hogy megvert, de sosem annyira, hogy kórházba kerülj. Lehet, hogy addig hagyott a hidegben állni, amíg már nyomorultan érezted magad, de nem addig, hogy hipotermiás állapotba kerülj. Lehet, hogy bezárt a sötét pincébe ruhátlanul, de csak két órára.

22. Hibáztat. Mindenért téged hibáztat, ami épp nem stimmel az életében, más emberek tetteiért, vagy a történtekért. Te vagy a hibás, mert bántalmaznia kell. Miattad csinálja ezt. Bár ne lennél ennyire nehéz eset. Annyira felzaklatod, hogy nem tud tisztán gondolkodni. Eleve nehéz az élete és erre te visszabeszélsz és ez pont az utolsó csepp a pohárban. Ez a hibáztatás általában annyira észrevehetetlen, hogy csak azt veszed észre, hogy ellened tettek valamit és most hirtelen neked van bűntudatod. A bátyád megver, és erre anyád azon siránkozik, hogy mennyire civilizálatlanok a gyerekek manapság. A barátod elhagy, de ő megérti – hiszen ő is látta mennyire nehéz téged szeretni. Durván kihasznál, majd mikor szembesíted ezzel, sipákolva közli, hogy hihetetlen mennyire önző vagy, hogy egy ilyen lényegtelen dolog miatt felzaklatod őt. Hibáztat amiatt, ahogy reagálsz a gyerekes, kegyetlen, kizsákmányoló viselkedésére. Nem tudja elhinni, hogy lehetsz ennyire kicsinyes, szőrszálhasogató és gyermeteg, hogy ellenkezel amikor oda akarja ajándékozni a kedvenc ruhádat a barátnőjének. Azt hitte, örülni fogsz, hogy segíthetsz neki kedveskedni valakinek.

A nárcisztikusok tökéletesen tudnak több feladatra koncentrálni egyszerre, ahogy a példa is mutatja. A nárcisztikus anyád egyszerre 1) Hazudik. Tudja, hogy rosszat tett, és hogy teljesen ésszerű a reakciód. 2) Manipulál. Eléri, hogy te tűnj fel rossz színben, amiért tiltakozol a kegyetlenkedései ellen. 3) Önző. Ha eléri amit akar, nem zavarja, hogy borzalmasan érzed magad. 4) Hibáztat. A te hibád, hogy rosszat tett. 5) Projektál. Az ő kicsinyes, szőrszálhasogató és gyermeteg viselkedése valójában a tiéd. 6) Önsajnálati drámát rendez. Ő a mártír, aki a legjobbat feltételezte rólad, de te cserbenhagytad. 7) Rád hárítja a szülői felelősséget. Te vagy felelős az ő érzelmeiért, de ő nem felelős a tiedért.

23. Tönkreteszi a kapcsolataid. A nárcisztikus anya olyan, mint a tornádó: ahol csak leér, az emberek sérülnek, a családok pedig szétszakadnak. Hacsak az apa nem kontrollálja a nárcisztikus anyát és tartja egyben a családot, a felnőtt testvéreknek gyakorta fájdalmas egymással a kapcsolatuk. Általában a testvérek közötti kommunikáció felszínes, a kötelesség vezérli, vagy egyáltalán nem is beszélnek egymással. Ezek a nők sokszor széthúzást szítanak a gyerekeik között, mert élvezik az ebből származó hatalmat. Ha ezek a gyerekek nem beszélnek egymással, csak az anyán keresztül, ő döntheti el, ki mit hall vagy tud. A nárcisztikusok nagyon szeretik az izgalmat és a drámát is, ami a gyerekeik életébe való beleavatkozásból fakad. A szappanoperáknál sokkal szórakoztatóbb más emberek életének széthullását nézni, főleg, ha a nyomoruk nem kelt benne empátiát.

A nárcisztikus arra hajt, hogy a düh, a megvetés és az irigység – a legkorrodálóbb érzelmek – elválasszák egymástól a gyerekeit. Amíg a gyerekek otthon élnek, bárki, aki szembeszáll a nárcisztikussal, a többiek fejére vonja annak haragját és természesen a büntetést is. A bosszúvágy a nárcisztikust arra hajtja, hogy az engedetlen testvérre zúdítsa a többiek dühét azzal, hogy kollektív büntetést alkalmaz. (“Látom, hogy engem itt senki nem szeret! Hát akkor visszaviszem ezeket a karácsonyi ajándékokat a boltba. Amúgy sem örülnének semminek, amit vettem nektek!“) Mivel a többi gyereket a nárcisztikus arra idomítja hosszú ideje, hogy beadják a derekukat, a bajkeverőre mérgesek az anya helyett, aki pedig valójában megérdemelné haragjukat.

A nárcisztikus a gyerekei kapcsolatának megmérgezésére felhasználja a kivételezés és a pletyka eszközét is. A bűnbak az anyját szeszélyesnek és kegyetlennek látja. Az aranygyermek nem látja az igazságtalanságot, és mentségeket kreál a bántalmazó számára. Gyakran átveszi az anya megvető és feljogosított hozzáállását a bűnbakkal szemben, és az anya hallgatólagos vagy nyílt engedélyével tovább bántalmazza a bűnbakot. A bűnbak előre láthatóan dühvel és hasonló megvetéssel válaszol. Ahogy a már felnőtt gyerekek tovább élik a felnőtt életüket, a nárcisztikus mindent megtesz azért, hogy értesítsen mindenkit a többiek életéről, vagyis a legméltatlanabb és legzaftosabb pletykáról (természetesen mindig “aggodalomnak” álcázva). Ezzel is megvetést szít közöttük, szánalom vagy empátia helyett.

A nárcisztikus gyerekei hajlamosak az irigységre. Ő pedig ezt teljes mértékben kihasználja. Noha sosem dicsér meg szemtől szembe, valószínűleg a te sikereidről károg a testvérednek, aki épp nem teljesít annyira jól. Ezután neked áradozik a testvéred iránt tanúsított nagylelkűségéről. Mialatt te azon tűnődsz, hogy miért hagyott ki az egészből, a testvéredet irigyled, ahelyett, hogy a nárcisztikusra haragudnál, aki az egészet elmesélte.

A végeredmény egy olyan család, ahol minden kommunikáció háromszögben zajlik. A nárcisztikus, mint a hálója közepén várakozó pók, érzékenyen figyel a gyerekei minden rezdülésére. Felhasználható információmorzsák után kutat, hogy megőrizze megkérdőjelezhetetlen kontrollját a család felett. A megszerzett információt átadja a többieknek úgy, hogy ezzel neheztelést váltson ki bennük. Így megelőz minden direkt és szabad kommunikációt a testvérek között. Ennek eredményeképp az egyetlen kommunikációs út rajta keresztül vezet, pontosan úgy, ahogy akarja.

24. Legvégső erőfeszítésként pedig szánalmassá válik. Ha a viselkedése miatt elkerülhetetlen következményekkel szembesül, például a dühöddel, egyszeriben a szánalmas tehetetlenség mintapéldányává változik és tócsát zokog maga alá. Minden az ő hibája. Nem képes semmit sem jól csinálni. Annyira rosszul érzi magát. Amit nem tesz: felelősséget vállalni a negatív magatartásáért és jóvátenni azt. Ehelyett, mint mindig, most is minden róla szól. Az önsajnáló krokodilkönnyek és a tehetetlenség álcája megszabadítja a következmények és a boldogtalansága iránti felelősségtől, és áthárítja rád. Mint oly gyakran a nárcisztikusoknál, ez is egy manipulatív viselkedés. Ha elmulasztod felmenteni a rossz viselkedése alól és ha nem éred el, hogy jobban érezze magát, akkor TE vagy a rossz ember, amiért ennyire szívtelen, kegyetlen, hideg és érzéketlen vagy, mikor szegény anyád ennyire szörnyen érzi magát.

Innen.

Reklámok

24 thoughts on “A nárcisztikus anya 4.

  1. Sziasztok! A kapcsolat teljes megszakításán dolgozom én is, már sokadszor futok neki. A testvérem és párja szemében aljas vagyok, de hát nem is vártam mást. Én most 45 vagyok, és az anyám – akire amúgy minden szó ráillik – addig erősítette bennem azt az érzést, hogy rossz ember vagyok, akinek meg sem kellett volna születni (vagy legalábbis “fojtottalak volna meg egy napos korodban!”), hogy magam is elhittem. Szenvedek, mert szeretem, de tudom, hogy nincs más megoldás.

  2. Üdv mindenki! Némi megnyugvást nyújt, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Sokszor arra gondolok (a cikket, és a hozzászólásokat olvasva még inkább), hogy ez egy ördögi kör, amiben kizárólag a narcisztikus személyiségnek osztottak jó lapokat. Mert, ha “jó kislány” vagyok, és az ő szabályai szerint játszom, akkor agyatlanul pattoghatok, ahogy ő akarja, de jó sose leszek. Ha viszont rendelkezem némi önérzettel, tiltakozni kezdek, esetleg önvédelemből távolságot tartok, azzal csak az ő malmára hajtom a vizet. Nyugodtan mondhatja, mennyire rossz, gonosz, hálátlan gyerek is vagyok én. Van egyáltalán megoldás?

    • Szia Anna!
      43 éves vagyok, gyerekkorom óta küzdök anyámmal és sosem tudtam pontosan beazonosítani, hogy mi lehet a gond vele. Rátaláltam erre a blogra,elolvastam a nárcisztikus anyára vonatkozó cikkeket és villámcsapásként ért a felismerés, hogy anyám ezzel a személyiségzavarral küzd. Kérdezed van -e megoldás. Igen, van. A minimálisra szorítani vele az érintkezést. Ha nem tudod vagy nem akarod teljesen megszakítani vele a kapcsolatot akkor rögtön ignorálni, eltávolodni tőle, amint elkezdi a játszmáit és téged a sárba akar bármilyen formában tiporni. Akkor nem belemenni a harcba vagy a védekezésbe, mert úgyis te maradsz alul. Ilyenkor eltávolodni tőle a lehető legmesszebbre és addig ott is maradni, amíg vagy ő nem keres vagy te nem érzed feltétlen szükségét, hogy újra lásd. De ha tiszteletlenül, bántóan viselkedik azonnal faképnél kell hagyni.
      Sajnos ebből nem lesz gyógyulás, csak magadat tudod megvédeni ilyenformán. Legalábbis én így teszek már egy ideje. A kapcsolatunk rendkívüli mód felszínes és bizonytalan, néha én is elhiszem, hogy megváltozott aztán beüt a krach és ott folytatná ahol abbahagyta. Ilyenkor berekesztem vele a kapcsolatot bizonytalan időre.

  3. Fúha, ezeknek az agresszív szülőknek, akikről itt a hozzászólásokban írtok lehet hogy antiszociális személyiségzavara is van a nárcisztikus mellett. Gyakori a kevert személyiségzavar, és ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást.

    Az én anyám nem agresszív, ő passzív-agresszív. Fél évig voltam terápiában mire rájöttem, hogy az anyám nárcisztikus.
    Nagyon jó ez a blog, és elég jó a leírás szerintem. Majdnem 100%-ban igaz az én anyámra is. A legjobban az a mondat fogott meg, hogy “Te vagy felelős az ő érzelmeiért, de ő nem felelős a tiedért”. Ha egy mondatban kellene jellemeznem anyámmal való viszonyomat, akkor ez a mondat lenne az. Állandóan játszotta a mártírt, akit rossz gyerekkel ver a sors, de ő engem soha nem ölelt meg, soha nem mondta hogy szeret, mindenért hibáztatott. A terapeutám javaslatára megmondtam neki, hogy szeretem (családunkban korábban soha nem hangzott el ez a szó) erre anyám azt válaszolta, hogy “köszi”. Kedvence az volt mikor a jelenlétemben mindig más pártját fogta. Ha a nővéremmel vitáztam, anyám neki adott igazat, ha apámmal, akkor neki, ha a suliban volt valakivel konfliktusom, azért is mindig hibás voltam, még akkor is, ha nem is ismerte azt a személyt, akivel a konfliktusom volt. Mikor szakítottam párommal, azt mondta, hogy azért mentünk szét mert én nem vagyok normális, és felajánlotta exemnek, hogy tartsák a kapcsolatot ők ketten, és tegeződjenek a jövőben. Igen jól értitek, miután szakítottunk, UTÁNA(!) tegeződni kezdtek.

    És a legrosszabb az egészben, hogy a környezetünkben élők szentül hiszik, hogy ő egy nagyon jó anya, ráadásul pedagógus, úgyhogy rossz anya nem is lehetne akkor se ha szándékosan akarna. Neki minden síró gyerek “csak hisztizik”, és megbünteti őket. Sarokba állítja, ahonnan akkor jöhetnek el, ha befejezték a sírást. Engem is a kiságyba rakott ilyenkor addig, amíg magamtól abba nem hagytam. Teljesen ignorálja a gyermekek rossz érzéseit, sírni nincs joga senkinek csak neki. Na de neki NAGYON. Ha ő ki van borulva azonnal sír, és azzal jön, hogy “Ezt érdemlem tőled azért mert felneveltelek” vagy “Te vagy a legrosszab gyerekem” vagy “Világgá megyek inkább, csak hagyj békén”. Nagyon tud mártírkodni.

    • Üdv a klubban 😔
      Az én anyám is pedagógus….ráadásul vidéken nőttem fel, ahol még nagyon “menekülés” sem volt. Mivel nem mehettem másokhoz, osztálytársak sem jöhettek hozzánk, így esélyem sem volt meglátni, hogy nem az a normális, ami nálunk zajlott.
      Sajnos az egész családomtól eltávolodtam, mert mindig azt hajtogatták, amit kívülről láttak, hogy ő egy diplomás, művelt tanárnő, szakmájából adódóan ért a gyerekneveléshez, nincs jogom őt negatív kritikával illetni.
      Miután végre el tudtam költözni otthomról, ritkán jártam csak haza, és gyomorgörcsöm volt a gondolattól hogy hetente azért mégis csak “illik” felhívni őt, de akkor csak a leszúrást kaptam valamiért. Mondok példát:
      Egyszer beteg voltam, de otthonról dolgoztam. Mondta, hogy ezt nem szabad, ne dolgozzak, pihenjem ki rendesen a betegséget.
      Fél évre rá jött egy torokgyulladás és eszembe jutott mit tanácsolt. Úgy gondoltam igaza lehet, felhívtam és kiabálva veszekedett velem a telefonba, hogy miért nem dolgozom, hiszen én otthonról is tudok, sokakat kirúgnak ha betegszabira mennek.
      Én csak néztem a telefont, nem értettem mi történik, hiszen az ő tanácsa szerint cselekedtem, mégis baj. És ez csak egy történet a sok-sok hasonló közül.
      Idővel persze rájöttem, hogy bármit csinálhatok, egy ilyen emberszemében pont éppen az nem lenne jó.

      Jelenleg boldog párkapcsolatban élek, páromnak elmeséltem részletesen, hogy tudja, nem azért nem megyünk az én családomhoz, mert vele lenne bajom. Megérti és igyekszik megvigasztalni ha előtör egy-egy emlék, kéz a kézben vészeljük át a kötelező családi ünnepeket.
      Kifejezetten az anyámat nem látogtjuk, a közös családi összejöveteleken találkozom vele, de minimális szóváltásra igyekszem redukálni a dolgot.
      Az biztos, hogy ha gyerekem lesz, ő a közelébe sem mehet. Szerencsére a párom szülei nagyon kedvesek, családcentrikusak, így nem maradna a pici nagyszülői szeretet és kényeztetés nélkül ☺

      • Sajnos Magyarországon megilleti a nagyszülőt a láthatás joga … Végigcsináltuk mi is a férjemmel,a végletekig elmentünk volna, hogy a 3 gyerekünket megkíméljük.A szigorított láthatás volt a maximum amit ki tudtunk hozni. Aztán az élet úgy hozta,hála az égnek, hogy jóóóóó messzire költöztünk, másik országba.És így már végre nem tud mit lépni.Mielőtt megszületik a gyermeketek, minél messzebbre és soha nem nézni vissza.

  4. Sziasztok!

    Én most 32 évesen jöttem rá mi is zajlott gyerekkoromban, illetve az elmúlt 10 évben is a találkozások alkalmával.
    Jelenleg dühöt érzek, amiért tönkretette a hazugságaival, manipulációjával a gyerekkoromat és ami miatt állandó önbizalomhiánnyal küzdök a nyilvánvaló sikereim ellenére is.
    Jönnek fel az emlékek és azt látom hogy az egész fiatalkorom hazugságban telt.

    Tud valaki olyan pszichológust ajánlani, aki tapasztalt a témában és segít feldolgozni ezt a hirtelen jött felismerést?

    Köszönöm!
    Scara

    • Kedves Scara! Nem tudom, mennyire aktuális még a kérdésed, de nyilván nem árt, ha leírom a tapasztalataimat. Én pszichológushoz – különböző okok miatt – nem jutottam el, de az egyik kedves ismerősöm épp akkoriban indított egy meseterápia kurzust, amikor nekem a legnagyobb szükségem volt a segítségre. Én csoportos terápiára jártam, de van lehetőség egyéni terápiára is. Nem célzottan mentem ide, csak kíváncsiságból, és nagyon-nagyon sokat segített. (Az adott problémára szerintem a Női fejlődés szakaszai I. “kurzus” ad leginkább segítséget.) Ezen az oldalon tudsz utánanézni: http://tisztamese.simplesite.com/ Üdvözlettel, Alfonzin

  5. Sziasztok!

    Nem akartam hozzászólni először, de most nagyon erős a késztetés!
    Nagyon köszönöm ezeket a cikkeket! Főleg ezt! Mintha az anyámról íródott volna betűről- betűre.
    Kb. 3 éve elkezdtem pszichológushoz járni, hogy megjavuljak a férjemnek, aki meg kellett, hogy csaljon, mert boldogtalan volt velem. Mivel egy önző nő vagyok, aki folyton elégedetlen és nem tud úgy szeretni, ahogy kell. “Persze tudom, hogy anyád, ahogy nevelt… és nehéz gyerekkorod volt… de a testvéreddel sem vagy jóban, az anyáddal sem, stb., stb….
    A foglalkozások során egyszer csak a fiatal pszichológus közölte, hogy nagyon úgy tűnik, hogy egy nárcisztikus anya gyereke vagyok. Ahogy tovább haladtunk a terápiával, kiderült, hogy nincsenek velem akkora gondok, csak ragaszkodom egy pasihoz, aki nem érdemel meg. Minden áron meg akartam menteni a házasságom. És nem én vagyok az önző, sőt! Ember vagyok, akinek normális emberi reakciói vannak mindenre. A pszichológus visszavezetett a valóságba. Hogy fogadjam el magam (Nem mindig megy.), normális vagyok, ember vagyok. És jobban teszem, ha nem ragaszkodom… sem az anyámhoz, sem a férjemhez.

    Szóltam a testvéremnek, aki most már több hónapja nem megy anyuhoz, mert képtelen lelkileg betenni hozzá a lábát. Előzőleg 2 évig nem mentem én sem. Amikor rá kellett telefonálnom, percekig szorítottam a telefont, gyomorgörcsöm volt és egyszerűen nem tudtam tárcsázni. Volt olyan, hogy megvettem az anyák napi virágot és rám száradt, mert nem tudtam magam rávenni, hogy elmenjek hozzá köszönteni. Sokszor eszembe jutnak a verések, a megalázások… Ahogy a tágabb család előtt alázott meg a fülem hallatára.

    És eközben az ismerősöktől csak azt hallom: anyukád milyen szép! Milyen tündéri aranyos! Bébiszitterkedik időnként. Imádják a gyerekek, a szüleik…

    Olvastam, hogy aki ebben nőtt fel, olyan hobbit vagy hivatást választhat, amivel az élete veszélybe kerülhet vagy segít másokon. Autóversenyző lettem. A hivatásom: egészségügyben dolgozom.

    Köszönöm szépen! 🙂

  6. Ma egy videót nézve meghallottam azt a kifejezést, hogy “nárcisztikus”. Szülőkre használták a kifejezést. Gondoltam utána nézek és ahogy elkezdtem beírni a keresőbe fel is ajánlotta, a “nárcisztikus anya” kifejezést. Rá is kattintottam, mert sejtettem, hogy valami olyasmire fogok rátalálni, ami válasz lehet a mostani kérdéseimre.
    Mióta elköltöztem otthonról, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb az életem. Azonban egy ideje észrevettem magamon, hogy mindenféle ok nélkül (akár mosogatás közben) az agyam olyan emlékeket juttat az eszembe, amelyekről azt gondoltam, hogy már túl vagyok, de valójában csak elfojtottam magamban. De ezek nem csak bevillannak, hanem sajnos fel is idegesítenek és rájövök, hogy még mindig haragszom miattuk az anyukámra. Néha legszívesebben ráömleszteném az egészet, de mindig rájövök, hogy nem érné meg. És most ebből a bejegyzésből rájöttem, hogy miért nem. Megértettem, hogy amit eddig nem tudtam meghatározni a személyiségében, az itt mind le van írva. Rá nem jellemző mindegyik (vagy csak nem vettem észre), de ami igen, az nagyon. És a 19. pont miatt érzem, hogy ha meg is próbálnánk megbeszélni ő valószínűleg “projektálna”. A mai napig, ha valamit mondok neki, hogy ezt vagy azt nem így kellett volna vagy nem így kellene, ő rögtön hárít, az ő tulajdonságait rám vetíti ki, mintha azokhoz neki semmi köze nem lenne, nekem viszont annál inkább. “Na majd kíváncsi leszek, hogy te hogyan fogod másképp csinálni, ha itt maradsz egyedül a gyerekeiddel.” “Te is ugyanilyen leszel majd mint én.” “Te már most sokkal rosszabb vagy.” “Nincs igazad, észre sem veszed, hogy csak úgy átsétálsz az ember érzésein.” És ezeket ő természetesnek veszi. Ha durván szólok hozzá megsértődik, de nem veszi észre, hogy azért reagálok így, mert próbálom megvédeni a saját életemet attól, hogy ő irányítsa. De sajnos be kell ismernem, hogy sokszor minden ok nélkül durva vagyok vele, mert dühös vagyok rá, amíg nem lépek túl a gyerekkori sérelmeimen, addig ez nem fog változni.
    Azt hiszem nárcisztikus ő is. A privát-szférámat soha nem tisztelte és ha szólni mertem neki, hogy ne mászkáljon a fürdőbe amíg bent vagyok, akkor mindenkinek elújságolta, hogy milyen szégyenlős vagyok, pedig csak akartam egy fél órát amikor nyugodtan egymagam lehetek és nem törik rám az ajtót. Ebből sejteni lehet, hogy előszeretettel beszélt másoknak a nevemben. Elmondta a véleményemet helyettem, ami bosszantott, mert a valósággal nagyon sokszor teljesen szemben állt. Bár a véleményemet nem is nagyon kérdezte soha. Csak eldöntötte, hogy milyen vagyok és kész. De persze mindig olyan voltam amivel imponálni tudott másoknak. Egyik helyen: “…hát ő nagyon magának való, el van a kis saját világában.” (Amivel bizonyította, hogy mennyire nem ismer, mert kis helyen laktunk és nagyon jól tudta, hogy mennyire unalmasnak találom és utálok ott, az első adandó alkalommal – ami az egyetemi felvétel volt – el is jöttem). Megint máshol: “…ő nagyon önálló, mindent el tud intézni egyedül, mert így lett nevelve” (Amit az ő esetében nem nevelésnek hívnék, csak azért lettem önálló, mert rá voltam kényszerülve, hogy mindent magamnak intézzek.) De erre is rátudott később kontrázni: “…ha én nem lennék, ezek semmit sem tudnának elintézni, őrület!”
    Erőszakkal kiköveteli, hogy neki legyen igaza. Sokáig elvette a nyári munkából szerzett pénzemet, vagyis kölcsönkérte, de persze soha sem láttam viszont. Illetve a szülinapi, névnapi pénzeket is. Ezen akkor sokat sírtam, pláne, hogy vele ellentétben én nagyon nem bírtam lelkileg már gyerekként sem, ha tartozok. Ilyen volt az osztálypénz, a menza pénz vagyis minden. Sokat nem költött ránk. Se ruhát nem vett nekünk, se cipőt. Vagy csak akkor, ha már fenn állt a veszélye, hogy mezítláb kell iskolába mennünk. Illetve az iskolai dolgokat sem fizette ki utánunk. Van ahol a mai napig tartozásunk van. Ott az sem érdekelte, ha több hónapnyi elmaradás volt, mert tudta, hogy nem igazán lesz következménye. Ruhánk persze azért mindig lett a rokonoktól vagy használt az ismerősöktől. Az anyagiakról csak annyit tudok mondani, hogy ha néha szűkösebben is de okosabban beosztva a pénzt, mindig került volna mindenre. De főzés helyett mindenféle félkész dolgokat vett, amik jóval drágábbak voltak és egy étkezésnél többre nem igazán voltak elegek egy család számára.
    És a többi: rosszabbnál rosszabb párkapcsolatok; üres hűtő, de cigi és alkohol van, mert megérdemlik, mert ha már megdöglenek a munkába, akkor ez jár nekik; többször kikapcsolt áram; üvöltözések, veszekedések, csupa olyan dolog amire megpróbálok tapasztalatként emlékezni és nem elkövetni. Nagyon nem így szeretnék gyermeket nevelni. Csak még nem tudok harag nélkül tekinteni rá. Elég hosszú lett, de jól esett kiírnom magamból. 🙂 Látom, hogy sajnos a legtöbben nem boldog családban nőttünk fel. Nem véletlen az a rengeteg könyv és cikk sem, ami a témával kapcsolatos. Szerencsére ezeket sokan olvassák és talán a fiatal generáció már nem csak megszüli, hanem tudatosan neveli is a gyermekeit. Lehet, hogy naiv vagyok, de nagyon szeretném ezt hinni.

  7. Erre a blogra rátalálni olyan volt, mint amikor órákig tartó vacogás után végre forró fürdőt veszel…
    Az anyámmal való kapcsolatom mindig is konfliktusokkal terhelt volt, de mindenki igyekezett elhitetni velem, hogy ez kizárólag az én hibám. Röhögtek rajtam, hogy idegbeteg vagyok, és cikiztek, mert elviselhetetlen. Gyerekkoromban(!) még azt is megkaptam, hogy energiavámpír vagyok. Én ezt így mind nagyjából el is hittem, hiszen volt benne igazság: a láncra vert kutya is harapós lesz, ha állandóan pöckölgetik az orrát. A dolgot tovább bonyolítja, hogy mivel egyke vagyok, hol bezzeg gyerek voltam, hol pedig egy utolsó szemét.
    A világképem akkor billent ki a helyéből, amikor terhes lettem. Mindenki úgy bánt velem, mint a hímes tojással, kivéve az anyámat. Először nem akarta komolyan venni a terhességemet (a 12. hétig még úgysem biztos), aztán pedig a rosszulléteimet bagatellizálta. De nem akarom agyonrészletezni, a lényeg, hogy számtalan olyan megnyilvánulása volt a kilenc hónap alatt, amit szerintem normális anya nem mond a várandós gyerekének. És mivel nagyon éles volt a kontraszt a környezetem és az ő viselkedése között, itt vált gyanússá, hogy talán nem az én készülékemben van a hiba. Rengeteget sírtam ekkoriban, és nemcsak a hormonok miatt. Gyakorlatilag az egész életem végigfutott az agyamon, és leendő anyaként már tisztán láttam, hogy nem én voltam és vagyok a felelős a konfliktusainkért, és a jó anya nem olyan, mint amilyen ő volt az esetek igen jelentős részében. Azóta is gyakorta teszi pokollá az életem, ugyanakkor sokat segít is, ha a körülmények olyanok, vagy a kedve épp úgy tartja. Mivel senki más nincs, akire számíthatok, nem szakíthatom meg vele a kapcsolatot, de nem is szeretném, mert ő az egyetlen biztos pont az életemben, és egyelőre még nagyon szeretem, bár tény, hogy korántsem annyira, mint régen.
    A helyzetemet tovább árnyalja, hogy nemcsak az anyám dicsekedhet a fent nevezett személyiségzavarral, de sajnos az egyik unokatestvérem is, és ha ez még nem volna elég, a férjem egyik sógornője is iskolapélda. Ez utóbbival szívem szerint simán megszakítanék minden kapcsolatot, viszont nem tehetem meg, hogy kivonom magam a családi összejövetelek alól, pedig igazán nem kellemes tétlenül nézni, amit a gyerekivel csinál, beleszólni meg ugye nemigen illik.
    Azaz, gyakorlatilag nincs az életemnek olyan területe, ahol ne találnám magam szembe ugyanazzal a problémával, és egyre gyakrabban érzem, hogy kezdem elveszíteni a józan eszem.
    Ilyenkor hogyan tovább?

  8. Sziasztok!
    Bárcsak előbb találtam volna erre a blogra!

    Egy érzelmi hullámvasút így 35 évesen megvilágosodni.A bajom az, hogy az anyám besétált a gyámhatósághoz, hogy nagyszülői láthatást kér -3 gyermekem van- és egy évvel ezelőtt kezdtek eldurvulni a dolgok,így jobbnak láttuk a férjemmel,ha megszakítjuk vele a kapcsolatot.
    A gyámhatóságnál elmondták, hogy szinte lehetetlen, hogy megvonják tőle ezt a jogot, és a maximum amit elérhetek,az a felügyelt láthatás.De rettegek tőle, hogy kárt tesz a gyerekeimben.Ha mi kérünk szakértői vizsgálatot,az 300 ezer forint, és sajnos ennyi most nincs erre….
    Mindenesetre nagyon köszönöm ezeket az információkat, úgy érzem mázsás teher szakadt le a vállamról, hogy nem velem van a baj, nem én nem vagyok elég jó és nem ment el teljesen az eszem,hogy azt gondolom ami köztünk van anyukámmal az nem normális és nem elfogadható.

    • Tejóég…

      Sajnos nem a tied az első ilyen eset, amiről hallok. Amerikai ismerősöknél olyan is előfordult, hogy konkrétan a nagyszülők elvitték “láthatni” a gyerekeket, és utána leléptek, a szülők meg kétségbeesetten próbálták megtalálni őket. Közben nagymamáék meg minden eszközzel igyekeztek bebizonyítani, hogy a valódi szülők alkalmatlanok a gyereknevelésre és elérni hogy ők legyenek az unokák hivatalos gyámjai. Végül nagy nehezen sikerült visszaszerezni pár évre rá a gyerekeket és távoltartási végzést kérni, de hát gondolhatod…

      Ha már sikerül elérnetek a felügyelt láthatást, az már nagyon jó, mert legalább akkor nem maradhatnak felügyelet nélkül a gyerekekkel, és létezik olyan, hogy a gyámhatóság által fenntartott helyiségben / családvédelemnél lehet csak láthatás, tehát nem tolakodnak be a lakóhelyetekre. A családvédelmiseknél pedig láttak már elég durva helyzeteket, szóval tudják miről van szó. A 300 ezer tényleg nagyon sok pénz, és ahogy a nárcisztikus szülőket ismerem, amúgy is valószínűleg átvernék a szakértőt, főleg hogy az abuzív anya nagyobb tabutémának számít hatóságéknál, mint a családon belüli nemi erőszak, tehát az ügyintézők közül sokan nem hisznek benne, hogy egyáltalán létezik ilyen. Szóval ha végül összeszeditek rá valahogy a pénzt, akkor előtte próbáljátok meg körüljárni, hogy az illető szakértő tárgyilagosan áll-e a témához, vagy vakon hisz az anyai szeretetben.

      Azt nagyon jónak tartom, hogy a férjeddel együtt így döntöttetek, hogy megszakítjátok a kapcsolatot. Teljesen megértem, hogy rettegsz attól, hogy kárt tesz a gyerekeidben, sose kételkedj a saját ítélőképességedben. Ha bármi is furcsának, gyanúsnak, vagy ijesztőnek tűnik anyáddal kapcsolatban, az valószínűleg az is, és ezt te mindenki másnál jobban tudod, ezt ne feledd.

      Nem ment el az eszed akkor sem, ha ezt anyád próbálja elhitetni veled, vagy bárki más, aki nem élt együtt anyáddal gyerekként ennyi ideig.

      • Sajnos hazánkban a szakértők általában pont nem annak a témának a szakértői amire felkérik őket….biztosan vannak kivételek,de ezt tapasztaltam eddig. Több dologban is bízom, az egyik, hogy az alkohol és az idő megtették már a hatásukat,egyre kevésbé tudja jól megjátszani magát, már rövid beszélgetések során is -egy épeszű embernek- feltűnik, hogy saját magát képes meghazudtolni két mondatban.És ha felhívják rá a figyelmét,csak mondja tovább a szöveget,mint akit felhúztak.Tehát abban reménykedem, hogy a gyámhatóságon elárulja magát.
        A másik, hogy ha eléri, hogy felügyelettel láthassa a gyerekeket, az már unalmas lesz neki,mert én nem lehetek ott, így engem nem tud bántani, a lakásunkba nem vagyok köteles beengedni és nem vagyok köteles telefonon vagy személyesen tartani vele a kapcsolatot.Nem erőssége, ha időpontra kell mennie,mert általában olyan részegre issza magát, hogy még másnap is bűzlik és csak feküdni képes, olyan állapotban pedig nem engedik a gyerekek közelébe.Szóval ezt most megint benézte (megint, mert már mögöttünk van pár bírósági tárgyalás; megtámadta nagymamám végrendeletét,amiben kemény 25 ezer forint értékű szántóföldet hagyott rám-a bírónő többször is kifejtette, hogy szerinte nem bíróságra kellene járnia, hanem orvoshoz).És épp ebben a szituációban látom a legnagyobb veszélyt is,mert ha bántani akar és eltaposni, pontosan tudja, hogy a gyerekeimen keresztül megteheti,csak egy mozdulat és ott szúrja le bármelyik gyerkőcöt,akkor mi a fenét csinálok?Értem én,hogy törvény így meg úgy, de akkor nekem már hiába mond bárki is bármit…A testvéremnek nekiment késsel.Bemenekült a fürdőszobába,de az ajtóba kívülről beleszúrta a kést vagy ötvenszer!Egy iszonyat kemény préselt ajtólap! A férjem nem tudta beleszúrni olyan mélyre,mekkora haragnak kellett akkor benne dolgoznia????A nagymamámat annyira megverte, hogy csak perceken múlt, hogy nem halt meg….de természetesen azt is megúszta.A gyerekemmel a karjában,hulla részegen kilépett a busz elé-Öcsém volt vele,ő rántotta vissza…És természetesen nem tudok semmit bizonyítani,és a tanúkat sem szívesen hallgatják meg,mert mindenki azt mond amit akar.
        És ezek után mégis megilleti a láthatás joga? Ez nekem magas.

  9. Sziasztok.Nem rossz,de az én anyám túltesz mindenkin.Elváltam mikor a fiam 1 éves volt.Az anyám lakásásba költöztem a gyerekemmel /anyám külföldön van férjnél/ Az exem perelt , tudtam valami nem stimmel nála. Igazságügyi pszichológus megállapította nárcisztikus személyiségzavar éngyenge, labilis , alacsonyabban differenciált személyiség ,alacsony felelősségtudattal stb. Az én édesanyámmal utálták egymást aminek hangot is adtak a tárgyalásokon.Anyám kidobta a lakásból a gyerekem apját ,akivel próbáltam jóban lenni a gyerek miatt . /anyám időközben hazaköltözött mondván nekem kell segíteni,legalább is ezt adta be a férjének/ Aztán engem is kirakott a kis gyerekemmel a lakásásból.És most jön a fricska. A jó édes anyukám felvette a kapcsolatot a gyermekem apjával és most a legnagyobb barátságban? vannak egymással már voltak együtt nyaralni is.Ja és most az anyám is akarja a gyermekemet ,perel is a gyámhatóságon a láthatásért minden hét vége kell neki és nyáron 1 hónapot akar.Én meg nem akarom agymosásra odaadni a fiamat.Kértem a hatóságot vizsgálja meg egy pszichológus az anyámat miután azt írta a kérvényében,hogy az unokája /7 éves/ egy ízben azt mondta neki ,nagyi én úgy szeretlek,ha anya nem enged hozzád akkor inkább haljunk meg együtt,hogy örökre egymás mellett maradhassunk.Ez már patológiás,ha valaki azt hiszi egy 7 éves gyerek meghalna miatta,

    Kérlek,ha van valami jó stratégiád,hogyan lehetne megszabadulni tőlük akkor kérlek osszad meg velem.Folyamatosan zaklatnak az anyám odajön a munkahelyemre és azt kiabálja,”nekem papírom van róla,hogy te nem vagy normális” Az exem és az anyám mossák a gyerek agyát minden láthatáson.Mit tudok tenni ellenük?????!!!!!!!!És hogyan védjem meg a gyereket mert csábítják játékkal édességgel.Azt hozzá teszem mind kettő nagyon jó , mi meg nagyon rossz anyagi körülmények élünk.MIT TEGYEK????Be fogják a gyereket szippantani .

    • Szia!
      Ha engem folyamatosan zaklatna az anyám feljelenteném!
      Sarkadra kell állnod és nem hagyni magad vele szemben. Tedd helyre az anyádat.
      Erőt kívánok hozzá!
      Ölellek

    • Anyád veszélyes a gyerekedre. Ha valaki arra vágyik, hogy az unokája meghaljon érte, az betegség.

      Sajnos ez nem egyedi eset, hogy az abuzív anya összeáll az abuzív expartnerrel és együtt mulatnak meg együttes küzdelemmel igyekeznek kikészíteni az áldozatot, jelen esetben téged.

      Az agymosás ellen akkor tudsz mit tenni főleg, ha megvonják a láthatást, vagy felügyelt láthatás lesz, másodsorban pedig úgy, hogy nagyon sokat beszélgetsz vele, és nyitott vagy arra, amit mesél arról, ami a láthatáson történik vele.

      Amit leírsz az zaklatás és perelhető. A zaklatásról gyűjtsél bizonyítékokat, például hogy anyád a munkahelyeden ordibál. Ha telefonon vagy személyesen zaklat, vedd fel diktafonra amit mond. A leveleit, sms-eket mentsd el. Nagyon fontos, hogy be tudd bizonyítani, amit tesznek, mert erre általában elég kínosan szoktak nárcisztikusék ügyelni, hogy ne lehessen rájuk bizonyítani semmit. Ha összegyűjtesz egy rakat bizonyítékot, meg kell tenni a feljelentést, mivel a verbális zaklatás általában megelőzi a fizikai bántalmazást. A zaklatást pár évnyi szabadságvesztéssel büntetik, ebben az esetben pedig több esélyed van a láthatás megvonására is.

      Ezt találtam most hirtelen neked:
      http://www.jogitanacsok.com/zaklatas.html

    • Halihó, megvagytok még? Le a kalappal mindenki előtt, aki szép hazánkban túléli a ‘kiképzőtábort’!
      Szomorú dolog, de a nárcisztikus, bántalmazó=mérgező szülő(k)től való mentesülés leginkább a fizikai, földrajzi kilométereken múlik. Több ezer kilométereken… Még így is befürödhet az ember(telen nárcisztikus) lánya, ha megesik a szíve szegény öreg, beteg anyukáján, s a nagy távolságból magához tervezi venni, felkarolni.
      Brrr, épp’ hogy megúsztam! Jó régen megszakítottam a kapcsolatot vele, de aztán csak felhívtam – kit hívnál, ha megbetegszel, slamasztikába kerülsz, ha nem az anyukádat?
      Ti ne kövessétek el ezt a hibát!!! Én is futok most már, mint a nyúl! S imádkozom, hogy ne tudjon többet ‘lekövetni’!
      Thaiföld is messze van, de azért inkább egy emberi jogokban ‘fórosabb’ országot javasolnék… Fuss, amilyen messzire tudsz!
      Nagyon nehéz tudomásul venni, hogy az ilyen ‘lény’ nem szülő, nem anya. Aki nem ‘működik’ anyaként, azt nem nevezzük annak, nem hazudjuk annak.
      Ahogyan azt az orvost sem tisztelik többé így, aki mondjuk mérget injekcióz páciensbe – ún.jogállamban megfosztják még a professzori címétől is, eltiltják a hivatása gyakorlásától. Ja, és korlátozzák a kártételében=lecsukják.
      Csakhogy egy ilyen sarlatán dokihoz nem fűzik gyermeki érzelmek az áldozatot /már ha életben marad…/.
      “Elanyátlanodva” érzem magam – gyönyörű, bölcs nyelvünk egyedi kifejezése, talán nincs is másik, amelyik ismerné. (Az angol tutira nem.)
      A megoldás az lehet, ha megtaláljuk a bennünk élő Gyermek mellett az Anyát is – persze, az isteni verziót, nem a gonosz, torz nárcisztikus csúfságot.
      Embert próbáló feladat rálelni, megtérni örökkévaló lényegünkhöz, amely teljes, erős és egészséges; ehhez nem árt ellapátolni megnyomorított gyermek-és felnőttkorunk romjait-roncsait. Ebben a munkában egy értő szakember felbecsülhetetlen segítő.
      Békesség a jóakaratú embereknek!

  10. A kapcsolatot megszakítottam vele! A testvérem viszont nem lássa a fától az erdőt,vele sem beszélek már. Jelenleg pszichológushoz járok,hogy fel tudjam dolgozni ezt az egészet.
    Én is ölellek.

    • Hú, nagyon szuper vagy, és főleg nagyon erős.

      A testvéredet sajnálom, sajnos sokszor hallok ilyen esetekről, ahol az egyik testvérnek sikerül kikecmeregnie ebből a gödörből, a másik pedig nem akarja látni, hogy mi a helyzet.

      A pszichológust jól teszed (én is járok), nagyon sokat tud segíteni. Örülök neked nagyon!

Te mit gondolsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s