Archive | november 2013

Választás

Az egyik legkorábbi tapasztalataim egyike az volt gyerekkoromban, hogy nincs választásom. Ez gyerekkorban lehet, hogy igaz, de felnőttként nem. A választási lehetőséget, sőt azt, hogy egyáltalán van olyan, nehéz felismerni. Főleg akkor, ha felnőtt létedre még mindig kapcsolatban vagy bántalmazó családtagjaiddal, mert minden találkozáskor azt erősítik meg benned, hogy valójában nincs választásod. A napi jótanácsok és bölcseletek azt állítják, hogy minden döntés a tied, hogy a kezedben tartod a sorsod, és minden rajtad múlik. Ha abuzív családban nőttél fel, elég hamar megtanultad, hogy dönthetsz úgy, ahogy te szeretnéd, viszont ennek kivétel nélkül te iszod meg a levét, és elsősorban nem a tetteid következményeivel kell számolnod, hanem a családtagjaid haragjával.

A családomban hatalmas szabadság uralkodott mindig is, és erre büszkék is voltak. Minden rokon, minden barát, minden szomszéd tudta (büszke és lelkes elmesélésekből és nyilvános bemutatókból), hogy nálunk a gyerek dönti el, mit szeretne. Hogy nálunk a gyerek az valójában kis felnőtt, nálunk szava van a családi döntésekben. Nálunk a gyerek választhat. Mi megbízunk a gyerekben, hogy képes felelősségteljesen dönteni. Mi lehetőséget és szabadságot adunk a gyereknek. Nálunk a gyereknek csodájára járt mindenki, hogy a hatalmas szabadság ellenére úgy dönt, hogy mintagyerek. Nálunk a gyerek szabad akaratából járt vendégségbe [rokon, ismerős neve]ékhez, nálunk a gyerek úgy döntött, hogy szeretne [vallás neve] szertartásain rendszeresen részt venni. Nálunk a gyerek úgy döntött, hogy kitűnő tanuló, hogy ezen felül kiemelkedik [tantárgy neve]ból jobban, mint az átlag. Nálunk a gyerek úgy döntött, hogy jó gyerek szeretne lenni.

Minden kérdésemre az volt a válasz: “Te döntöd el”.

  • “Mi úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne [családi program neve]ra menni, szeretnéd te is, ha azt csinálnánk?”
  • “Van kedved eljönni velünk a [vendéglátó neve]ékhez?”
  • “Mit szeretnél enni ma ebédre?”
  • “A kék, vagy a zöld [ruhadarab]ot vennéd ma fel szívesen?”
  • “Arra gondoltunk, veszünk neked [használati tárgy]at, gyere el, válaszd ki melyik tetszik.”

Nagyon sokáig lelkesen hirdettem boldog-boldogtalannak, a többi gyereknek, hogy bezzeg én eldönthetem, bezzeg én választhatok. Nálunk szabadság van. (“Kérdezd meg csak [gyerektárs neve]-t, hogy náluk eldöntheti-e, hogy süteményt egyen-e ebédre? Na ugye megmondtam, hogy nem. Látod, mi mennyivel jobb szüleid vagyunk, mint bárki másé?”)

Ezek a kérdések valójában ugyanarra vonatkoztak: “Találd ki, majd tedd önként és dalolva, amit én akarok, különben mérhetetlenül csalódottá teszel”. Ez sosem volt szó szerint kimondva, viszont a következmények magukért beszéltek. Hányszor és hányszor ugrottam be ebbe a csapdába: lágy, meleg, búgó hangon felteszik a kérdést, hogy dönts, és én érzem belül, hogy én számítok, hogy nekem hangom van, én választhatok, én mondhatok nemet.

Ha sikeres volt a gondolatolvasás, ha épp ugyanarra vágytam valamiféle szerencsés csillagállás folytán, mint a családom , akkor körbetáncoltak, és fantasztikusnak minősítették az ötletemet és vele együtt engem is. Ez kisgyerekként könnyű volt, hiszen nem vettem észre, hogy nem is tudok arról, hogy létezik más. Hogy van a világon másfajta zene, mint a [együttes neve]. Hogy csak egy kabátom van és az is szakadt. Hogy evidencia volt, hogy az adott napon részt veszünk a [vallási szertartás]on. Hogy minden nap ebéd után a [játék neve]-t játsszuk. Hogy egy mesekönyvem van. És büszke voltam, hogy eldönthetem, hogy a bizonyos együttes zenéjét szeretném hallgatni, hogy a kék kabátomat szeretném felvenni, hogy szeretnék elmenni a szertartásra, hogy a bizonyos mesekönyvből szeretném, hogy felolvassanak, és hogy ebéd után a bizonyos játékot játsszik.

Kiskamasz koromban jöttek az első hatalmas pofonok, amikor még mindig azt hittem, hogy én választok. Megkérdezték, hogy szeretnék-e menni, én pedig végiggondoltam, hogy Juci néniék unalmasak, mert a híradóról beszélgetnek és nem lehet játszani velük, Juci néni folyamatosan etet valamivel, amit nem szeretek, Juci bácsi pedig büdös, és mindig valahogy kényelmetlenül sokáig ölelget, vagy csipkedi a [tetszőleges testrész]em. Hát mondtam, hogy nem, nem szeretnék menni. Mosolyogva mondták, hogy rendben van, akkor csak mi megyünk, a család többi tagja, te maradj csak nyugodtan. Én éreztem az elfogadást és a szeretetet. Negyed óra múlva kivágódott a szobám ajtaja, és dörgő hangon közölték, hogy “márpedig most öltözöl és jössz”. Én értetlenül néztem: de hát megkérdeztétek. De hát én választhatok. De hát azt mondtátok, hogy rendben van.

“Akkor is öltözöl és jössz. Illedelmes gyerek nem viselkedik így. Hogy nézne már ki, ha nélküled jelennénk meg. Mit kellene mondanunk rólad, hogy ilyen vagy, hogy nem akartál jönni. Hogy fekete bárány van a családunkban. Milyen bunkó vagy, nem vagy te képes szeretni senkit. Hát neked nincs szíved, szegény családodat így elszomorítani, ilyen helyzetbe hozni. Borzasztóan önző vagy. Mindig ennyi gond van veled. Majd megcsinálod a leckédet ha hazajöttünk, nem leszünk ott sokáig. Pedig szegény Juci néniék hogy szeretnek téged, Juci bácsi is mindig mondja, hogy milyen szép vagy. Mit szeretnél felvenni? Nem, hát azért abban mégsem illik menni, no, itt van a szép ünneplő, mondom felveszed. Akkor nem jöhetsz, ha nem veszed fel, mit fognak rólunk gondolni miattad, milyen népek vagyunk mi. Mi már rég elkészültünk, siess már. Te mindig ilyen undok képeket tudsz csak vágni, Juci néniéknél nem ám ilyet vágsz. De hát nem lehetsz ennyire modortalan, hogy nem adsz puszit Juci bácsinak, ő így kedves. Aztán megeszed ám a spenótot meg a száraz kekszet, hát Juci néni direkt miattad készítette, még a kedvedért ovis tea is lesz, azt három évesen is hogy szeretted. Akkor is megiszod, hát szeretet van benne, nem szabad vendégségben elégedetlenkedni. Pszt, ilyet nem mondunk vendégségben hogy menjünk már, úgyis olyan okos vagy, majd megírod a leckét gyorsan, nem kell arra három óra, hát még beszélgetünk nem látod? Te akartál jönni, most akkor viselkedj.”

Juci néniék pedig az undok kiskamaszt látták, aki felcsattan, aki feláll, aki  izeg-mozog, aki nem tud viselkedni, aki húzódozik. Juci néniék nem hallották, hogy a család valamelyik tagja mások számára nem hallhatóan sziszegi a fülembe a szurkálódó megjegyzéseit, a minősítgetéseket, a mindennek elmondásokat, amit egy idő után nem lehetett ép ésszel elviselni. Juci néniék nem látták, hogy az asztal alatt belerúgtak a lábamba, ha nem köszöntem meg elég hangosan az ovis teát. Juci néniék nem értették, hogy a családtag nem azért mosolyog rám, mert szeret engem, hanem hogy fel lehessen szólalni, hogy én bezzeg nem mosolygok vissza (mert a dühömmel küzdök). Juci néniék nem értették, hogy én nem örömmel mutogatom a festményeim, hanem erőszakkal bazári majmot csináltak belőlem. Juci néniék nem értették, hogy nem azért nem válaszolok szép kerek mondatokban, mert nem tudom mi az illem, hanem azért, mert a könnyeimmel küszködök. Juci néniék nem tudták, hogy nem szeretem az ovis teát, hiszen a család előre telefonált nekik, hogy az mindenképpen legyen, mert külön azt kértem. Juci néniék nem tudták, hogy azért bólogatok mindenre hatalmas lelkesedéssel, mert éppen valaki fehérre szorítja az ujjaim az abrosz rejtekében. Juci néniék döbbenten néztek rám, amikor egyedül elmentem hozzájuk és megpróbáltam menedéket keresni és elmeséltem, hogy a család velem hogy bánik, és Juci néniék megsimogatták a buksim, és elmagyarázták, hogy “de a család téged nagyon-nagyon szeret ám, és mindig olyan szeretettel, olyan aggodalommal beszélnek rólad, hát a család most telefonált át, mert aggódtak hogy eltűntél, és Juci néniék értően bólogatva mondták, hogy mi is voltunk ám rebellis fiatalok, meg barátkoztunk huligánokkal is, és hordtunk hippinadrágot, mi is voltunk ám kamaszok, értjük, hogy ilyenkor a hormonok meg az összezavarodottság, hát a mi szüleink is csörömpölésnek nevezték a beatzenét ettől azért még nem dől össze a világ, na édescsaládod mindjárt itt lesz érted, Juci bácsi most hívta őket vissza, hogy megvagy, élsz, nincs semmi bajod, hát látod hogy szeretnek”. Senki nem hitt nekem, soha, mert a család tökéletesen előre kiszámított előadása mindenkivel elhitette, hogy ők a mintacsalád. Juci bácsi telefonja és a hazahurcolás után pedig biztosra mentek: soha többet nem merészeltem segítséget kérni még egyszer azok után, ami az otthon melegében várt.

Kamasz koromra már majdnem szerepelhettem volna valamelyik ezoterikus műsorban a gondolatolvasási képességeimmel. Pontosan tudtam, melyik a jó válasz. Tudtam, hogy ha a jó választ válaszolom, akkor jó gyerek vagyok, akkor elfogadnak. Ha nem azt választom, vagy nem tudom kitalálni, mi lenne a jó válasz (vigyázat, a kérdések 80%-ánál nem is létezett jó választás, csak rossz: ha azonnal mosogattam el, akkor “Milyen lassú vagy már, mennyi ideig folyatod a vizet, már megint milyen trehányul csináltad meg, most csinálhatom meg újra helyetted, semmit sem ért amit csináltál, még segíteni sem vagy hajlandó rendesen”, ha később mosogattam el, addigra már meg volt csinálva helyettem, és “már nincs rá szükség, már megcsináltam, úgysem szoktál rendesen elmosogatni, mert nem csinálod eleget, bezzegacsaládod, semmit sem ér amit csinálsz, még segíteni sem vagy hajlandó rendesen”), akkor elképzelhetetlen abúzus és büntetés, hetekig. Hónapokig. Láthatatlanul. Az apró, odavetett szurkálásoktól a több napig tartó egy személyes kiselőadásokig. Értettem én, nem találtam ki elég jól, én vagyok a kevés, én nem szeretem őket eléggé, nem tudok elég jó lenni. Nem gondoltam végig az ötezeregyedik lehetséges kimenetelt, pedig pont az lett volna a jó válasz. Lám, ha megkérdeztem volna a család véleményét, ők megmondták volna, most nem tartanék itt. Ezt mindig mézesmázosan, kedvesen, sajnálattal, szeretettelin, mint ahogy a filmekben a nagyon pici gyerekekhez, vagy a szellemi fogyatékosokhoz beszélnek. És én szégyelltem magam, hát én vagyok a gonosz. Ezeket a kedves embereket, akik csak a javamat akarják, nem szeretem eléggé. Én vagyok az önző, hát még ezt sem tudom megtenni értük.

Minden egyes kérdés, minden egyes döntési helyzet megbénított. Végiggondoltam-e eléggé, elég sokszor mindent? Mindent számításba vettem-e? Megúszom-e a borzalmakat, ha azt választom? Fel sem merült bennem, hogy létezhet olyan opció, aminek én, személyesen örülnék. Hiszen nem is volt olyan opció. Ha örültem is rövid ideig a döntésemnek, mindig kiderült róla, hogy miért helytelen, miért hülyeség, miért átgondolatlan, szeretettelen, sőt: önző, rosszindulatú és egyenesen gonosz.

Minden választási helyzet élet-halál kérdésnek tűnt. Természetesen sok történetet hallottam arról, hogy akik önző módon hátat fordítottak a családjuknak, akik nem voltak elég összetartóak, azok utána hogy csúsztak le a társadalom peremére, hiszen az embernek őszintén nem segít sem a házastársa, sem a barátai, hanem végső soron csak a családja. Hogy akik nem a megfelelő öltözéket viselik, azokat megerőszakolják. Hogy akik nem a családjukkal akarják az idejüket tölteni, hanem a barátaikkal, azok önzőek, azokat kitaszítja a család és meggyűlöli, és szabad prédák lesznek a kegyetlen világ számára. Azokat kirabolják az utcán, azok drogosok lesznek, azokat megrontják a nyilvános vécékben az azonosneműek és homokossá térítik őket. Az önző embert senki nem szereti. Ha bármikor felröppent olyan történet, hogy valakit valami atrocitás ért, a tudomásomra hozták, hogy ez azért esett meg vele, mert egyedül volt. Mert előtte önző volt és ezért a bajban már nem volt aki segítse.

Egyetlenegyszer mentem az előző incidens után Juci néniékhez egyedül: fiatal felnőttként. A család engedte, hiszen Juci néniék már bizonyítottak: nem hittek nekem és be is köptek. Mégis, ők voltak nekem a Többi Ember, akik legalább nem a családom. Pár napot náluk töltöttem, akkor már súlyos depressziósan, próbáltam menekülni, kapaszkodni, békét találni, legalább néhány napra. Az utolsó napon Juci néni elszaladt bevásárolni, én pedig Juci bácsival egyedül maradtam. Hazatérvén, Juci néni a kanapén reszketve talált meg, próbált kérdezgetni hogy mi bajom, de képtelen voltam válaszolni, Juci bácsi pedig ordított az arcomba, hogy most kéne igazán vidámnak lennem, mit vágom a fancsali pofát. Hazamenekültem azzal a biztos tudattal, hogy valóban, aki önző módon elhagyja a családját, azt bizony megerőszakolják, meg is érdemli.

Kicsit eltávolodva a családomtól, rájöttem, hogy attól függ, mit választok, hogy kinek a társaságában vagyok. A vegetariánus barátaimmal a brokkolileves tűnt a legfinomabb választásnak az étlapról az étteremben. A geek barátaimnak magam javasoltam, hogy rendezzünk LAN-partyt. Amikor nem volt ennyire egyértelmű a válasz, mert egy [egyik párt] és egy [másik párt] hívével ültem egy szobában, és felmerült a kérdés, hogy szerintem [XY politikus] milyen, közöltem, hogy vannak jó és rossz tulajdonságai is, de igazából nem érdekel a politika. Amikor [X sportcsapat] és [Y sportcsapat] mérkőzött egymással, elmeséltem, hogy én annak drukkolok utólag, aki nyert a végén.

Még mindig könnyebb útnak tűnik, hogy megkérdezzem a barátaimtól: ti mit néznétek szívesen a moziban, mit innátok, vagy legalább mondjatok három választási lehetőséget, hogy dönteni tudjak, szerintetek melyik színdarab az érdekes manapság, ti mit gondoltok, mi a véleményetek? Néha még mindig megbénít a pánik, ha megkérdezik, hogy mit szeretnék ebédre, vagy gyorsan lefut a fejemben az elemzés, hogy melyik ételt a legkönnyebb elkészíteni, illetve a vendéglátóim mit szeretnek enni általában.

Elkezdtem tudatosan gyakorolni és tanulni, hogy milyen nekem, számomra a világ. Szeretem-e a langyos vízbe mártani az ujjaim? Szeretem-e a fakéreg tapintását? Szeretem-e az eső illatát? Szeretem-e a málnaszörp ízét? Szeretem-e a szimmetrikus alakzatokat?

Szeretem-e, vagy csak tudom, hogy a családtagom szereti-e? Szeretem-e, vagy csak az okoz a lehető legkevesebb kellemetlenséget másoknak? Szeretem-e, vagy csak a környezetemben ez az átlagos? Szeretem-e, vagy…?

Elkezdtem kutatni, hogy milyen ételt szeretek? Milyen ruhákat? Milyen színeket? Milyen zenét? Milyen filmeket? Milyen könyveket? Mindazon dolgokat, amiket mások a gyerekkorukban, kamaszéveikben már tudnak saját magukról. Mit nem szeretek? Mi az, amit nem akarok az életembe? Mi az, amitől távol szeretném tartani magam?

Azért akarok dönteni és választani, mert ez az, amit ÉN szeretnék. Nem azért, mert más elvárja, másnak tetszik, ez a népszerű, a divatos, a könnyű. Azért is, mert nem akarom, hogy a döntésképtelenségem miatt más válasszon számomra, helyettem. Túl sokáig nem döntöttem sehogy, attól való félelmemben, hogy esetleg rosszul döntök.

  • Dönthetek úgy, hogy teszek az alapvető szükségleteimért (eleget és megfelelő minőségűt eszem, iszom, alszom; megérdemlem a drágább ételt, a nem ízesített ásványvizet, az illatos tusfürdőt és a kényelmes ágyat).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek az egészségemért (vigyázhatok a testemre, sportolhatok, étkezhetek egészségesen, felöltözhetek az időjárásnak megfelelően, távol tarthatom magamtól az engem bántó embereket és forrásokat).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek a biztonságomért (lehet csak nekem kulcsom a lakásomhoz, lehet nálam engedélyezett önvédelmi eszköz, mondhatok nemet, kiállhatok a jogaimért).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek a jókedvemért (tehetek valamit azért, mert örömmel tölt el engem).
  • Dönthetek úgy, hogy teszek az önmegvalósításomért (tehetek olyat, amitől szebbnek látom a világot, a környezetemet, saját magamat, választhatok hobbit, amire régóta vágytam, búvárkodhatok, bungee jumpingolhatok, kertészkedhetek, szájharmonikázhatok, megtanulhatok franciául, sziklát mászhatok, megtanulhatok kötni, gyűjthetek épületeket ábrázoló bélyegeket, felmászhatok egy fára és nézhetek magam elé a levegőbe, átélhetem a spiritualitást, bármit, amitől úgy érzem, hogy én vagyok, és élek).
  • Dönthetek úgy, hogy én, mielőtt bárki más.

Nem kell elvárnom magamtól, hogy ez egyik napról a másikra tökéletesen menjen.

Félelem, kötelesség, bűntudat

A félelem, kötelesség és bűntudat hármasa azon érzések, melyek az érzelmi zsarolás következtében lépnek fel az áldozatban. Nagyon gyakori például olyan emberi kapcsolatokban, ahol a bántalmazó fél személyiségzavaros. Forward és Frazier (lásd a könyvlistában) ebből a három szóból alkották meg híres akronímájukat FOG (angolul Fear, Obligation, Guilt) néven, ami angolul ködöt is jelent.

Félelem: ha félsz, az elméd és a szervezeted arra számít, hogy valami rossz fog történni hamarosan. Az egész tested arra készül fel, hogy képes legyen harcolni, vagy menekülni. A félelem arra szolgál, hogy veszélyhelyzetben megóvjon a sérülésektől, vagy a haláltól. Kisgyerekkorunkban szüleink gondoskodására szorulunk, ezért a szeretetük, vagy ő maguk elvesztése az életesélyeinket rontja. Bántalmazó családokban felnőtt embereknél ez a fenyegetés sokszor valós veszélyt jelentett gyerekkorban. Emiatt ha valaki azzal fenyegeti a bántalmazottat, hogy elhagyja, vagy nem fogja szeretni, az ösztönösen az életéért retteg olyan esetben is, ha a mindennapi élelemhez, vagy fedélhez jutás felnőttként már nem függ a zsarolótól. A kiabálás, a düh, az agresszív viselkedés szintén félelmet vált ki, és ugyanúgy a fenti reakciót eredményezi. A tartós félelem stresszhez, később pedig egészségügyi problémákhoz vezet.

Kötelesség: úgy növünk fel, hogy a környezetünkben élők, a minket segítők iránt kötelességet érzünk: szeretnénk viszonozni, amit kaptunk. A történelmi korokban csak azokat fogadta be a közösség, akik megfelelően hozzájárultak a működéshez, akit kizártak, az sokszor a kirekesztett életének a végét jelentette, mivel jelentősen csökkent egyedül a túlélés esélye. Az emberszeretet, segítőkészség, udvariasság, együttérzés pozitív tulajdonságoknak számítanak társadalmunkban, és ezt a zsarolók ki is használják: korábbi tetteikre hivatkozva többszörös jóvátételt követelnek.

Bűntudat: a kötelességgel egy tőről fakad, általában akkor érezzük, ha másoknak fájdalmat vagy csalódást okozuk. A társadalom úgy alakult ki, hogy szociálisan nem elfogadott másokat szándékosan bántani, ezeket az embereket bebörtönzik és megvetik. Bűntudatot akkor is érzünk, ha elmulasztjuk kötelességeinket, vagy nemet mondunk egy kérésre. A túlzott felelősségérzet is bűntudatot eredményezhet.

Például:

  • “Tisztában vagyok vele, hogy épp felállítottál egy határvonalat. Viszont én szándékosan és aktívan figyelmen kívül hagyom/aláaknázom/visszautasítom, hogy eleve jogod lenne határvonalat felállítani” (Kérted, hogy ne hívjon fel többé, erre azzal köszön el, hogy “akkor majd hívlak”)
  • “Én bezzeg borzalmasan szenvedtem, én vagyok az áldozat, nem te.”
    • “Egyedül kellett részt vennem a céges anya-lánya fotózáson.”
    • “Juci néni kérdezett rólad, nem mertem neki elárulni, hogy régóta nem tudok rólad semmit, hogy így elhanyagolod édesanyád, és utána sokat sírtam.”
    • “Megtagadod tőlem a boldogságot, hogy az ÉN unokáim nagyapja lehessek”
    • “A szüleim meghaltak amikor gyerek voltam” (fogalmad sincs az igazi gyászról, nem értékeled a szüleid eléggé, pedig ők élnek)
    • “A másik szülőd bántalmazott engem, mindent érted tettem” (démonizálja a másik szülőt és a te felelősségeddé teszi, hogy neki rossz)
    • “Ötleted sincs milyen volt az én időmben felnőni” (ne dőlj be: pont az ő idejében élsz, sőt, a nagyszüleid és a gyerekeid is. a bántalmazásra ez sem indok, ahogy semmi sem az)
  • “Annyira boldogok voltunk, te is boldog voltál, én is, csodálatos volt”
    • “Amikor pici voltál és kedves és szép (lsd. Janikovszky Éva – Kire ütött ez a gyerek?.) akkor bezzeg szerettél.”
    • “Annyira közel álltunk egymáshoz, mindent megosztottunk egymással, és egyszer csak elhidegülsz és elfelejted szerető szüleidet.”
    • “Pedig régen szeretted a tökfőzeléket. Amikor pici voltál, szeretted Halász Juditot. Egyszer pedig mondtad, hogy nincs otthon elég mosogatószivacs.” (ez általában a borzalmas ajándékok mellé szokott elhangzani)
  • “Mit tettem rosszul? Mondd meg!” (mintha ez visszamenőleg megszüntetné a 20-50 éves abúzust. ha felsorolod, elmagyarázza, miért nincs igazad, és hogy rosszul emlékszel)

A példák innen.

A ködben élni:

A FOG, azaz köd, ténylegesen mintegy ködként borul a bántalmazott személy köré. A zsarolt rettegést, tehetetlenséget és magányt érez, ami arra készteti, hogy olyan dolgokat is megtegyen, melyeket amúgy nem tenne. Abuzív családban él, fizikai fájdalmat visel el, feláldozza a saját érzéseit, szükségleteit, vagyonát, szabadidejét, energiáját, és akár az életét is. Ez sokszor tanult tehetetlenséghez vezet: szeretne egyszerűen csak lefeküdni egy sarokba és jöjjön, aminek jönnie kell.

A következő teszt segíthet a gondolkodásban. Számozd be 1-től (egyáltalán nem igaz rám) 5-ig (teljesen igaz rám) a válaszaidat a pontokba szedett állításokra. Minél több a magas pontszám, annál valószínűbb, hogy ködben élsz.

Írd össze a következő pontokkal kapcsolatban: Mitől félsz pontosan? Mi a legrosszabb, ami történhet? Mi a legjobb, ami történhet? Legyél annyira realista, amennyire csak lehet.

  • Elvesztem a családtagom szeretetét
  • A családtagom mérges lesz rám
  • A családtagom soha többé nem áll velem szóba
  • A családtagom veszélybe kerül, vagy saját magának fog ártani
  • A családtagom depressziós lesz
  • Önzőnek fognak tartani
  • Rájönnek, milyen ember is vagyok valójában
  • Hálátlannak fognak tartani
  • Félek, hogy elhagynak
  • Félek a bosszútól
  • Rossz embernek fognak tartani
  • Nem fognak szeretni
  • Egyedül maradok
  • Meg fognak alázni
  • Depressziós leszek
  • Dühös leszek és nem fogom tudni kontrollálni magam
  • Nem fogok tudni megfelelni az elvárásoknak
  • Konfliktusba kerülök a szeretteimmel

Írd össze a következő pontokkal kapcsolatban: Miért érzed lekötelezve magad? Hol van az megírva, hogy kötelező? Ki kötelezett rá? Miről gondolod úgy, hogy kötelességed megcsinálni? Legyél annyira realista, amennyire csak lehet.

  • Szerintem jó családtag/barát vagyok.
  • A családtagomnak szüksége van rám.
  • Nem fordíthatok hátat a családtagomnak/barátomnak akkor sem, ha ő hátat fordít nekem.
  • A családtagom nyújtott nekem valamit, és hálásnak kellene lennem.
  • Az embereknek segíteniük és szeretniük kell a családtagjukat/barátjukat.
  • Meg akarok felelni a családtagom/barátom elvárásainak.
  • Szegény személyiségzavaros/beteg/nehéz gyerekkora volt/rossz tapasztalatai vannak, ezért nekem kell megkönnyítenem a dolgát és alkalmazkodnom.
  • Mit fognak szólni az emberek.
  • Annyi időt fektettem már ebbe a kapcsolatba.
  • Az olyan embereknek, mint én, kötelességei vannak..
  • A vallásom szerint ez a kötelességem.
  • A szüleim így neveltek, így tanították.
  • Ha nem teszem meg, ami a kötelességem, rossz embernek fogom érezni magam.
  • Az értékrendem miatt ez a kötelességem.

Töltsd ki: Miért érzel bűntudatot? Hol van az megírva, hogy bűntudatot kellene érezned? Ki volt az ítélőbírád, ki mondta hogy bűnös vagy? Milyen hosszan kell vezekelned? Legyél annyira realista, amennyire csak lehet.

  • Bűntudatom van, mert __________-t érzek ahelyett, hogy __________-t éreznék.
  • Konfliktuskerülő vagyok. Inkább bocsánatot kérek, magamra vállalom, hátha ezzel vége lesz.
  • Rossz embernek tartom magam, amikor __________.
  • Ha korábban olvastam volna a személyiségzavarokról, vagy az abuzív családokról, nem szúrok el mindent.
  • Én vagyok a hibás, amiért a családtagom __________-nak érzi magát.
  • Ha nem éreznék bűntudatot, inkább __________-t tenném __________ helyett.
  • A családtagom sok mindenért engem hibáztat.
  • Gyakran bűntudatom van, amiért azt gondolom, hogy __________.
  • Gyakran bűntudatom van, amiért azt teszem, hogy __________.
  • Gyakran bűntudatom van, amiért olyan vagyok, hogy __________.
  • Gyakran bűntudatom van, amiért __________.
  • Évekkel ezelőtt tettem valamit, és még mindig bűntudatom van miatta.
  • A családtagom szerint bűntudatot kéne éreznem, mivel __________.

A teszt innen.

Mit tegyél és mit ne:

  • Tudj meg minél többet a személyiségzavarokról és a bántalmazó kapcsolatokról, hogy felismerd ezeket.
  • Ne feledd, a ködben nehéz az orrodnál tovább látni és nem minden az, aminek látszik.
  • Ne hallgass teljes mértékben a megérzéseidre. Ha személyiségzavaros, vagy bántalmazó emberrel élsz együtt, nagy valószínűséggel a negatív érzéseid, és a bántalmazó által beléd égetett reakciók vannak túlsúlyban.
  • Legyenek barátaid, akikkel tudsz beszélni személyes témákról. Keress támogató csoportokat, blogokat, fórumokat. Ne hagyd izolálni magad.
  • Foglalkozz olyan dolgokkal, amiket szeretsz, töltődj fel, pihenj.
  • Legyenek határaid és tartasd be őket kivétel nélkül mindenkivel. Ne maradj benne olyan kapcsolatban, amiben nem mondhatsz nemet akkor sem, ha minden okod meglenne rá. Ha valaki szeret, nem fogja elvárni tőled, hogy minden kérésére igent mondj.
  • Törődj saját magaddal. Ne áldozd fel magad azért, hogy valaki máson segíts, ez csak mindkettőtöknek rosszat tesz.

Sajnos sok éves, évtizedes bántalmazást nem könnyű néhány napiC.o.e.l.h.o idézettel felülírni, így a fenti ötleteket is nehéz lehet elsőre akár csak végiggondolni is, nemcsak megcsinálni. Sokunk tapasztalatából tudom, hogy nehéz, de nem lehetetlen. Nem vagy egyedül.

Részben innen.

Parentifikáció

A parentifikáció a szülő és a gyerek szerepek felcserélését takarja, ahol a gyereknek a saját szülője szülőjeként kell viselkednie. A gyerek olyan, életkorát meghaladó feladatokat kényszerül ellátni, amelyek a szülők kötelessége kellene hogy legyenek. A felelősség aktív vagy passzív áthárítása gyakran személyiségzavaros, mentális beteg, vagy szenvedélybeteg szülőknél jelentkezik. Két nagyobb kategóriát különböztetünk meg: a fizikai és az érzelmi parentifikációt.

  • Fizikai parentifikáció: A gyerek a szülő vagy testvér fizikai szükségleteit elégíti ki. Ez lehet főzés, takarítás, bevásárlás, számlák kifizetése, a háztartás pénzügyi tervezése, a kisebb testvérek iskolába indítása, házifeladat felügyelete, gyógyszerek elosztása, beteggondozás, stb. Ez abban különbözik a gyerekekre kiosztott, nekik való házimunkától, segítségtől, hogy a valódi szülő áthárítja a felelősséget a gyerekére, és a feladat a gyerek érettségét meghaladja, vagy ha a feladatok minimális időt hagynak a gyereknek pl. a játékra, kortárskapcsolatra, tanulásra, vagy alvásra.
  • Érzelmi parentifikáció: A gyerek a házastárs, bizalmas barát, vagy közvetítő szerepébe kényszerül, és a szülő elsődleges érzelmi, vagy pszichológiai támaszává válik. Például a szülő a (gyakran ellenkező nemű) gyerekkel beszéli meg a párkapcsolati, lelki, esetleg szexuális problémáit, aki így a házastársat, vagy a terapeutát személyesíti meg. Ezt a fajta érzelmi parentifikációt érzelmi, vagy rejtett vérfertőzésnek, érzelmi erőszaknak is hívják. A testvérek érzékelik, hogy az egyikük szülői szerepbe kényszerült, és a saját problémáikat szintén elkezdhetik a parentifikált gyerekre pakolni.

A parentifikált gyerek általában az érzelmileg vagy fizikailag legérettebb gyerek, akit a szülő ezzel megfoszt a személyiségfejlődés, a játék, a barátkozás, a gyerekkor, vagy az alapvető szükségletek lehetőségétől. Mivel a gyerekek ösztönösen igénylik a szülők elismerését, a parentifikált gyerek általában igen komolyan veszi az új kötelességeit, és gyakran megtisztelve érzi magát, hogy felnőttként kezelik, esetleg önként még több felelősséget vállal. Mivel a szülői feladatok meghaladják képességeit, ezért a kudarc, a tehetetlenség, az alkalmatlanság érzése lassacskán mindent áthat benne és ez kamaszkorra általában depresszióba torkollik. A parentifikált gyerek súlyosan megszenvedi, hogy az érzelmi, vagy fizikai igényeit elhanyagolták, és sokszor emiatt megmagyarázhatatlan neheztelést, gyűlöletet, dühöt érez a szülő iránt, és nehezen alakít ki barátságokat a kortársaival, később pedig még bonyolultabbak számára a szerelmi kapcsolatok.

Részben innen.

Anya mindent tud

Kamaszkorában az anyja legjobb barátnője. Együtt vásárolnak ruhákat, együtt járnak fodrászhoz. Együtt vihognak egy jó seggű pasi láttán. Büszke magára, hiszen az anyja szerint fantasztikus barát, jó beszélgetőtárs, és mindent meg lehet vele osztani. Még azt is el lehet neki mesélni, hogy apával már régóta nincs szex, mert apa már nem olyan vonzó. Még azt is el lehet neki mesélni, hogy van az a Peti, a céges jogász, hát annak olyan szemei vannak, hogy az ember elalél, és hát a Petivel biztos jó lenne a szex. Még falaz is: persze apa, anya felhívott, hogy ma sokat dolgozik, majd hazaér.

Néha elgondolkozik, hogy vajon a vele egykorú lányok között miért nincsenek barátai, de az anyja legyint: hát látod, mennyire éretlenek, nem valók azok hozzád, te ennél többet érsz, hiszen olyan felnőtt a lelked, mint az enyém. Néha azon is elgondolkozik, hogy vajon milyen is lehet, amikor az ember lányára ránéz egy Peti, de nem veszik észre a fiúk, nem is érti miért. Talán nem is érdemes, hiszem apa sem ad már magára annyira, de legalább ott van anya, neki ezt is el lehet mesélni.

Anya mindent tud. Anya jós. Anyának különleges képességei vannak. Előre tudja, hogy mi fog tetszeni neki, hogy szereti a spenótot (hát hiszen szereted ezt, no, még nem ettél ilyet, de szereted, tudom). Ha mégsem eszi, akkor sír a főzelék (köszönöm Csakazolvassa), és hát akkor már ő is sír, inkább ő sírjon, mint hogy a főzelék legyen szomorú, azt nem lehet. Anya is szomorú, őt is meg kell vígasztalni. Utána titokban hány. Anya előre tudja, hogy milyen pompásan fogja érezni magát a hétvégén. Boldogan repül ki majd az ágyból frissen hajnali ötkor, hiszen várja az uszoda, a kirándulás, a múzeum. Ugye milyen jó hogy eljöttünk ide kislányom, fantasztikusan érezzük magunkat hát nem? Bólogat, tényleg, megérte, anya boldog, akkor bizonyosan ő is az.

Anya mindent tud. Hogy melyik fiú tetszik (sikertelenül), hogy éppen mennyire hülyék a többiek, mindenki cikiz a ruhák miatt, de a ruhákat anyával együtt vette, és anyának tetszettek. Anya szomorú, mikor megemlíti, hogy ránézett egy Pali, hát nem egy Peti, de az is P-vel kezdődik. Anya megsúgja, hogy ő már régóta tudja, hogy a Pali megbízhatatlan alak, látszik a szemén, meglásd kislányom. Anya őrjöng, mikor deszkás nadrágot szeretne, mert a Viviennek is az van. Ki az a Vivien? Vivien sem való hozzá, rosszul tanul és szakadt farmert visel, az meg olyan stílustalan. Hiszen az ő lábain amúgy is jobban mutat a térd alá érő rakott kord szoknya, a narancssárga vastag zokni és a Scholl cipő, az még kényelmes is, a magassarkú egészségtelen.

Pali megcsalja, majd szakít, Vivien elköltözik. Anya marad, mert anya mindig ott lesz, akkor is, ha már mindenki elhagyta, bizony. Anya megmondta előre.

Anya mindent tud. Hogy Apával néha beszélget titokban, mikor Anya már alszik, és hogy Apa olyankor nevet. Hogy Apa olyankor örül, mert végre a barkácsolásról beszélgethet, és nézheti a horgásztévét, és néha még Bee Geest is hallgatnak együtt. Apa jó haver. Anya azt is tudja, hogy ők ketten apával ellene szövetkeznek és szándékosan kihagyják a buliból, pedig anya nem szereti a barkácsolást, se a horgásztévét, se a Bee Geest, ki is kapcsolja mindig a rádiót és kidobálja a favackokat is meg a szögeket, úgyse kellett az.

Anya mindent tud. Hogy hány napja van szorulása. Mert mindig azokat a hülyeségeket eszi, halfilé, meg párolt zöldség, meg bulgur, ki hallott már ilyet. Eszel zsírosdeszkát, bő olajban rántott húst, jó sok körettel, na vegyél még egyszer, hát persze hogy szorulásod van így. Anya sír. Nem táplálhatja a saját édesgyermekét.

Anya mindent tud. Ezért készségesen megmutatja a naplók tartalmát, az sms-eket, az emaileket, idézi szóról szóra mit beszélt másokkal, mit érzett közben. Készségesen, hiszen ha nem teszi, akkor anya úgyis megtudja és akkor elszabadul a földi pokol.

Anya mindent tud. Hogy fürdéskor meg kell mosni a hátát húszévesen is, hát olyan pattanásos vagy, nem tudsz te jól fürödni, na, anyád majd megmossa neked. Hogy nem megfelelő intimbetétet használ, hát büdös vagy kislányom, így nem kellesz senkinek meglásd. Hogy milyen volt az első érintés Második Palitól, ott lent, és szégyelli magát mélységesen, nem mert fájt, nem mert Második Pali otthagyta a bokorban félrészegen, pénz nélkül, hanem mert anya egész éjszaka zokogott, hiszen megbeszélték, hogy hazaér időben és elmennek együtt moziba. Anya egész éjjel aggódott, és ő megszegte az ígéretét, most már anya soha többet nem bízik benne.

Anya mindent tud. Hogy nem érdemli meg az emberi életet, hiszen szőkére festette a haját, és a szőkék azok mind kurvák. Hiszen Második Palival is hogy összefeküdt már, hát mindenkinek csak úgy odadobja magát, ilyen fiatalon, huszonöt évesen.

Anya mindent tud. Anyának már nincs sok hátra, anya meg fog halni. Anya tizenöt éve tudja ezt, hogy minden napja akár az utolsó is lehetne. Anya tudja, hogy majd bezzeg sírni fog, ha már nem lesz. Hogy akkor fog ráébredni igazán, ki szerette a legjobban. Hogy ki maradt volna mellette a halála napjáig egyedül. Hogy nincs aki levest főzzön majd neki negyvenévesen, két gyerekkel, hát ki főz neki levest, ha nem anya. Hogy amikor már késő lesz, amikor már a föld alatt rágják a kukacok élettelen testét, akkor a két kezével kaparná majd ki a sírból. Hogy akkor fog rádöbbenni: boldogan szentelte volna életét, nem is, boldogan feláldozta, odaadta volna életét az ő egyetlen, Édes Anyjáért.

A nárcisztikus anya 4.

19. Projektál. Ez kicsit pszichologizálásnak tűnhet, de minden nárcisztikus ezt teszi. A projekció azt jelenti, hogy a saját viselkedését és jellemvonásait rád vetíti ki, hogy letagadhassa saját maga előtt és téged büntethessen érte. Ezt akkor a legnehezebb észrevenni, ha vannak olyan tulajdonságaid, amikre kivetíthet. Egy evészavaros nő, aki megszállottan foglalkozik a lánya súlyával, projektál. A lánya ezt valószínűleg nem veszi észre, mivel már internalizálta az irreálisan vékony nő ideálképét, és ezért elfogadja az anyja projekcióját. Amikor a nárcisztikus közli a lányával, hogy túl sokat eszik, többet kellene edzenie, vagy nagyobb méretű ruhákat kéne hordania, hogy elrejtse a kövérségét, a lány ezt akkor is elhiszi, ha történetesen nem igaz. Viszont a nárcisztikus néha akkor is projektál, ha annak semmi értelme nincs. Ez akkor történik, ha valami miatt szégyent érez, amit sürgősen a bűnbakra kell áthárítania. Ekkor a projekció váratlan támadásként jelenik meg. Például valami felháborító dolgot követel, amit mintegy mellékesen visszautasítasz. A reakciód feldühíti, és rád vicsorog, hogy majd akkor beszél veled, ha lenyugodtál és már nem vagy hisztérikus.

Te egyáltalán nem vagy hisztérikus, ő az. A szégyen, amit akkor kellett volna éreznie, amikor szégyentelen dolgokat követelt, most ér el a tudatáig a visszautasításod következményeként. Ez tűrhetetlen. Ezt a szégyent hárítja át rád, és úgy racionalizálja a dolgot, hogy tulajdonképpen azért nem tetted meg amit akart, mert annyira ésszerűtlenül viselkedsz. Megerősíti a saját szégyentelenségét, és kielégíti a gyermeki akaratosságát azáltal, hogy az egyértelmű elutasítást későbbi megbeszélés tárgyává teszi. Majd beszéltek róla “később” – amikor épp hajlandóbb vagy megtenni, amit akar, miután kifárasztott a színpadiasságával, duzzogásával és a sértődött hallgatásával.

20. Mindig mindenben igaza van. Mindegy mit tett, sosem fog őszintén bocsánatot kérni semmiért. Ehelyett, ha úgy érzi, hogy bocsánatkérésre kényszerül, inkább mogorva, duzzog, kiprésel magából egy bántó álbocsánatkérést, vagy már kimondás közben visszavonja indoklásokkal, minősítgetéssel és önsajnálattal: “Sajnálom, hogy úgy érzed, megaláztalak” “Sajnálom, ha rosszul érzed magad” “Habár nem tettem ilyet, de ha ilyet tettem volna, nem lett volna helyes” “Bocs, de nem tudok ezzel már mit csinálni” “Sajnálom, hogy miattam ügyetlennek, hülyének és undorítónak érzed magad” “Bocs, de ez csak egy vicc volt, annyira túlérzékeny vagy” “Sajnálom hogy a saját gyermekem úgy érzi, hogy fel kell zaklatnia engem és azt akarja, hogy rosszul érezzem magam“. Ez az utolsó sértő bocsánatkérés a projekcióra is jó példa.

21. Úgy tűnik, egyáltalán nincs azzal tisztában, hogy más embereknek egyáltalán vannak érzéseik. Időnként döbbenetesen érzéketlen megjegyzéseket tud tenni az empátia hiánya miatt. Ez nem azért van, mert nem törődik mások érzéseivel, habár tényleg nem. Egyszerűen fel sem merül benne, hogy mások érzéseire gondoljon. A nárcisztikus egyik meghatározó tulajdonsága az empátia hiánya, és a többi eddig leírt jellemző alatt is ott húzódik. A pszichopatákkal ellentétben viszont a nárcisztikusok megértik a jó, a rossz, és a következmény fogalmakat, ezért általában nem bűnözők. Lehet, hogy megvert, de sosem annyira, hogy kórházba kerülj. Lehet, hogy addig hagyott a hidegben állni, amíg már nyomorultan érezted magad, de nem addig, hogy hipotermiás állapotba kerülj. Lehet, hogy bezárt a sötét pincébe ruhátlanul, de csak két órára.

22. Hibáztat. Mindenért téged hibáztat, ami épp nem stimmel az életében, más emberek tetteiért, vagy a történtekért. Te vagy a hibás, mert bántalmaznia kell. Miattad csinálja ezt. Bár ne lennél ennyire nehéz eset. Annyira felzaklatod, hogy nem tud tisztán gondolkodni. Eleve nehéz az élete és erre te visszabeszélsz és ez pont az utolsó csepp a pohárban. Ez a hibáztatás általában annyira észrevehetetlen, hogy csak azt veszed észre, hogy ellened tettek valamit és most hirtelen neked van bűntudatod. A bátyád megver, és erre anyád azon siránkozik, hogy mennyire civilizálatlanok a gyerekek manapság. A barátod elhagy, de ő megérti – hiszen ő is látta mennyire nehéz téged szeretni. Durván kihasznál, majd mikor szembesíted ezzel, sipákolva közli, hogy hihetetlen mennyire önző vagy, hogy egy ilyen lényegtelen dolog miatt felzaklatod őt. Hibáztat amiatt, ahogy reagálsz a gyerekes, kegyetlen, kizsákmányoló viselkedésére. Nem tudja elhinni, hogy lehetsz ennyire kicsinyes, szőrszálhasogató és gyermeteg, hogy ellenkezel amikor oda akarja ajándékozni a kedvenc ruhádat a barátnőjének. Azt hitte, örülni fogsz, hogy segíthetsz neki kedveskedni valakinek.

A nárcisztikusok tökéletesen tudnak több feladatra koncentrálni egyszerre, ahogy a példa is mutatja. A nárcisztikus anyád egyszerre 1) Hazudik. Tudja, hogy rosszat tett, és hogy teljesen ésszerű a reakciód. 2) Manipulál. Eléri, hogy te tűnj fel rossz színben, amiért tiltakozol a kegyetlenkedései ellen. 3) Önző. Ha eléri amit akar, nem zavarja, hogy borzalmasan érzed magad. 4) Hibáztat. A te hibád, hogy rosszat tett. 5) Projektál. Az ő kicsinyes, szőrszálhasogató és gyermeteg viselkedése valójában a tiéd. 6) Önsajnálati drámát rendez. Ő a mártír, aki a legjobbat feltételezte rólad, de te cserbenhagytad. 7) Rád hárítja a szülői felelősséget. Te vagy felelős az ő érzelmeiért, de ő nem felelős a tiedért.

23. Tönkreteszi a kapcsolataid. A nárcisztikus anya olyan, mint a tornádó: ahol csak leér, az emberek sérülnek, a családok pedig szétszakadnak. Hacsak az apa nem kontrollálja a nárcisztikus anyát és tartja egyben a családot, a felnőtt testvéreknek gyakorta fájdalmas egymással a kapcsolatuk. Általában a testvérek közötti kommunikáció felszínes, a kötelesség vezérli, vagy egyáltalán nem is beszélnek egymással. Ezek a nők sokszor széthúzást szítanak a gyerekeik között, mert élvezik az ebből származó hatalmat. Ha ezek a gyerekek nem beszélnek egymással, csak az anyán keresztül, ő döntheti el, ki mit hall vagy tud. A nárcisztikusok nagyon szeretik az izgalmat és a drámát is, ami a gyerekeik életébe való beleavatkozásból fakad. A szappanoperáknál sokkal szórakoztatóbb más emberek életének széthullását nézni, főleg, ha a nyomoruk nem kelt benne empátiát.

A nárcisztikus arra hajt, hogy a düh, a megvetés és az irigység – a legkorrodálóbb érzelmek – elválasszák egymástól a gyerekeit. Amíg a gyerekek otthon élnek, bárki, aki szembeszáll a nárcisztikussal, a többiek fejére vonja annak haragját és természesen a büntetést is. A bosszúvágy a nárcisztikust arra hajtja, hogy az engedetlen testvérre zúdítsa a többiek dühét azzal, hogy kollektív büntetést alkalmaz. (“Látom, hogy engem itt senki nem szeret! Hát akkor visszaviszem ezeket a karácsonyi ajándékokat a boltba. Amúgy sem örülnének semminek, amit vettem nektek!“) Mivel a többi gyereket a nárcisztikus arra idomítja hosszú ideje, hogy beadják a derekukat, a bajkeverőre mérgesek az anya helyett, aki pedig valójában megérdemelné haragjukat.

A nárcisztikus a gyerekei kapcsolatának megmérgezésére felhasználja a kivételezés és a pletyka eszközét is. A bűnbak az anyját szeszélyesnek és kegyetlennek látja. Az aranygyermek nem látja az igazságtalanságot, és mentségeket kreál a bántalmazó számára. Gyakran átveszi az anya megvető és feljogosított hozzáállását a bűnbakkal szemben, és az anya hallgatólagos vagy nyílt engedélyével tovább bántalmazza a bűnbakot. A bűnbak előre láthatóan dühvel és hasonló megvetéssel válaszol. Ahogy a már felnőtt gyerekek tovább élik a felnőtt életüket, a nárcisztikus mindent megtesz azért, hogy értesítsen mindenkit a többiek életéről, vagyis a legméltatlanabb és legzaftosabb pletykáról (természetesen mindig “aggodalomnak” álcázva). Ezzel is megvetést szít közöttük, szánalom vagy empátia helyett.

A nárcisztikus gyerekei hajlamosak az irigységre. Ő pedig ezt teljes mértékben kihasználja. Noha sosem dicsér meg szemtől szembe, valószínűleg a te sikereidről károg a testvérednek, aki épp nem teljesít annyira jól. Ezután neked áradozik a testvéred iránt tanúsított nagylelkűségéről. Mialatt te azon tűnődsz, hogy miért hagyott ki az egészből, a testvéredet irigyled, ahelyett, hogy a nárcisztikusra haragudnál, aki az egészet elmesélte.

A végeredmény egy olyan család, ahol minden kommunikáció háromszögben zajlik. A nárcisztikus, mint a hálója közepén várakozó pók, érzékenyen figyel a gyerekei minden rezdülésére. Felhasználható információmorzsák után kutat, hogy megőrizze megkérdőjelezhetetlen kontrollját a család felett. A megszerzett információt átadja a többieknek úgy, hogy ezzel neheztelést váltson ki bennük. Így megelőz minden direkt és szabad kommunikációt a testvérek között. Ennek eredményeképp az egyetlen kommunikációs út rajta keresztül vezet, pontosan úgy, ahogy akarja.

24. Legvégső erőfeszítésként pedig szánalmassá válik. Ha a viselkedése miatt elkerülhetetlen következményekkel szembesül, például a dühöddel, egyszeriben a szánalmas tehetetlenség mintapéldányává változik és tócsát zokog maga alá. Minden az ő hibája. Nem képes semmit sem jól csinálni. Annyira rosszul érzi magát. Amit nem tesz: felelősséget vállalni a negatív magatartásáért és jóvátenni azt. Ehelyett, mint mindig, most is minden róla szól. Az önsajnáló krokodilkönnyek és a tehetetlenség álcája megszabadítja a következmények és a boldogtalansága iránti felelősségtől, és áthárítja rád. Mint oly gyakran a nárcisztikusoknál, ez is egy manipulatív viselkedés. Ha elmulasztod felmenteni a rossz viselkedése alól és ha nem éred el, hogy jobban érezze magát, akkor TE vagy a rossz ember, amiért ennyire szívtelen, kegyetlen, hideg és érzéketlen vagy, mikor szegény anyád ennyire szörnyen érzi magát.

Innen.

A nárcisztikus anya 3.

13. Rendkívüli módon defenzív és szerfelett érzékeny bármilyen kritikára. Ha kritizálod, vagy visszautasítod, felrobban a dühtől, fenyegetőzik, őrjöng, dúl-fúl, és pusztít. Esetleg erőszakossá válik: megüti, korlátozza, vagy kizárja a gyerekét, illetve bármilyen más klasszikus fizikai bántalmazáshoz folyamodik.

14. Terrorizált téged. A félelem a bántalmazók egyik legerőteljesebb eszköze az áldozat kontrollálására, a nárcisztikus anya pedig a gyereke beidomítására használja. Beléd ég, hogy rettegd haragját akkor is, ha épp nincs jelen. Az egyetlen alternatíva a folyamatos engesztelés. Ha megadsz neki mindent amit csak akar, minden egyes pillanatban, esetleg megkímél. Ha nem teszed, az büntetést von maga után. A nárcisztikusok gyerekei még felnőtt korukban is érzik ezt a beléjük vésődött félelmet. A nárcisztikus anya ezt a félelem-üzemmódot könnyedén be tudja kapcsolni akár a hallgatásával, akár egy pillantással, amely azt üzeni a benned élő gyereknek, hogy a visszavágáson gondolkozik.

Nem minden nárcisztikus bántalmaz fizikailag, de a legtöbb igen, általában alig észrevehető, letagadható módon. Ez egyszerre ad lehetőséget neki arra, hogy kitöltse rajtad a dühét, amiért nem voltál képes meggyógyítani a benne tomboló káoszt, és arra is, hogy megtanítsa neked, hogy féld őt. Lehet, hogy sosem vert meg, de bizonyosan hagyta, hogy olyan fizikai fájdalmat kelljen elviselned, amit egy normális anya megpróbált volna enyhíteni. Ez a tettlegesség egy könnyedén letagadható formája, amit a nárcisztikus fel tud arra használni, hogy eltárolja a dühét egy későbbi, megfelelő időpontig. Akkor büntet, amikor bombabiztos indokot tud találni a bántalmazásra, és ezért sosem fenyegeti a lelepleződés kockázata. Éhesen maradtál, mert “Túl sokat eszel.” (Valaki megkérdezte, hogy terhes-e. Nem az.) Mindig betegen kellett iskolába menned, mert “Nincs lázad, biztos csak lógni akarsz.” (Utálja, hogy törődnie kell veled. Nagyon vakmerő vagy, hogy merészelsz megbetegedni és ezzel terhet rakni a vállára). Rá se néz a vérző sarkadra, ehelyett a cipő, ami feltörte, ismét a lábadra kerül és abban küld le a boltba, mondván “Te akartad azt a cipőt. Hát most hordhatod.” (A cipő, amit ő javasolt, szerinted ronda és ezt meg is modtad neki. Neki azért tetszett, mert pont ilyet viselt 30 évvel ezelőtt). A fogorvos nem adhatott neked érzéstelenítőt a fogfúrás előtt, mert “Meg kell tanulnia, hogy jobban vigyázzon a fogaira“. (Ki kellett fizetnie a fogtömést és neheztel rád, amiért miattad kellett pénzt költenie).

A nárcisztikus anya úgy is bántalmazhat, hogy rád ereszt másokat, vagy nem véd meg, amikor egy átlagos anya azt tenné. Néha bátorítja az aranygyermeket, hogy bántalmazza a bűnbakot. Bántalmaz azáltal, hogy erőszaknak tesz ki. Ha valamelyik testvéredet megverték, biztosította, hogy ezt te is lásd. Anélkül oltotta beléd az Anya iránti félelmet, hogy kezet emelt volna rád.

15. Gyermeteg és kicsinyes. A nárcisztikus anya gyakran egyszerűen gyerekes. Ha nem engeded, hogy belemanipuláljon valamibe, akkor sír, hogy nem szereted, hiszen ha szeretnéd, megtennéd amit ő akar. Ha megbántod az érzéseit, agresszívan nyafog, hogy majd akkor bezzeg bánni fogod, hogy nem bántál vele jobban, ha ő már halott. Ezek a gyerekes panaszkodások és reakciók nevetségesnek tűnhetnek, de a nárcisztikus véresen komolyan veszi. Ha gyerekként megkérted, hogy ne viselkedjen úgy, ahogy viselkedik, összehasonlította valamivel, amit te tettél. Mintha egy gyerek gyerekes viselkedése feljogosítaná, hogy felnőttként gyerekesen viselkedjen. Ha veled foglalkozik, az egyik legfőbb mozgatórugója, hogy “kiegyenlítse a számlát”. Ha bármikor nem adod meg eléggé számára a szerinte nagyon is megérdemelt hódolatot, figyelmet vagy szolgálatot, esetleg keresztbeteszel a kívánalmainak, meg kell mutatnia neked, hogy hányadán is álltok.

16. Agresszív és szégyentelen. Nem kér. Követel. Gyalázatos kívánságai vannak, és bármit elvesz, amit akar, ha úgy gondolja, hogy megúszhatja a dolgot. A gyerekeivel szemben a követeléseit és a kritikáit is nagyon agresszívan fejezi ki. Válaszul nem fogad el nemet. Addig gyakorol rád nyomást, addig manipulál, amíg rá nem vesz, hogy beadd a derekad.

17. Rád hárítja a szülői feladatokat és felelősséget. Amint lehetősége nyílt rá, rád hárította az összes felelősséget, amit neki kellett volna vállalnia. Saját magad kellett ellátnod, már amennyire képes voltál rá. Amit ő sosem adott volna fel, tőled megtagadta: orvosi segítséget, megfelelő ruházatot, közlekedést, vagy alapvető kényelmi dolgokat. Sosem szervezett számodra szülinapi zsúrt, vagy sosem engedett a barátaidnál aludni, viszont őket meg nem látta szívesen az otthonában. Nem szeretett elfuvarozni sehova, úgyhogy inkább lemondtad a meghívásokat, mivel nem tudtál odajutni. Nem vásárolta meg az iskolai fotóidat akkor sem, ha épp telt volna rá. Vagy nagyon fukaron mérte a ruhapénzt, vagy a lehető legolcsóbb ruhákat vette meg neked. Amint lett munkád, minden vásárlási kérésedre (legyen az iskolaszer, ruha, vagy tisztálkodószer) az volt a válasz, hogy “Most már van kereseted, miért nem veszed meg magadnak?” A fizetős tanfolyamoknak magad néztél utána, és azt választottad, amit saját pénzből finanszírozni tudtál. Egyedül iratkoztál be jogsira, magad kerested rá a pénzt, és végül megkértél valakit, hogy vigyen el a vizsga helyszínére. Három állásban dolgoztál, hogy fizetni tudd a költségtérítéses egyetemet, és amikor végül mononukleózisod lett, azt csiripelte, hogy “annyira boldog vagyok, hogy képes vagy vigyázni magadra“.

Olyan feladatokat adott neked, amik valójában az ő feladatai lettek volna, semmiképpen sem egy gyereké. Lehet, hogy te voltál a fiatalabb testvéreid, vagy a cselekvőképtelen szülőd elsődleges gondozója. Túlzott mértékű háztartási munkát kellhetett végezned. De mindenekfelett, te voltál mindig anyád első számú érzelmi támasza, és ha elbuktál a feladatban, hatalmas dühkitörésekre számíthattál. Sosem lehetett szükséged semmire, nem lehettek negatív érzelmeid, vagy problémáid. Ezek mind kizárólag számára voltak fenntartva, csak neki volt joga hozzá, a te felelősséged pedig ezek elmulasztása volt. Nagyon pici korodtól kezdve véletlenszerűen rád támadt, ha mérges volt az apádra, vagy ha úgy gondolta, hogy az élet igazságtalan vele, mivel jobban érezte magát, ha bánthat. Sokszor váratlanul ért téged a büntetés, az általa fabrikált bűneid miatt. Amikor nagyobb lettél, közvetlenül rád helyezte a boldogulásával és az érzelmeivel kapcsolatos felelősséget, és mindig a te válladon sírt, te voltál a lelki szemetesláda, amikor valami félresikerült az életében.

18. Kihasznál. Manipulál másokat, hogy munkát, pénzt, vagy tárgyakat kapjon, és semmit nem ad cserébe. A gyerekeit is beleértve természetesen. Ha bankszámlát nyit neked, ő a meghatalmazott, és bármikor felvehet róla pénzt. Ha pénzt fizetsz be magadnak, ő felveszi. Esetleg ellopja az identitásod. Eltartottnak jelent be, ezért nincs önrendelkezésed, hacsak nem akarod feljelenteni és bíróságra citálni. Ha valamiben megegyeztetek, abban a pillanatban egyoldalúan felrúgja az egyezséget, amint az nem az ő érdekeit szolgálja. Ha ezt felhozod és követeled, hogy tartsa magát a megbeszéltekhez, lesöpör az asztalról, majd később megbüntet, hogy többet ne merészelj dacolni vele.

[TRIGGER WARNING!]

Néha a nárcisztikus úgy használja ki a gyerekét, hogy falként saját maga, és a bántalmazó partnere közé állítja. A férj hazajön a részegségtől agresszívan, és mielőtt belépne, az anya már a gyerek rossz viselkedéséről panaszkodik. Így a férj dühe a gyereken csattan. Néha az anya egyszerűen a tönkrement házasság fenntartására használja a gyereket, mivel dolgozni menni vagy elválni sokkal kényelmetlenebb alternatíva lenne számára. A gyereket szexuálisan molesztálják, de az anya sosem veszi észre, vagy ami még rosszabb: hazugnak nevezi a gyereket, amikor az elmeséli, mit tettek vele.

Innen.

A nárcisztikus anya 2.

7. Irigy. Ha bármikor valami szép dologra teszel szert, mérgessé és iriggyé válik. Az irigységét akkor is érezteti, amikor épp megcsodálja, bármi legyen is az. Megpróbálja megszerezni tőled, elrontani számodra, megszerezni magának vagy ugyanazt, vagy ugyanannak egy még jobb változatát. Mindig azzal foglalkozik, hogy meglegyen neki is az, ami másnak megvan. A nárcisztikus anyák irigysége gyakran azt is jelenti, hogy szexuálisan versengenek lányukkal vagy menyükkel. Megpróbálják megakadályozni, hogy a lányaik sminkeljenek, az életkoruknak megfelelően szépítkezzenek, vagy randevúzzanak. Kritizálják a lányuk, vagy menyük megjelenését. Ez az irigység kiterjed a párkapcsolatokra is. A nárcisztikus anyák hírhedtek arról, hogy megpróbálják tönkretenni a gyerekeik házasságát és beleszólnak az unokáik nevelésébe.

8. Megszámlálhatatlanul sokféleképpen hazudik. Ha arról beszél, hogy valami érzelmileg mennyire sokat jelent számára, biztosra vehető, hogy nem mond igazat. A hazugság egy a sok módszer közül, amivel konfliktust generál a körülötte élők kapcsolataiban és életében. Hazudik arról, amit mások mondtak, tettek, vagy ahogy éreznek. Hazudik a velük való kapcsolatáról, a viselkedésedről, vagy a helyzetedről, hogy saját magát fényezze, és egyben aláássa a szavahihetőséged.

A nárcisztikus nagyon óvatosan hazudik. A kívülállóknak megfontoltan és átgondoltan hazudik, mindig úgy, hogy ha később szembesítik azzal, amit mondott, az visszavonható vagy letagadható legyen. Ahelyett, hogy kitalálna valami teljesen újat, inkább kiforgatja amit mondtál. A cselekedeteidet tisztességtelen magyarázatokkal interpretálja másoknak. Ha nemrég követett el valami hallatlant, megelőző ferdítésekkel bástyázza körbe magát. Előbb kezd el hazudni, minthogy megszólalnál, hogy elejét vegye bárminek amit mondani akarsz. Amikor elkezded valakinek mesélni, hogy anyád mit tett, félbeszakít azzal, hogy “Igen, tudok róla, anyád már elmesélte, hogy… (önigazolás és hazugságok)“. Mivel annyira ügyel arra, hogy bármit letagadhasson, nagyon nehéz hazugságon kapni. A hiszékenyebb ismerősök valószínűleg sosem jönnek rá mennyire őszintétlen.

Neked nyíltan, a szemedbe hazudik. Azt állítja, hogy képtelen emlékezni a tetteire, még akkor is, ha a közelmúltban történt a dolog, vagy nagyon emlékezetes volt. Ha megpróbálsz segíteni neki a felidézésben azzal, hogy a körülményeket taglalod, akkor “Nagyon élénk a képzeleted“, “Az már annyira régen volt“, vagy “Miért hánytorgatod fel a múlt sérelmeit?“. A vele való beszélgetés hemzseg a lepattintásoktól, az elterelő hazugságoktól. Még annyira sem tisztel, hogy legalább ezek a hazugságok jól hangozzanak. Például a következő hazugsággal indít: “Ha eltartottként jelentelek be, több adót kell majd utánad fizetnem“. Erre te azt válaszolod: “Nem, ez azt jelenti, hogy adókedvezményt kapsz utánam, magyarul több pénzed marad“. A válasza erre: “Hát nem ezt mondtam én is?” Egy olyan játékban vagy, aminek csak egyetlen szabálya van: Sosem nyersz.

Amikor nagy ritkán rákényszerül, hogy a rossz viselkedését beismerje, akkor letagadhatóan teszi mindezt. “Lehetséges“, hogy “talán” “esetleg” valami rosszat tett. A tettet magát mindig úgy csavarja, hogy az jobb színben tűnjön fel. A “talán”, az “esetleg” és a hasonló szavak már önmagukban hazugságot takarnak, ugyanis pontosan tudja hogy mit csinált.

9. Mindig a figyelem középpontjában kell lennie. Ez a nárcisztikusok és főleg a nárcisztikus anyák meghatározó tulajdonsága. Számukra a gyerekeik a figyelem és az imádat forrásai. Ezek az anyák szeretik, ha kiszolgálják őket, és gyakran apró kérésekkel hintik tele a gyerekeik mindennapjait. “Ha már úgyis arra mész…“, vagy valami hasonló a kedvenc szavajárásuk. Sosem tűznek ki számodra egy meghatározott feladatot a nap vagy a hét elején, inkább mindig kérésre, azonnal kell csinálnod, lehetőleg akkor, amikor az időpont nagyon nem alkalmas számodra. Esetleg “csak segítened kell” neki, hozni-vinni dolgokat, miközben ő valami fölöslegesen alantas munkát végez amit a saját maga számára talált ki, hogy közben a te osztatlan figyelmedben sütkérezhessen.

A nárcisztikus anya furcsa alkalmakat kreál magának, ahol a figyelem középpontjában lehet. Például megemlékezést tart egy már rég halott emberről, vagy apró személyes események alkalmával rendez aránytalanul nagy ünnepségeket. Imád szórakoztatni, valószínűleg ő a buli fő attrakciója. Ha valaki más a figyelem középpontja, megpróbálja magára irányítani a reflektorfényt, vagy legalábbis elrontani a másik számára az eseményt, főleg, ha a bűnbak gyerekről van szó. Gyakran meghívja saját magát olyan eseményekre, ahol nem látják szívesen. Ha meglátogat, vagy te meglátogatod, minden másodpercet vele kell töltened. Az eszébe sem jut, hogy saját magát szórakoztassa. Ha bármit nélküle próbálsz meg csinálni, esetleg nem akarod szórakoztatni, nem szolgálod ki, megakadályozod hogy drámát csináljon vagy bármilyen módon megfosztod a figyelemtől, akkor duzzog, manipulál, vagy őrjöng.

Az idősebb nárcisztikus anyák gyakran a korukat használják fel manipulatív drámák generálására, sokszor az egészségük elhanyagolásával, vagy olyan tevékenységekkel, melyek megbetegíthetik őket. Ez lehetővé teszi számukra, hogy behajtsák tőled kamatostul amire egész életedben idomítottak: hogy ugrásra készen lesd minden kérésüket. Felhívnak (vagy még inkább ráveszik a szomszédot vagy az otthon vezetőjét hogy hívjon fel) és az azonnali figyelmedet követelik. Neked pedig kötelező odarohannod, fognod a kezüket, könnyeket hullajtanod a fájdalmuk miatt és véget nem érő panaszáradatokat hallgatnod arról, hogy milyen borzasztó és nehéz nekik. (“Sose öregedj meg!“) Általában sosem az a helyzet, hogy ténylegesen tudnál bármit is segíteni, a problémája okait pedig el tudta volna könnyedén kerülni. Mindenesetre nagyon nehéz helyzetben találtad magad. Ha a manipulatív trükkjei ellenére nem biztosítod számára a szerinte elegendő figyelmet és közönséget, mindenki más előtt rossz színben fogsz feltűnni, és akár jogi következményei is lehetnek. (A narcisztikus viselkedés sokszor az Alzheimer kór velejárója, úgyhogy egyébként teljesen normális idősödő anyáknál is megjelenhet).

10. Manipulálja az érzéseid, hogy a fájdalmadból táplálkozhasson. Ez a kivételesen beteg és bizarr viselkedés annyira gyakori a nárcisztikus anyák körében, hogy a gyerekeik sokszor energiavámpíroknak nevezik őket. Ez a más érzelmeiből táplálkozás néha kifejezett szadizmusban nyilvánul meg. Enyhe mosoly játszik a szája szélén, miközben szándékosan elszomorít, kegyetlenül “viccelődik”, vagy a téged érzékenyen érintő témákkal szurkálódik. Lehet, hogy félelmetes történeteket mesélt vagy ijesztő filmekre ültetett be gyerekkorodban, aztán pedig kigúnyolt a nyámnyilaságodért. Odavet egy bántó megjegyzést, majd elégedetten mosolyog a fájdalmad láttán. Hallod a vidámságot a hangjában, miközben felkavaró vagy lehangoló dolgokat mond, vagy akaratod ellenére kényszerít valamire. Később a zaklatottságodon kéjelegve elmeséli másoknak, hogy mennyire mókás téged ugratni, és bíztatja őket, hogy szálljanak be ők is ebbe a csodás mulatságba. Élvezi a kegyetlenkedést, és nem tesz semmi erőfeszítést, hogy ezt elrejtse előled. Azt akarja, hogy tudd: a bánatod számára szórakoztató. Számodra fájdalmas beszédtémákat hoz fel, folyamatosan szondázza a beszélgetés alatt a legfájóbb pontokat, és megfigyeli a reakcióid. Ez a legegyértelműbb megjelenése az érzelmi vámpirizmusnak. A saját örömének a te elkeseredettséged az ára.

Az érzelmi vérszívás egyik különleges formája kombinálja a közönség szenvedését a figyelemfelkeltő viselkedéssel. Mivel a nárcisztikus anya gyakran a mártír szerepében tetszeleg, olyan gondosan megtervezett, szívszorító, önsajnálati drámát kreál, melyben ő a sztár. Szipog és jajgat, hogy senki nem szereti őt, mindenki annyira önző, ő már nem is akar élni, ő meg akar halni. Meg akar halni! Egyáltalán nem látszik törődni azzal, hogy az önsajnálata és a mások érzelmi manipulálása mennyire visszataszító. Ezek a nárcisztikusok által rendezett drámák gyakran más emberek tragédiái körül forognak, általában azt kidomborítva, hogy ő ehhez kapcsolódóan mennyire szenved. Megpróbálja minél jobban felzaklatni a hallgatóságát, miközben valami horrorisztikus gyilkosságról zokog, melynek áldozatát akkor sem ismerte volna fel, ha szembejött volna az utcán.

11. Önző és akaratos. Mindig mindenből a legjobbat akarja. Mindennek az ő akarata szerint kell történnie, és ezt könyörtelenül, manipulatívan kierőszakolja akkor is, ha amit akar, egyáltalán nem éri meg a belefektetett energiát. Akkor is, ha a belefektetett energia már túlmegy minden normális határon. Mindent megtesz azért, hogy megszerezzen valamit, amit megtagadtál tőle, akkor is, ha ehhez minden jogod megvolt, a követelése pedig önző és ésszerűtlen. Ha közlöd, hogy nem hozhatja el a barátait a bulidra, akkor is velük fog megjelenni. Így vagy be kell adnod a derekad, vagy a küszöbödön ácsorgó szerencsétlenek szemében te leszel a bunkó. Ha közlöd, hogy nem jöhet át hozzád ma este, felhívja a párod, és a hátad mögött megbeszéli vele, hogy átjönne hozzátok vendégségbe, jó, de el ne árulja ám neked, mert “meglepetés lesz“. Meg kell mutatnia neked, hogy nem mondhatsz nemet.

A nárcisztikusok egyik általános vonása: mivel annyira önzőek és énközpontúak, borzasztóan rosszul választanak ajándékot. Vagy a használt dolgaikat kapod meg, vagy valamit, aminek valójában ők örülnek. (“Úgy gondoltam neked adom a régi bringám, és veszek magamnak egy újat.” “Tudom mennyire szereted az olasz ételeket, úgyhogy elviszlek a kedvenc éttermembe a születésnapodon.“) Az újnak látszó ajándékokról lerí, hogy a százforintos boltban vette, és általában egyáltalán nem illenek hozzád, nem tudod használni őket, vagy pedig quid pro quo: ha veszel neki valamit amit ő akar, majd kaphatsz olyat, aminek esetleg örülsz. Érezteti veled, hogy számára fájdalmat okoz neked bármit is venni. Vesz neked egy valamit, és megveszi ugyanazt magának is. Elvisz ajándékot vásárolni neked, és közben talál magának is valami szépet, hogy jobban érezze magát.

12. Önmagával van elfoglalva. Az ő érzései, szükségletei és akarata nagyon-nagyon fontosak. A tieid jelentéktelenek. A legkisebb szeszélye is fontosabb a legalapvetőbb szükségletednél. A problémái mindenképp az azonnali és teljes figyelmedet igénylik. A tieidet félresöpri. A vágyai mindig elsőbbséget élveznek. Ha valamit érted tesz, folyamatosan emlékeztet a nagylelkűségére és megpróbál valamiféle fizetséget kimanipulálni cserébe. Folyamatosan panaszkodik, akkor is, ha a te helyzeted nagyságrendekkel rosszabb, mint az övé. Ha erre rámutatsz, megerőltetés nélkül, könnyedén félresöpri, mintha nem lenne fontos (“Persze, ez neked könnyű…” “Te más helyzetben vagy…“).

Innen.